Reformáció a magyar kultúrában

Eseménynaptár

Eseménynaptár

h
k
sze
cs
p
szo
v
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
 
2020 Január
 

„Utazás Wittenbergbe” A reformáció történetének ötszáz éve Magyarországon

A megpróbáltatások ideje

I. Lipót német-római császár és magyar király (1655–1705) hatalomra kerülésével egy mélyen vallásos katolikus uralkodó lett az ország királya. Trónra lépésével a szabad vallásgyakorlat keretei egyre szűkültek, a protestánsok üldözése mindennapossá vált. Rendszeres volt a lelkészek javadalmaiktól való megfosztása, a templomok elvétele, a gyülekezetek zaklatása. Ezt tükrözik a fennmaradt korabeli előterjesztések, panaszlevelek is.

F14: Instantia  Pest-Pilis-Solt vármegye közgyűléséhez Ecsedi János prédikátor bebörtönzése ügyében. Pest, 1660. március 4. Magyar Nemzeti Levéltár Pest Megyei Levéltára (továbbiakban: MNL PML) IV. 1-g. 1. 1660. No. 1.

1671-ben a magyar rendi alkotmányt félreállító és abszolutisztikus módszerekkel uralkodó király ellen Wesselényi Ferenc (1605–1667) nádor vezetésével a főurak szövetségre léptek. Az összeesküvés lelepleződött és a résztvevőket elítélték, egy részüket kivégezték. A katolikus egyház megerősödése nyomán pedig megindult a templomfoglalások sora, amely súlyosan érintette mind az evangélikus, mind a református egyházat.  Elvették az evangélikusoktól a kassai nagytemplomot, Bártfa, Eperjes, Késmárk, Pozsony templomait, valamint az eperjesi kollégiumot, és számkivetettségre kényszerítették a Sárospataki Református Kollégiumot is.

Elkezdődött egy tízéves üldöztetés-sorozat, amely „gyászévtized” néven vonult be a magyar protestáns egyháztörténetbe.

A gályarabság: A reformációt szolgáló prédikátoroknak sokszor fizikai bántalmazásokat is el kellett szenvedniük hitükért. Az I. Lipót abszolutizmusa ellen fellépő Wesselényi-összeesküvés leleplezése után megindult megtorlások során a felvidéki lelkészeket is megvádolták azzal, hogy részt vettek a szervezkedésben és 1673-ban a pozsonyi vértörvényszék (rögtönítélő bíróság) 33 prédikátort halálra ítélt. A kegyelemért csupán egyikük tagadta meg hitét, a többiek lemondtak vagy elhagyták az országot. Hasonló vádak miatt 1674-ben már az összes protestáns lelkészt és tanítót Pozsonyba idézték, de végül csak 350-en jelentek meg. Három választás állt előttük: vagy áttérnek, vagy lemondanak, vagy kivándorolnak. Sokakat megtörtek, végül 1675 májusában 42 prédikátort Nápolyba eladták gályarabnak a spanyol hadihajókra. A pápai gyülekezetből pl. Séllyei István püspök és Kocsi Gergő Bálint lelkész szenvedte el a gályarabságot.

F15: Az 1674-es gályarabper tanúvallomásai. Magyar Nemzeti Levéltár Veszprém Megyei Levéltára (továbbiakban: MNL VeML) XII.1.i.aa Protocolla Authentica Nr. 23.

Kiszabadításukért Anglia, Svájc, Hollandia protestáns lakossága tett sokat, összegyűjtötték a fejenkénti vételárat. A szabadulásban Michael de Ruyter (1607–1676) holland tengernagynak is nagy szerepe volt, aki a vonakodó spanyolokat kényszerítette a foglyok visszaadására. A kiszabadított lelkészek különböző protestáns országokban telepedtek le, majd egy részük évekkel később visszatért.

