Hír

Megnyílt a "Vissza a forrásokhoz" vándorkiállítás és lezajlott az "Utazás Wittenbergbe" verseny díjátadó ünnepsége

Gusztiné Dr. Toronyi Judit, a Magyar Nemzeti Levéltár Nógrád Megyei Levéltárának igazgatója külön köszöntötte Németh Judit református lelkészasszonyt és Deme Károly evangélikus lelkészt. Kifejezte örömét, hogy megtisztelték jelenlétükkel a rendezvényt, és elfogadták a felkérést a díjak átadására.

A „Reformáció 500” emlékbélyeg sajtónyilvános kibocsátása és megyei díjátadó Győrben

A Magyar Nemzeti Levéltár Győr-Moson-Sopron Megye Győri Levéltára 2017. április 20-án tartja meg a „Reformáció 500” című programját. A rendezvényen, a Magyar Posta Zrt kibocsátja a jeles évforduló alkalmából készített emlékbélyegét. Ismertetjük a Magyar Nemzeti Levélár reformációs projektjét, valamint az „Utazás Wittenbergbe” című országos tanulmányi verseny helyi eredményhirdetésére is sor kerül.

Reformáció vetélkedősorozat az MNL CSML Hódmezővásárhelyi Levéltárában

A Reformáció Emlékév alkalmából a Magyar Nemzeti Levéltár által diákoknak meghirdetett vetélkedősorozat megyei fordulójának eredményhirdetését április tizedikén tartották az MNL CSML Hódmezővásárhelyi Levéltárában. Az általános- és középiskolásokat online tananyag, foglalkoztató füzet és levéltár pedagógus által tartott felkészítő órák segítették. Feladatuk egy online teszt kitöltése és egy reformációval kapcsolatos 3-5 perces kisfilm készítése volt.

Az „Utazás Wittenbergbe” reformációs verseny Zala megyei fordulójának díjátadója

A Magyar Nemzeti Levéltár a reformáció 500. évfordulójához kapcsolódva országos versenyt hirdetett az általános és a középiskolai korosztály számára. A versenyre való felkészüléshez az ugyancsak „Utazás Wittenberge” elnevezésű levéltár-pedagógiai foglalkozások nyújtottak segítséget.

Konferenciák, levéltári napok, kiállítások, projektbemutatók - az emlékév levéltári rendezvényei

 

Rendezvények 2017-ben a Magyar Nemzeti Levéltár tagintézményeiben

 

2017. április

 

Április 10– április 19-ig a vándorkiállítás Veszprémben, MNL VeML

 

Április 10. Veszprém, MNL VeML, előadás-sorozat: Márkusné Vörös Hajnalka: A reformáció hatása Veszprémben és környékén és az „Utazás Wittenbergbe" verseny megyei díjkiosztója.

 

Oldalak

Feliratkozás RSS - Hír csatornájára