„Hát nincs-e feltámadás?”
Eger első protestáns templomának terve
„Hát nincs-e feltámadás? Van. Az egri elpusztult ev. prot. egyház hamvaiból feltámadt!” (Prágay Lajos, maklári-egri lelkész és alsó-borsodi esperes, 1867.)
Az egri protestáns felekezet egyházzá szerveződésére Paksi Mihály, az utolsó egri prédikátor halála után több, mint két és fél évszázaddal később került sor. A 16. században a reformáció Egerben is teret nyert, de meggyökerezésének egy belháborúkkal és hitvitákkal fűtött időszak után a vár 1596-os bevétele, a török évszázados berendezkedése szabott gátat, az 1687-ben visszafoglalt városban pedig a több száz éves katolikus struktúra, párhuzamosan a barokk újjáépítéssel, a hitélet, a tudomány és az oktatás minden területén visszaszerzi pozícióit.
Az 1695-ben, Eger küldöttei és Fenessy György között létrejött egyezség nemcsak a város és a püspök közötti jogviszonyt szabályozta, hanem felekezeti és vallási ügyekben is rendelkezett. Kimondta, hogy eretnekek és zsidók megtelepedése a városban tilos, egri polgár pedig csak katolikus vallású lehet. Így a 18. század végén Egerben még nincs református gyülekezeti élet, mindössze az egri vármegyei börtönben raboskodók lelki gondozását látta el az önálló anyaegyházzá akkor váló maklári református egyházközség lelkésze. Az egri protestánsok lélekszáma a 18 ezres város lakosságának számához viszonyítva 1850-ben is elenyésző, a népszámlálás alkalmával mindössze 16 fő reformátust és 17 evangélikust találtak.
A 19. század második felében Prágay Lajos maklári lelkész felkereste, megismerte egri hitsorsait és szoros viszonyt alakított ki velük. A közösségi élet megszervezésének fontos momentuma volt Vasváry Károly protestáns ügyvéd felajánlása, aki saját ingatlanát alakíttatta át egy ideiglenes imaház céljára. A növekvő létszámú közösség 1860. augusztus 15-én egyházi közgyűlést tartott, melyen Prágay Lajos indítványozta a maklári anyaegyházhoz csatolandó egri protestáns leányegyház alapítását. A fiókegyház megalakulására vonatkozó határozatot száznégyen írták alá, az ügy támogatására pedig kérelmet nyújtottak be a Palkonyán tartott borsodi egyházmegyei közgyűléshez, mely azt továbbította a Sátoraljaújhelyen székelő egyházkerületi közgyűlésnek. A közgyűlés jóváhagyta az egri fiókegyház alapítását és tudatta, míg az egri egyház erőre nem kap, évenkénti segélygyűjtést szervez részére és a támogatásért házanként keresteti fel a protestáns híveket.
Az újonnan alakult leányegyház, mivel a tiszáninneni egyházkerület várható támogatását reálisan mérte fel, háromezer példányban nyomtatott felhívást küldött a magyarországi protestánsok egyeteméhez, vagyis a nyolc egyházkerülethez, de segítséget kért Heves és Külső-Szolnok Vármegye Bizottmányától is. A felhívás nem maradt eredmény nélkül: templomépítés céljára például a Fáy család telket ajánlott, Zsoldos Imre főgondnok 1100 forintot, Debrecen városa pedig több mint 800 forintot adományozott. Alig egy évvel az egyházközség megalakulása után háromezer forint alaptőkét helyeztek el a Heves Megyei Takarékpénztárnál, ami 1867-ben 8000 forintra rúgott. Az adományokból gyűlt összeg arra elég volt, hogy 1866. január 1.-én az egyházközség megvásárolja a tősgyökeres református Csorna családnak a város közepén fekvő emeletes, masszív házát. Az épület emeletén levő két nagy termet egyesítették és a vasárnapi istentiszteletek gyakorlására imaházzá alakították. Az imaházat 1867. szeptember 15-én szentelték fel és a következő napon itt tartotta meg az Alsó-Borsodi Református Egyházmegye az őszi közgyűlését.
