„Kossuth apánk emlékére " - Akóts János amerikai útleírása

Akóts János amerikai útleírása

1927. november 6-án délelőtt 11 órakor a Parlament előtti Országház téren a törvényhatóságok küldötteinek részvételével avatták fel Kossuth Lajos szobrát, s ezzel egy időben már folyt a szervezése annak a nagyszabású zarándoklatnak, amely a New York-i Kossuth-szobor leleplezési ünnepségére a magyar közönséget eljuttatta.

1927 októberében a Magyar Amerikai Társaság nevében gróf Apponyi Albert elnöktől levél érkezett Székesfehérvár város polgármesteréhez, amelyben beszámol az amerikai magyarok által kezdeményezett New York-i Kossuth-szobor leleplezésének tervezett ünnepségéről, amely Kossuth személyének, s az 1851. december 4-től 1852. július 14-ig tartó amerikai tartózkodása idején a magyar ügyet népszerűsítő és ismertető előadó körútjának állít emléket.[1] Ekkor Amerikában már 32 település[2] viselte a magyar politikus nevét, s „az 1851 évet mint  >>Kossuth esztendejét<<  ismeri az amerikai história” – írja Apponyi egy későbbi levelében Székesfehérvár polgármesterének.[3] A szoboravatásra Magyarországról is utaztak természetesen vendégek, a társadalmi egyesületekhez a törvényhatóságok képviselői is csatlakoztak. A Magyar Amerikai Társaság a zarándokküldöttség és az ünnepéllyel kapcsolatos teendők megszervezésére országos bizottságot alakított. A Magyar Nemzeti Kossuth Zarándok Bizottság elnöki tanácsába kapott meghívást Zavaros Aladár is, Székesfehérvár akkori polgármestere.[4] Az Országház delegációs termében november 7-én tartott alakuló ülésén a Zarándok Bizottság hozzákezdett a nagyszabású terv kidolgozásához. Fontosnak tartották, hogy a zarándoklat résztvevői között képviselve legyen: „a törvényhozás, az egyházak, minden magyar vármegye, város, jelentősebb község, társadalmi réteg, felekezet”.[5] New York város akkori polgármestere James J. Walker vállalta a szoborbizottság díszelnökségét, a Zarándok Bizottság pedig alapos előkészítés után szervezte meg a programot, kétféle lehetőséget kínálva az utazni szándékozóknak. Szerényebb utat szervezett azok részére, akik csak a szoborleleplezésen akartak részt venni, s csupán néhány napot szándékoztak tölteni az amerikai városban, viszont körutazást a résztvevők azon csoportjának, akik meg akarták látogatni az amerikai magyarság legfontosabb központjait, s a hatalmas ország egyes nevezetességeit. Székesfehérvár 1927 decemberében kapta meg a kétféle útitervet, s januárra el kellett dönteniük, hogy hány fővel vesznek részt a rendezvényen, valamint, hogy a rövidebb, vagy a hosszabb tartózkodást választják-e. Az útiterveket ismertető levél megemlíti, hogy egyéni jelentkezők – saját költségükön – csatlakozhatnak a küldöttekhez. Székesfehérvár város pénzügyi szakosztálya december 16-i ülésén javaslatot tett, hogy a törvényhatósági bizottság tehetős tagjai saját költségükön vegyenek részt az ünnepi eseményen. E javaslat jól jellemzi a város anyagi helyzetét, hiszen az ugyanekkor tárgyalásra kerülő sevillai nemzetközi városi kongresszuson való részvétellel kapcsolatban leszögezik, hogy „a városi költségvetés ilyen célra fedezettel nem rendelkezik.”[6] A Kossuth-szobor természetesen nagyobb súllyal esett a latba, így erre vonatkozóan viszonylag pozitív indítvány született. A takarékos pénzügyi szakosztály javaslatának mérlegelése után a polgármester mégis úgy ítélte meg, hogy mindkét rendezvényre kívánatos lenne küldötteket delegálni, a közigazgatási kongresszusra két, a Kossuth-zarándoklatra egy tisztségviselő utazzon, hiszen „nem igényelhet senki előtt hosszabb indokolást az, hogy egy város mit várhat széleslátókörű, világot látott tisztviselőjétől és mit attól, aki esetleg sosem lépte át városa határát.”[7] Ennek ellenére Székesfehérvár város törvényhatósági bizottsága úgy döntött, hogy a pénzügyi szakosztály véleményét veszi figyelembe, s csupán a Kossuth-szobor avatásán való részvételről fog majd tárgyalni egy későbbi időpontban. A döntés azonban egyre késett, január közepén még mindig nem született határozat, pedig március 5-én már indulni kellett New Yorkba. A késlekedő törvényhatóság miatt a Zarándok Bizottság elnöke, gróf Apponyi Albert szükségesnek tartotta, hogy levélben forduljon gróf Széchényi Viktor főispánhoz, hogy személyesen intézkedjék a válaszadás ügyében: „Megcsonkított Hazánk izolált helyzetére való tekintettel igen fontos lenne az, ha felhasználnók a Kossuth nevében rejlő hatalmas erkölcsi erőt. Kossuth neve Amerikában a szabadságnak fogalmává vált, s ha a Kossuth szobor leleplezését sikerül nagyarányúvá tennünk, akkor egész Amerika fel fog figyelni erre az ünnepségre. … A bölcs vezetésed alatt álló vármegye a magyar nemzeti törekvéseknek mindig erős bástyája volt, s most kétszeresen szüksége van az országnak arra, hogy a trianon ellen folytatandó küzdelemteljes munkánkban vármegyéd is kivegye a maga részét.”