Elérhetőség

Elérhetőség

Cím: 
3525 Miskolc, Fazekas u. 2.
Telefon: 
+36 46 344 885, +36 46 508 985
Nyitva tartás: 
H-P: 8:00-15:30
Reformációs projekt koordinátora
Oláh Tamás
olah.tamas@mnl.gov.hu

Reformáció a magyar kultúrában

Eseménynaptár

Eseménynaptár

h
k
sze
cs
p
szo
v
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
 
2017 Június
 

A verselő püspök - Fejes István életútja

Fejes István személyében nem csupán a Tiszáninneni Egyházkerület püspökével és az új református énekeskönyv érdekében sokat munkálkodó lelkésszel, hanem egy termékeny költővel van dolgunk, akinek az írás az egész életét végigkísérő tevékenység volt, sőt komoly elkötelezettség az irodalom iránt. Érdekelte a színház és a színműírás; elsősorban vígjátékokat írt. Egyik időskori versét, a Titanic hajókatasztrófáról „Dráma az óceánon" címmel meg is zenésítették. Néhány éve bukkant fel a kottafüzet, címlapján a szerző nevével. Személyében Shakespeare Troilus és Cressida című darabjának első ismert magyar fordítóját is tisztelhetjük.
A verselő püspök - Fejes István életútja

Fejes István irodalmi munkásságának nyomai számos napilapban, folyóiratban, verseskötetekben, s személyi hagyatékában is fellelhetők. Utóbbiak a Sátoraljaújhelyi Levéltár[1], valamint a Sárospataki Református Kollégium Tudományos Gyűjteményei anyagában[2] találhatók. 

A levéltári anyagokat forgatva rögtön az tűnt szemembe, hogy itt egy termékeny költővel van dolgunk, aki szinte naponta írt, s a versírás nem ifjúkori fellángolás volt részéről, hanem egész életét végigkísérő, idős éveiben is tartó tevékenység, sőt elkötelezettség az irodalom iránt. Témaválasztásaiból, alkotáshoz való viszonyából az tűnik ki, hogy igazi költőként fordult a világ felé, s nem műkedvelő civilként, aki fő foglalkozása mellett néha megversel egy-egy témát, saját maga örömére, lelki életének karbantartására is használva az irodalmat, különösebb figyelmet nem fordítva az elkészült mű későbbi tökéletesítésére, vagy éppen olyan művet alkot, amelyet napi munkájába is beépíthet. Nem, Fejes István rendszeresen, kéziratait javítgatva, a közlés szándékával írt, s nem csupán vallásos tárgyú műveket alkotott, amelyeket lelkészként is „hasznosíthatott” volna, hanem a legváltozatosabb témákban verselt, s az alkotás mibenléte is érdekelte.

Hogy irodalmár is olyan teljes joggal volt, mint egyházi ember, s hogy a kettő nem zárta ki egymást, az abból is érződik, hogy személyes érzéseit feltáró verseiben mennyire nyílt, közvetlen volt, s emellett nem vitte magával az egyházi nyelv sokszor fegyelemre szoktató, mértéktartásra nevelő fordulatait.  Pályafutásán végigtekintve látjuk majd, hogy az irodalommal való szoros kapcsolata nem véletlen, s hogy egész életét végigkíséri.

Életútja

Fejes István nem csupán lelkészi szolgálati helye kapcsán kötődött Zemplénhez, hanem e vármegye szülötte volt. 1838. január 22-én jött világra Legenyén. Édesapja Fejes Sámuel ugyancsak lelkész volt, édesanyja Nemes Mária. A fiatal Fejes István iskoláit Ladmócon, Sárospatakon és Budapesten végezte. Az irodalmi alkotás felé költői tehetségét felismerő pataki tanára, Erdélyi János terelgette. 1857-ben tanulmányait félbeszakítva két évre Fehérgyarmatra ment az ottani nagyobb fiúiskola tanítójának. Innen útja Pestre vezetett, hogy a korábban Patakon megkezdett teológiai tanulmányait a Protestáns Teológiai Akadémián befejezze, majd irodalmat hallgatott s angolul kezdett tanulni, együtt Győry Vilmossal és Thalí Kálmánnal, akik ekkor szintén a református teológiai intézetnek voltak a tanulói. 1859 őszén betegeskedése miatt hazaköltözött a szülői házba, ahol ókori klasszikus irodalmi és bölcseleti tanulmányokkal foglalkozott. Erdélyi Jánossal rendszeresen levezetett, aki haladását figyelemmel kísérte és tanácsaival segítette, írásra buzdította; s az ő ajánlatára választották meg Csurgóra tanárnak. Ezzel párhuzamosan azonban kedvezőbb álláslehetőség is adódott számára Hódmezővásárhelyen, ahova a Debrecenbe költözött  Imre Sándor helyére hívták meg tanárnak, szintén Erdélyi ajánlatára. 1860 áprilisában foglalta el új hivatalát és a gimnázium VIII. osztályában a latin és magyar irodalmat, valamint a bölcseletet tanította, s a gimnázium igazgatói tisztét is betöltötte. Itt nősült meg 1860-ban, és így külföldi útjáról le kellett mondania.  Feleségétől, Kulcsár Ilonától négy gyermeke született: Béla, Ernő, Ilona (Buday Ákosné) és Izabella. Második házasságát 1881-ben kötötte lisznyai Tóth Karolinával.[3] Tanulmányai, valamint irodalomtanári működése után a költészettel való foglalkozás később sem szűnt meg számára, s amikor fő feladata már más volt, akkor is végigkísérte életét.

