Haubner Máté, a Dunántúli evangélikus egyházkerület püspöke

Haubner Mátyás szűcsmester és Ulich Klára gyermekeként született. Bár a szülők szegények voltak, gyermekeik taníttatására mindig áldoztak. Máté fiuk Győrben végezhette elemi iskoláit, 11 éves korától pedig a soproni líceum lett alma matere, ahol kitűnő eredménnyel végzett.

Nyolc év elteltével Pozsonyba került Habenmayer Mátyás házába nevelőnek, hogy így keresse meg a tanulmányai befejezéséhez szükséges anyagi fedezetet. Szorgalma révén megadatott neki, hogy Jénába mehessen egy esztendőre. Miután visszatért pozsonyi állásába, Ghilka Konstantin Emanuel oláh földbirtokos György fiát nevelte három éven keresztül, részben Bécsben, részben Sopronban. Ebben az időben vette feleségül líceumi tanárának – Seybold Pálnak – a leányát, Lujzát.

Érdeklődése eközben a lelkészi hivatás felé fordult, így rövid pozsonyi grammatika-tanárság után, 1821-ben Kis János szuperintendens lelkésszé avatta. Első állomáshelye a Dunántúli Egyházkerület egyik legnépesebb gyülekezete, a Felső-Vas megyei Szalónak (ma Schleining) volt, ahol szomszéd kollégájával, a felsőlövői Wimmer Ágosttal komoly kulturális missziót is folytatott. Pásztori munkájukon túl ezeken a német anyanyelvű településeken nagy hangsúlyt fektettek a magyar nyelv tanítására és megszerettetésére is.

1829-ben kicsit félve, de nagy reményekkel választotta meg lelkészének a magyar gyökerű győri gyülekezet. Rövidesen azonban olyan hallatlan népszerűségre tett szert kitűnő prédikációival és emberközeli pásztorális tevékenységével, hogy ebben a felekezeti ellenségeskedéssel fűszerezett időben Stankovics győri római katolikus püspök is tisztelettel tartotta barátjának.

Az egyházi szolgálatban egyre többet bíztak rá: előbb egyházkerületi főjegyző, majd 1846. október 6-án Pápán szuperintendens lett. Egyházkerületében szinte az összes gyülekezetet meglátogatta, és olyan törvényes kereteket épített ki, amire mai egyházi paragrafusaink is építkeznek.

Lelkesen csatlakozott a két nagy protestáns felekezetet egyesíteni kívánó mozgalomhoz. Ennek támogatására írta meg álnéven „A protestáns keresztyének lelki szabadsága” című munkáját, és közös kátét is írt. (Luther Kis Kátéját is lefordította magyarra.)

1848-ban erkölcsi és szellemi síkon is támogatta a magyar nemzet szabadságharcát. Hazája iránt érzett lángoló szeretete és az igazság lázas keresése szülte híres pásztorlevelét, amiben egyházának lelkészeit és tanítóit szólítja fel, hogy álljanak a nemzet szent ügye mellé. A szabadságharc leverése után ez a levél szolgált az ellene szóló vádak alapjául. A haditörvényszék hatévnyi várfogságra ítélte. Hiába folyamodtak felmentésért olyan tekintélyek, mint Bauhofer György vagy Mária Dorottya fõhercegnõ, csak azt érhették el, hogy sorsa enyhüljön, s hogy ne kelljen mind a hat évet leülnie. Először Pozsonyban raboskodott két hónapot Matild lányával, majd a tiroli Kufsteinben ült másfél évet. Szabadulása után azonban tevékenységét nem folytathatta: a kormány arra kötelezte, hogy a „könnyebb ellenõrizhetőség végett” Győrből Sopronba költözzön. Sopronban visszavonultan, tulajdonképpen házi őrizetben élt. Egyházkerülete hiába kérte, hogy térjen vissza az őt megillető posztra, a rendszer még azt sem engedte meg, hogy Bella lányának temetésére Győrbe utazzon.

1853-ban aztán újabb fordulat történt az életében: a nagygeresdi gyülekezet megüresedett lelkészi állására Haubnert hívta meg. A felsőbbség ugyan hallani sem akart a meghívásról, de a geresdiek három évig „küzdöttek érte”. 1856 tavaszán léphetett be a számára épített falusi paplak ajtaján. Bizonyos értelemben itt is visszavonultan élt, ám híveinek lelki gondozása mellett a településen gyógyszertárat is létesített, orvos fiától kapva gyógyszereket és útmutatást. Nagygeresdi szolgálata öt esztendeig tartott.

1860. május 31-én Kőszegen egyházkerületi gyűlést tartottak, amelyen Haubner Mátét, a törvényes szuperintendenst visszahelyezték vezetői tisztébe. A kormány ugyan kísérletet tett arra, hogy tervüket meghiúsítsa, ez azonban hasztalan erőlködésnek bizonyult. Évtizednyi távollét után – 1860 augusztusában – elégtételt nyerve „vonulhatott be” Gyõrbe, majd 1861 áprilisában vissza is költözhetett. 

Idős kora ellenére nagy lelkesedéssel kezdett neki munkájának. Éjt nappallá téve dolgozott, amíg tartott az ereje, levelezett, pásztorolt, oktatott és látogatott. 1865-ben az egyházkerületi ülésen bejelentette visszavonulását, és fáradtságára, idős korára hivatkozva beadta lemondását. A gyűlés kis haladékra kérte fel, így csak 1866 őszén „adta át a stafétabotot” utódjának, Karsay Sándornak. Élete hátralévő részében Sopronban élt, fiának, dr. Haubner Rezsőnek házában. Nyugdíjasként is nagy érdeklődéssel kísérte korának egyházi, politikai és szellemi változásait. Miután másik lányát, Matildot és szeretett hitvesét is elveszítette, megbékélt szívvel várta végóráját, amely 1880. szeptember 22-én érkezett el.

Sopronban nyugszik, püspök utódja, Karsay Sándor temette. (Gabnai Sándor)

Forrás: 

http://www.evelet.hu/archivum/2002/41/54

http://epa.oszk.hu/00000/00030/00364/pdf/00364.pdf - Vasárnapi Ujság 1861. február 17. 

https://library.hungaricana.hu/hu/view/EvangelikusMonografiak_055/?pg=0&...

Haubner Máté dunántúli evang. superintendens emléke. Sopron 1881.