Mire gondolt a püspök? A Nagytemplom 1944 előtt kétszer vált a tűz martalékává: először 1564-ben, majd 1802-ben égett le. Első alkalommal közel 60 évig állt tető nélkül, míg Bethlen Gábor támogatásával a városnak sikerült újjáépítenie. A második tűzvész után az új templom építését – Péchy Mihály tervei alapján – 1803-ban kezdték meg. Az első istentiszteletet 1819. november 14-én tartották az új, neoklasszicista stílusban épült templomban, amely napjainkban is a Magyarországi Református Egyház és Debrecen emblematikus épülete.
Debrecent 1944. június 2. és szeptember 21. között több alkalommal is bombázták az ellenséges haderők gépei. A negyedik bombázás során, amelyre 1944. szeptember 17-én került sor, már a Nagytemplom sem kerülhette el a végzetét, és találatot kapott.
A Debreceni Képes Kalendárium így írta le az eseményeket: „Debrecen negyedik bombázása, amely esti 8 óra után kb. 40 percig tartott, sok gyújtóbombával, aknával és kisméretű bombával szórták végig a várost. Tüzek támadtak. Leégett többek között a Nagytemplom teteje, a Városháza Piac –utcai fele; telitalálat érte a Déri Múzeumot, az ősi Kollégium keleti oldalát, sok köz- és magánépületet. Az egyszerre égő Nagytemplom és Városháza égre pirosló lángjai félelmetes látványt nyújtottak az éjszakában. Tűzoltók munkája csak a városháza keleti felét és több napi igyekezettel a Nagytemplom tornyait tudta megmenteni. A nyugati torony gömbje a szélvitorlával és csillaggal szeptember 21-én lezuhant. A gombtalan torony, mintegy összeroncsolt temetői kopjafa állott hónapokig a sebekben szenvedő város felett.”
Baja Mihály debreceni református lelkész, költő 1944 októberében született „Kiáltás a mélységből” című versében szintén megörökítette a Nagytemplom bombázásának történetét:
„Hullott a bomba, mint a jég verése,
Mint az átok a tavaszi vetésre:
Száz gépmadár elszállt, meg visszaszállt
És szórta ránk a rettentő halált.
Felsirámlik a mélységből a jajszó,
Mint viharban az elhaló harangszó,
Vaksors az élőt egy percig sem óvja,
Fent és alant a poklok infernója.
Az ősi templom már lehullt a porba,
Égnek mered bús fejfaként a tornya:
Alatta minden puszta temető.
Égő koporsó százados tető.
Zengő harangok öble összetörve,
Zuhant alá az iszapos gödörbe,
Nyelvök kitépve, néma, mint a bánat…
Ha szólhatnának, jaj, mit mondanának?”
A város súlyos károkat szenvedett a bombázások következtében; egész városrészek váltak romhalmazzá, halottak és sebesültek ezreit kellett a törmelékek és romok alól kiszabadítani. Debrecen – akár a címerében található phőnix madár – azonban ismét „feltámadt poraiból”, hamarosan megkezdődött a szétbombázott utak, középületek javítása, a sérült vagy lerombolt lakóházak lakhatóvá tétele.
Az egyházak maguk is igyekeztek a templomaikat és iskoláikat ért károkat rendbe hozatni: használhatóvá tették a Református Kollégium, a gimnázium és a kollégiumi internátus épületeit és a Dóczi Intézetet. A Nagytemplom úrasztalát, szószékét, valamint az ajtókat és ablakokat bedeszkáztatták Sipos László építőmesterrel, hogy megvédjék az időjárás viszontagságaitól. Már 1945. június 8-án megindult a lakossági gyűjtés a templom renoválásáért. Szeptember 26-án maga a város is adományozott fél millió pengőt az épület helyreállítására. Legelőször a torony gömbjének visszahelyezésére került sor ünnepélyes keretek között 1945. augusztus 1-jén.
Debrecen törvényhatósági bizottságának 1945. október 3-án tartott gyűlésén döntöttek arról, hogy a Nagytemplom felújításához anyagi segítséget kérnek az államtól. A vallás- és közoktatásügyi miniszterhez intézett feliratukban az alábbiakat fogalmazták meg:
„…a múltból ránk maradt kultur értékek közül egyike a legjelentősebbeknek, nemcsak debreceni, hanem országos viszonylatban is. […] A Nagytemplom valóban a magyar történelem egy darabja. Ha a Nagytemplom természetszerűleg, elsősorban a református egyház mindenkiben tiszteletet keltő nagy múltját hirdeti is, nem tekinthető úgy, hogy az csak az egyházé, de még nem is kizárólag Debrecené. Történelmi és kulturális jelentősége messze túlnő Debrecen határain. A Nagytemplom az egész magyarságé!