1865-ben került Sátoraljaújhelyre az itteni református gyülekezet lelkészeként, s 45 éven át szolgált e tisztségben. (Korábban édesapja is működött az újhelyi gyülekezetben mint helyettes lelkész.) 1865. október 8-án lezajlott ünnepélyes fogadtatásáról később is megemlékezett. Egész kocsisor várta Patakon, lovasbandérium az újhelyi határban, a lelkészlakban pedig a gyülekezet fogadta új lelkészét.[4]

Emléktáblája egykori szolgálati helyén

Lelkipásztorként számos emberrel volt kapcsolatban Sátoraljaújhelyen, illetve a megyében, s nem csupán egyházi téren, hanem mint a vármegye törvényhatósági bizottságának tagja, s mint a város kulturális életének tevékeny részese, intenzív alakítója sokat tett a település fejlődésért is. Több egyesület − köztük a Kazinczy Kör[5] − tagjaként is tevékenykedett, sőt meghatározó alakja volt az egyesületi életnek. Gyülekezete méltányolta működését; 25 éves jubileumáról hosszan tudósít a Zemplén című lap, idézve Dókus Gyula gyülekezeti főgondnok köszöntőjét, aki többekkel egybehangzóan „költő-pap”-ként jellemezte lelkipásztorát.[6] Fejes István ekkor kapta gyülekezetétől – egy díszes Biblia mellett − azt az arany tollat, amely ugyancsak írói, költői mivoltára utalt. Egyéb tudósításokban is gyakran alkotóként emlegetik a lapok, s hangsúlyozzák hívei közötti kedveltségét, s a városban, a megyében való megbecsültségét. Irodalmár voltára gyülekezete is büszke volt.[7]

Újhelyi lelkészi működése mellett sok egyéb feladatot vállalt. 1882 őszén a sárospataki kollégium gondnokának választották, 1888-ban pedig a Tiszáninneni Református Egyházkerület tanácsbírája lett. Ezt követően 1895 márciusától a Felsőzempléni Egyházmegye esperese, amely tisztséget 1898 nyaráig töltötte be. Elnöke volt a Felsőzempléni Tanítótestületnek, tagja az egyházkerületi tanügyi bizottságnak, s több évig konventi rendes tag. 1904-ben újra tanácsbíró lett. 1908-ban súlyos betegségen esett át, de szerencsésen felgyógyult, s 1910 őszén a Tiszáninneni Ref. Egyházkerület püspökének választották.[8] Megválasztását vezércikkben ünnepelte a Felsőmagyarországi Hírlap kiemelve, hogy Fejes személyében olyan lelkész került püspöki tisztségre, aki a felekezetek közti békét, a szeretetet és a türelmet testesíti meg, s nagy hazaszeretetről tesz tanúbizonyságot [9] E tudósítások persze azt is elárulják, hogy nem mindenki volt azonos véleményen, különösen Miskolcon vártak más eredményt a helyi jelölt miatt érthetően, ám miután a választás lezajlott, s a püspök személye már nem lehetett kérdéses, a székhely ügyében fejtettek ki törekvéseket, s az újdonsült püspököt meghívták Miskolcra lelkésznek.[10] Fejes István nem vált meg gyülekezetétől, s tartotta magát ahhoz, amit a választások előtt mondott: megválasztása esetén marad, s Újhely lesz a székhely.[11] Beiktatása Sárospatakon zajlott[12], s hogy elfogadottsága és az iránta való rokonszenv nagy volt, kiderül a hozzá üdvözlő látogatásra betérő nem egyházi személyek és közösségek, köztük kulturális egyesületek megjelenéséből is.[13] Zemplén vármegye törvényhatósági bizottsága közgyűlési jegyzőkönyvében örökítette meg Fejes megválasztása feletti örömét[14], mint ahogy később megrendüléssel jegyezte fel elhunytát is,[15] amely 1913. november 30-án következett be. A püspököt Sátoraljaújhelyen temették el családjának sírboltjába.[16]

Tevékeny életéről sokat elárul, hogy egyháza a következő bibliai idézetet választotta elhunyt püspöke halotti étesítőjére: „Semmivel sem gondolt, az ő élete sem volt Néki drága, csak elvégezhesse örömmel az Ő futását és a szolgálatot, a melyet vett az Úr Jézustól, hogy bizonyságot tegyen az Isten kegyelmének evangyéliumáról.” (Ap. Cs. XX. 24.)[17]