[8] – írja Apponyi sürgető levelében. Ezek után a törvényhatóságban végre döntés született, hogy egy fővel képviseltetik magukat a New York-i eseményen. Úgy vélték, célszerűbb a hosszabb – akkor 410 dollár költségű – megközelítőleg 5 hétig tartó útra jelentkezni, mert így az a személy, aki kijut a szoboravatásra, egyúttal az ottani viszonyokról is képet kap valamelyest. (Annál is inkább, mivel a néhány napos ott tartózkodás is kb. 250 dollárba – 1500 pengőbe – került volna.) A közgyűlés úgy határozott, hogy azok közül a székesfehérvári lakosok közül, akik a zarándoklaton saját költségükön részt vesznek, kérjenek fel valakit, hogy a törvényhatóságot is képviselje. Kilátásba helyezték, hogy ha február 15-ig ilyen jelentkező nem akad, akkor a törvényhatóság egy tagját, vagy egy tisztviselőjét küldik el a hosszú útra, akinek kiválasztása majd a polgármester feladata lesz. E személy költségeinek fedezésére a város 2400 pengőt meg is szavazott[9]. Ilyen előzmények után érkezett a törvényhatósághoz a Budapesten élő Winkler Vilmos nyugalmazott főmérnök levele, aki az újságokból értesülvén a hírről, vállalta volna az utazást és a város képviseletét. Winkler a megszavazott 2400 pengőt felhasználva szándékozott utazni, s levelében megjegyezte, hogy az útiköltségek ennek voltaképpen a kétszeresére rúgnak. (Úgy tűnt, hogy e fele összeget már ő maga fizette volna.) Ennél kedvezőbb ajánlatot is kapott azonban a város az egyébként Székesfehérvárott élő Akóts Jánostól, aki saját költségén vállalta az utazást. Akóts székesfehérvári malomtulajdonos, a város közelében Kőrakáspusztán földbirtokkal is rendelkezett[10]; vagyonos emberként a virilisek[11] közé tartozott, tehát azon személyek közé, akik a legtöbb adót fizették a városban, s így emiatt tagjai voltak a város törvényhatósági bizottságának. Jelentős tagja volt a református gyülekezetnek, tiszteletbeli főgondnoka, a Református Dalkör védnöke; adományaival rendszeresen segítette a közösséget, de a református oktatási intézményeket is, természetesen a fehérvári református iskolát, de a Pápai Református Kollégiumot is. Felesége, az evangélikus vallású Szkok Anna, 1926-tól a Székesfehérvári Evangélikus Nőegylet elnöknője, aki szintén nagy összegeket áldozott közös célra. Férjével együtt támogatták az evangélikus gyülekezetet is. 1916-ban például tízezer korona összegű alapítványt (Akóts János és neje Szkok Anna alapítvány néven) tettek a mindenkori evangélikus lelkész jövedelmének növelésére.[12] A város örömmel fogadta az ezúttal is nagyvonalú Akóts János felajánlását, s ellátta a törvényhatóság hivatalos megbízólevelével. Felhatalmazták, hogy ahol szükséges, illetve lehetséges lesz, mindenütt képviselje városát, s koszorút helyezzen majd el a felavatandó Kossuth-szoborra. Az amerikai útra felesége is vele tartott. A város elkészíttette a Székesfehérvár színeit egyesítő és „Kossuth apánk emlékére – Székesfehérvár szab. Kir. Város közönsége” felirattal ellátott szalagot, valamint kiutalt küldötte számára 200 pengőt, hogy New Yorkban ezen összegért gondoskodjék majd koszorúról. Az előkészületeket nagy érdeklődés kísérte a városban; ezt mutatja az a tény is, hogy a Fejér Megyei Napló arról tudósította olvasóit, hogy az Akóts által viendő kék-piros selyemszalag, amelyre a Pannonia Nyomdavállalat betűivel került felirat, Kümmel Béla Kossuth utcai virágkereskedésének kirakatában megtekinthető.[13] Időközben dr. Krausz Zsigmond ügyvéd, törvényhatósági bizottsági tag is jelentkezett a zarándokútra. Az iratok tanúsága szerint Akótscsal együtt ő is kapott válaszadást váró, felkérő levelet a várostól, hogy képviselje Székesfehérvárt, ám az utazás előtt néhány nappal kelt, s a polgármestertől a főispánhoz küldött beszámoló levélben már csak Akóts neve található mint a várost az ünnepségen képviselő személy neve, s az iratok között sem szerepel Krausz Zsigmondtól származó útibeszámoló.

