Bihar vármegye levéltára a 20. század elején Magyarország egyik legjobban rendezett megyei archívuma volt, köszönhetően a benne tevékenykedő regestratorok, archivariusok szakmai tevékenységének. A szakirodalomban – joggal – ismert és elismert a 18. század végén működő Viser Lipót munkássága, aki tanulmányt írt a megyei levéltárak rendezésének elméleti kérdéseiről, s próbálta azokat több-kevesebb sikerrel a gyakorlatban is megvalósítani. Családtörténeti cédulagyűjteményük miatt szokták emlegetni Reszegi Lajost és Osváth Lajost – előbbi „harcolta ki” 1928-ban, hogy a vármegyei levéltár Nagyváradról átkerüljön Berettyóújfaluba, utóbbi az első országos levéltáros egyesület létrehozásán fáradozott. Emellett talán Nadányi Zoltán neve él valamelyest – ám elsősorban költőként – a köztudatban, s róla csak mellékesen jegyzik meg, hogy Bihar vármegye munkatársa volt 1926-tól 1944-ig.
Két évtizedet meghaladó levéltári elméleti-gyakorlati munkássága emeli Jakab Mihályt a fentebbi levéltárosok sorába. Emléke méltatlanul merült feledésbe, pedig már működése kezdetén 1829-ben javasolta, hogy a lajstromokat magyarul vezessék, egy új iratkezelési szabályzat kidolgozását és a közgyűlési iratok új, a korábbinál jobb tárgyi-tartalmi tagolását. Vezetése alatt készültek el a törvényszéki és nemesi iratok gyűjteményeinek segédletei, s egy hivatali levélváltásból az is kiderül, hogy az aktuálisan keletkező megyei iratok regesztázásánál fontosabbnak tartotta a megyetörténeti szempontból jelentős, történeti forrásértékkel bíró tisztviselők irathagyatékainak feldolgozását.
Nadányin kívül a fentebb említett levéltárosokra is igaz, hogy bár szakmai tevékenységükre a levéltári iratok kellő fényt derítenek, magánéletükről, „emberi oldaluk”-ról keveset tudunk. Egy apró, ám figyelemre méltó momentum az a levéltár irattárában fellelhető magánlevél, amelyet Jakab Mihály írt: a sorok eredetijét 1836. január 24-én vetette papírra Váradolasziban, és az előző nap elhunyt Nagy Eszter férjének, „édes barát”-jának, Jakab Sándornak címezte. A levélből kiderül, hogy a levéltáros is olvasta a kortárs „jeles” szerzők verseit, például Kis Jánosét, aki Pándi Pál szerint „hűséges, alázatos és szorgalmas »kis-bolygója« volt Kazinczy naprendszerének.”
Bár egyéb irodalmi próbálkozásáról nincs tudomásunk, az iménti levélből kiderül, hogy Jakab a sírverset kérésre írta, amelyről szerényen meg is jegyzi: „Ha bánatát s érzelmeit benne nem elég híven tolmácsolám, nem az én hibám, mert akarat lett volna nálam, de a tehetség hiányzott.” A mellékletben olvasható az említett sírfelirat is:
„A legkegyesb Házastárs,
Gondos Anya,
Jó Leány és szerető Testvér
Élte 26ik, női 4ik évében elhunyt
Nagy Eszter
Áldott hamvainak!
Kesergő férje, Jakab Sándor.
Férjed, kisded Árvád, Anyád, s két Testvéred
Hullatják a bánat könnyeit sírodra.
Elragadt az irigy halál tőlök téged,
Áldás nyugvó Kedves! Szendergő porodra.
Meghalt január 23án 836.”
A megható sorok alatt a precíz levéltáros megjegyzése olvasható: „Ez mecczetett a sírfára.” Az is elképzelhető, hogy a levél címzettje az a Jakab Sándor, aki 1843-tól a levéltár alkalmazottja, majd 1849–1852 között levéltárosa lett.
Bihar vármegye levéltárában tudomásunk szerint jelenleg ez az egyetlen lejegyzett sírfeliratot tartalmazó dokumentum, amelyet a Biharpüspökiben született református levéltáros, Jakab Mihály emlékére a reformáció kezdetének 500. évfordulóján közlünk.
Szálkai Tamás
(A levél forrása: MNL HBML IV. A. 10. 1. cs. 1/1836.)
A cikk rövidített változata illusztrációk nélkül „Amikor a levéltáros sírverset ír” címmel megjelent a Hajdú-Bihari Napló Évszázados történetek Bihar vármegyéből című sorozatában 2017. szeptember 4-én.