A költő

Egészen ifjúkora óta publikált. Első költeménye 1857-ben jelent meg. Számos versét hozták ismert lapok. Szerzője volt Arany János Koszorújának, a Nagyvilágnak, valamint a Vasárnapi Ujságnak. Felsorolni is hosszú azon lapoknak a sorát, amelyek írásait közölték.[18] Csak a Vasárnapi Ujságban 100 írása látott napvilágot 1859 és 1913 között.[19]  Termékeny költő voltát mutatja, hogy például utóbbi 100 verse és az 1894-ben megjelent Összes költeményei között alig van egybeesés.

Első kötete viszonylag hamar 1861-ben jelent meg Fejes István költeményei címmel Szegeden, húsz évvel később pedig a Kisebb költemények látott napvilágot Sátoraljaújhelyen, majd a már említett 1894-es budapesti kiadású Fejes István összes költeményei, amelynek két kötetéből az egyik a hosszabb lélegzetű költői beszélyeket tartalmazza. A közbeeső időben is sokat publikált.

Többféle műfajban alkotott. Elsősorban költőnek tekinthetjük, de színdarabok, műfordítások, egyházi tárgyú, s történeti munkák is kötődnek a nevéhez. Életművében nincsenek túlsúlyban a vallásos tárgyú versek az egyéb mondanivalójú költeményekhez képest. Írásainak műfaji sokfélesége és változatos témaválasztása fontos vonása munkásságának. A rövidebb, hangulatokat, táj- és természeti képeket megörökítő (néha dalszerű) versei mellett, írt hosszabb lélegzetű, hazafias tárgyú elmélkedő, vagy éppen ballada-típusú költeményeket is. (Munkásságát az irodalomtörténeti szakirodalom a népnemzeti iskolához sorolja).

Több írása is közvetlen bepillantást enged magánéletébe, felvillantva családtagjai, közvetlen hozzátartozói iránti érzelmeit. Az „Anyám emléke”, „Kislányom halálakor”, „Születésem napján” például ilyen írások. Számos versben bukkan fel saját környezete, a körülötte levő mikrovilág, vagy éppen ők a címzettjei a költeményeknek (A pataki várkertben, Széphalom, Zemplén vármegyéhez). Utazásai helyszíneiről (A stájer templomok) épp úgy ír, mint pályáját, vagy éppen emlékeit érintő gondolatairól (Jubileumom, Emlékeimből).

Egy költőről sokat elárul, hogy értelmezi az alkotást, miként vall saját költészetéről. Fejes Istvánnak is vannak e tárgykörben versei. A Honnan a dal? című írása az ihlet forrását kutatja, s azt a kérdést járja körül, hogy az alkotások minek hatására születnek meg. Az alkotóerőt, a művészi munkát jobbára ösztönös, titokzatos hajtóerőre támaszkodó romantikus teremtő tevékenységnek mutatja be: „Mély titok, sötétlő fátyol/ Tul az égen s föld alatt, -/ Örök eszme! a te képed/ A dal és a gondolat!”  Saját költészetét is górcső alá veszi. Az érzelmek, a lelkében bekövetkezett változások, viharok, a mélyben forrongó indulatok késztetik alkotásra, amely nélkül – így vallja – nem tudna élni. Nem vágyik nyugalomra, így akar élni, harcban egy örök ideálért, amely lelkesíti. A költészet tehát itt is elsősorban érzelmektől fűtött, meg nem nyugvó állapot, törekvés a szépre, amely azzal együtt, hogy megviseli az alkotót olyan magaslatokra vezeti, amely lelkét felemeli. Ám nem prófétai szerepet jelöl ki a költőnek, inkább egy magasabb eszményt követő, érzelmeitől vezérelt alkotó főként mutatja be. Az érzelmes, szerelmes hang sem idegen tőle, hazafias versei mellett szép lírai hangvételű írásait későbbi ismertetői is kiemelték.[20] Elvont fogalmakat, vagy éppen természeti jelenségeket felhasználva is a puszta leíráson túlmutató mondanivalóval ír. A modern világ eseményei és létesítményei is írásra ihlették. Már időskori verse a halála előtt egy évvel írt Titanic, amely a hajóóriás tragédiáját dolgozza fel az emberi és az isteni nagyságrend ütköztetésével. (A Vasárnapi Ujságban 1912. május 26-án megjelent írás egyik érdekessége, hogy meg is zenésítették, s a Hetényi-Heidelberg Albert által szerzett „Dráma az Óceánon” című zenemű kottafüzete −  amelyről nem tudni, szerzője eredetileg vajon hová, milyen darabhoz vagy filmhez szánta néhány perces művét − néhány éve előkerült.[21] (Címlapján a szövegíró nevével.)