Akóts Amerikából hazatérve úti emlékeit, tapasztalatait papírra vetette. E beszámoló Székesfehérvár Megyei Jogú Város Levéltárában található. A nyolc gépelt oldalt kitevő voltaképpeni útinaplót Zavaros Aladár polgármester személyesen is elolvasta, piros ceruzás megjegyzései ma is láthatóak a papíron. Az itt következő forrásszöveg eredeti írásmódja valamelyest módosult, elsősorban a sokhelyütt helytelenül írt idegen nyelvű tulajdonnevek miatt (pl. Lüvré – Louvre, Tülériák –Tuilériák, Olimpik – Olympic, Waschington – Washington, Mänchetten – Manhattan, Broklin – Brooklin, Fiff-avenü – Fifth Avenue, Csikágó – Chicago, Montvernon – Mount Vernon, Paraman – Paramount, Culies – Coolidge, Raffaló –Buffalo, Passadena – Pasadena). E javítások annál is inkább szükségesnek tűntek, mivel az idegen tulajdonnevek más részét helyes alakban is szerepeltette a visszaemlékező pl.: Illinois, Missouri, Pittsburg. A változtatások a mai helyesírás szabályai szerint történtek, ezért egyes helységneveket, amelyek nem helytelenül, csupán a régi helyesírás szerint szerepeltek, (pl. Páris – Párizs, Schwaiz – Svájc, Canada –Kanada, California -Kalifornia) szintén a ma használatos alakban találhatjuk meg. Az említettek mellett a hosszú magánhangzók használatát igazítottam a mai helyesíráshoz. A köznevek régies helyesírása pl. dynamo, typus, változatlan. A változtatások esetében elsősorban arra törekedtem, hogy az értelemzavaró, a félreértésekhez vezető hibákat javítsam ki. Ugyanezen okból javítottam, illetve pótoltam a központozási hiányosságokat, ahol szükséges volt a szöveg érthetőbbé tétele érdekében.

Az úti beszámoló az 1828. március 5-i Budapestről való indulástól a május 2-i visszatérésig követi nyomon az eseményeket, így nemcsak amerikai helyszínekre (elsősorban USA, de Kanada is), hanem az utazás európai részére is vonatkoznak megjegyzések. A március 15-i szoboravatás leírása kapcsán Akóts közli azt is, hogy a város nevében milyen jelmondattal tette le a koszorút a szobor talapzatára: „Kossuth Lajos! jöjjön el a Te országod” – írja. A New York-i ünnepségek után Washington, Pittsburg, Cleveland, a Nagy-tavak környéke, a Niagara-vízesés, majd átutazás Kanadába, később visszatérve Detroit, Chicago, majd Los Angeles, és ismét New York voltak az út állomásai. Legérdekesebb, hogy a sok élmény viszonylag tárgyszerű közlésébe Akóts itt-ott egyéni rövidke megjegyzést csempész.

Pittsburgben 40 más zarándokkal együtt Akóts is megkapja a díszpolgári címet. A fehérvári lapok nagy lelkesedéssel tudósítanak majd erről az eseményről. A „selyemmel, bársonnyal bélelt tokban átadták a város arany kulcsát. … Mintegy arasznyi hosszú, égszínkék, gyönyörű munkájú tokban van elhelyezve. Lehet vagy 15 centiméter hosszú. Domborművű nyomással rajta van egyik oldalán Washington szobra, a másikon pedig a pittsburgi városház mása. Mellékelve van hozzá a pittsburgi polgármester névjegye: Charles H. Kleine, Mayor Pittsburg. A doboz selyem és bársony bélésén Pittsburg város címere látható.” – írja le később az átadott kitüntetést a Székesfehérvári Napló.[14] Az amerikai szervezők úgy állították össze a programot, hogy a magyar zarándokok a hazafias találkozók, az amerikai magyarokkal való közös programok mellet egy-egy jellegzetes amerikai létesítményt is megtekinthessenek. Ízelítőt kap a magyar utazó a sokféle típusú helyszín megtekintése során az amerikai üzleti életből, a gyárak világát, a sportot, a színházat és filmgyártást, s a természeti szépségeket illetően is.  Fontos, s a magyar küldöttség elismertségét mutatja, hogy Washingtonba érve fogadja őket az elnök a Fehér Házban. A vendéglátás során, a fogadásokon, vacsorákon a vendéglátók igyekeztek tekintettel lenni a magyaros vendégszeretetre. Akóts örömmel jegyzi meg, hogy Pittsburgben az ünnepi vacsorán 26 tószt hangzott el, ám kevésbé lelkesen teszi hozzá, hogy „Sipőcz polgármester[15] poharát emelte az üdvözöltekre, s mikor észrevette, hogy víz van benne, letette”.  Az emlékezés szövegében másutt örvendezve jegyzi meg, hogy jó „magyaros” vendéglátásban volt részük, s főként Kanadában, ahol nem volt szesztilalom. A  Magyarországról érkező zarándokok között egyletek, szakmai társulatok képviselői is jelen voltak; ezt figyelembe véve Washingtonban az amerikai magyar kereskedelmi kamara, találkozót szervezett a magyar ipari és pénzügyi egyesületek delegáltjainak; Pittsburgben az Atletikai Szövetség épületében adtak díszvacsorát a magyar egyesületeknek. Utóbbi valószínűleg minden egyesületre vonatkozott – tehát szakmai és kulturális –, bár elképzelhető, hogy itt elsősorban a nem szakmai céllal szerveződött egyletek találkozójára került sor. Pittsburgben az ottani kereskedelmi kamara is fogadást adott a zarándokok tiszteletére. Akóts János nem annyira az ünnepségek részletes leírását adja, hanem inkább az utazás során felkeresett látnivalók közül ír le többet is viszonylag részletesen. Íme, mi lehetett érdekes egy akkor utazó magyarnak az idegen világban! Az általa leírtakból nyilvánvaló, hogy nagy hatással volt rá az Egyesült Államokban tapasztalt korszerű, s a magyar körülményekhez képest modern technika. Több helyütt említi úti emlékeiben a szálláshelyein tapasztalt kényelmet, valamint a vasutak, hajók kényelmét, az utazás szervezettségét. Székesfehérvárra hazatérve több helyi lap is riportot készített vele; a Székesfehérvári Naplónak adott részletes nyilatkozatában is megemlíti az amerikai komfort „csodáját”; a házakban „gáz, villany, vízvezeték mindenütt” – írja le az általa látott háztartásoknak a magyarországiakhoz viszonyított nagy kényelmét. Míg beszámolójában Los Angelesről szólva Hollywoodra vonatkozóan egy rövidke mondatot szán csupán –jobban érdeklik a kaliforniai olajkutak, s az olaj kitermelésének módja–, viszonylag részletes és szakszerű leírást ad az általa látott gyárakról, üzemekről is, így a detroiti Ford Művekről, a homsteadi acélgyárról és konzervgyárról. Különösen az autógyártás technológiája nyűgözi le. Visszaemlékezésének a technikai dolgok ismertetése mellett másik nagy erénye a természeti környezetet leírása.   A Niagara-vízesés megtekintése kétféle szempontból is lelkesíti, egyrészt a látványt tartja csodálatosnak, másrészt elismeréssel nyugtázza az ott termelt elektromos áram mennyiségét. A Chicagótól Los Angelesig tartó úton látott vidék, s az „Angyalok városának” növényzete egyaránt lenyűgözi. A szőlők ültetési módját külön megemlíti.