Kuruc mozgalmak (1671–1685): A Wesselényi-összeesküvés bukását követően a bujdosók, vagy más néven kurucok között felerősödött Erdélyből és a török hódoltság peremvidékéről indult ki a fegyveres ellenállás. A támadások részben a vallási sérelmek orvoslását is célul tűzték ki. A bujdosók katolikusok elleni erőszakos fellépése során elüldöztek, bántalmaztak, vagy meg is öltek plébánosokat, kifosztották templomaikat.

A kuruc mozgalom az 1678. évi hadjárattól vált sikeressé, amikor az irányítást az evangélikus vallású főnemes, gróf Thököly Imre (1657–1705) vette át. Sikerei a Habsburg-politikát olyan részleges engedményekre kényszerítette, amelynek eredményeként, a gyászévtized lezárásaként, az 1681. évi soproni országgyűlés egyházügyi végzései valamelyest enyhítettek a protestánsok helyzetén.

F16: Thököly Imre útlevele prédikátora Lipóczy Miklós és társai részére. Kapos, 1682. január 21. MNL OL G2 II.4. A Thököly és a Rákóczi szabadságharcok levéltárai, A Thököly szabadságharc levéltára, Thököly Imre iratai (1682) 25-26 fol.

1681. XXV–XXVI. törvénycikkben a soproni országgyűlésen a bécsi békében biztosított szabad vallásgyakorlatot megerősítette, azonban a lehetőségeket szűkítette a „földesurak jogainak fenntartásával”.  Megyénként általában két-két helyet jelölt meg a törvény, ahol a reformátusok és az evangélikusok iskolát, templomot építhettek, szabadon gyakorolhatták a vallásukat, azonban a lelkipásztorok nem végezhetnek munkát saját gyülekezetükön kívül más helyen. Hat évvel később I. Lipót ezt a törvényt megújította és még ebben az évben törvényt hozott a jezsuiták befogadásáról is. 1691-ben törvénymagyarázatot adott ki Explanatio Leopoldina néven, amely a lutheránus és helvét vallás híveinek nyilvános vallásgyakorlatot csak az artikuláris helyeken engedte meg, másutt csak a magánkultusz volt engedélyezett, azaz vallásos könyvekből történő felolvasás a legszűkebb családi körben. 

1701. I. Lipót újabb rendeletében a töröktől felszabadult területeken szabályozta a protestáns vallásgyakorlatot:

1. tiltotta a török által felszabadult területeken a protestáns vallásgyakorlatot;

2. a korábbi végvárakban, amelyek artikuláris helyeknek számítottak, nem gyakorolhatták immár szabadon a protestánsok a vallásukat;

3. a katolikus egyházból a protestáns felekezetekhez visszatérőket esküszegőknek nyilvánították.

F17: Sőtér Ferenc jelentése Kollonich Lipót esztergomi érseknek, hogy a jászkíséri templomot lefoglalta. Pest, 1701. július 30. Adatok az egri egyházmegye történetéhez IV. kötet. Szerk. Leskó József, Eger, 1907. 356-358.o.

A Rákóczi-szabadságharc kitörésében is szerepet játszottak vallási kérdések. A római katolikus II. Rákóczi Ferenc (1676–1735) vezette szabadságharcot a protestánsok is támogatták, ugyanis a fejedelem intézkedései rögtön a szabadságharc elején jelezték, hogy rendezni akarja a protestánsok szabad vallásgyakorlását. 1703. szeptember elején visszaadatta a reformátusoknak a Sárospataki Kollégiumot, ahonnan 1687-ben üldözték el őket, és az evangélikusok felső-magyarországi oktatási központját az eperjesi „Academiát”. Az erőszakos templomfoglalások tilalmáról 1704 januárjában Miskolcon adott ki pátenst.

F18: II. Rákóczi Ferenc pátense a templomok és egyháziak törvényellenes elfoglalásának tilalmáról. Miskolc, 1704. január 23.

MNL BAZML SFL IV. 2001/b. Zemplén Vármegye Nemesi Közgyűlésének, Bizottmányának és Haynau-féle közigazgatásának iratai 1214-1850 (1937). Szirmay-Kazinczy-féle históriai iratok – Acta Politica 1214-1786 (1848) Iratok. Fasc.210. No. 210.