 

Történeti tárgyú versek és balladás témák is megjelennek Fejes verseiben. Arany János balladái nagy hatással lehettek rá, mert számos hasonló művet írt ő is. Egyik-másik szövegének ritmusában visszaköszön a nevesebb pályatárs sorainak ritmikája. De ennek ellenére élvezhető, szép szövegeket hozott létre. Köztük több  népies témájú (Árva Panna, Göndi Sára, A szép Jolán), de vannak komolyabbak is, ezek történelmi alakok köré szövik a mondanivalót. Személyiségére, de Arany iránti lelkesedésére is értékes adat, hogy hagyatékában egy A walesi bárdok paródiát is találhatunk (Buksi bárdok). A humoros írás sokat elárul szerzőjéről, mint ahogy az is, hogy írásai között több jó hangulatú pl. szüreti, vagy szép természeti képeket ábrázoló írást találunk. Versesköteteiben több dalsorozat is helyet kapott. Ezek a pár oldal terjedelmű, több rövid  költeményből álló füzérek kis képekben mutatják be a témát (Apró örömök, Fürdői dalok, Tengerszemek, A fenyvesek közt).

Közéleti verseiben a saját korának, a magyar közelmúltnak kérdéseiről, eseményeiről is írt, s hosszú versekben elmélkedett a haza sorsáról (A törvényhozókhoz 1872; Áldás hazánkra, Budavár 1849−1893. május 21., A népfelkelő, Batthyány Lajosné, Március 15., Petőfi szellemének). Már a címekből is sejthető, hogy a szabadságharc és annak emléke, résztvevői, az ország függetlensége milyen pozitív értékkel bírt számára.

Jelen vannak életművében a konkrét eseményre reagáló „alkalminak” tekinthető versek is, amelyek azonban önmaguknál messzebbre mutatnak, hiszen az alkalom módot adott arra hogy történelmi, irodalmi állásfoglalást tegyen közzé a szerző. Ilyenek a Vörösmarty emlékezete, amely az ország első Vörösmarty-szobra, a Székesfehérváron 1866-ban avatott műalkotásnak az apropóján a neves költőnek állít emléket. Rákóczi Ferenchez írt verse a fejedelem születési helyének emléktáblával való megjelölésekor készült, s prológ készült a sátoraljaújhelyi színház megnyitására is.[22] Érdekelte a közélet, s ő maga is tevékeny részese volt.

Munkássága nem maradt visszhangtalan, saját korában is elismerték. 1876-ban Egy szép asszony című költői elbeszélése a Kisfaludy Társaság pályázatán díjat nyert.  Halála után több évtizeddel is foglalkoztak pályafutásával. Az Irodalomtörténeti Közleményekben 1940-ben és 41-ben az vitatják, hogy melyik lehetett vajon az utolsó verse, valamint hagyatékával, kéziratban maradt írásaival is foglalkoztak.[23]

 

Egy versének kézirata a sátoraljaújhelyi anyagból

 

A műfordító és színműíró

Ennek a sokszínű pályának a legrejtélyesebb része talán a drámaírói működés, bár arra, hogy érdekli a színpad, műfordítói munkásságában már találhatunk jeleket.

Amellett hogy számos verset lefordított − elsősorban romantikus szerzőktől (Byron, Thomas Moor, Longfellow, William Wordsworth, s mások), s az ókori klasszikusok közül Horatius szerepel a repertoáron − színművek fordítása is fűződik a nevéhez. A drámaírók közül Shakespeare munkáit fordította. A magyar nyelvű Shakespeare-kiadások történetében lényeges, hogy a Troilus és Cressida a Kisfaludy Társaság kiadásában 1870-ben megjelent Shakespeare-összes (Shakespeare minden munkái) X. kötetében Fejes István fordításában jelent meg, aki ezzel a darab első ismert magyar fordítójaként említhető.[24] Lefordította a Sok hűhó semmiért (Sok zaj semmiért címmel) darabot is; ám e munka kéziratban maradt.

Saját színdarabokat is írt, s ezekre is jellemző a hangulati és témabeli sokféleség. A magyar történelemből meríti témáját a Salamon című szomorújátéka, ám hagyatékában többségében vannak a vígjátékok. E művekhez témáit elsősorban saját korából, környezetéből merítette. Az Akik nem akarnak házasodni című három felvonásos komédiáját 1874-ben küldte be bírálatra a Nemzeti Színházhoz, ám ezzel nem aratott sikert. Szigligeti Ede színigazgató aláírásával, néhány sor kíséretében visszakerült a szerzőhöz az előadásra el nem fogadott mű.

