Szenc református templomának segélyezése 1648-ból

I. Rákóczi György erdélyi fejedelemnek a harmincéves háború svéd-francia szakaszába való bekapcsolódása az 1644–1645. évi hadjáratával az ellenreformáció által ekkor már szorongatott magyarországi protestantizmus számára – mint a későbbi évtizedek eseményei mutatták, időlegesen – komoly eredményt hozott. A Habsburg-kormányzat rákényszerült ugyanis az 1645. évi V. törvénycikkel szentesített linzi békében engedményeket tenni: megerősíteni a Bocskai-felkelés hatására az 1608. évi országgyűlés meghozott, vallásszabadságot biztosító rendelkezéseit, biztosítani nem csak a fő- és köznemesség, a kiváltságolt mezővárosok, a végvári katonaság, hanem új előremutató elemként a parasztság számára is a vallásuk szabad gyakorlását.[1]

Ezen túl a linzi béke és az ennek eredményeként az 1647. évi országgyűlésen megalkotott 1647. évi VI. törvénycikk arról is rendelkezett, hogy a protestánsok számára 90 templomot vissza kell adni, illetve egyes településeken az evangélikus, és a református egyházak, vagy a katolikus kisebbség számára engedélyezték a templom, lelkészlak és iskola építését. Így történt ez a tudós lelkipásztor, biblia- és zsoltárfordító, nyelvész Szenczi Molnár Albert szülővárosában, a Pozsony vármegyei Szencen (Szempc/Wartberg/Senec, ma Szlovákia) is, ahol ekkor erős, sőt időnként egymással is versengő magyar protestáns közösségek voltak. A protestáns rendeknek az országgyűlés számára készített, 1647. január 16-ai, az 1608 óta elfoglalt 169 templomot felsoroló jegyzékében Szenc is szerepel, vagyis ekkor már nem volt templomuk. 1647. február közepén már körvonalazódik a katolikus és protestáns rendek[2] megállapodása arról a kilencven településekről, ahol vagy a templomot kell visszaadni a protestánsoknak, vagy helyet kell biztosítani épületeik felépítése számára, ahogyan erről Zemplén vármegye országgyűlési követei, a református Szirmay Péter[3] és Tussay Jakab[4] beszámolnak Zemplén vármegyének írott tudósításukban.[5] A kiküldött vallásügyi biztosok pedig 1647. április 12-én kijelölték Szencen a templom, paplak és iskola számára alkalmas helyet. Erről így rendelkezik az idézett törvény 11. §.-a, külön név szerint is említve a mezőváros a református és evangélikus gyülekezetét, amelyek számára engedélyt adtak templom, lelkészlak és iskola építésére:

11. § Pozsonymegyében: Nagy-Magyar a fiókegyházakkal, Német-Guráb, Limpak, Süll, Taksony, Nagy-Mácséd, Nagy-Szelli, Vizközi-Kürt, Tarlós, Nagy-Szeg, Szent-Ábrahám, Ivány, Szerdahelyen, minthogy a plébániai templom a katolikusoké lett, az evangélikusoknak templom, lelkészlak és iskola építésére tekintetes Megyeri János és Borbély István jobbágytelkeit, továbbá egy Enyedy György kezén zálogban levő puszta telket tartozékaikkal együtt és mentességgel ellátva, valamint Kálló Máté telkének egy részét kell átadni. Szempczen a helvét hitvallású lakosok részére templomépítésre a mezőváros közepén fekvő torony körül, temetkezésre pedig, ha a városon belül egy könnyen nem lehetséges, a városon kívül kell elégséges helyet átengedni; a lelkészlak és iskola építésére pedig Verboy János jobbágytelkét összes tartozékaival és mentességgel úgy, hogy a mezővárosbeli evangélikusok a birtokosokat annak illő árával elégítsék ki; az ágostai hitvallású emberek részére pedig a már kijelölt telkek közül a másik maradjon meg templom, iskola és paplak számára (minthogy azt önként elfogadták).[6]

Az ekkortájt a „Dunáninneni Egyházkerület” somorjai esperességéhez tartozó Szenc reformátussága az országgyűlés által nyert templomépítési engedély birtokában nem is tétlenkedett és gyűjtésbe kezdett, hogy felépíthessék a város közepén kijelölt helyen templomukat. 1648. február 3-án kelt, három címeres gyűrűspecséttel megpecsételt adománygyűjtő levélükben fordultak – feltehetően más vármegyék mellett – Zemplén vármegye közönségéhez is, amely így szólt:

„Spectabiles, ac Magnifici, Generosi ac Vere Nobilissimi Domini, Domini Patroni, et Fautores nobis multum benignissimi salutem precantes, et officia nostra humilime offerentes. Ez új esztendőnek minden részeiben Nagyságtoknak és ti kegyelmeteknek Istentől Lelki testi áldást, és minden dolgokban tisztességes és hasznos előmenetelt kívánunk szívünk szerint.