Az egész magyarság óhajának kell lennie, hogy Kossuth Lajos nemzetgyűlésének hajléka mihamarabb helyre legyen állítva.
Mivel pedig sem a református egyháznak, sem pedig Debrecen városának nem áll az ujjáépítéshez szükséges összeg rendelkezésére – a törvényhatósági bizottság közgyűlés tisztelettel kéri Miniszter Urat, a Nagytemplomnak országos műemlékké történő nyilvánítása érdekében intézkedni és ennek megfelelően a Nagytemplom ujjáépítéséhez szükséges összeget, államsegély formájában a debreceni református egyház rendelkezésére bocsájtani méltóztassék.”
A város ugyanakkor nem várhatta és nem is várta el az akkori nehéz gazdasági viszonyok között, hogy egyedül az államot terheljék a Nagytemplom helyreállításának költségei. Döntöttek arról is, hogy 500.000 P támogatást nyújtanak a templom renoválásának megkezdéséhez, amit hitelből finanszíroztak:
„Amikor azonban elismerjük, a Nagytemplom jelentőségét, az egyetemes magyarság számára, hangsúlyozni kívánjuk, hogy elsősorban mégis Debrecen kultur értékéről van szó. Természetszerűleg következik ebből, hogy elsősorban éppen Debrecennek kell példát mutatni, és ha anyagi erejéből többre nem is telik, legalább a helyreállítási munkálatok megkezdéséhez szükséges pénzt kell előteremteni és rendelkezésre bocsátani.
Javasolja tehát a városi Tanács, nyújtson a város a Nagytemplom helyreállítására 500.000 P támogatást, hogy addig is, amíg a kormány segítsége megjön, a helyreállítási munkálatokhoz máris hozzá lehessen kezdeni, ami elkerülhetővé tenné, hogy az őszi esős időjárás az épületben további komoly károkat okozzon.”
1946. március végén a Református Egyház Presbitériuma bizottságot alapított a Nagytemplom újjáépítésének felügyeletére. Ez év áprilisában értesítette az állam az egyházat, hogy 2 milliárd pengőt ad a templom felújításához. Bár nagy összegnek tűnik, de valójában az akkori magas infláció miatt csak „csepp volt a tengerben”, ez nem fedezte az újjáépítés költségeit. (1946 májusában 1 kg kenyér ára 48 millió pengő volt.) 1946 augusztusában, amikor bevezetésre került az új fizetőeszköz a forint, 1 Ft 200 millió adópengőnek felelt meg. 1946 szeptemberében a debreceni református egyház ismét állami segítséget kért az újjáépítéshez, ekkor 400.000 Ft támogatásért folyamodtak. A kormány október végén a támogatást meg is ítélte.
A Nagytemplom helyreállítási munkáinak tervezésével és irányításával Sajó István műépítészt bízták meg. A felújítás előtti állapotot így összegezte: „A Nagytemplomot a háborús támadások következtében több gyújtóbomba, akna és gránáttalálat érte. A gyújtóbombák felgyújtották a templom fedelét, aminek következtében az teljesen leégett. Az akna és gránáttalálatok a templom és torony külső falait több helyütt erősen megrongálták, a vakolatokat nagyfelületen leverték. Ezek és a velük járó légnyomás és rázkódtatások következtében a templom boltozatairól és falairól a vakolat lehullott, összerepedezett és meglazult. Ugyanennek behatása következtében a toronysisak bádogfedése erősen megrongálódott, sőt fedélszerkezete is súlyosan megsérült, az egyik toronygomb pedig a földre került. A fedéltűz s főleg pedig az oltás alkalmával a mennyezetre, a téglaboltozatokra zúdított víz behatása következtében a boltozatok összerepedeztek, a téglák felső rétege szétmállott. A bombázások okozta légnyomás hatására a templom összes ablakai majdnem teljesen tönkrementek és a bejárati ajtók is annyira megrongálódtak, hogy legnagyobb részük mai állapotában szinte kijavíthatatlan. Időközben a két toronysisak s a gomb kijavítása és visszahelyezése megtörtént.”
Ő készítette el az újjáépítés költségvetését is 1946 októberében:
„I. Tervbevett helyreállítási munkák
Két csoportra kell osztani:
1, a szorosan vett állagmegvédési munkák
2, a többi helyreállítási munkálatok
[…] a fenti módon való megosztását az a sürgető körülmény tette szükségessé, hogy a boltozatokat a fent ismertetett sérülések és az eddig elmúlt két tél viszontagságaink bomlasztó hatása következtében bekövetkezett további rongálások olyan állapotba hozták, hogy azokat egy ujabb tél, illetve a vele járó időviszontagságaival szemben védtelenül hagyni nem lehet anélkül, hogy esetleges beszakadás veszélyének ki ne lennének téve!