Vidéki város a helyszíne és saját korában játszódott a Bárójelölt című ugyancsak három felvonásos vígjáték is, amelyet 1877-ben írt. Az újhelyi levéltárban fellelt példányán a szereplők neve mellett ott olvasható ceruzával a szereposztás is, ami arra utal, hogy valahol, feltehetőleg műkedvelők előadhatták a darabot. A lelkész leányai című vígjátéka ugyancsak három felvonásos. A csalódottak című egyfelvonásos komédiája 1879-ben készült, amelyet szintén előadhattak, mert a hagyatékban külön kimásolva megtalálható az egyik szereplő szövege, végszavakkal, s a piszkozaton láthatjuk a játszó személyek nevét is. Egy ismeretlen című töredék is fellelhető az újhelyi levéltári anyagban, erről az állapítható meg, hogy 1871-ben Sátoraljaújhelyen készült, s a műfaja tragédia. Az 1870-es években több színdarab is kikerült a tollából, úgy tűnik ekkor a színház különösen foglalkoztatta. Hogy minden keze ügyébe kerülő papírra írt, s esetleg már nem használatos hivatalos iratok hátlapjára is, az adódhat persze papírtakarékosságból, ami nem ritka ebben a korban. Ám magunk előtt láthatjuk az elfoglalt lelkészt, akinek íróasztalán együtt volt fellelhető a hivatalos irat és az irodalom, ez persze fikció csupán, de tény, hogy Az elbízottak című vígjátékának tervét egy születési anyakönyvi kivonat hátlapjára írta. Az említetteken kívül számos színműve készült még, amelyek a Sárospataki Református Kollégium Tudományos Gyűjteményei anyagában találhatók.[25] Jellemző, hogy míg szomorújátékból talán csak három, addig vígjátékból tíznél is több kézirat és vázlat, illetve töredék található ebben az anyagban. Ezek keletkezési ideje is az 1870-es évekre tehető.

 

Két vígjátékának kézirata a sátoraljaújhelyi hagyatékból

 

Egyháztörténeti, egyházi munkái

Nem csupán szépirodalmi művek fűződtek a nevéhez, hanem egyháztörténeti munka is. Megírta a Sátoraljaújhelyi Református Egyházközség történetét, amelyet 1889-ben adtak ki. A reformáció itteni felbukkanásától saját jelenéig tárgyalta az eseményeket. Nem véletlenül ebben az évben jelent meg a kötet, hiszen az újhelyiek 1889-ben ünnepelték újabb templomuk 100. évfordulóját. E jeles évforduló ösztönözte a szerzőt – miként előszavában közli is az olvasóval −, hogy történeti kutatásba kezdjen. Törekvése, hogy munkáját hitelesen a „hozzáférhető adatok alapján” írja meg, s egyúttal hozzájáruljon a hazai protestáns egyháztörténet irodalmának bővítéséhez, ugyanakkor egyháza hitbeli öntudatát is növelje. Tapasztalt szerzőként előszavában ismerteti célkitűzéseit és a mű korszakolását is. Egyházi emberként a hitbeli ösztönzés áll ugyan az első helyen, de egyháztörténeti, sőt magyar történeti értéket is remél könyvétől. Tudatosan szerkeszti művét, a régebbi korszakok esetében a tárgyalás szélesebb keretű, általánosabb módját választja, tárgyalva a magyar történelem eseményeit is. Időben közeledve a közösségre koncentrál. Kitér az oktatás, az egyesületek történetére, a fejlesztések és a létszámadatok ismertetésére. A város jegyzőkönyveiből, a templomépítés adakozási adataiból is közöl részleteket. Munkája nem csupán a gyülekezet története szempontjából értékes, de dokumentálja azt is, hogy mi történt Fejes itteni működése idején. Alighogy Újhelybe került a gyülekezet javíttatta a templom orgonáját, a templomtornyon és az iskolaépületen is végrehajtottak kisebb alakításokat, javításokat. Ugyanebben az évben szétválasztották a fiú- és a lányiskolát, s az oktatásba a tanító mellett a segédlelkész is bekapcsolódott. Később a paplak és az iskola épületét is alakították, nagyobbították. 1887-ben a templom 100 éves évfordulóját megelőzően  külső-belső tatarozást végeztek az épületen.[26] A fejlődés ellenére a gyülekezet 1898-ban átadta iskoláját az államnak. Ugyanebben az évben kezdődött az új lelkészlak építése, amely gyülekezeti teremnek és hivatali helyiségeknek is helyet adott. Az egyház nem csupán építményeiben, hanem létszámában is gyarapodott ekkor, 2000-nél is több lelket számlált. A gyülekezet társadalmi beágyazottságát jól mutatja a különböző alapítványok és egyesületek működése, pl. az 1903-ban alakult Református Iparos Ifjak Olvasóköre. Az egyházközség életére nagy hatással volt, hogy lelkészét püspökké választották, s hogy Újhely püspöki székhely lett. Fejes István egyházközség-története lesz majd az alapja Hőgye István és Kádár Ferenc 2000-ben megjelent azonos tárgyú munkájának, A hegyen épült város című kötetnek. A szerzők több helyütt támaszkodnak Fejes alaposan adatolt munkájára.