Annak ellenére, hogy Prágay Lajos már az 1860-as években sürgette a templom és egy iskola létesítését, a templom építésének ügye csak a 20. század első évtizedében került újra napirendre. Az ügy mindinkább sürgetővé vált, hiszen a ma Kálvin házként ismert imaház 200 fős befogadóképességét a századfordulón már gyakorlatilag az iskolás gyermekek száma is meghaladta. A tervek között szerepelt a hitéleti funkciót be nem töltő és az akkor katonai raktárként használt Trinitárius templom átadása is a református egyház részére. A korabeli sajtó arról tudósít, hogy a katonai kincstárnál gróf Tisza István járt közben a templom nyolcezer korona fejében való átadása érdekében.
Végül 1908-ban Tóth István lelkész az ügy előmozdítása érdekében levélben fordul a város képviselőtestületéhez, melyet szó szerint idézünk:
Tekintetes Városi Képviselőtestület.
Mióta a református egyház Eger városában – közel háromszáz esztendős szünet után – 1862-ben Isten segedelmével újra éledt, mindig önerejéből igyekezett betölteni a reá háruló valláserkölcsi kötelezettségeket. Nem egyszer, tagjainak erején felüli megterheltetésével is, készséggel munkált közre híveinek, így közvetve Eger város lakosságának valláserkölcsi ápolásában, pár éven át pedig elemi népiskolájával Eger város közművelődésében. Ma is megtesz minden emberileg lehetőt kötelezettségei teljesítésére. De a közeljövőben oly feladat vár rá, amelyet Eger város jóakaratú támogatása nélkül megvalósítani képtelen.
Egyháztagjaink, valamint a 160 lelket meghaladó elemi, közép és iparostanonc iskolás protestáns növendékeknek az Egerben állomásozó – 50-100 lelket kitevő protestáns katonáknak befogadására jelenlegi, 90 m² területű imaházunk szűk, alkalmatlan, elégtelen. Hogy egyházközségünk egyháztagjainak, az Eger városában tartózkodó protestáns hívők és katonáknak, továbbá az évről évre szaporodó protestáns elemi iskolai növendékeknek lelki szükségletet kielégíthesse, múlhatatlanul egy új, megfelelő templomot, mellette egy lelkészlakot kell emeltetnie.
E tervbe vett, s visszavárólag mély tisztelettel ide csatolt tervrajzok alapján kivi[telez]endő építkezéshez telekre van szüksége egyházközségünknek.
Azon tiszteletteljes kéréssel fordulunk ezért Eger város Képviselőtestületéhez: méltóztassék az egri református egyházközség részére egy magyar holdnyi 1200 □öl területet kihasítani a vásártéren a m. kir. Törvényház szomszédságában, avagy nevezett területen ott, ahol szépészeti, utcarendészeti szempontból bölcs belátásának megfelel. Kegyeskedjék azt az építendő új templom és lelkészlak céljaira az egri református egyházközségnek legkegyesebben adományozni.
Tiszteletteljes kérésünk elbírálásánál bátrak vagyunk a tekintetes Képviselőtestület nagybecsű figyelmét felhívni arra, hogy míg a tősgyökeres magyar város falai között, a közelmúltban itt állomásozott idegen nemzetiségű – nagyobbára oláh – katonák saját nyelvükön, lelkiismereti meggyőződésük szerint imádhatták az Istent, addig azok a tősgyökeres magyar hadfiak, akik közül egyik-másiknak az őse – könnyen meglehet – részt vett Egervára hősi védelmében, az egri vár halhatatlanná tételében, éppen imaházunk szűk, alkalmatlan volta miatt nem egyszer meg vannak fosztva még a lehetőségétől is annak, hogy édes magyar nyelvünkön, hitük s lelkiismereti meggyőződésük szerint imádhassák a seregek urát, a magyarok Istenét.
