Reformációs levéltár-pedagógiai foglalkozás Győrben
A
A
2017. február 10-én délután megkezdődött az „Utazás Wittenbergbe" levéltári vetélkedő első fordulója. A versenyzők első feladata egy teszt kitöltése volt, amelyre az általános iskolások 30 percet, a középiskolások egy órát kaptak.
A Magyar Nemzeti Levéltár Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Levéltár rendezésében a Sárospataki Református Kollégium Tudományos Gyűjteményeiben tartottuk meg a MNL Reformációi Emlékév Projekt levéltár-pedagógiai foglalkozásait, a Gyűjtemények úgynevezett Gutenberg termében. Az alkalmakat Szentimrei Márk sárospataki levéltáros tartotta.
Az utolsó lehetőséget használták ki, mivel ők a vetélkedőre is jelentkeztek. A diákok rendkívül aktívak voltak a feladatlapok kitöltésében és élőszóban egyaránt.
Az esztergomi Mindszenty József Katolikus Általános Iskola 6. osztályának tanulói 2017. január 27-én az MNL Komárom-Esztergom Megyei Levéltárában ismerkedtek a reformáció történetével. A tanulók az Utazás Wittenbergbe című országos versenyhez kapcsolódva kaptak betekintést az európai és magyar reformáció időszakába. A gyerekek meglévő tárgyi tudásukat ügyesen alkalmazva vettek részt a foglalkozáson. A versenyen induló két csapatuknak sok sikert kívánunk!
A Nagykőrösi Arany János Gimnázium tanulói keresték fel tagintézményünk nagykőrösi fióklevéltárát 2017. január 24-én, hogy részt vegyenek egy rövid, az intézményt ismertető foglalkozáson. Az egy tanítási óra hosszúságú rendezvényt Schramek László és Fuchs György levéltárosok tartották. A tanulók megismerkedtek a levéltárak legfontosabb feladataival, valamint részletes tájékoztatást kaptak a Magyar Nemzeti Levéltárnak a reformáció 500. évfordulójával kapcsolatos programjairól.
2017. január 25-én a gyulai Erkel Ferenc Gimnázium 11. évfolyamos diákjai vettek részt az MNL Békés Megyei Levéltára munkatársa, Czégé Petra által tartott levéltár-pedagógiai órán. A foglalkozás során a programhoz készült foglalkoztató füzet feladatán keresztül elevenítődtek fel a protestantizmus fontos alakjai, pillanatai, mint például a magyar nyelvű írásbeliség számára kiemelkedő fontosságú Károli Gáspár Biblia fordítása, vagy a Bethlen Gábor által Erdélyben engedélyezett szabad vallásgyakorlás.
Az Utazás Wittenbergbe című országos programsorozat keretében az MNL KEML fióklevéltárának segédlevéltárosa, Szabó Csaba 2017. január 25-én a neszmélyi Launai Miklós Református iskola 7-8. osztályos tanulóinak tartott előadást a reformációról. A 45 perces tanórán szó esett a reformáció előzményeiről, kialakulásáról, irányzatairól, a magyarországi protestantizmusról, ökumenizmusról. Az óra végén a diákok az elhangzott és a kivetített információk alapján közösen oldottak meg feladatokat.
A reformáció 2017-es emlékéve alkalmából megvalósuló Utazás Wittenbergbe című program keretében 2017. január 20-án Tatabányai SZC Komáromi Kultsár István Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája 10.a és 10.b osztályos tanulói ismerkedhettek meg a protestantizmussal. Kovács Péter az MNL Komárom-Esztergom Megyei Fióklevéltárának levéltárosa tartott előadást a reformáció előzményeiről, létrejöttéről, irányzatairól. Az előadások végén az elhangzott információk alapján a diákok közösen oldottak meg feladatokat.