Elérhetőség

Elérhetőség

Cím: 
3525 Miskolc, Fazekas u. 2.
Telefon: 
+36 46 344 885, +36 46 508 985
Nyitva tartás: 
H-P: 8:00-15:30
Reformációs projekt koordinátora
Oláh Tamás
olah.tamas@mnl.gov.hu

Reformáció a magyar kultúrában

Eseménynaptár

Eseménynaptár

h
k
sze
cs
p
szo
v
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
 
2017 Február
 

Egy levél Bocskai fejedelem temetési menetéből, avagy adalék a 17. század eleji magyar református politikai elit belharcaihoz

Ezekben a hetekben emlékezünk arról, hogy 410. évfordulója van a protestáns vallásszabadság biztosításáért is harcoló, református vallású Bocskai István, Magyarország és Erdély fejedelme halálának és temetésének, valamint az ugyancsak református és kora egyik legnagyobb karrierjét befutó, zempléni nagybirtokos felsővadászi Rákóczi Zsigmond erdélyi fejedelemmé választásának és egyben dinasztiaalapításának. Ebből az izgalmas időszakból, szeretnénk most egy, a fejedelem temetési menetének útja során íródott levelet bemutatni Zemplén Vármegye Levéltárából.

A Zemplén vármegyében törzsökös birtokos nemesi nemzetségnek számító Baksa nemből Biharba származott kismarjai Bocskai István fejedelem 1606. december 29-én hunyt el Kassán, halála nagyon felkorbácsolta az indulatokat és hajdúi, akik hitelt adtak annak a nem bizonyított vádnak, hogy a Habsburg-udvar által kitervelt mérgezés áldozata lett, felkoncolták az ezzel gyanúsított Kátay Mihály kancellárt. Egy, a temetésére szóló, Alvinczy Péter udvari prédikátor, Örvendy Pál kincstartó[1] és Péchi Simon kancelláriai titkár által 1607. január 26-án, Kassán írt meghívó szerint holttestét, végakaratának megfelelően az erdélyi fejedelmek temetkezőhelyén, Gyulafehérváron szerették volna végső nyugalomra helyezni. A meghívó címzettjét, Berzeviczy Miklóst, akit a fejedelem rokonaként említenek, kérték, hogy január 30-án vegyen részt a holttestnek a fejedelem kassai házából a nagytemplomba történő átvitelén, majd a február 1-jén onnan induló temetési menetben.[2]

A végül is február 2/3-án, Kassáról indult temetési menet nyugtalan, ellentmondásos és zavaros politikai viszonyok közepette, télvíz idején, a tokaji réven átkelve lassan haladt Erdély felé. A menetet a kortársak inkább hadseregnek tekintették, mint végtisztességtevő gyülekezetnek, amelynek a fejedelem holttestének kísérete mellett az volt az alig leplezett célja, hogy a Bocskai által végrendeletében utódjának kijelölt és az ekkor még a török Porta által is támogatott, szintén református arisztokrata Homonnai Drugeth Bálintot,[3] korábbi tanácsosát és hadainak országos főkapitányát bekísérje Erdélybe és a fejedelmi trónra ültesse. Létszámáról, összetételéről ellentmondásos adatok vannak, egyes források szerint ugyanis el több mint 5000 fővel indult el, míg Nyáry Pál[4] 1607. február 13-án a Kolozs megye határán lévő Lompérdről írott levelében arról tudósította feleségét, Várday Katát, hogy 2000-en sem voltak a temetési menetben és békével vannak, nem akarnak Erdélyre támadni ellentétben azzal, amit Imreffi János írt a kolozsvári országgyűlésnek, hogy a temetési menet résztvevői 10000-en voltak. Az erdélyi rendek azonban nem fogadtak el olyan jelöltet, akit akaratuk ellenére, szabad fejedelemválasztó joguk figyelmen kívül hagyásával ültetnek a nyakukra. Az ő jelöltjük a még 1605-ben, az erdélyi országgyűlés jóváhagyásával Bocskai által kinevezett és ugyancsak református felsővadászi Rákóczi Zsigmond gubernátor és tanácsúr volt, aki szintén elérkezettnek látta az időt, hogy megragadja a kínálkozó lehetőséget és növelje saját és családja hatalmát, tekintélyét a fejedelmi trón elfoglalásával. Az 1607. január 22-ei kolozsvári részgyűlésen megerősítteti kormányzói tisztségében, majd az erdélyi rendeket Kolozsvárra fejedelemválasztó országgyűlésre hívta össze, akiknek követével február 5-én, a zempléni Tállyán találkoztak a menet résztvevői és ekkor döbbenhettek rá arra, hogy talán mégsem lesz olyan egyszerű vállalkozás a trón megszerzése. A február 8-án megnyílt országgyűlés végül 410 éve, február 11/12-én választotta meg az első református Rákóczit, a dinasztiaalapító főurat Erdély fejedelmi trónjára. Mindeközben február 7-én, Kassán megjelentek Mátyás főherceg, kormányzó biztosai, gróf Thurzó György, Forgách Zsigmond és Dóczy András, hogy a bécsi béke értelmében átvegyék a fejedelem halála miatt a Habsburgok kezére visszakerülő felső-magyarországi vármegyéket és Kassa városát.[5]