Akótsot hívő és templomba járó ember lévén érdekelte az ottani gyülekezetek élete is. Az ott tartózkodás során több vallásos egyesülettel, illetve gyülekezettel is találkozott, ugyanakkor az ünnep és hétköznapok váltakozásainak is tanúja volt, míg – ha csak néhány hétre is de – idegenben élt. Vasárnaponként felekezet szerint templomba mentek a zarándokok. Akóts református lévén több református gyülekezetet is meglátogatott. Kanadába átutazva Welland város református gyülekezete fogadást adott a tiszteletére. Az itteni gyülekezet körében ünnepelte a húsvétot is a vendég. A Fejér Megyei Napló 1928. április 25-én közölte a kanadai Magyar hírlap március 30-i számában megjelent cikket, amely a székesfehérvári zarándok látogatását ismerteti, s Akóts János ott elmondott köszöntőjéből is idéz. (Akóts beszámolójában egyébként elismeréssel nyilatkozik az ott élő magyarok korszerű, jól felszerelt nyomdájáról.) A Los Angeles-i református gyülekezetben tapasztalt vallási tolerancia – az ottani református nőegylet elnöknője katolikus asszony – kapcsán megjegyzi: „Bár itthon is ilyen összetartás volna a felekezetek között.”

Visszaútban Magyarország felé Franciaországban ismét megállt a zarándokok csoportja. Ennek kapcsán a párizsi Louvre és versailles-i kastély műkincseit említi az utazó nagy elismeréssel, valamint keserűséggel emlékezik meg a trianoni béke aláírásáról, amelyet csak „papírrongy”-nak titulál, s amely szerinte „a 400 esztendős Habsburg-uralom betetőzése”. E téma indulatba hozza, s a rengeteg francia műkincs látványa is afelé a gondolat felé tereli, hogy hazája is nagy fejlődésen mehetett volna keresztül, ha szerencsétlen helyzete nem akadályozza, s ha az „átkos Habsburg-uralom helyett magyar nemzeti királyok kormányozták volna 400 esztendőn át”.  A beszámolót olvasó Zavaros Aladár polgármester alá is húzza és kérdőjelekkel látja el e két szövegrészt, s a margóra írja tömör véleményét: „Ej-ha!” A hazaút utolsó állomásán, Bécsben zuhog az eső, s az utazó konstatálja, hogy a május elsejei özönvíz közepette az egész osztrák főváros vörös díszben ázik, utalva a szociáldemokrata vezetésű Bécs által megtartott május elsejére.

Az amerikai zarándokútról hazatérő Akóts házaspár új, amerikai típusú úrvacsorázó készlettel lepte meg a helybéli evangélikusokat. Az 1928. évi gyülekezeti értesítőben Irányi Kamill, az akkori lelkész, szükségesnek tartotta feljegyezni ezt az adományt, s köszönetet mondani a nagylelkű házaspárnak a következőképpen: „Akóts János és a szívjóságban szinte felülmúlhatatlan felesége … az amerikai Kossuth-zarándoklás alkalmával felismerték azt a higenikus szempontból kimondhatatlan fontosságú eljárást, amit az amerikai protestánsok az úrvacsora-osztásnál a külön kehely  használatával alkalmaznak. Hazatérve gyülekezetünket is megajándékozták egy ilyen amerikai úrvacsoráztató felszereléssel, amely 120 külön kis kelyhet s azonkívül 30 tartalék-kelyhet tartalmaz.”[16] Az ajándékot örömmel fogadták, s október 31-én, a reformációi istentiszteleten avatta fel a gyülekezet lelkésze, s adta át rendeltetésének. Az újszerű ajándékot néhány évig használta is a közösség, ám 1933-ban a Magyar Evangélikus Egyház Egyetemes Közgyűlése a külön kehely használatát megtiltotta, így a fehérváriak sem alkalmazhatták az egyébként kedvelt megoldást.[17]