Egyéb történeti munkákat is összeállított. Két tankönyv szerzője volt dr. Kerényi Ede álnéven. A világtörténet időrendi átnézése és a Magyarország történetének időrendi átnézése, mindkettő Sátoraljaújhelyen jelent meg 1876-ban. Termékeny időszak volt az 1870-es évek közepe Fejes István számára. Ekkor jelent meg nyomtatásban az „Egyházi beszédek” két füzetben Sátoraljaújhelyen (1874−76), a „Temetési beszédek” pedig két kiadást is megért. Újhelyben adták ki először 1876-ban, másodszor Budapesten jelent meg olcsó kiadásban 1888-ban.

Egyházi közéleti kérdésekben is kifejtette véleményét, illetve publikált. Kiváló szónokként tartották számon. 1876-ban Kecskeméten a protestáns egylet gyűlésén és 1881. október 31-én a debreceni zsinat ünnepélyes megnyitásakor ő mondott beszédet. A főrendi házi törvény módosítására készülve 1884-ben „ A református egyház és a főrendi házi tagság” címmel foglalta össze véleményét. Széleslátókörűen elemezte, hogy e lépéssel az állam voltaképpen az egyház felé közeledett, de ennél sokkal bonyolultabbnak látta a kérdést. Elemzésében nem vesztette szem elől az állam és egyház viszonyának vizsgálatát, a református egyháznak a nemzeti ellenállásban elfoglalt helyét, s az egyház autonómiáját. Mint egyházi személy nem is képviselhetett más véleményt, mint azt, hogy az egyházi törvények világi törvényekhez való viszonyulása vizsgálata, s az ebben történő állásfoglalás a zsinat hatásköre.

 

A református énekeskönyv munkálatai

Sokat tett a református egyház új énekeskönyvének létrehozása érdekében is. Nem csupán mint az Egyetemes Énekügyi Bizottság elnöke felügyelte a munkát, de mint szerző is közreműködött. Az énekeskönyv előmunkálatairól, valamint magának az énekeskönyv megújításának programjáról készített összefoglalója nyomtatásban is megjelent. [27] Az egyház számára készített jelentései pedig jól rögzítik a munkafolyamatokat. A több évtizedig tartó munka nem volt zökkenőmentes, ahogy ez elnöki beszámolójából kiderül. 1875-ben a Dunamelléki Egyházkerület indítványára kezdtek foglalkozni az üggyel. Ezt követően az egyházkerületek e célra megalakított énekügyi bizottságaiból létrejött egyetemes bizottság tagjai 1878-ban abban állapodtak meg, hogy az erdélyi és a magyarországi énekeskönyvből alkotnak egyet. Komoly munka vette kezdetét. A megújítás programját 1890-ben tette közzé Fejes, s az előkészítő munkálatok 1890-91-ben zajlottak. Az elkészült próbaénekeskönyvet bírálatra bocsátották. 1905-ben még mindig nem zárult le a munka. Fejes István beszámolójából kiderül, hogy az egyházkerületek a bírálatok során olyan sok esetben egymásnak is ellentmondó észrevételeket nyújtottak be, amelyek nem csupán a kész munkát, hanem annak alapelveit is érintették, holott azok tisztázása és elfogadása a munka megkezdésekor megtörtént. Fejes István jelentésében azt is közölte, hogy egy más alapon folytatódó, az eddigi munkát félretéve újrakezdődő munkálkodásban már nem kíván részt venni. Végül az új énekeskönyv hosszú évek munkája után, csak jóval Fejes István halálát követően, 1921-ben jelent meg Baltazár Dezső, Seprődi János és Szügyi József szerkesztésében. Az összegyűjtött észrevételek egy részének helyt adtak, s Fejes részvétele erősen tükröződik a kötetben. Az imádságok szövegét mind ő írta, az énekek szövege közül is sokat, nem véletlen, hogy a legtöbb verset író szerzők között van az énekeskönyvben. Kezdő- és záró énekek, vasárnapi, ünnepi, hétköznapi, napszakokhoz és évszakokhoz kapcsolódó énekek, csapások esetén (tűzcsapáskor, szükség idején) elhangzó énekek szövegét alkotta meg. E témabeli sokszínűség talán nem véletlen, hiszen világi verseit is e változatosság jellemezte. Ugyancsak hasonlóság világi alkotói oldalához, amelyben nagy szerepet játszott a műfordítás, hogy át is dolgozott egy Tompa Mihály verset (a Reggel címűt, amely így a 180. számú ének szövegévé lett.) Nem érdektelen magának az énekeskönyvnek a vitája sem, de Fejes István személyét vizsgálva a fentebb említett 1905.évi jelentés elsősorban azért érdekes, mert ebben is megmutatkozik az irodalmár viszonyulás az egyházi szemlélet mellett. A beszámolóból – amely voltaképpen a bírálatokra válasz – kiderül, hogy milyen szigorúan vette górcső alá a korábban használt énekeskönyv énekeit, mennyire tisztában volt azok művészi értékeivel vagy éppen gyengéivel, mértéktartóan, de kritikusan igyekezett összeegyeztetni a költői színvonal és az egyházi igény szempontjait, hiszen a vitathatatlanul kiváló énekek mellett fel kellett használni a kevésbé csillogó, de az egyházi szolgálat számára nélkülözhetetlen, illetve célszerű dallamokat és szövegeket is. Magáról az egyházi költészetről nagy alkotói őszinteséggel ír. Többségében alkalmi verseknek tekinti a vallásos költeményeket, mivel úgy látja, hogy leginkább egyéni istenfélő érzések és nagyszerű, kivételes alkalmak szülhetnek kiváló vallásos alkotásokat, de a „kisebbszerű mindennapi alkalmak, úgyszólván megszabott körülményes egyházi események, dogmatikai és morális tételek magasabb költői lendületet sehol sem képesek adni az ilyen természetű énekeknek.”[28] E sorok is azt bizonyítják, hogy igazi alkotóként tisztában volt a kiváló és a kevésbé jó alkotások ismérveivel, s ezt az egyházi tárgyú művek esetében is kifejtette, ugyanakkor figyelembe véve egyháza igényeit igyekezett az énekeskönyv munkálatai során igyekezett összeegyeztetni a művészi színvonalat az egyházi alkalmak igényeivel. Igényessége azonban csak javára vált az énekeskönyvnek.

