Egy Bars vármegyei protestáns egyháztörténeti irat a szécsényi „országgyűlés” idejéből

Egy Bars vármegyei protestáns egyháztörténeti irat a szécsényi „országgyűlés” idejéből

A Magyar Nemzeti Levéltár a reformáció 500. évfordulójához kapcsolódóan meghirdetett Reformáció MNL projektje célul tűzte ki a reformáció témaköréhez kapcsolódó határon túli iratanyagokban (hungarika) végzett feltáró munkát is. Az alábbi forrást e feltáró munkához kapcsolódóan tesszük közzé. A dokumentumot még 2015-ben sikerült megismernem, amikor a Magyar Levéltárosok Egyesülete gödöllői vándorgyűlése alkalmával lehetőségem nyílt átugrani Gödöllőről Nyitraivánkára és megismerkednem az ottani kedves és segítőkész kollégákkal, élükön PhDr. Peter Keresteš igazgató úrral, akiknek ez úton is szeretnék ismételten köszönetet mondani előzékenységükért. 

(A fenti fényképen Léva vára látható.)

Bars Vármegye Levéltárának iratai között található az a most bemutatásra kerülő érdekes egyháztörténeti vonatkozású irat, amely az 1705. szeptember 12.–október 2. között a „Szécsény Mezőben” lezajlott „Országh Gyűlés” időszakában született, és amely nem más, mint az evangélikus és református gyülekezeteknek visszaadni szándékozott templomok jegyzéke.^[1]

A ma Szlovákia területén található egykori vegyes lakosságú felvidéki Bars vármegyében már az 1520-as években teret nyer a reformáció. (Egyik jelentős bázisa a területén fekvő Körmöcbánya, a hét alsó-magyarországi bányaváros központja lesz.)[2] Szlovák és német evangélikus gyülekezetei 1610-től a bajmóci kerülethez (superintendencia), míg a magyar gyülekezetek 1610 előtt a reformátussá váló egyházközségekkel közösen a felső-dunamelléki egyházkerülethez tartoztak. Mivel a kerület magyar protestáns gyülekezetei nagyobb részben reformátussá váltak, így 1610-től egy rövid időre a bajmóci kerülethez tartoztak külön inspektor, Kürti István felügyelete alatt, majd az 1613–1615 között megalakult felső-dunamelléki evangélikus superintendencia bars-honti egyházmegyéjéhez tartoztak az 1680-as évekig, amelynek első püspöke Pálházi Göncz Miklós volt.[3]

A református egyházközségek 1592-től a felsődunamelléki (csallóköz-mátyusföldi, illetve samarjai/somorjai) református egyházkerülethez, azon belül pedig néhány Bars vármegyei gyülekezet a komjáti egyházmegyéhez, míg a vármegye reformátusságának túlnyomó része a barsi (bars-honti, vagy garammelléki) egyházmegyéhez tartozott. A Debreceni Ember Pál által a magyarországi és erdélyi református egyház történetéről összeállított első munkában, amely majd halálát követően 1728-ban, Utrechtben jelent meg, az egyes egyházkerületeket és gyülekezeteket tárgyaló részen belül a „Dunáninneni Egyházkerület” barsi, vagy lévai esperességében az 1650–1668 közötti időszakra visszatekintve 30 gyülekezetet nevez meg leányegyházak nélkül (Léva mezőváros és vára, Bars mezőváros, Kiskoszmály, Mohi, Nyüved, Sötétkút, Lók, Alsópél, Nagyendréd, Nagysalló mezőváros, Málos, Ágó, Garamvezekény, Zseliz, Szodó, Nagysáró, Felsővárad, Nagykálna, Kisszecse, Nagyod, Szentgyörgy, Ludány, Varsány – Hont vm., Csank – Hont vm., Kiskér – Hont vm., Füzesgyarmat – Hont vm., Fegyvernek – Alsó- és Felsőfegyvernek, – Hont vm., Nemesoroszi, Peszek – Kis- és Nagypeszek, – Hont vm., Kissalló). A komjáti esperességhez pedig egy Bars vármegyei anyaegyház, Töhöl tartozhatott. Debreceni Ember Pál ugyanis említ itt egy Joholy nevű gyülekezetet, ilyen nevű település azonban nem volt sem Nyitra, sem Bars vármegyében, de Töhölt Töhölyként is említik a források.^[4]