Az 1705. évi szécsényi országgyűlésen (Generalis Convent) került sor a vallási sérelmek ügyének rendezésére. A templomok hovatartozásának kérdését oly módon szerette volna megoldani, hogy a településen többségben lévő felekezeté legyen a templom, viszont a kisebbségnek a földesúr köteles szabad telket adni, hogy templomot építhessen. Ennek eldöntésére kilenc vegyes felekezeti összetételű (evangélikus, református, római katolikus) tagból álló bizottságot küldtek ki. 1705 ősze és 1706 tavasza között több száz helyen visszaadták a protestáns gyülekezeteknek a templomokat, vagy helyet jelöltek ki új templom építésére. Ezek a rendelkezések csak 1711-ig voltak érvényben.

1709-ben I. József magyar király (1678–1711) Bécsben kibocsátott pátensében hivatkozva a katolikusok és protestánsok részéről egymás ellen egyaránt elkövetett jogtalanságokra, méltánytalanságokra (egymás templomainak elfoglalására, papjaik, lelkészeik elüldözésére), megparancsolta, hogy a korábbi, a pozsonyi és soproni országgyűléseknek a protestánsok vallásgyakorlatával kapcsolatos intézkedéseit mindenki tartsa be. Az elűzött lelkészeket és prédikátorokat pedig javadalmaikba visszahelyezte.

F19: 1709. évi királyi pátens. Magyar Nemzeti Levéltár Komárom-Esztergom Megyei Levéltára (továbbiakban: MNL KEML) IV. 1001. Esztergom város iratai 1909. 1 fasc. No. 19.

1731. III. Károly magyar király (1685–1740) Carolina Resolutio címen rendeletet adott ki a protestánsok vallásgyakorlatának szabályozására. Főbb pontjai: nyilvános vallásgyakorlatot csak az artikuláris helyeken engedélyezte, csak itt működhettek protestáns lelkészek, másutt a protestánsok számára is katolikus pap volt illetékes egyházi ügyekben, csak ő vezethetett anyakönyvet. Vegyes házasságot csak katolikus pap előtt lehetett kötni. A protestáns félnek reverzálist kellett adni, ami azt jelentette, hogy a születendő gyermekek a katolikus szülő vallását követik. A protestánsoknak is meg kellett ünnepelni a katolikus ünnepeket.  A protestáns vallásra való áttérést szigorúan büntették.

Aki közhivatalt akart vállalni, annak ún. dekretális esküt kellett tennie, amelyben Szűz Máriára és a szentekre történt hivatkozás, ezért hívő protestáns nem vállalkozhatott az eskü elmondására. A földesurak jogai változatlanul fennmaradtak, de vallási kérdésekben csak a király engedélyével intézkedhettek, tehát nem kényszeríthették jobbágyaikat a katolikus egyházba. A rendelet megengedte a protestánsoknak szuperintendensek (püspökök) választását, de intézkedéseik a lelkészek erkölcsi életére terjedtek ki, világi ügyekben a polgári hatóság, keresztelés dolgában a katolikus esperesek felügyelete alá tartoztak.

F20: Althann Károly Frigyes váci püspök levele Pest-Pilis-Solt vármegye közgyűléséhez  a szentmártonkátai evangélikus (akatolikus) lakók ellenében. 1731. április 29. MNL PML IV. 1. Pest-Pilis-Solt Vármegye Nemesi Közgyűlésének iratai. d. Közigazgatási iratok (Acta politica miscellanea) 1731. No. 10. , 1-2. f.

A korlátozó intézkedésekkel párhuzamosan a protestáns egyházak újraszerveződtek. 1734-ben a református egyház bodrogkeresztúri zsinata kialakította a Tiszáninneni egyházkerületet, ezzel megszilárdult a református egyház országos szervezete: a Dunántúli, a Dunamelléki, a Tiszáninneni és a Tiszántúli kerület, mindegyiknek élén egy-egy választott szuperintendenssel és világi főgondnokkal.