Ilyen körülmények közepette született meg Homonnai Drugeth Bálintnak a tokaji réven történt átkelés után, már a túlpartról, Rakamazról írott levele 1607. február 7-én Zemplén vármegye alispánjának, nagymihályi Bánffy Gotthárdnak.[6] Ebben leírta, hogy felkereste Simoni György sárospataki várkaptány,[7] az egész pataki vitézlő rend nevében, mivel „nemely ellenkezeő erkeölcsiű (t. i. ellenséges magatartású) emberek, ez el mult időkben valo karuallasok myat” az alispánt ellenük végrehajtásra akarják kihívni. Figyelmezteti az alispánt, gondoljon arra, hogy a sárospataki vitézek az ország fennálló szükséges szolgálatában jelen vannak, és ha valaki az alispánt a pataki vitézek ellen ki akarná vinni végrehajtásra, addig ne menjen, amíg az előttük álló dolgot be nem fejezik és a pataki vitézeket vissza nem bocsátják. Ez arra utal, hogy a pataki várőrség egy része a Bocskai holttestét kísérhette, annál is inkább, mivel 1605–1606 folyamán az uradalom a fejedelem kezén volt. A levelet saját kezűleg írta alá („Comes Valentinus de homonadrugehtt mpia”), utóirata pedig azért érdekes, mert a „temetési hadról” közöl benne néhány adatot, miszerint: „Louas, Gialog, es Török Vitezekkel seppen keseriők Segeni Urunkatt ẅ felsegett /Bocskait/. Aggia Isten io Egessegben lassuk egimast mpia”.[8]

Ez a pataki vitézekre vonatkozó közlés és az utóirat adja talán a forrás érdekességét, mivel bepillantást enged az erdélyi trónért folytatott küzdelem eseményeibe azzal, hogy belőle egykorú adatokat nyerhetünk, még ha csak igen szűkszavúan is, az Erdélybe vonuló „temetési menet” katonai erejéről, összetételéről.

 

Következzen ezek után az említett levél szövege:

 

 

Generose domine amice Nobis observande[9]

 

Salutem, ac Servitiorum nostrorum paratissimam comm[endati]o[ne]m.[10] Továbbá Simonÿ Geőrgy Uram talála meg bennünket, az egész Patakÿ vitézleő Rend képében, emlékezék hogy némely ellenkezeő erkeőcsiű[11] emberek, ez elmúlt időkben való kárvallások mÿat, keg[yelme]det Executiora[12] akarnak ellenek kÿ hinnia. Keg[yelme]det azért tisztünk szerint szeretettel intiűk,[13] meg gondolván azt kegyelmed, hogy mostan az Patakÿ vitézekis Országunknak fennálló szükséges szolgálatjában jelen vadnak, ha valamely ember keg[yelme]det az Pataki vitézek ellen ki akarná Executiora vinni, ne mennien[14] ki keg[yelme]d mind addigis, valamigh Isten akarattiabul, ez előttünk álló dolgot végben hadgiuk,[15] és az Patakÿ vitézeket is vissza bocsiattiuk.[16] Isten éltesse keg[yelme]det. Datum ex Rakomaz die 7 Februarÿ, A[nn]o D[omi]ni 1607.