A 17. században az ellenreformáció erősödésével a Felső-Dunamellék protestáns közösségei, különösen az 1671–1681 közötti gyászévtized ideje alatt igen erős üldöztetésnek voltak kitéve, sok templomukat elvették, lelkészeiket elüldözték. 1674 tavaszán a Magyar Királyság protestáns lelkészei ellen indított pozsonyi pert követően az elsők között tartóztatják le a lévai református lelkészt. Léva végvári katonái ugyanakkor még 1674-ben a pápai egyházközséggel, Veszprém, Vázsony, Tihany és Fülek vitézlő rendjeivel közösen kegyelemért fordulnak az udvarhoz, kérelmük azonban nem nyer meghallgatást. A kuruc mozgalmak hatására ugyanakkor az 1681. évi soproni országgyűlés egyházügyi végzései (25. és 26. cikkely) bizonyos mértékű enyhülést hoztak a protestáns egyházaknak, így a 26. törvénycikk minden vármegyében engedélyezte a protestánsoknak az ú. n. „articuláris helyeken”, hogy templomaik, iskoláik és paplakjaik lehessenek. Bars vármegye területén ilyen articuláris helyek voltak Simonyi és Selesény,[5] továbbá az ország véghelyei közé számító Léva a bányavidéki főkapitányság területén. (Ezen kívül a jelentős evangélikus lakossággal bíró számító Körmöcbányán is engedélyezték a protestánsok szabad vallásgyakorlatát). A Thököly-felkelés 1685. évi bukását követően azonban újra felerősödött a protestánsok üldözése, amelyet jól jelképez többek között az eperjesi vértörvényszék működése, a Sárospataki Református Kollégium 1687. évi ismételt, katonai karhatalommal történt elfoglalása, továbbá az iskola diákjainak és tanárainak elüldözése, valamint a Habsburg-hatalom és a katolikus egyházi vezetés szándékait teljes valójában megmutató, az 1681. és 1687. évi vallásügyi törvények uralkodói „értelmezéseként” szolgáló 1691. évi Leopoldina Explanacio, amely értelmezési és hivatkozási alapul szolgálva a protestánsok elleni intézkedéseknek, még jobban korlátozni kívánta jogaikat Magyarországon. Ez a rendelet különbséget tett a magán és nyilvános vallásgyakorlat között, kimondva, hogy nyilvános vallásgyakorlat a protestánsoknak csak az 1681. évi 26. tc-ben név szerint, illetve általánosságban felsorolt településeken engedélyezett.[6]

A Rákóczi-szabadságharc kirobbanásának időszakára az ellenreformáció során megcsappant létszámú barsi ág. evangélikus egyházközségek egyházkormányzati szempontból a barsi esperességhez tartoztak, és a bajmóciból beolvadtak a bányai vagy selmeci egyházkerületbe. Református egyházközségei a barsi esperességhez tartoztak, amelynek esperese 1705-ben a szécsényi „Generális Convent” idején, Körmendi György volt, illetve a Duna bal parti felsődunamelléki egyházkerülethez tartoztak, e püspöki hely azonban betöltetlen volt a szabadságharc ideje alatt.^[7]

A felekezeti feszültség a Rákóczi-szabadságharc 1703. évi kitörésében is szerepet játszott, nem véletlen, hogy a jelentős volt a protestánsok körében a római katolikus II. Rákóczi Ferenc vezette szabadságharc támogatottsága. Rákóczi intézkedései pedig rögtön a szabadságharc elején jelezték, hogy rendezni akarja a protestánsok szabad vallásgyakorlását. Így 1703. szeptember elején tiszáninneni hadai fődirektora (és egyben római katolikus vallású rokona), csicseri Orosz Pál ezereskapitány által visszaadatta a reformátusoknak a Sárospataki Kollégiumot.^[8]