1735. a pesti evangélikus gyűlés kialakította az országos evangélikus egyház szervezetét, így jött létre a Bányai, a Dunántúli, a Dunáninneni és a Tiszai Evangélikus Egyházkerület.

Az evangélikusoknál már a század elején kialakult az „egyetemes felügyelő” hivatala. 1774-ben megalakult a magyarországi lutheránus egyház egyetemes konzisztóriuma, közgyűlése is. A kálvinistáknál nem alakult ki ilyen egységes központi szervezet, náluk az egyházkerületben állítottak egy-egy világi főgondnokot a püspök mellé. A század első évtizedeiben azonban Ráday Pált, II. Rákóczi Ferenc egykori kancellárját „az egész magyar református egyház főgondnokának” nevezték ki, bár ez csak tiszteletbeli cím volt. Mivel a vallási panaszokat csak a király elé lehetett terjeszteni, a protestáns egyházak a bécsi udvari kancelláriánál, majd a pozsonyi Helytartótanácsnál is jogban jártas egyházi ügyvivőket (ágenseket) alkalmaztak a vitás ügyek intézésére.

A katolikusok és protestánsok vitás ügyei közül a leggyakoribb a templomok és iskolák elvétele/visszavétele, és a prédikátorok üldözése volt.

F21: Únyi jobbágyok kérelme a vármegyéhez. Magyar Nemzeti Levéltár Komárom-Esztergom Megyei Levéltára (továbbiakban: MNL KEML) IV. 1.g. Esztergom vármegye közgyűlési iratai. Vallási és oktatási iratok.

A szigorú intézkedések enyhülését hozta II. József (1741–1790) 1781-ben kiadott türelmi rendelete.

Ennek értelmében ott, ahol legalább száz protestáns család élt, templomot, paplakot és iskolát építhettek. A templomnak azonban nem lehetett tornya, harangja és bejárata az utca felől lehetett csak. Később ezeket a korlátozásokat feloldotta, s már 50 családból álló gyülekezetnek is megengedte prédikátor alkalmazását és templom építését. Ettől kezdve a protestánsok minden hivatalt, állami méltóságot betölthettek, megszűnt a dekretális eskü. A vegyes házasságok esetében megszűntette a reverzálist (kötelezvény, írásbeli nyilatkozat), a katolikus apa minden gyereke katolikus lett, a nem katolikus apa vallását pedig csak a fiúk követték, a lányok anyjuk után katolikusok lettek. A protestáns egyházakba való átlépést is megkönnyítette. A türelmi rendelet nyomán több mint ezer „elárvult” (azaz lelkész és templom nélküli) gyülekezet élt a szabad és nyilvános vallásgyakorlat jogával.

F22: Türelmi rendelet 1781. MNL OL C 13 – 1781. No. 6983.

Az 1790–1791. évi országgyűlés XXVI. törvénycikke biztosította a protestáns felekezetek részére a szabad és nyilvános vallásgyakorlatot. Vegyes házasságot azonban továbbra is csak katolikus pap előtt lehetett kötni, s az ezzel kapcsolatos perek a katolikus püspöki szentszék elé tartoztak. A protestáns vallásra való áttérést be kellett jelenteni a királynak. Az áttérni kívánó katolikusnak hatheti hitoktatásban kellett részt vennie, de ha ezután is megmaradt szándéka mellett, akkor szabadon áttérhetett.

1791. őszén az evangélikusok Pesten, a reformátusok Budán tartottak országos zsinatot, amelyen a világiak is részt vettek. A zsinatok új egyházalkotmányokat dolgoztak ki, amelyekben alapelvként érvényesült a zsinat-presbiteri elv, azaz az alulról felépülő, demokratikus egyházkormányzat, a lelkészek és a világiak egyenlő részvétele az egyházkormányzatban.

 

Utolsó frissítés
2016.07.04.