Akóts János amerikai utazása után még több mint egy évtizedig élt. 1940. június 13-án hunyt el Székesfehérváron, gyermektelenül. Ma Székesfehérváron élő rokonsága tudott a gőzmalom-tulajdonos nagybácsi és felesége amerikai utazásáról, ám a díszpolgári címről, s a kapott aranykulcsról nem volt tudomásuk. Utóbbi talán a II. világháború viharaiban tűnt el, vagy semmisült meg, oly sok más értékkel együtt.

Kovács Eleonóra (MNL OL)

A forrásszöveg közlése:

Az irat külzetén található feljegyzés:

Akóts János gőzmalomtulajdonos és földbirtokos nyújtotta át 1928. május 30-án dr. Zavaros Aladár polgármesternek beszámolóként a Kossuth-zarándoklatról.

1928. év március és április hónapokban Amerikába(n)

 megtartott Kossuth-zarándoklat útleírása.

Amerikai utunk leírása.

Budapestről 1928. évi március 5.-én jóbarátok, rokonok, ének és zenekarok megható búcsúztatása után, reggel 7 óra 10 perckor indultunk kényelmes külön vonaton Párizs felé. Bécs, Linz, Salzburg, Zürich és Bazelen át 6.-án d.u. 6 órakor érkeztünk Párizsba. A „Littre” szállodába szálltunk, az úti portól megtisztulva, ruhát váltottunk és jó vacsora után a Folie Berger című orfeum előadását néztük meg, művészi meztelen dolgokat adtak elő, gyönyörű díszletekkel, általános tetszés mellett. A szállodába visszatérve megfürödtünk és kényelmes ágyakban kipihentük a kettő nap és egy éjjeli utat. Utunk tiroli és svájci része gyönyörű vidékekben volt gazdag.

Párizsból a White Star Line[18] külön gyorsvonatán utaztunk Cherbourgba, 7.-én este 6 órakor érkeztünk meg. A személy és vámvizsgálat után kisebb hajókon mentünk az öbölből a nyílt tengeren horgonyzó Olympic hajóra, s éjfélkor indultunk Amerika felé. Az első kettő nap és éjjeli út után háborogni kezdett a tenger, s bizony ritka utas menekült meg a tengeri betegség kellemetlenségeitől, – így tartott 3 éjjel és 3 nap. Az utolsó nap csendesebb volt, de köd szállt le, s igen nehezen tudtunk bejutni, folytonos szirénabúgások közt, a White Star Line New York-i kikötőjébe.

A fogadtatási küldöttség kiszállás előtt a Himnusz zenekari hangjai mellett szállt hajónkra, s meghatottan üdvözölte a Kossuth Zarándokokat.

Kiszálláskor igen kellemes meglepetés ért bennünket, gyerekkori jóbarátaink vártak virágcsokrokkal és saját autóikon, lakásaikra akartak vinni, de a hajójegyben a szállodai kényelmes lakás is biztosítva volt, s így szíves hívásukat nem vettük igénybe.

Autóbuszokon a Knickerbocker szállóba hajtattunk, hol kényelmesen kipihentük a hat nap és hat éjjeli hajóút fáradalmait. A másnap délutánt és éjjelt magyar nóta, s jó bor mellett New York-i gépgyáros barátom vendégszerető házában, magyar barátaink közt töltöttük.

Március 15.-én d.e. 11 órakor autók szállították a Zarándokokat a Fifth Avenue és a 69-es utca sarkára, ahol déli 12 óra 30 perckor kezdődött az ünnepi felvonulás a Kossuth-szoborhoz. A szobor leleplezési ünnepsége 2 órakor kezdődött. Székesfehérvár város nevében a koszorút „Kossuth Lajos! Jöjjön el a Te országod” jelmondattal helyeztem a szobor alapzatára.

Az ünnepély lélekemelő, impozáns befejezése után a Zarándokokat automobilok szállították vissza szállodáikba. Este 8 órakor ünnepi díszlakoma volt a Commodore szállodában, 1600 terítékkel.

Március 16.-án reggel 9 órakor a Zarándokok autókon megtekintették  az alsó és felső várost, majd átkelve a Manhatten hídon, Brooklin üzleti negyedét. Délután 4 órakor a Hungarian Society of America teára látta vendégül a Zarándokokat a társaság helyiségeiben. (Town Hall). Este 8 órakor a magyar asszonyok ismerkedési estélye a 69-ik utcai Magyar Református Egyházközség nagytermében.

Március 17.-én déli 12 óra 30 perckor az amerikai magyar kereskedelmi kamara lakomája a magyarországi ipari és pénzügyi egyesületek delegáltjai tiszteletére. Este 8 órakor volt a Kosssuth-bál az operaház báltermében.

Március 18.-án, vasárnap délután 2 órakor ünnepi hangverseny a Century theatre-ben. Éjfélkor a Zarándokok tovább utaztak Pullmann hálókocsikban, Washingtonba.

