Az első magyar hírlapíró
A győri evangélikus gyűjtemény névadója, Rát (Ráth) Mátyást bár Ráth néven anyakönyvezték, s felmenői is ezt a családnevet használták, ő maga élete vége felé elhagyta nevéből a „h”-t, mivel nem tartotta elég magyarosnak. Ma a legtöbb könyv, lexikon „h” nélküli alakban használja a nevét.
Néhány héttel az evangélikusok szabad vallásgyakorlatát megtiltó rendelkezés kiadását követően, 1749. április 13-án született Ráth János mészárosmester és Raits Zsuzsanna első gyermekeként. A rendelet következtében a keresztség szentségében a római katolikus templomban részesült. Iskoláit Modoron, Sopronban és Pozsonyban végezte. Pozsonyi tanulmányai idején különösen nagy hatással volt rá Benczur József iskolaigazgató, aki beléoltotta a magyar nyelv szeretetét.
Lelkészi oklevelének megszerzését követően hosszabb utazást tett Magyarországon, illetve Erdélyben. Barangolásai során elsősorban a nép nyelvét, életkörülményeit, szokásait tanulmányozta. Tudását elmélyítendő 1773-ban Németországba utazott, ahol a híres göttingeni egyetemen bővítette ismereteit.
1779-ben tért vissza hazájába. Pozsonyban telepedett le, ahol felmerült benne a gondolat, hogy ki lehetne adni egy magyar nyelvű újságot. 1779 nyarán felmérte a potenciális előfizetőket, majd novemberben nyilvánosságra hozta az újság programját. A Helytartótanács engedélyének megszerzését követően, 1780. január 1-jén láthatott napvilágot a Magyar Hírmondó első száma. A hetente két alkalommal megjelenő lapot három éven át ő maga szerkesztette, megelégelve azonban az újságírói munkával járó küzdelmeket, 1783-ban engedett a győri gyülekezet hívásának, s elvállalta a magyar lelkészi állást. Így ő – akit 1749-ben már nem keresztelhettek meg Győrött, evangélikus templomban – lehetett az újjászerveződő gyülekezet első prédikátora. Új hivatalára 1783. április 21-én szentelte fel Perlaky Gábor szuperintendens Felpécen. Az újrainduló gyülekezet elsőként Ráth prédikációját hallgathatta meg május 4-én az ideiglenesnek szánt fatemplomban.
Három évi szolgálatot követően azonban lemondott lelkészi állásáról. Döntésében szerepet játszott a gyülekezettel folytatott harca is, hiszen ebben az időszakban az egyházközség életének fontosabb kérdéseit a világi hívek soraiból választott testület döntötte el, amelynek a meghívott lelkész nem volt tagja. Nagy csalódást jelentett emellett számára az is, hogy az 1886-os püspökválasztáson alulmaradt Hrabovszky Sámuellel szemben.
Lelkészi teendőit átmenetileg letéve teljes erejével a tudományos munkára koncentrálhatott. Tervbe vette egy háromnyelvű (német– magyar– latin) nagyszótár összeállítását, ez azonban végül érdeklődés hiányában nem készült el.
Mivel ez az elképzelése is kútba esett, örömmel fogadta 1789-ben a győri gyülekezet megkeresését, akik Freytag Mihály megürült helyére lelkészi szolgálatra hívták. Egy évvel később a pozsonyi gyülekezet őt kérte fel német nyelvű beszéd tartására a II. Lipót megkoronázásához kapcsolódó hálaünnepségen. 1796-ban meghívást kapott Pozsonyba az ottani gimnázium igazgatói tisztére, valamint teológiaoktatásra. Végül azonban e lehetőség is meghiúsult. Győri lelkészi feladatait viszont élete végéig ellátta, igen lelkiismeretesen.
Több mint 20 éves szolgálatot követően, 1810. február 5-én hunyt el. Kis János püspök Kazinczy Ferenchez írt levelében így méltatta: „Ráth, ez a sok jóval számtalan csudálatosságot párosított, tudós férfiú is elhagyta ezt a holdalatti világot.”
Bár személyében tisztelhetjük az első magyar nyelvű újság szerkesztőjét, ám ennél több is volt: korának elismert nyelvésze, költő, író, nemzetnevelő, prédikátor. Maga Kazinczy is nagyra értékelte mukásságát, úgy tartotta, hogy Pázmány Péter és Szenczi Molnár Albert kora óta ő tette a legtöbbet a magyar nyelv és kultúra gyarapításáért. Győrben intézményünkön túl tér is viseli nevét, valamint egy Adler Manó készítette emlékmű is megemlékezik róla, amelyet 1937-ben avatott fel D. Kapi Béla püspök.
Maga a Magyar Hírmondó nem bizonyult hosszú életűnek, utolsó száma 1788. október 8-án jelent meg, azonban kijelölt egy olyan ösvényt, mely az idő előrehaladtával egyre terebélyesedett, s mára megteremtette a magyar nyelvű sajtó sokszínű világát. Ilyen értelemben nem csupán a Hírmondó első számára, hanem magára a lapra is igaz Rát(h) saját megállapítása:
„Mindennek kezdete
Lassú, s eredete
Jár nehézség fontjával.”
Világi Dávid, levéltáros (Ráth Mátyás Gyűjtemény, Győr)