Nagyságos, és Nemes Nemzetes Uraink, nyilván vagyon Nagyságtoknál, és ti kegyelmeteknél mi módon ez el múlt esztendőben, Posonban, az Ország gyűlésében, Istennek kegyes gondviseléséből, az Religio[7] dolgában, bizonyos végezés lévén, minden rendeknek liberum Religionis suae exercitium[8] engedtetett, kik között mi is Szenczen Poson Vármegyében lakozó Helveticus keresztények,[9] bizonyos Nemes Nemzetes főfő Uraiméknak mellettünk kiváltképpen való fáradozása által, (kiért az mennyei Úr örökösen meg áldja ő kegyelmeket) azt nyertük az gratiat,[10] hogy Városunknak közepin, Templomot építhetünk, melynek fundusa[11] még duranti diaeta[12] ki mutattatott. Mivel pedig Templomot újonnan fölállatni, és építeni mi magunktól elégtelenek, és igen erőtelenek vagyunk: Annak okáért jó reménység alatt folyamodtunk Nagyságtokhoz, és ti kegyelmetekhez, kérvén Nagyságtokat, és ti kegyelmeteket alázatosan, hogy ilyen jó dologban való igyekezetünket méltóztassék fölsegíteni, és az megmondott épületnek végben vitelére kereszténi Alamisnálkodással teljes kezeit reánk ki terjeszteni, melyet Isten ő Fölsége mind ez életben, s, az más örök dicsőségben Nagyságtoknak, és ti kegyelmeteknek ígérete szerint cum foenore ingenti[13] meg térít, mi is pedig, az Nagyságtok, és ti kegyelmetek velünk való jótéteményét szemünk előtt viselvén, tisztességes emlékezettel, és Istenhez való imádságunkkal meg hálálni igyekezünk. Istennek szentséges áldása Nagyságtokkal, és ti kegyelmetekkel. Datum in Oppido Szencz. die 3. Februarii. Anno 1648.

Nagyságtoknak és ti kegyelmeteknek alázatos szolgái.

Szenczi Orthodoxus[14] keresztények.[15]

Zemplén vármegyénél a fenti kérelem, amelyet Cherney Pál, Zemplén vármegyei jegyző a hátlapra felvezetett ügyviteli feljegyzése szerint az 1648. március 27-ei sedrián olvastak fel, úgy tűnik a források alapján, meghallgatásra és megértésre talált.

Ezt tanúsítja az a 1648. május 13-án, Zemplénben keltezett nyugta, amelyet Szenczi Nagy Pál adott, aki Zemplén vármegyétől a szenci templom építésére „keresztyénségi adományokban” 40 magyar forint készpénzt kapott, amelyet Bornemisza Mihály szolgabírótól[16] vett fel.[17]

Alig egy évvel a szenciek segélykérése után, II. Rákóczi György erdélyi fejedelem 1649. január 26-án levélben fordult a Rákóczi család magyarországi ügyeit intéző Tőrős János magyar kamarai tanácsoshoz. Ebben panaszt tett arról, hogy szencieket a „Regalisok kinn léte” alatt vallásuk szabad gyakorlásában háborgatták, sőt Érsekújvárból egy római katolikus pap német gyalogosokat maga mellé véve, a prédikátorokat kiűzte a városból, gúnyolta a református vallást, sőt a templomukat is lerombolta, amely az „Evangelicus Status”[18] és az ő számára is sérelmes eset. Kérte a fejedelem Tőröst, hogy az uralkodó orvosolja a sérelmet és mind a felbujtókat, mind az elkövetőket büntesse meg. A fejedelem levele utóiratában hozzáfűzte az esethez, hogy értesülése szerint az volt az elkövetők mentsége, hogy a szabad vallásgyakorlatot megengedték ugyan, de a templomépítést nem. Ez az érvelés azonban, ahogy Rákóczi arra rámutat, több ponton is sántít:

• Ha a templomépítést nem is engedték volna meg, csak a szabad vallásgyakorlást, akkor miért űzték el a lelkészt, másrészt hogy lehet templom nélkül szabadon gyakorolni hitüket.
• A „disturbium”[19] idején elfoglalt templomok visszaadását az „Ország Articulusa”[20] elrendeli, ezt pedig nem akkor foglalták el, de erre is könnyű választ adni, ugyanis lényegtelen, hogy a templomot mikor foglalták el, mivel elég, hogy a törvényben[21] Szenc név szerint szerepel, és helyet is kijelöltek, ahol a szenci protestáns felekezetek templomot építhetnek.[22]

A forrás azért érdemel figyelmet, mivel lehet, hogy nem is Szencre vonatkozik, hanem a sellyei esetre utal a fejedelem. A Nyitra vármegyei Sellyén (Vágsellye/Schelle/Šaľa ma Szlovákia)  ugyanis 1648. december 10-én a jezsuiták rátörtek Borbély Gergely református lelkészre és utasították, hogy harmadnapra hagyja el a várost, december 11-én megtiltották neki, hogy vasárnap prédikációt tartson, mivel azonban a lelkész megtartotta másnap az istentiszteletet, a templomot lerombolták, a lelkészt pedig december 15-én kiűzték a városból. Azt ezt megörökítő forrás, Kórósi István Ürményben, 1648. december 29-én kelt levele ugyanis több olyan mozzanatról számol be, amely visszaköszön Rákóczi levelében (az aláhúzott részek összehasonlítása):