٭٭٭

Fejes István életműve részletes, alaposabb kutatásnak lehetne tárgya. Hagyatékában maradt írásai között feltehetőleg vannak még kiadatlan munkák, s megjelent költeményei kéziratainak és a nyomtatásban megjelent változatoknak az összevetése is tanulságos megállapításokhoz vezethetne, hasonlóképpen bibliográfiájának összeállítása, amelyhez hála tevékeny alkotói működésének bőséges adat áll rendelkezésünkre.

Kovács Eleonóra

(A tanulmány nyomtatott változata megjelent itt: Püspök, ha költő… Fejes István református püspök irodalmi munkássága. In: Széphalom. A Kazinczy Ferenc Társaság évkönyve 234 köt. Sátoraljaújhely, 2014. 309–319.)

[1] Az intézmény teljes neve: Magyar Nemzeti Levéltár Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Levéltára Sátoraljaújhelyi Fióklevéltára. (A hajdani Kazinczy Állami Levéltár.) A rövidség okán, de amiatt is, mert az intézményt sokan Sátoraljaújhelyi Levéltár néven ismerik én is ezt az elnevezést alkalmazom. Az itt talált forrásokra hivatkozásban pedig az MNL BAZML SFL rövidítést.

[2] Sárospataki Református Kollégium Tudományos Gyűjteményei Levéltára (SRK TGYL) Családi irattárak és személyi hagyatékok. Fejes István iratai 1859-1913.K.kk.IV.10.. Családi és egyházkormányzói iratok együttese található az anyagban. A Gyűjtemény Kézirattárában található még levelezése, illetve irodalmi alkotásainak kéziratai. (Utóbbiak egyenként külön jelzeten.)

[3] Érdekes adatot tartalmaz második feleségének 1928-ból származó gyászjelentése. Itt Tóth Karolina nevét mint özv. nagyhalászi Fejes Istvánnét tüntetik fel. A nagyhalászi nemesi előnév használatára, valamint a nemesség elnyerésére ezidáig dokumentumot nem sikerült fellelni. MNL BAZ ML SFL özv. nagyhalászi Fejes István gyászjelentése 1928. március 28.

[4] Dr. Hőgye István – Kádár Ferenc: A hegyen épült város. A Sátoraljaújhelyi Református Egyházközség története. Sátoraljaújhely, 2000. (A továbbiakban: Hőgye−Kádár.) 56.

[5] A Zemplén vármegyei Kazinczy Körről van szó, amely bizonyos értelemben elődje a Kazinczy Társaságnak.

[6] Jubileum a templomban. In: Zemplén, 1891. január 4. 22. évf. 1. sz. 2-3.

[7] Fejes István nagybeteg. In: Zemplén, 1908. március 7. 36. évf. 20. sz. 3.

[8] Életrajzi adatai: Szinnyei József Magyar írók élete és munkái III. köt. Bp., 1894. 280−282. és az Új Magyar Irodalmi Lexikon I. köt. (Főszerk. Péter László.) Bp. 1994. 571.

[9] Fejes István püspök. In: Felsőmagyarországi Hírlap 1910. nov. 23. 13. évf. 93. sz. 1.

[10] A választás kor leadott 573 szavazatból 227-et Fejes István, 138-at dr. Tüdős István miskolci lelkész, esperes szerzett meg. A püspöki installáczió. In: Felsőmagyarországi Hírlap 1910. dec. 14. 13. évf. 99. sz. 3.; Fejes István meghívták. . In: Felsőmagyarországi Hírlap 1910. dec. 7. 13. évf. 97. sz. 3.