Március 19.-én, hétfőn, déli 12 óra 15 perckor az Egyesült Államok elnöke, Mister Coolidge[19] a Fehér Házban fogadta a Zarándokokat igen szívélyesen. Majd a Fehér Ház előtt az egész társasággal lefényképeztek bennünket. 2 órakor Gróf Széchényi László[20] és neje vendégei voltunk ebédre a magyar követség palotájában. Igen kedvesen fogadtak bennünket, volt minden jó bőségben, tokaji bor, bajor sör és magyar trafik.

Március 20.-án reggel autókon a várost néztük meg, mely Észak-Amerika legszebb városa. Utána kirándulás Alexandriába, a Mount Vernon megtekintése, végül Arlingtonon át visszatértünk Washingtonba.

Március 21.-én, szerdán reggel 7 óra 50 perckor tovább utaztunk Washingtonból. Reggeli és ebéd az étkezőkocsikban, néger személyzet kiszolgálásával. Pittsburgba érkeztünk este 6 óra 30 perckor. A Fort Pitt szállodába megszállva átöltöztünk és este 8 órakor a magyar egyesületek díszlakomájára az Atletikai Szövetség helyiségébe mentünk, magyaros ételek, cigányzene mellett 1300-an elszórakoztunk.

Március 22.-én d.e. 9 óra 30 perckor a Polgármester és a város tanácsa fogadta a Zarándokokat a városházán, hol Perényi bárónak[21] és Sipőcz polgármesternek átadta a város arany kulcsát. Rajtuk kívül még 40-en kaptuk meg a város díszpolgári jelvényét, az arany kulcsot. Fogadtatás után a homsteadi acélgyárat és a Hainz-féle conservgyárat tekintettük meg. A conservgyár az egész társaságot jó ebéddel vendégelte meg, melynek elköltése után indultunk a város megtekintésére, autókon. Este 8 órakor volt a város díszlakomája a William Pem Hotel 17.-ik emeletén levő díszteremben. Ez volt a legfényesebb lakoma, minden vendég meghívóján és névjegyén az Egyesült Államok Pittsburg városa és a magyar zászló volt művészileg kifestve. A vendégek száma 1600 volt. Toasztot mondottak 26-an. A menü fejedelmi volt, de jeges vizet kellett hozzá inni. Itt történt meg, hogy magyar szokás szerint Sipőcz polgármester poharát emelte az üdvözöltekre, s mikor észrevette, hogy víz van benne, letette.

Március 23.-án a délelőttöt mindenki tetszése szerint töltötte el. Déli 12 órakor a Kereskedelmi Kamara lönchöt adott a Zarándokok tiszteletére. Délután 2 óra 30 perckor indultunk Clevelandba, s 6 óra 15 perckor megérkezve a Hotel Statlerbe szálltunk.

Március 24.-én, szombat reggel 9 óra 30 perckor a város igazgatója fogadott a városházán. Ebéd után a várost tekintettük meg.

Vasárnap, március 25.-én magyar istentiszteleteken vettünk részt, minden felekezet a maga templomában. Istentisztelet után jó magyar ebéddel láttak el a református egyház helyiségében. Vasváry lelkész és neje igazi testvéri szeretettel töltötték be a gazda és gazdaasszony szerepét. Délután 3 órakor ünnepély volt a clevelandi Kossuth-szobornál, beláthatatlan embertömeg részvételével. Clevelandban van a legtöbb magyar, körülbelül 120 ezer. Este 6 órakor ünnepi lakoma volt a Szabadkőművesek páholyában, 250 személy részére egy teremben.

Március 26.-án, hétfőn reggel a Kereskedelmi Kamara tagjainak kíséretében a Zarándokok megtekintették a város gyártelepeit. Mi egy autóbuszgyárat néztünk meg. Déli 12 órakor volt a Kereskedelmi Kamara lönche. Este 11 óra 30 perckor indultunk Buffalóba a New York Central vasútvonalon, Pullmann hálókocsikban.

Március 27.-én, kedden nagy hózivatarban érkeztünk a Niagara-vízeséshez. Megreggelizve villamos kocsikban mentünk a Niagara-vízesés megtekintésére. Ez minden képzeletet felülmúló csoda. Két részre oszlik, az egyik fele kanadai, tehát angol, a másik fele az Egyesült Államok területén van. Több mint 30 millió lóerőt hasznosítanak a circa 50 méteres vízesésből, mely az Erie és az Ontario tavakat köti össze. Ebéd után Buffalóba utaztunk, a Hotel Statlerbe szálltunk, hol este 7 órakor a magyar egyesületek díszlakomája volt. Ezen nem vettem részt, mert este indultunk a wellandi és windsori református papokkal Kanadába, autón útba ejtve a Niagara-vízesést, mely este mindkét oldalon különféle színű reflektorokkal megvilágítva káprázatos fényben tündöklött. Welland kanadai városban Csutoros István ref. lelkész vendégei voltunk. A gyülekezet igen kedves fogadtatásban részesített bennünket. A hívek közül egy helyes leányka monológot adott elő, többen szavaltak, az énekkar érkezésünkkor a Szózatot, távozásunkkor pedig a Himnuszt énekelte. A búcsúzás örökre felejthetetlen, könnyekig megható volt. Nagyon szép, jól felszerelt nyomdájuk van, hol a kanadai Magyar Hírlap hazafias újságot nyomják. Innen Windsor kanadai városba, Dr. Molnár Jenő ref. lelkész otthonába utaztunk.