A szabadságharc első éveiben azonban gyakran kiélezte a protestánsok és katolikusok között már eddig is meglévő ellentéteket, hogy több esetben előfordult, hogy a már katolikus birtokban lévő templomokat most a protestánsok vették el erővel a katolikusoktól. Ezért ezt a kérdést mindenképpen meg kellett oldani, mégpedig lehetőleg törvényi szinten, hogy ne okozzon az országban belső viszályokat. A kérdés ideiglenes rendezése céljából azonban Rákóczi még 1704-ben két rendeletet adott ki 1704-ben. Az első rendeletet még az 1704 eleji nagy jelentőségű, a hatalma alá került terület irányítását megszervező miskolci tartózkodása idején, január 23-án bocsátotta ki. Ebben szigorúan megtiltja a templomok, parókiák és egyéb egyházi jószágok törvénytelen, önkényes és erőszakos elfoglalását, valamint kifejezi abbéli szándékát, hogy a vallási kérdések rendezését a következő országgyűlés végzi el. Parancsot ad továbbá az ország minden bármilyen rendű és felekezetű lakosának, hadserege tisztjeinek és katonáinak, hogy várjanak az igazságnak az ország törvényei szerint a következő „Országos Gyűlésen” való kiszolgáltatására. Megtiltja a további törvénytelen foglalásokat és az utasítást adott az eddig elfoglalt templomok visszaadására. Azok pedig akik nem engedelmeskednek a pátensnek, és tovább folytatják az önkényes foglalásokat, illetve nem adják vissza az elfoglalt templomokat és egyházi javakat, azok elrettentésül „minden kegyelem, s kedvezés nélkül példás halállal büntettetnek, s javaik is praedára hányatatnak”. A második, a szegedi táborban 1704. augusztus 12-én kiadott rendeletben már részletesen megfogalmazza az immár választott erdélyi fejedelem mindazon – a Leopoldina Explanacioval szöges ellentétben álló – elveket, amelyek mentén helyre kívánja állítani az országban „a Nemes Ország továbbra való dispositiójáig” a szabad hit- és vallásgyakorlatot úgy, hogy ez senkinek ne okozzon sérelmet és haragot:

1. Minden törvényhatóságban, legyen az vármegye, kiváltságos kerület, vagy szabad királyi város és bármely településen szabad hit- és vallásgyakorlást engedélyez. Akik már a településen a templom és iskola birtokában vannak, maradjanak meg abban, de helyet kell biztosítani templom- és iskolaépíttésre és ott a hit szabad tanítására a más felekezeten lévőknek.

2. Az egyházi adók (decima, quarta, octava, sedecima) amely felekezet parókiájának hajtattak be, ezután is megmaradjanak ahhoz tartozónak.

3. A stolaris proventusokat – egyházi járandóságok – úgy, mint a halott temetéséért, a keresztelésért, esketésért, beavatástól, offertóriumtól járó fizetségeket ki ki a maga hite és vallása papjának, s akármelyik egyházi szolgának fizesse.

4. A temetési szertartásra a helységben lévő harangokkal, akármelyik hitfelekezethez tartozónak szabad legyen a harangozás és a szokott harangozás alkalmával a maga felekezetének való fizetés.

Kötelességéve tette továbbá a fejedelem a megyéknek és szabad királyi városoknak, hogy rendeletét kihirdessek és betartassák és senki ne merészelje megszegni, vagy félremagyarázni. Megparancsolta továbbá, hogy az ország további döntéséig senki, „akár Férfi, akár Asszony renden valók” ne merészeljenek önkényesen templomokat, iskolákat elfoglalni. A szabad vallásgyakorlás és a protestánsoktól elvett templomok kérdését azonban véglegesen úgy akarta rendezni a fejedelem, hogy az a lehető legkisebb súrlódással járjon, így országgyűlés elé kívánta vinni a probléma megoldását, erre pedig az 1705. évi, előbb Rákos mezejére, majd a hadi események miatt Szécsénybe összehívott „országgyűlésen” (Generalis Congregatio) került sor.^[9]

Az „országgyűlésen” heves vitákat váltott ki a vallásszabadság, a vallási sérelmek kérdése, amellyel a 19 articulus közül a 13–17. foglalkozott. A templomok hovatartozásának kérdését pedig új módon kívánták rendezni, mégpedig általánosságban úgy, hogy a településen többségben lévő felekezeté legyen a templom, viszont a kisebbségnek a földesúr köteles szabad telket adni, hogy templomot építhessen. (Az egyes nyugat-európai szellemi hatásokat és erdélyi hagyományokat egyaránt magán hordozó, rendkívül toleráns és európai összehasonlításban is példamutató vallásügyi végzésekkel egyébként sem katolikus, sem protestáns részről nem volt mindenki megelégedve.) Az alábbiakban bemutatandó, Bars vármegyére vonatkozó megegyezés szerint a protestáns felekezetek összesen 15–17, ebből az evangélikusok 9–11, a reformátusok 6 templomot kaptak volna vissza. (Két, a jegyzéken szereplő, az evangélikusoknak visszaadni szándékozott templomot kihúztak később.) A forrás keletkezésével kapcsolatban érdemes egyébként megjegyezni, hogy az „országgyűlésen” Bars vármegyét képviselő két követ életpályája érdekesen elválik életük későbbi szakaszában. A római katolikus kiskrestyeni Hunyady András alispán, a trencséni csata idején elpártol Rákóczitól, majd 1709-től haláláig, 1719 alnádor. A református id. péli Nagy András ezzel ellentétben a szabadságharc végéig kitart Rákóczi mellett, 1708-bn ő Bars követe a sárospataki „országgyűlésen”, majd 1710-ben exulánsként említik Debrecenben. Egyébként 1705 októberétől mindketten, mint templom-commissariusok tevékenykedtek Bars, Komárom és Esztergom megyékben.[10]