[11] Miskolcz a püspöki székhelyért. Fejes István Ujhelyben marad. Az installáló közgyűlés. In: Felsőmagyarországi Hírlap 1910. nov. 26. 13. évf. 94. sz. 2.

[12] A püspöki installáczió. In: Felsőmagyarországi Hírlap 1910. dec. 14. 13. évf. 99. sz. 2-3

[13] Fejes István ünneplése. Küldöttségjárás az uj püspöknél. In: Felsőmagyarországi Hírlap 1910. dec. 7. 13. évf. 97. sz. 2-3.

[14] Fejes ünneplése. In: Felsőmagyarországi Hírlap 1910. dec. 14. 13. évf. 99. sz. 1. MNL BAZML SFL IV.2402/a. Zemplén Vármegye Törvényhatósági bizottságának iratai 1872-1950. Közgyűlési jegyzőkönyvek és fogalmazványok 1872-1947. (40. köt.) 1911. 58/2522.

[15] MNL BAZML SFL IV.2402/a. Zemplén Vármegye Törvényhatósági bizottságának iratai 1872-1950. Közgyűlési jegyzőkönyvek és fogalmazványok 1872-1947. (42. kötet) 1913. 1376., 1402/24977.

[16] Komporday Levente: Jeles újhelyiek a köztemetőben. Életrajzok. Sátoraljaújhely, 2006. 21.

[17] MNL BAZ ML SFL Fejes István egyházi halotti értesítője 1913. december 1.

[18] E lapok a következők voltak: Kalauz, Napkelet, Vasárnapi Ujság, Divatcsarnok, Hölgyfutár, Csokonai Album, Részvét Könyve, Magyar Ember Könyvtára, Pesti Hölgydivatlap, Szépirodalmi Figyelő, Koszorú, Magyarország és a Nagyvilág, Ország-Világ, Fővárosi Lapok, Szegedi Hiradó, Zemplén. Társadalmi, irodalomtörténeti és esztétikai tanulmányai a Divatcsarnokban és Pesti Hölgydivatlapban, egyháztársadalmi cikkei a Protestáns Egyház és Iskolai Lapban, az Erdélyi Protestáns Közlönyben, a debreceni és sárospataki protestáns lapokban.

[19] A Vasárnapi Ujság repertóriuma. Öá.: Galambos Ferenc. Bp., 1978. 129−131.

[20] Ványi Ferenc: Fejes István ismeretlen költeménye. http://epa.oszk.hu/00000/00001/00176/pdf/ITK_EPA00001_1940_03_292-294.pdf A letöltés dátuma: 2014. szeptember 7. (A továbbiakban: Ványi F.)

[21]Váratlanul előkerült magyar zenemű a Titanic pusztulásáról. http://mandarchiv.hu/cikk/404/Varatlanul_elokerult_magyar_zenemu_a_Titanic_pusztulasarol. A letöltés dátuma: 2014. július 22.

[22] 1883. március 7-én nyílt a városháza melletti telken, a mai Színház közben. 1928-ig működött.  Saját társulata nem volt, befogadó színház. 1933-ban az épület rossz állaga miatt fokozatos lebontásáról döntenek. 1966-ban használhatatlanná nyilvánítják, majd lebontják. dr. Kováts Dániel: Sátoraljaújhely helynevei és történeti topográfiája s, 2008. (A Sátoraljaújhelyi Kazinczy Ferenc Múzeum Füzetei VI. Szerk. Fehér József.) 283. Az adatok kiegészítéséért köszönet Koncz Ildikónak.)

[23] Ványi F. ; Gulyás József: Fejes István hattyúdala: http://epa.oszk.hu/00000/00001/00180/pdf/ITK_00180_1941_03_292-293.pdf

A letöltés dátuma: 2014. július 22. (A továbbiakban: Gulyás J.)

[24] 1827-ben Tokody János részleteket tett közzé a dráma fordításából. Az MTA sokáig nem sorolta a darabot a lefordítandó Shakespeare-művek közé. Fejes István – miután Lévay József nem fordította le a darabot – 1865-ben benyújtotta a Kisfaludy Társaságnak. Egy évvel később – újabb bírálat után – a fordítást fölvették a Shakespeare-összes 1870-ben megjelent X. kötetébe.

[25] Lásd 2. sz. jegyzet és Gulyás J.

[26] Hőgye−Kádár 54−60.

[27] A magyarországi református egyház énekes könyve megujításának programmja. Sárospatak, 1890.; Előmunkálatok a magyarországi ref. egyház énekes könyvéhez. Sárospatak, 1890-91. Öt füzet.

[28] Az Egyetemes Énekügyi Bizottság elnökének jelentése az evang. reform. egyetemes konventhez a próba-énekeskönyv tárgyában. Sátoraljaújhely, 1905. 11.

Utolsó frissítés
2017.07.07.