Grae Dnis Vrae

Fr. et Amicus[17]

Comes Valentinus de Homonadrugehtt mpia[18]

Louas, Gialog, es Török Vitezekkel seppen keseriők Segeni Vrunkatt w felsegett. Aggia Isten io egessegben lassuk egimast mpia[19]

 

Címzés: Generoso domino Gothardo Banffÿ de Nagÿmihalÿ Vice Comite Comit[a]tus Zemplinien[sis] etc Domino et amice Nobis observando[20]

 

Korabeli ügyviteli feljegyzés: 1607 26 Febr in oppido Zemplin in Congregatione[21]

 

A közölt forrás jelzete: Magyar Nemzeti Levéltár Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Levéltára Sátoraljaújhelyi Fióklevéltár (MNL BAZML SFL) IV. 2001/p. Zemplén Vármegye Nemesi Közgyűlésének, Bizottmányának és Haynau-féle közigazgatásának iratai 1214–1850 (1937). Vegyes közgyűlési iratok 1560–1849 (1898). Lajstromozatlan, évrendezett vegyes közgyűlési iratok. 13. csomó. 16–18. század. 17. század. Homonnai Drugeth Bálint levele Nagymihályi Bánffy Gotthárdnak, Zemplén vármegye alispánjának. Rakamaz, 1607. február 7.

Oláh Tamás (MNL BAZML SFL)

 

[1] Örvendy Pál, Bocskai bizalmasa, előbb udvarbírája majd 1604-ben Nagykereki kapitánya, később kincstartója és egyben erdélyi tanácsúr, a testamentumos urak egyike. A hivatkozott forrásközlésben tévesen Körmendy Pál kincstartót ír Dongó Gyárfás Géza. A Bocskay István fejedelem temetésére való meghívó 1607-ből. Közli: Dongó Gyárfás Géza. In: Adalékok Zemplén-vármegye Történetéhez. II. kötet. III. évf. 7. sz. Sátoraljaújhely, 1897. július 1. 220–221.; Iratok Bocskai István és kora történetéhez. A forráskiadvány bevezető tanulmányát és az adattárat készítette: Nagy László. Debrecen, 2005. (Bocskai-szabadságharc 400. évfordulója. VI. Sorozatszerk.: Nyakas Miklós.) 70., 237.; Benda Kálmán: Bocskai István. Századvég, Bp., 1993. (Századvég Biográfiák. Sorozatszerk.: Gyurgyák János) 122–124.; Benda Kálmán: Bocskai István székhely nélküli fejedelmi udvara. In: Benda Kálmán: A nemzeti hivatástudat nyomában. Történelmi, történelemelméleti, művelődéstörténeti, iskolapolitikai és csángómagyar tanulmányok, írások, interjúk. Összeállította, szerk. és utószóval ellátta: Lukáts János. Mundus Magyar Egyetemi Kiadó, Bp., 2004. (Protestáns művelődés Magyarországon. Sorozatszerk.: Karasszon István) 334–339.

[2] Benda Kálmán (1993): 7–9., 196.; Dongó – Bocskai István temetési meghívója (1897): 220–221. A meghívó eredetije Berzeviczy Egyed családi levéltárában volt található, amelyet Dongó a Kassai Hírlap után közölt le.

