2017. február 10. és március 20. között lezajlott a Magyar Nemzeti Levéltár Reformáció projektjének keretében meghirdetett „Utazás Wittenbergbe” elnevezésű országos tanulmányi verseny első, megyei fordulója. A Békés megyei iskolákból jelentkező csapatok teljesítették a kiírásban szereplő feladatokat. A májusban megrendezésre kerülő országos középdöntőben – továbbra is két korcsoportban – Békés megyéből általános iskolai korcsoportban a Magvető Református Általános Iskola, középiskolai korcsoportban az Erkel Ferenc Gimnázium csapata folytatja a versenyt az utazásért.
A csapatok kisfilmjei az alábbi linkeken tekinthetők meg:
Magvető Református Általános Iskola, Gyula
A Gyula Tv tudósítása a díjak átadásáról