Bátrak vagyunk mély tisztelettel rámutatni arra is, hogy a sors által az ország minden részéből idevezérelt „köznépbeli” híveink, rendes egyháztagjaink kiszorítása nélkül nem férhetvén be jelenlegi szűk imaházunkba, hogy valláserkölcsi érzéseik ébren tartassanak, erősítessenek, nagyon is ki vannak téve a lelki elvadulásnak, s az erkölcsi züllés veszélyének. Ennek megakadályozása pedig úgy hisszük, Eger városának s éppen olyan jól felfogott érdeke, mint egyházközségünknek.
Mély tisztelettel kérjük azért a fentebb kitüntetett telek adományozást.
A tekintetes Képviselőtestület méltányosságában, igaz magyarságában, emberbaráti szeretetében bízva, ügyünket jóindulatú pártfogásába ajánlva vagyunk.
Egerben 1908. év október hó
A tekintetes városi Képviselőtestület alázatos szolgái
Az egri református egyházközség megbízásából és képviseletében
Zsivara Samu főgondnok Tóth István ref. lelkész
(A szövegben előforduló kurzivált részek levéltári jelzete: MNL HML V.72/a, 5930/1908)
Tervrajzok:
1908. október 15.-én az Építészeti és Szépészeti Szakosztály helyszíni szemlét tartott és javasolta a telek átengedését azzal a kikötéssel, hogy az egyház a telket három oldalról díszes vasrácskerítéssel és járdával vegye körül. Eger város képviselőtestülete nem zárkózott el attól, hogy megfelelő telket adományozzon, de egy tizenkét tagú bizottságot állított fel, hogy az a templom építéséhez szükséges terület nagysága és az építkezés helye tekintetében javaslatot tegyen. A bizottság a vásártéri telek átengedését nem javasolta és a városban fekvő közterületek közül egyet sem talált alkalmasnak a kért célra, viszont egyhangú határozatot hozott egy Barkóczy-telek tekintetében. Ez a Gólya utcában levő mintegy 300 □öl területű telek a bizottság szerint kiválóan alkalmas lett volna templom építésére: forgalmas, aszfaltozott utcán feküdt a belvárosban, az „értéke pedig arányban áll azzal a kötelezettséggel, amelyet a város mint erkölcsi testület egy ilyen irányú kérelemmel szemben kell hogy magáénak ismerjen.” A képviselőtestület a 2199/1909. számú határozatával a telket az egyház számára átengedte azzal a kikötéssel, hogy a templomnak négy éven belül fel kell épülnie.
1909-ben Tóth István lelkész levélben fordul Heves vármegye törvényhatósági bizottságához és templomépítés céljából segítséget kér a megyétől. Ebben az évben az egri egyházközség telekkel és 60000 korona készpénzzel rendelkezett: Eger város képviselőtestülete 20000 korona értékű telket bocsájtott az egyház rendelkezésére, a túlnyomórészt tisztviselő és iparos egri egyháztagok 20000 koronát, a Református Egyetemes Konvent pedig 40000 korona rendkívüli segélyt adományozott templom és parókia építése céljából. Mindez azonban kevés volt ahhoz, hogy a pétervásárai és felső-egri járásban élő, felsőbb egyházi hatóságok által az egri egyházhoz csatolt protestáns hívek, az egri egyháztagok, a református katonák, iskolás gyermekek befogadására alkalmas, „s a díszesebbnél díszesebb templomokkal ékeskedő Eger város szépészeti kívánalmainak is megfelelő” templomot emeljenek, ezért a lelkipásztor további 10000 korona kiutalását kéri a megyétől. A törvényhatósági bizottság az összeget, 1910. évtől kezdődő 5 évi fizetési kötelezettséggel megszavazta.