[3] Homonnai Drugeth Bálint (1577–1609) református főúr, Zemplén és Ung vármegyei, majd máramarosi nagybirtokos, 1600–1609 között zempléni főispán. 1602–1605 között Rákóczi Zsigmond veje, mivel leánya, Erzsébet volt a felesége, akiről feltehetően már halála után így emlékezik: „megemlékezem az én kedvem szerint való szerelmes társamnak, Az én édes Rakoci Elizabetamnak hozzám való igaz szerelméről és minden aranynál ezüstnél én előttem drágább és jobb voltáról”. Az 1605. áprilisi szerencsi fejedelemválasztó generalis congregratio után Bocskai magyar fejedelmi tanácsosa és országos főkapitánya, a fejedelem végrendeletében őt ajánlja Erdély fejedelmének. 1608-ban máramarosi főispán, a felső-magyarországi főkapitányság mezei hadainak főkapitánya, 1608. december 1-jétől országbíró és címzetes királyi tanácsos. 1609-ben halt meg, a kortársak gyanúja szerint Homonnai Drugeth György mérgezte meg. Sárospataki Református Kollégium Tudományos Gyűjteményei Levéltára. Dókus-hagyaték. Barkóczy–Bakos–Szentiványi és más családok levéltárai (A báró szalai Barkóczy család levéltára) 1288–1946. Fasc. 12. No. 258. Homonnai Bálint, Magyarország fejedelmének tanácsosa és Magyarország főkapitánya, valamint Zemplén vármegye főispánja élethossziglani adománylevele 11 csepelyi (ma Ungcsepely, szlovákul: Čepeľ, Nagykapos – Veľké Kapušany, Szlovákia – városrésze) jobbágyról és zsellérről felesége, Rákóczi Erzsébet jó emlékezetéért felesége szolgái udvarmesterének, Sárközi Istvánnak. Ungvár, 1605. június 5. (Az adománylevél eredeti regesztáját lásd: Magyar Nemzeti Levéltár Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Levéltára Sátoraljaújhelyi Fióklevéltár (MNL BAZML SFL) XIII. 1. A báró szalai Barkóczy család levéltára (1257) 1527–1872. Elenchus (eredeti, a család által, feltehetően a 19. sz. elején készíttetett segédlet) Fasc. 12. No. 258. „Comes Valentinus Homonnai ex dilectione erga Uxorem suam Elisabetham Rákóczy, eiusque erga se fidelitate Stephano Sárközi ipsius Aulae Magistro in Posessione Czepel Comitatui Ungvariensi ingremiata Undecim Colonos, et Inquilinos, ut in Summa 500 fl. etiem alteri legare possit. Originale sub privato eiusdem Sigillo per extensum ipsius manu scriptum.”) Benda Kálmán: A királyi Magyarország tiszti címtára 1607–1608. In: Levéltári Közlemények. XLIII. évf. Bp., 1972. 265–325. (Interneten lásd: https://library.hungaricana.hu/hu/view/LeveltariKozlemenyek_43/?query=homonnai%20drugeth%20b%C3%A1lint&pg=284&layout=s, utolsó letöltés: 2017. február 12.); Benda Kálmán (2004): 336.; Iratok Bocskai István és kora történetéhez. (2005): 227.; Hangay Zoltán: Erdély választott fejedelme, Rákóczi Zsigmond. Zrínyi Katonai Kiadó, Bp., 1987. (Korok és emberek) 138., 158–187.; Trócsányi Zsolt: Rákóczi Zsigmond (Egy dinasztia születése) In: A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1978. Debrecen, 1979. 57–111. (Interneten lásd: https://library.hungaricana.hu/hu/view/MEGY_HAJB_DERI_1978/?query=tr%C3%B3cs%C3%A1nyi%20zsolt&pg=58&layout=s); Zemplén vármegye és Sátoraljaújhely r. t. város. Bp., é. n. [1905] (Magyarország vármegyéi és városai. (Magyarország monografiája) A magyar korona országai történetének, földrajzi, képzőművészeti, néprajzi, hadügyi és természeti viszonyainak, közművelődési és közgazdasági állapotának encziklopédiája. Szerk.: Borovszky Samu.) 389–391.

