Kecskeméten a 16. század derekán nem csupán a protestantizmus kálvinista hívei, de 1525-ben az ágostai helvét hitvallás követői is önálló egyházközséget hoztak létre. Az ezt követő két évszázadban a református hitvallás olyannyira elterjedt a városban, hogy a lutheránus felekezetnek szinte a nyomai is eltűntek. A 18. század végén emelkedett meg újra a helyi evangélikus lakosság lélekszáma, 1850-ben a számuk 620 fő volt. Kecskemét a környék evangélikus központjává vált, az ágostai evangélikus egyház imaházzal, parókiával és önálló iskolával rendelkezett a belvárosban. Iskolájuk a 19. század elejére igen elismertté vált nem csak saját felekezetük körében, de más hitvallású tekintélyes családok is járatták ide gyermekeiket. (Az iskola leghíresebb tanulója Petőfi Sándor.) 1851-ben a városi tanács – egyházi felügyelettel – köznépiskolák felállítását javasolta miután felhívást kapott arra, hogy a tanítók fizetését és az elemi iskolák számát növelje. Az egyházak közül egyedül az evangélikusok tiltakoztak a javaslat ellen. (Forrásközlésünk az egyháznak ezt a nyilatkozatát mutatja be.) A javaslatot végül nem fogadta el a kormány, de a népiskolai közoktatásról szóló 1868. évi 38. törvénycikk hatására az egyházi iskolák fokozatosan megszűntek. 1872-ben 80 évi működés után az evangélikus egyház is átadta iskolaépületét a városnak, s ettől kezdve az intézmény, mint községi népiskola működött tovább.
A kecskeméti ágostai evangélikus egyház nyilatkozata népiskolák létesítéséről.
Kecskemét, 1851. augusztus 16.
Tekintetes Közgyűlés, mélyen tisztelt Uraink! Az augusztus 3-án tartott városi közgyűlés által evangyelmi[1] egyházunk odautasíttatván, hogy a magas kormány által sürgetett, s a Tekintetes Városi Közgyűlés által elvileg elfogadott köznépiskolák ügyében tanácskormányt tartsunk, s nyilatkoztassuk ki küldötteink által véleményünket, van szerencsénk ezennel a Tekintetes Közgyűlésnek tudtára adni, hogy augusztus 16-án általunk egyházi tanácskormány tartatván, egyháznagyjainknak véleménye a közös iskolák tekintetében következendőkben összpontosult:
Az evangyelmi protestáns egyház méltányolja a magas kormánynak az iskolákról komoly gondoskodását, s az ifjúság nevelése körüli buzgóságát, de a közös népiskolákat semmi szín alatt sem pártolhatja.
Először: Azért, mert a mi iskolánk egyházunknak az, ami az anyának gyermeke. Isten az anyától követeli leginkább gyermekeinek hű nevelését, és a tapasztalás szinte[2] azt tanúsítja, hogy az édesanya édesgyermekének leghűbb dajkája, leggondosb ápolója, és nevelője. Mi ennél fogva természet elleni, sőt vétkes cselekedetnek tartjuk gyermekeink nevelését idegen kezekre bízni, kivált azon korban, midőn a vallásos érzelemnek kell szívökbe oltatnia, s egy egész életre megszilárdíttatnia, s azt hisszük, hogy a közös népiskolákban vallásos buzgóság helyett inkább vallásos közönyösség csepegtetnék a gyermekek gyenge szíveibe, mi pedig Isten igéje szerént, igaz evangyelmi protestáns szellemben, vallásos buzgóságban, Isten- és embertársi szeretetben kívánjuk gyermekeinket felnevelni.
Másodszor: Nem pártoljuk a közös népiskolákat, azért mert egyházunk hívei a nélkül is nagy egyházi adóval vannak terhelve, annyira, hogy csak a vallásos buzgóság teszi őket képesekké azon áldozatok készséges megtételére, melyek egyházunk fenntartására szükségeltetnek; melynél fogva új egyházi adó kivetése nem állhat egyházunk érdekében, minthogy ez a tagoknak az egyház iránt inkább hidegségét, mint szeretetét nevelné.
Harmadszor: Nem pártoljuk a közös iskolákat azért, mert nekünk egy iskolánk elegendő, s abban a tanítás úgy folytattatik, hogy az mind a szülők kívánatinak, mind a kor igényeinek megfelel, minek nyilvános tanúsága az, hogy évenként minden vallásfelekezetbeli szülők járatnak iskolánkba gyermekeket. Tanító urunk a próbatételek alkalmával, melyek évenként kétszer, Januarius[3] és június hó végén szoktak tartatni, példás szorgalmának, a gyermekek kitűnő előmenetelének adja tanúságát, melynek egyházunkra nézve azon jó következménye van, hogy azon kevés híveink is, kik a külvárosokban vagy éppen a szőlőkben laknak, szívesen küldik iskolánkba gyermekeiket.
Ezek okaink, melyeknél fogva a köznépiskolákat nem pártolhatjuk. Alázatos kérelmünk a Tekintetes Közgyűléshez ennél fogva az, hogy a magas kormánynál oda működni kegyeskedjék, hogy minket országos szentesített törvényeink, és jogaink értelmében egyházi és iskolai ügyeink szabad rendezésében háborítatlanul meghagyjon, fenntartva magának a felügyeletet, mely tekintetben szem előtt tartva Krisztus urunknak azon tanát: „adjátok meg Istennek ami az Istené, a császárnak ami a császáré”, a magas kormány hű alattvalói lenni meg nem szűnünk. Egyébaránt teljes tisztelettel vagyunk Kecskeméten 1851. aug. 16-án a Tekintetes Közgyűlésnek egyházunk nevében alázatos szolgái. Czékus István m. k.[4] lelkész. Sántha Sándor gondviselő m. k. Ugrik József m. k. tanító. Rhuz Pál m. k. tanácsnok. Ifj. Rhuz Mihály m. k. egyházi jegyző. Gömöri Frigyes m. k. aljegyző.
Kecskemét városában a közös népiskolák ügyét tárgyalandó Közgyűléshez alázatos nyilatkozata Kecskemét városban kebelezett ágostai hitv. evangyelmi egyházának.
![]() |
![]() |
MNL BKML IV. 1609. b Kecskemét Város Tanácsának iratai. Közigazgatási iratok. Szám nélküli irat. 1851. Kétoldalas, kézzel írt, egyszerű másolat.
Felhasznált irodalom:
Pásthy Károly: Kecskemét közoktatásügye a múltban és a jelenben. Kecskemét, 1899.