1, A szorosan vett állagmegvédési munkák keretében a következő munkák végzendőek el:
a, fedélszerkezet ácsmunkája
b, ezzel összefüggő kőműves munka
c, ezzel összefüggő vas- és lakatos munka
d, tetőfedő, illetve bádogos munka
e, az ezzel összefüggő mázoló munka
Hozzávetőleges költségvetés
I. Állagmegóvási munkák – 23.000 Ft
II. Kőműves és elhelyező munka – 20.000 Ft
III. Ácsmunka – 220.000 Ft
IV. Vas - és lakatos munka – 15.000 Ft
V. Bádogos munka – 46.000 Ft
VI. Mázoló munka – 51.000 Ft
Összesen: 375.000 Ft”
1946. december 30-án Sajó István levelet küldött Budapestre Janka Jenő min. főmérnöknek, amelyben már „bokréta pénzt” kért a Nagytemplom helyreállításán dolgozó munkásoknak. Az ünnepséget 1947. január 11-én tervezték megtartani, ahol az egyház egy szerény ebéddel vendégelné meg a munkásokat. „Egyebekben az építkezés óramű pontossággal folyik és folyt a legnagyobb – 20 fokos dermesztő hidegben is, úgy hogy minden reményem megvan rá, hogy a mázoló munkákon kívül az előirányzott terminusra, január 31-re az első építkezési rész teljes rendben befejezést is nyer.” – jelentette levelében az építész.
A Debrecen Újság 1947. március 23-ai számában egy kis hír jelent meg „Befejeződött a Nagytemplom tetőszerkezetének építése” címmel: „A tetőszerkezet két végét felállították a régihez hasonló őrfalnyúlványt, amely embermagasságú, de alulról igen kicsinek látszik. Révész Imre püspök és Őry István főgondnok megtekintették az építkezést, megemlékeztek a munka befejeztéről és elismerésüket fejezték ki Sajó István vezető mérnöknek és a munkában részt vevő munkásoknak, akik mind kitűnő teljesítményt nyújtottak.”
1947 áprilisában Sajó István főmérnök ismét levélben fordult Janka Jenő min. főmérnökhöz, mint olyan emberhez, aki szívén viseli a Nagytemplom felújításának sorsát: „Mint jól tudod nemcsak Debrecen városa , hanem az egész Tiszántúl éber figyelemmel várja a II. ütem , a templom belső teljes helyreállításának, illetve ennek munkáinak megindítását. […] műszaki szempontból a versenytárgyalás megtartásának semmi akadálya nincsen, a Püspök Úr értesülésem szerint ez ügyben személyesen felkereste a Köztársasági Elnök Urat.” Az egyház szeretné a templombelsőt az 1848–49-es forradalom és szabadságharc 100 éves évfordulójára teljesen felújítani, és 1948. március 15-én az első istentiszteletet megtartani. A kormány az ügy mellé állt, és ismételten hitelt nyújtott, hogy a renoválási munkák teljesen befejeződhessenek.
A Néplap 1948. március 17-én megjelent számában már arról írt, hogy „Soha nem látott tömeg ünnepelte Debrecenben március 15 századik évfordulóját.” Az ünneplés a Városházán tartott díszközgyűléssel kezdődött, majd sor került az újjáépített Nagytemplom felszentelésére. „Megszólalt a Nagytemplom négy év óta néma orgonája.” – tudósított az eseményről a napilap. „Mikor megszólaltak a harangok és kinyitották a kapukat, a homlokzati ajtókon át megindult a tömeg a templomba, az emlékkert felőli bejáraton keresztül pedig a közületek, hatóságok és pártok meghívott képviselői mentek be a számukra előre kijelölt helyekre. Pontosan kilenc órakor művészien megszólalt a renovált orgona és bevonult a lelkipásztorok csoportja Révész Imre püspök vezetésével. […] Révész püspök mondta el az ünnepi prédikációt. Csiszolt retorikai felkészültséggel méltatta a templom újjáépítésének nagy jelentőségét, mely túlnő nemcsak Debrecen határán, de az országén is. […] Ima és záróének után véget ért a nem mindennapi jelentőségű templomavató ünnepély.”
A Nagytemplom ma is rendületlenül áll, és hirdeti a Magyarországi Református Egyház dicsőségét.
Tóth Ágnes