[4] Nyáry Pál (1550-es évek–1607) felső-magyarországi és erdélyi nagybirtokos, 1596-ban Eger várának kapitánya volt, majd részt vett Várad 1598-as védelmében. 1599 után váradi főkapitány és bihari főispán, majd 1601-től királyi tanácsos, továbbá Kraszna és Közép-Szolnok vármegyéknek is főispánja. A Bocskai-felkelés idején csatlakozott Bocskai Istvánhoz, akinek udvari kapitánya és testőrségének parancsnoka, valamint a fejedelmi tanács tagja lett, majd a Habsburgokkal folyó béketárgyalások idején Bocskai biztosa, ecsedi Báthori István országbíró 1605. évi halála után felesége, Várday Kata révén jelentős birtokokat örökölt tőle. A neve erdélyi fejedelemjelöltként is felmerült 1607 elején. Hangay Zoltán (1987): 123., 158., 171., 178.; Benda Kálmán: Nyáry Pál és Várday Kata levelezése. 1975. (Kisvárdai Vármúzeum Kiadványai 7.) 5–9., 44.; Benda Kálmán (2004): 336.; Oláh Tamás: Csicsva vára a Bocskai-felkeléstől a Thököly-felkelés végéig. In: Végvár és mentalitás a kora újkori Európában. Szerk.: Berecz Mátyás – Bujdosné Pap Györgyi – Petercsák Tivadar. Eger, 2015. (Studia Agriensia 31.) 181–216.

[5] Benda Kálmán (1975): 44.; Benda Kálmán (2004): 334.; Erdély története. II. kötet. 1606-tól 1830-ig. Szerkesztette: Makkai László, Szász Zoltán. Akadémiai Kiadó. Bp., 1986. (Erdély története három kötetben. Főszerk.: Köpeczi Béla). 617–620.; Hangay Zoltán (1987): 166–167., 175–180.; Trócsányi Zsolt (1979): 57–111. (Interneten lásd: https://library.hungaricana.hu/hu/view/MEGY_HAJB_DERI_1978/?query=tr%C3%B3cs%C3%A1nyi%20zsolt&pg=58&layout=s); Trócsányi Zsolt: Erdély központi kormányzata 1540–1690. Akadémiai Kiadó, Bp., 1980. (A Magyar Országos Levéltár kiadványai III. Hatóság- és hivataltörténet 6.) 33., 402.

[6] Nagymihályi Bánffy Gotthárd Zemplén vármegyei birtokos család sarja. Az 1602. évi országgyűlésen, a felső-magyarországi rendek 1604. szeptember 8-ai gálszécsi részgyűlésen, ugyancsak a felső-magyarországi rendek, Bocskai István erdélyi fejedelem által 1605. április 17-ére összehívott szerencsi „országgyűlésen”/részgyűlésén („in Generalem Congregationem partis Regni Hungariae hujus Superioris Congregationem per Illustrissimum do. do. Stepheanum Bochkay de Kismaria principem Transilvaniam Comitem Siculorum et partis Regni Hungariae dominum ad decimum septimum die Mensis Aprilis indictam in Zerench”), ahol Bocskait Magyarország fejedelmévé választják, valamint az 1605. november 14-ei korponai országgyűlésen Zemplén vármegye követe. 1603-tól Zemplén vármegye alispánja, amit még 1607-ben is betöltött, egyes források szerint utóda 1610-től nagytárkányi Tárkányi Ferenc e poszton. MNL BAZML SFL IV. 2001/a. Zemplén Vármegye Nemesi Közgyűlésének, Bizottmányának és Haynau-féle közigazgatásának iratai 1214–1850 (1898). Közgyűlési és törvényszéki jegyzőkönyvek 1558–1786. IV. 2001/a. Prot. 5. Protocollum Comitatus Zempleniensis 1589–1603. 2. fol. Series Vice Comitum juxta hoc Prothocolon electorum. – e szerint Nagymihályi Bánffy Gotthárd 1603-tól volt alispán, 1183., 1185., Prot. 6. 1603–1629. 53., 115., 126., 141–142., 77. köt. (Prot. 85.) Protocollum Comitatus Zempleniensis 1782/II. Series Vice Comitum Comitatus Zempleniensis ex eodem Manuscriptu deprompta. 858–862.; Oláh Tamás: A Bocskai-felkelés forrásai Zemplén Levéltárában. In: Levéltári Évkönyv. XIV. kötet. Miskolc, 2006. 60–77.; Borovszky-monográfia, Zemplén (1905): 390–391., 439.

