Elérhetőség

Elérhetőség

Cím: 
8900 Zalaegerszeg, Széchenyi tér 3.
Telefon: 
+36 92 510 030
Reformációs projekt koordinátora
Őriné Bilkei Irén
orine.bilkei.iren@mnl.gov.hu

Reformáció a magyar kultúrában

Eseménynaptár

Eseménynaptár

h
k
sze
cs
p
szo
v
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
 
2018 Augusztus
 

Lájpczig János evangélikus esperes véleménye az öngyilkosok eltemetéséről 1854-ből

Zala megye császári királyi megyefőnöke a Soproni Császári Királyi Helytartósági Osztálynak 1854. szeptember 3-án Sopronban, az öngyilkosok eltemetése tárgyában kiadott rendelvénye kapcsán több zalai vezető egyházi személyt (Schauer Ferenc római katolikus esperes, Sümeg; Svastics Károly apát, Keszthely; Legáth Gábor római katolikus esperes, Páka; Hőgyey János római katolikus esperes, Zalaegerszeg; Leipzig János evangélikus esperes, Kapolcs) kért fel az öngyilkosok temetésének kérdéseivel kapcsolatos véleményadásra. A megyefőnöki felkérés ügyiratban található fogalmazványa 1854. szeptember 14-én került leírásra, az ügyiratban három esperes (Hőgyey János, Leipzig János, Legáth Gábor) megküldött véleménye maradt fenn. Közülük Leipzig János evangélikus esperesé olvasható az alábbiakban, amely a Zala Megyei Levéltár forráskötetében is helyet kapott.
Lájpczig János evangélikus esperes véleménye az öngyilkosok eltemetéséről 1854-ből

Lájpczig János evangélikus esperes Zala megye császári királyi megyefőnöke felkérésére adott véleménye az öngyilkosok temetésével kapcsolatban

Kapolcs, 1854. szeptember 22.

 

Az öngyilkosok temetése fölötti véleményadás

 

Az öngyilkosok miképp temettessenek? Erre világos törvény áll: ab […][1] honesta sepultura deneganda.[2] Hogy a haladott[3] idő ide ma többet adatni kíván, bizonyos, minekutána az öngyilkolás nem annyira sátáni munkának, mint inkább valami kis közbenjött elmebeli háborodottságnak szomorú következménye látszik lenni, imputatio[4] pedig csak annyira lehet, mint mennyire kit kit a józan ész vezethete. Azonban hogy ezek, s a magok ágyán rendesen meghaltak közt megkülömböztetés legyen, keresztyén religiónk[5] szükségelli, azon nyilvános beesmeréssel: Isten adta az első béfuvallás szerint odább terjesztve az életet.[6] Sirák szerint Istentől jön mind az élet, mind a halál,[7] és az apostolkénd: Őbenne élünk, mozgunk és vagyunk.[8] Szükségelli, mert ebben némű gátnak is kell vettetni a hóbortos, elme kötelit szaggatta kalózság, s nem meghatalmazott maga fölötti kézemelésnek. Annyival is inkább, mivel mindenki az Isten kezében forgó eszköz e nagy mindenség abroncsában, a reája bízottat megtenni. A maga által eloltott, de tovább éghetett gyertya pedig, a megtehetettet tetlenségbe hozta – csekély véleményünk szerint – s vagy csak ez is, Isten ellen való tevés, noha mindezek mellett az isteni titkos vezérlet végig nem látott ösvényein csak azon fohászban kell összevonódnunk: Ó az Isten bölcsességének és esméretinek mélységes gazdagsága, mely megvizsgálhatatlanok az ő ítéleti, és végére mehetetlenek az ő útai? Harangszói úgynevezett kicsendítésben kell tudatni az élőkkel a halálos esetet, s ha idő úgy hozta, a pap a szónoki szent székről is jelentheti, s orvosi nézet után viszont kicsendítéssel a temetőben eltemetni, s többet reá nem harangoztatván, mint szokás a rendes halottakra. Sírja a köztemetőben, bár akárhol álljon, a szomszédolt porok ott össze nem vesznek, nem találván a szomszédoltatásban megsértést. Élő pedig azért se vessen gátot, mivel tudatlan, kinél kinél, hogy hogy fog kialudni az élet szövétneke. A denegatur honesta sepulturá-t csekélységem szerint, úgy véleményezném tehát: Csendességben temettessenek az öngyilkosok, illető helybeli mester kíséretében. A halált, s viszont a temetést is harangszóban az élőknek jelül adva, nem is említvén, hogy a test rendes koporsóban tétessen, s nem temető sáncában, vagy határon, vagy hol az eset történt, hanem köztemetőben ásattasson sírja. Már amint mondám, akárhol áll, szélrül, rendben, minekutána a rangosat kriptájába tétetni sem ellenzem. Mint pap én nem kísérem sírjához, ámbátor ott adhatnék lelkes szózatot az ott állóknak éltek megbecsülésére, mit utóbb inkább szent beszédjeim közt teszek, s egyedül annak kivilágosítására, hogy a pappali halott kíséret az egész tisztességes temettséget[9] üti. Az elmaradás pedig tanúja a nem istenes halálnak. Más az, mikor valakit a törvény ítélt el, ott a sülledett[10] embertárs, Isten szolgája kezéből kegyelem szentséget esdve, szent az ő szűnő pontjára,[11] mit amaz nem cselekedett.

 

A méltóságos megyei hatóságnak hódolattal terjeszti

Kelt Kapolcson Sept 22. 1854.

 

Lájpczig János[12] mk. a zalai

ágost. hitv. ev. egyházmegye

esperestje

 

Jelzet: MNL ZML. IV. 151. b. 1854. XI. A. 8416.

Eredeti tisztázat.

 

 

[1]A nehezen olvasható helyen az öngyilkosság szó görög megfelelőjéből (αυτοχειρία – aftocheiría) képzett, nyilvánvalóan az öngyilkosokra vonatkozó szóalak áll. A kifejezés első betűit az esperes igyekezett cirill betűkkel leírni, de a szó egyes betűi latin betűknek tűnnek.

[2]honesta sepultura deneganda (lat.): (az előző lábjegyzettel együtt értelmezve) az öngyilkosok részére nem jár tisztes temetés (megtagadandó)

[3]haladott: értsd haladó

[4]imputatio (lat.): beszámítás, valakinek valamit hibául felróni értelemben

[5]religiónk (religio, lat.): vallásunk

[6]Utalás a Teremtés könyvére (2. fejezet 7. vers).

[7]Utalás Sirák fia könyvére (11. fejezet 14. vers).

[8]Utalás az Apostolok Cselekedeteire (17. fejezet 28. vers).

[9]temettséget: temetést

[10]sülledett: (erkölcsileg) lesüllyedt

[11]Szűnő pontjára: feltehetően a halál idejére vonatkozó kifejezés.

[12]Lájpczig János Kapolcson 1812 és 1861 között szolgáló evangélikus lelkészt 1846-ban választották meg a Zalai Evangélikus Egyházmegye esperesének. Fenyves E.: Az egyházmegye multja. 9.; Magyari M.: A kapolcsi ev. egyház története. 34.

Utolsó frissítés
2018.08.31.