BALOGH GYULA EMLÉKE
A levéltárosok tudják milyen okokból tűnik el az írott információ és azt is tudják, hogy ha eltűnik, milyen nehéz azt előkeríteni. Azt pedig minden ember tudja, hogy nemcsak az információ tűnik el, hanem annak írója is. De a helyzet még ennél is rosszabb, mert nemcsak az embert, hanem még az emlékére állított követ is könyörtelenül eltünteti az idő.
1884. március 1-től lett a Vas Megyei Levéltár allevéltárnoka, majd 1889 decemberétől főlevéltárnoka az akkor már unitárius hiten lévő Balogh Gyula (Ihász, 1837. május 20. – Szombathely, 1921. április 20.).
Balogh nem volt képzett levéltáros, nem volt históriát egyetemen tanuló történész. Jogot végzett, jó íráskészséggel megáldott ember volt ember volt, aki több mint két évtizedes újságíróság után vállalt Vasvármegyében megyei hivatalt. E képességének köszönhető, hogy a bürokratikus ügyintézés során kezébe került aktákból jó érzékkel ki tudta válogatni a közérdeklődésre számot tartó dokumentumokat.
Már ezzel teljesítette volna a levéltárnok hivatását, de ő ennél sokkal többet tett, mert ezeket nemcsak kiválogatta, hanem közzé is tette.
Nem könnyű eldönteni milyen mértékben játszott munkájában szerepet a korszellem. A polgári korszakba lépő Magyarországon a levéltári anyag jogbiztosító volta mellett fokozatosan került előtérbe a történeti érték és a XIX. század végére a levéltárosság önálló szakmává, hivatássá vált.
Balogh Gyula ennek a metamorfózisnak volt a tipikus lépviselője. A fiatal korában verseléssel foglalkozó, több lírai kötetet is publikáló jurátus, történeti tárgyú írásait először hírlapokban, folyóiratokban tette közzé, de később egy kötetbe gyűjtve, „Klio szolgálatában” címmel ki is adta őket.
Nemcsak a korszellem, de a történeti évfordulók sem hagyták hidegen. Az 1848-49-es szabadságharc jubileumának ünneplése, a harcokban résztvevők emlékének megörökítése, az előttük való tisztelgés igénye adatta ki vele Vasvármegye honvédjeinek névkönyvét, és önálló kötetben publikálta az insurrectio és a napóleoni megszállás történetét is.
Balogh Gyula nevét a helytörténészek számára azonban „Vas vármegye nemes családai” című munka tette halhatatlanná. Ez a profi kötet túlmutatott a szűkebb pátrián és nevét országosan ismertté tette.
Ekkor került közvetlen kapcsolatba Csoma Józseffel, Kempelen Bélával, Wertner Mórral, Thaly Kálmánnal, a dualizmus-kori Magyarország vezető történészeivel. Munkáját országos történeti folyóiratokban méltatták, könyvtárakban megtalálható példányait az évtizedek alatt ronggyá olvasták. Ennek a könyvnek olyan nagy keletje van, hogy már néhány éve megjelent reprint kiadása is hiánycikké vált.
A levéltáros szakma képviselői előtt különösebben nem kell indokolni a múlt ismeretének szükségességét. Ehhez a múlthoz Balogh Gyula szorosan hozzátartozik. Munkássága Vas megye és Szombathely helytörténetében megkerülhetetlen.
Hivatalnokként és magánemberként is támogatta a civil mozgalmakat, a tűzoltó-, és mentőegyesület, a dalárda és a tornaegylet megalakítását. Kezdeményezője volt a kölcsönkönyvtár felállítása és a színház megalakítása ügyének. Az általa 1867-ben alapított
Vasmegyei Lapok hasábjain rendszeresen szót emelt a városban tapasztalható rendellenességek dolgaiban és üdvözölte az előremutató kezdeényezéseket.
Balogh Gyula 80 évesen vonult nyugdíjba és 1921-ben, 84 évesen végelgyengülésben hunyt el. Sírba helyezésére az unitárius egyház szertartása szerint került sor. 1956-ban Szombathelyen utcát neveztek el róla, de ebből a Joskar Ola lakótelep építésekor egyedül a 19-es számú ház maradt meg. Amikor a Szentmárton utcai temetőt 1963-ban bezárták, még állt a sírját jelölő fakereszt, de az ezredfordulón már nyoma sem volt Balogh Gyula mementójának.
Nyugvóhelyének új síremlékkel való megjelölésére a Vas Megyei Levéltár, Szombathely Város Önkormányzata és a Vas Megyei Temetkezési Vállalat összefogásával 2009-ben került sor.
Feiszt György (MNL VaML)