Másnap átmentünk Detroitba a Ford Műveket megnézni. Jelenleg az autógyárban 80 ezer ember dolgozik 3 turnusban, 8-8 órát naponta. Köztük nagyon sok a magyar, a főmérnök is az. A gyártás egyfolytában történik, az összes alkatrészek elkészülése után kezdődik a szerelés. Végnélküli láncpárra teszik az alvázat, melyre lassú mozgás közben két oldalról két-két ember szereli a motort, néhány lépéssel tovább más emberek a kerekeket, ismét mások az accumulátort, hűtőt, benzintartályt, dynamót, felsőrészt, úgy, hogy a végén benzinnel megtöltve, megindítva a saját kerekén, teljesen készen hagyja el a kocsi a műhelyt. Szinte hihetetlen, hogy minden ½ percben egy teljesen kész új typusú kocsi, – melynek összes alkatrésze a Ford Művekben készül –, hagyja el a műhelyt. Innen kikocsiztunk a Ford Művek repülőgépgyárába, de már be nem mehettünk, mert késő volt, hanem láttuk azt a 3 motoros repülőgépet, melyen az Északi-sarkot bejárták. Visszatérve Windsorba, Waldmann Rózsika, Dr. Molnár Jenőné kitűnő magyar vacsoráját, jó borral, elköltöttük, (itt nincs szesztilalom), este 9 órakor a detroiti állomáson Frey barátommal találkoztunk. Megható búcsúzás után Molnáréktól – indultunk Chicagóba, hova másnap reggel érkeztünk. Egy óra hosszat kocsikáztunk Chicagóban a Michigan-tó partján, a város legszebb részeit megtekintettük.

Chicago Amerika második legnagyobb városa, leghosszabb utcája 28 mérföld. (42 kilométer) Chicagótól kezdődik Amerika nagy éléstára Illinois; Missouri és Kansas állam határán végződik. Ezen három állam területén keresztülutazva, mindenhol gyönyörű, jóltermő földek vannak szépen berendezett farmokkal. Minden birtok Amerika területén a legkisebbtől a legnagyobbig, be van kerítve drótsövénnyel. Ezután következik egy hegyes, homokos, kopár terület, melyen 36 órán át utaztunk. (New Mexico és Arizona államok.) Ezeken átutazva Kalifornia határára érkeztünk.

Innen kezdődik a változatosabb vidék. Kisebb oázisok váltakoznak pálmafákkal, tovább kaktus cserjék, később már pálma és kaktus erdők, gyümölcsfa ültetvények, melyek teljes pompájukban virágoznak, más fák teljes lombsátorral voltak borítva. Óránkat New Yorktól számítva Los Angelesig 3 órával kellett hátraigazítani. A vasút mentén folyton mellettünk húzódik a betonból készült országút, melyen itt már sűrűn közlekednek. Az út mentén levő farmokon a kutak mindenhol szélmotorokkal vannak ellátva.

Közvetlen közelben hóval borított magas hegyek váltják egymást, a völgyekben pedig a tropikus éghajlat növényei díszlenek. San Bernardino állomás körülbelül 5000 láb magasan fekszik a tenger színe felett. Innen már folyton lefelé haladva gyorsan változik a vidék, kezdődnek a narancs és citromligetek, tele virággal, melyek rendkívül kellemes illattal töltik meg a levegőt. A vonat utolsó kocsija, a kilátókocsi, melyből mesés élvezettel gyönyörködnek az utasok a kábító illat és a minden képzeletet felülmúló gyönyörű vidékben.

Itt már szőlő és fügefa telepek is kezdődnek, a szőlőtőkék egymástól 2 méter távolságra vannak ültetve, karózás nélkül. A szőlővesszők két szál vessző egy-egy tőkén karalakban hajlítva, egymáshoz kötve, már kifejlett levéldíszben vannak. A füge már dió nagyságú.

Különösen érdekes, hogy a gyümölcsfák, szőlők, kaktuszok, pálmák teljes lombdíszben vannak, addig a környező magas hegyeket hó borítja. Ilyen ligetek és narancserdők között érkezünk Los Angeles (magyarul: az Angyal) városba, az örök tavasz hazájába, hol 8 hónapon keresztül csak éjjeli harmat van, eső nem esik, folytonos a napfény. Az év harmadik harmada esős, de meleg úgy, hogy csaknem egész éven át lehet a tengerben fürödni. Los Angeles a világ egyik leggyönyörűbb városa, közel a Csendes-óceánhoz. Legszebb része a Pasadena, hol az amerikai milliomosok laknak. Gyönyörű palotáik mesébe illő kertekkel vannak körülvéve, melyeket japán kertészek gondoznak.