Az építkezéshez szükséges összeget azonban az egyházközség még így sem tudta előteremteni és a templom felépítésére kitűzött határidő 1913. február 20-án lejárt. Eger város tanácsa felszólította az egyházközség elöljáróit, hogy nyilatkozzanak az ügyben, mivel az értékes telket nem óhajtja tovább lekötve tartani. A lelkész jelezte, az egri református egyházközség négy év alatt minden erőfeszítést megtett, hogy a szükséges anyagi erőforrásokat előteremtse, de az építkezés megkezdéséhez szükséges tőkét nem tudta előteremteni és két év haladékot kért. Tóth István leszögezte, a templomépítés az egyháznak a legsürgősebb, mivel híveinek száma 800-ról 1100 lélekszámra emelkedett.
A nagy háború kitörése új helyzetet teremtett. Az egyházközség templomalapját hadikölcsönkötvény vételére fordították, így 1915-ben kénytelenek voltak a telek beépítésének határidejére módosítást, s újabb 5 évre szóló hosszabbítást kérni. Eger képviselőtestülete 3 év haladékot adott, amit 1918-ban újabb 3 évvel hosszabbítottak, 1921-ben pedig a református lelkész tudatta, hogy százezer koronányi kinnlevőségük fekszik hadikölcsönben és ismét haladékot két, immár 6 évre szólót, amit a képviselőtestület méltányosságból ismét megszavazott.
Az 1908-ban tervezett templom soha nem épült fel. A másfél évtizedig tartó huzavonának az lett az eredménye, hogy a város képviselőtestülete végül a templomtelket az építendő államrendőrségi palota részére 1927-ben lekötötte. A presbitérium tiltakozott amiatt, hogy a város az egyházközséget annak megkérdezése nélkül fosztotta meg a templomtelektől és egy elvi deklarációval akarja kielégíteni. Ragaszkodott a képviselőtestület egy 1927-es határozatához, melynek értelmében a város telket adományoz az egyházközségnek. Az újabb elképzeléseket Eger műszaki tanácsosa vétózta meg: az új pénzügyi palotával szemben levő Foglár tér templomépítésre nem alkalmas, kisméretű, alápincézett terület, ami a szabályozási terv szerint parknak lett kijelölve, a Gólya úti siketnéma intézet telkén való építkezés pedig lehetetlenné tette volna a patak mellett kijelölt főút megépítését.
1929-ben Tóth István lelkész azt írta, „egyházközségünket imaházunk szűk volta, híveink közakarata elementáris erővel kényszeríti az építkezés gyors megoldására”. (MNL HML V.72/a, 961/1927.) Mivel a Gólya utcai építkezés nem valósult meg, és a város nem fogadta el azt a javaslatot, hogy az Irgalmas utcában az un. „Binet-telekből” kapjon az egyházközség az imaház udvarával összefüggő területet, 23500 pengőért megvették a Deák Ferenc 50. szám alatti ingatlant. A város képviselőtestülete a 135/1929. számú közgyűlési határozattal úgy döntött, az összeg nagy részét visszatéríti.
A mai neobarokk református templom végül 1930-ban, az egri evangélikusok hathatós támogatásával százezer pengő költséggel épült fel. 1929-ben Eger város építészeti szakosztálya Ray Rezső budapesti műépítész tervére építési engedélyt adott és 1930. november 25-én Tóth István lelkész jelentette, hogy a templom, mögötte a lelkészi lakás teljesen elkészült. A templom homlokzatán relief-kereszt jelzi a reformátusok és az evangélikusok együttes áldozatkészségét, összefogását és külön említést érdemel, hogy átadásának évében egy unitárius család is a gyülekezethez tartozott.
A templom látványterve 1929-ből
Forrás: http://www.reformatus.hu/mutat/11726/
Felhasznált irodalom és források:
Protestáns egyházi és iskolai lapok, 1862. 3. szám; 1867. 38, 42. szám; 1911. 32. szám.
MNL HML V.72/a Eger Város Tanácsának ülésjegyzőkönyvei és iratai.
MNL HML IV.417 A Heves Megyei Levéltárban elhelyezett letétek gyűjteménye
Varga Zsolt (MNL HML)