A Magyar Nemzeti Levéltár Fejér Megyei Levéltára adott otthont annak a rendezvénynek, amely egyúttal a reformációi emlékév ünnyepélyes levéltári megnyitója is volt, és útjára indította az MNL országos vándorkiállítását is.
Czetz Balázs, levéltár-igazgató a házigazda Fejér megyei intézmény nevében köszöntötte a megjelenteket, röviden ismertette az intézmény reformációs projektben betöltött szerepét, eddigi munkájuk tapasztalatait. Ezt követően Hafenscher Károly, a Reformáció Emlékbizottság miniszteri biztosa üdvözölte a megjelenteket, beszédében méltatta a levéltárak azon tevékenységét, amellyel egyre több dokumentumot tesznek közvetlenül kutathatóvá, az internet segítségével elérhetővé, ezzel is segítik a reformáció történetének kutatását, ahogy a kiállítás címe is vallja „Vissza a forrásokhoz".
Mikó Zsuzsanna főigazgató a levéltári projekt sokszínűségéről beszélt, s az intézmények és munkatársak azon feladatáról, amely a szolgáltató levéltár törekvés jegyében a társadalom minél szélesebb rétegeit szeretné megismertetni a kulturális javakkal. A modern kommunikációs eszközök, a honlapok nyújtotta lehetőség is újfajta kommunikációt igényel a közgyűjteményektől, hogy eredményeiket korszerűen tudják közvetíteni az érdeklődők felé.
A rendezvény további részében a vándorkiállítás szakmai bemutatása következett. A kiállítás szakmai alapelveiről, koncepciójáról Kovács Eleonóra, projektvezető beszélt. Hogy az elgondolások miként valósultak meg a gyakorlatban arra Bödő István, majd Márkusné Vörös Hajnalka mutatott példákat a kiállított anyag érdekességeire is felhíva a figyelmet. Az összeállított anyag 21 intézmény közel száz munkatársának munkáját dícséri.
A kiállítás ismertetőt az „Utazás Wittenbergbe" diákvetélkedő Fejér megyei fordulójának díjátadója követte. A díjakat Hafenscher Károly miniszteri biztos, Mikó Zsuzsanna főigazgató és Bencze András, a Dunántúli Evangélikus Egyházkerület püspökhelyettese adta át.
A díjazott diákok közül az első helyezettek mennek tovább a vetélkedő országos középdöntőjére.
A verseny díjazottjai:
Az „Utazás Wittenbergbe” országos versenyre jelentkező általános iskolai és középiskolai csapatok Fejér megyei fordulójának végeredménye
- helyezett
Általános iskola: Székesfehérvári Teleki Blanka Gimnázium és Általános Iskola: Kulcsár Szófia, Kiffer Anna, Pallos Kende Bulcsú, Major Benedek 7. D. osztály, felkészítő tanár: Gőzse Attila
Középiskola: Móri Táncsics Mihály Gimnázium: Sprőder Janka, Wágner Csilla, Walcz Bianka Petra 10. D. osztály, felkészítő tanárok: Horváth Zsuzsanna, Fiedler Albert
II. helyezett
Általános iskola: Talentum Református Általános Iskola, Székesfehérvár: Nagy Dávid, Szanyó Benjámin, Tugyi Andrea, Papp Márta 6. osztály felkészítő tanár: Szanyó Gáborné
Középiskola: Móri Táncsics Mihály Gimnázium: Brumbauer Franciska, Török Norbert, Kiss Eszter 9. D osztály, felkészítő tanárok: Horváth Zsuzsanna, Fiedler Albert
III. helyezett
Általános iskola: Székesfehérvári Vasvári Pál Általános Iskola: Báles András, Báles Zsigmond, Palásti Levente 6. A. osztály, felkészítő tanár: Laczkó Gábor
Középiskola: Székesfehérvári Szakképzési Centrum I. István Szakgimnáziuma „Refarmerek” csapatnévvel: Jádi Karina, Komlósi Andrea, Sallai Viktória 10. D. osztály, Szolga Szabina Evelin 10. C. osztály felkészítő tanárok: Orosz Éva, Lovász Katalin
Videók:
Az intézmény nevében a vendégeket üdvözölte: dr. Czetz Balázs levéltár-igazgató MNL FML
Köszöntőt mondott: dr. Hafenscher Károly, a Reformáció Emlékbizottság miniszteri biztosa, EMMI
A kiállítást megnyitotta: Dr. Mikó Zsuzsanna, főigazgató MNL
A Vissza a forrásokhoz kiállítást bemutatja: Kovács Eleonóra, főlevéltáros, projektvezető (MNL) (A kiállítás alapelveit, koncepcióját.)
A kiállítás részleteit bemutatja: Bödő István, főlevéltáros, igazgató-helyettes (MNL Fejér Megyei Levéltára)
A kiállítás részleteit bemutatja: Márkusné Vörös Hajnalka, főlevéltáros, igazgató-helyettes (MNL Veszprém Megyei Levéltára)
A vetélekdő díjátadója: Czetz Balázs, Kovács Eleonóra