Mellette van Hollywood a filmszínészet otthona, a filmcsillagok pazar palotáival. Köröskörül vannak a sok ezernyi nyersolaj kutak, melyek gazdagságát képezik Kaliforniának. Némelyik 1000-3000 hordó olajat szolgáltat naponta. Az olajvezetékek ki vannak építve egészen a tengerpartig, hol direkt a hajókba ömlesztik az olajat, vagy pedig a finomítókba kiválasztják a benzint stb. belőle. Los Angelesben igen szívélyes fogadtatásban volt részünk. 24 év után találkoztam régi jó barátom családjával és unokaöcsém, dr. Réthy Gézával. Itt töltöttünk 12 napot, autókirándulások, s a város nevezetességeinek a megtekintésével, tengeri fürdőzéssel. A 2 órai úttal elérhető Catalina-szigetet szintén meglátogattuk. Innen üvegfenekű hajón kirándultunk a sziget körül, gyönyörködtünk a tengerfenék állat és növény világában. Egy ben(n)szülött, kitűnő úszó a hajó alatt úszott el és vissza, ezen bravúros dolgot is igen szépen lehetett látni az üvegfenékről. A part mellett fókák sütkéreztek a napon, a hajó körül pedig repülő halak röpködtek. A szigeten tető nélküli autóbuszokon körutat tettünk. Legszebb helye a szigettulajdonos palotája, pálmaligetek és gyönyörű virágoskert közé építve. Az üzletekben szebbnél szebb kagyló díszítésű dolgokat lehet kapni.

Legemlékezetesebb marad április 13.-ika, barátom születésnapja, mely alkalommal 25-en jöttünk össze jó magyarok, s magyar nóta, jó bor mellett igen kellemes, felejthetetlen órákat töltöttünk.

Meg kell még emlékeznem a Los Angelesben töltött húsvét vasárnapról. Az úrvacsorát felvettük, köztük 10-en kath. vallásúak is, kik kenyér helyett ostyát kaptak, úgyszintén az evangélikusok is. Még egy feltűnő dolgot kell megemlítenem. A Los Angeles-i Református Nőegylet elnöknője katholikus asszony. Bár itthon is ilyen összetartás volna a felekezetek között.

Április 15.-én délelőtt 11 órakor búcsúztunk és nehéz szívvel váltunk el egymástól, bízva a közeli óhazai viszontlátásban. Az út Los Angelestől New Yorkig 4 nap és 4 éjjel tartott, mely időt a legnagyobb kényelemmel ellátott háló-, étkező-, társalgó- és kilátókocsikban töltöttük a gyorsvonaton. Az egész úton Chicagóban kellett csak átszállani.

New Yorkba megnéztük a Roxy és Paramount mozival kombinált orfeumok előadásait, ezek sokkal szolidabbak a párizsinál, de díszleteik, színes reflektoraik, a közreműködők tömege toalet(t)jei káprázatosak, annyira, hogy ilyen nagystílű előadásokat sehol sem láttunk máshol. Ezen épületek tele vannak felbecsülhetetlen értékű műkincsekkel.

20.-án este a Majestic nevű legnagyobb óceánjáró hajóra szálltunk. Itt újra találkoztunk New York-i barátaimmal, kiktől 12 órakor elbúcsúzva lepihentünk, reggel 6 órakor arra ébredtünk, hogy a hajó csavarjai megindultak.

21.-én reggel 6 órától 27.-ike reggel 7 óráig utazva, érkeztünk meg Cherbourgba. 5 napig naponta 72 perccel kellett az órát előre igazítani, s így Los Angelestől Cherbourgig 8 óra a különbözet, vagyis ha Los Angelesben este 12 óra, akkor Cherbourgba(n) délután 4 óra van. Cherbourgba a vámvizsgálat után délelőtt 10 órakor indultunk és d.u. 4 órakor érkeztünk Párizsba. Mint utunk elején, ugyanoda szálltunk, a Littre-be. Másnap megnéztük Párizs néhány áruházát és a Tuileriák kertjét.

Harmadnap a Louvre-ot délelőtt, délután pedig a versailles-i királyi kastélyt. Ezeknek alapos megtekintésére kettő hónap kellene. A Louvre-ban világhírű szobrok, festmények és más műkincsek felbecsülhetetlen értékű óriási tömege van felhalmozva. Azt hittük, hogy ezeket már semmi sem múlhatja felül, de csalódtunk, mert a versailles-i palota műkincsei megsokszorozva felülmúlják a Louvre kincseit.

Ezen kastély egyik szárnya (a) Trianon nevet viseli, ennek egyik termében van az az asztal, melyen a trianoni papírrongyot aláírták. Ez az irat volt a 400 esztendős Habsburg-uralom betetőzése. Csodálkoztam a rengeteg kincshalmaz felett, melyet a francia királyok gyűjtöttek össze a francia nemzetnek. Elgondolkoztam azon, hogy hova fejlődhetett volna a mi szerencsétlen országunk, ha az átkos Habsburg-uralom helyett magyar nemzeti királyok kormányozták volna 400 esztendőn át.

Párizsból április 30.-án reggel 8 óra 45 perckor indultunk, kedden, május 1.-én este 10 órakor érkeztünk átszállás nélkül a keleti pályaudvarra.

Az eső egész idő alatt esett. Bécsben vörös zászlók és vörös díszítések voltak a házakon, csak az a kár, hogy az eső miatt nem élvezhették a bécsiek a vörös örömöket.

2.-án éreztünk haza, hálát adva a Mindenhatónak, mert mindenhol jó, de legjobb itthon!