1. 1648. december 10-én kiment Sellyére a Nyitra vármegyei alispán, ahol a jezsuiták hatására úgy döntöttek, hogy a 1647. évi V. tc. csak azokról a helyekről rendelkezik, ahol a templomot elfoglalták  a katolikusoktól, így templom, parókia és iskola építésére helyet nem adnak, de a vallás szabad gyakorlását megengedik![23]

2. Ezt követően katonai kíséret mellett a jelen lévő káptalanbeli katolikus papok és a helyi plébános elmentek a lelkészhez, akit prókátoruk felszólított, hogy harmadnap hagyja el a várost, majd megtiltották neki, hogy vasárnap prédikáljon, mivel azonban mégis megtartotta az istentiszteletet, a jezsuiták képviselője leromboltatta az imaházat.

3. Ezek után a következő kedden a jezsuiták hozattak Érsekújvárról 45 német muskétást, és az érsek káplánjának jelenlétében dobszó és a református valláson való gúnyolódás kíséretében, a gyülekezet jajveszékelése közepette kiüldözték a református lelkészt.[24]

II. Rákóczi György

Szencnek még a 17. század közepén is erős református egyháza volt, ezt jelzi, hogy lelkészét, Szenci Száki János somorjai esperest választották meg a Felső-Dunamelléki Református Egyházkerület püspökévé 1655. október 13-án, amely tisztségébe következő májusában iktatták be. Rövidesen ugyanakkor a mezőváros korábban jelentős protestáns gyülekezeteinek helyzete oly rosszra fordult, hogy az ellenreformáció üldöztetései következtében elpusztultak és a lakosság római katolikus lett. Ebben élen járt a település két földesura, gróf Esterházy Pál és Ferenc,[25] akik annyira kíméletlenül üldözték a protestánsokat, hogy az 1662. évi országgyűlésen a protestáns rendek által az uralkodóhoz benyújtott emlékiratban külön is megemlítik sérelmeiket. Ez Thury Etele által részletesen is ismertetett forrás azért is érdemel megkülönböztetett figyelmet, mivel az 1648-ban elkezdődött református templomépítés eredményéről is beszámol, ugyanis a szenciek sérelmei között megemlíti, hogy „a város közepén levő templomot pedig, mely leginkább Rákóczi György fejedelem költségén építtetett, egy másik imaházzal együtt (ez lehetett az evangélikusoké), melyeket most is róm. katolikusok bírnak, elfoglaltatta. A protestánsok elleni fellépés oly mértékben sikeresnek bizonyult, hogy II. József türelmi rendelete után sem tudott sem evangélikus, sem református anyaegyház újjáalakulni. Jól mutatja ezt a Magyar Királyság 1828. évi helységnévtára is, amely szerint az Esterházyak birtokában álló, római katolikus templommal, evangélikus imaházzal, valamint zsinagógával rendelkező mezőváros 1781 lakosából 1669 fő római katolikus (93,7 %), 85 fő zsidó és csak 27 fő volt evangélikus és református (1,5 %).[26]

Oláh Tamás, főlevéltáros (MNL BAZML SFL)

A cikk kiegészített, bővített változatának elkészítéséhez nyújtott segítségért a szerző köszönetet mond mgr. Strešňák Gábor levéltáros–történésznek, a Szenci Városi Múzeum (Mestské múzeum v Senci) igazgatójának.

Fotómellékletek jelzetei:

1. MNL BAZML SFL IV. 2001/b. Historicorum Tomus XVII. Fasc. 189. No. 56. A szenci reformátusok kérelme Zemplén vármegyéhez templomépítésük anyagi támogatása érdekében. Szenc, 1648. február 3.

2. MNL BAZML SFL IV. 2001/p. Mondy Miklós által rendezett iratok. 8. csomó. No. 486. Szenci Nagy Pál nyugtája a szenci templom építésére Zemplén vármegye szolgabírájától, Bornemisza Mihálytól felvett 40 forintról. Zemplén, 1648, május 13.

3. MNL BAZML SFL IV. 2001/b. Autographa Hungarorum II. Kazinczy Ferenc metszetgyűjteménye. 19. „Georgius Rakoczii D. G. Princeps Transylvaniae Moldaviae Dux, Comes Palatinus Transalpinensis, Partium Regni Hungariae Dominus, et Siculorum Comes etc.” („II. Rákóczi György Isten kegyelméből Erdély fejedelme, Moldva hercege/fejedelme, Havasalföld vajdája, a Magyarországi Részek ura és a székelyek ispánja”). Rézmetszet. Készült: é. n. [1650-as évek körül?]