[7] Simoni György (? – Szatmár, 1616) korának híres katonája, Dobó Ferenc volt tisztje, 1605–1606-ban Bocskai István híve és sárospataki várkapitánya. E tisztében maradt addig, amíg a Homonnai Drugeth Györggyel ellenséges viszonyban lévő Rákóczi György át nem engedte Bethlen Gábor erdélyi fejedelem szolgálatába. A fejedelem 1616-ban, a Homonnai Drugeth Györggyel az erdélyi trónért vívott harcokban rá bízta az Erdélyi Fejedelemség nyugati határainak védelmét. 1616. október végén, amikor Homonnai hadvezére, Gombos András betört Erdélybe, Simoni ellene vonult 200 hajdúval, de Gombos Tarcsa faluban rajtaütött és kemény küzdelemben, sebesülten fogságba ejtette. Simonit Szatmár várába vitték Dóczy András főkapitányhoz, ahol nemsokára belehalt sérüléseibe. Détshy Mihály: Sárospatak vára. Sárospatak, 2002. (A Sárospataki Rákóczi Múzeum Füzetei 43.) 127–129.; Nagy László: Hajdúvitézek. Kossuth Könyvkiadó. Bp., 1986. 209–211.

[8] MNL BAZML SFL IV. 2001/b. Zemplén Vármegye Nemesi Közgyűlésének, Bizottmányának és Haynau-féle közigazgatásának iratai 1214–1850 (1937). Szirmay-Kazinczy-féle históriai iratok – Acta Politica 1214–1786 (1848). Autographa Hungarorum. Fasc. 158. No. 254. Bocskai Istvánnak, Magyarország és Erdély fejedelmének, a székelyek ispánjának levele Zemplén vármegyéhez, amelyben közli, hogy követük, Ungváry Mihály átadta a levelüket, amelynek tartalmát és szóbeli üzenetüket megértette. Írt ezért mind pataki udvarbírójának, mind liszkai dézsmásának, hogy a nemességet igazságában és szabadságában meg ne háborítsák. E mellett Ungváry Mihály által más dolgokat is megüzent élő szóval a megyének. Kassa, 1606. november 17. A fejedelem levelét 1606. november 21-én tárgyalta a megyegyűlése, ami kiderül a levélre írt egykorú regesztából: „Hogj az eo felsege dezmassj az Nemesektul kevantak az Privilegioni productioiat Zeoleieknek Zabadsagarol arrol valo Kegyjelmes Vala[z?] eo felsegenek”. (Az egykorú regeszta arra utal, hogy Bocskai, akinek ekkor a sárospataki uradalom is a birtokában volt, az uradalom szőlőbirtokain a nemesek számára adómentességet adott.); IV. 2001/p. Zemplén Vármegye Nemesi Közgyűlésének, Bizottmányának és Haynau-féle közigazgatásának iratai 1214–1850 (1937). Vegyes közgyűlési iratok 1560–1849 (1898). Lajstromozatlan, évrendezett vegyes közgyűlési iratok. 13. csomó. 16–18. század. 17. század. Homonnai Drugeth Bálint levele Nagymihályi Bánffy Gotthárdnak, Zemplén vármegye alispánjának. Rakamaz, 1607. február 7.; Détshy Mihály (2002): 127–129.; Oláh Tamás (2006): 60–77.

[9] Tisztelt nemes urunk barátunk

[10] Üdvözletet és szolgálatunk legkészebb ajánlását.

[11] erkölcsű

[12] végrehajtásra

[13] intjük

[14] menjen

[15] hagyjuk

[16] bocsájtjuk

[17] Generosae Dominationis Vestrae Frater et Amicus – Nemes uraságtok kedves barátja

[18] manu propria

[19] Lovas, gyalog és török vitézekkel szépen kísérjük szegény Urunkat Ő felségét (t. i. Bocskait). Adja Isten jó egészségben lássuk egymást manu propria

[20] Nemes Nagymihályi Bánffy Gotthárd uramnak, Zemplén vármegye alispánjának, stb. Tisztelt urunknak és barátunknak.

[21] Vagyis: Felolvasva 1607. február 26-án a Zemplén mezővárosában tartott megyegyűlésen.

Utolsó frissítés
2017.03.15.