A forrás azért is érdekes egyháztörténeti szempontból, mivel Barsban a 18. század második felére igen meggyengült, szinte eltűnt a 16–17. században még igen erős evangélikusság. Önálló anyaegyházuk a 18. század közepére kettő maradt, Nagyszelezsény, valamint 1734-től Simonyi helyett Nemeskosztolány, majd II. József türelmi rendelete után az újjászerveződött, és a bányakerületi superintendenciához tartozott barsi evangélikus egyházmegyében még két anyaegyház volt ezek mellett, Fakóvezekény és Körmöcbánya. Ezekhez 1845-ben csatlakozott Léva, ahol jelentősebb létszámú református anyaegyház is létezett. Ehhez képest azonban 1705-ben még legalább 9–11 templomos településen lehetett többségben, vagy élt nagyobb számban az evangélikus vallású lakosság. Ezzel szemben a reformátusság jobb állapotban és nagyobb létszámban vészelte át az üldöztetéseket. Ezt jelzi, hogy a megye területén a protestánsok korábbi zaklatásainak véget vető türelmi rendeletet követő nyugodtabb évtizedekben a megerősödő és egyházszervezetileg a Barsi Református Egyházmegye kebelébe tartozó magyarajkú reformátusság 1828-ban a következő településeken rendelkezett templomokkal Nagy Lajos helységnévtára szerint: Léva mezőváros, Nagysalló mezőváros, amelynek lakossága is többségében protestáns ekkor, Ágó, Bajka, Baracska (Barsbese része), Új-Bars, Besse (Barsbese), (Garam-)Szentgyörgy, Kiskálna, Nagykálna (ma a két település egyesítve, Kálna néven létezik), (Vámos-) Ladány (Ludány), (Garam-)Lök, (Garam-)Mikula/Mikola (ma Zseliz része), Mohi (az egykor magyar református többségű település területén építették fel az 1980-as évek elején a mohi atomerőművet – Atomová elektráreň Mochovce –, a települést így megszüntették), Nagyod, (Nemes-)Oroszi, Ovár, Pozba, (Kis-)Sáró, (Kis-)Szecse (ma Felsőszecse), (Nagy-)Szecse (ma Alsószecse), Szodó (ma Zseliz része), Töhöl, (Alsó-)Várad (ma Barsvárad településrésze), (Garam-)Vezekény (ma Lekér településrésze), Zseliz.[11]

A dokumentum szövege:

A közlésben a [  ] későbbi betoldást jelöl, s a kihúzott szövegrészeket is feltüntetjük. A helységneveknél, valamint a nehezen érthető szövegrészeknél zárójelben adunk magyarázatot.

1705. die 28 7bris Szécsény Mezőben [Országh Gyűlésnek alkalmatosságával] Nemes Bars Vármegyében [lévő Templomok iránt Atyafiságosan és alku képpen Helvetica és Augustana Confession lévő Atyánk fiainknak ez alább írt mód szerint Templomokat cedáltunk cum omnibus suis appertinenciis et clenodiis … …] (átengedtünk minden tartozékaival és úrasztali edényeivel) denomináltattak aláb írt helyek; Augustana, és Helvetica Confessión lévő Nemes Statusoknak:

Augustana Confessión lévőknek:

Lévai Processusban

1. Nagy Ugrócz,[12] 2. Geletnek,[13] 3. Szénásfalva (Szénásfalu),[14] 4. Felső Zdánya (Felsőzsadány),[15] 5. Alsó Zdánya (Alsózsadány),[16] 6. Maghos Part (Magasmart),[17] 7. Vihnye (később Peszerény községgel egyesült, neve Vihnyepeszerény),[18] 8. Nagy Szelesén (Nagyszelezsény),[19] 9. Készi (Garamkeszi),[20] 10. Tóth Vezekény,[21] 11. Kopanicza (Irtványos )[22]

Helvetica Conf.

Helvetica Confessión lévő Statusoknak:

Nagy Salló.

Azonkívül, a kiknek ususában (használatában) és Possessiójában (birtokában) voltak denomináltatnak (megnevezettek):

1. Nagy Salló,[23] 2. Semlér (Zsemlér ),[24] 3. Szent György (Garamszentgyörgy),[25] 4. Kis Sáró,[26] 5. Pozba,[27] 6. Töhöly (Töhöl)[28]

Oláh Tamás (MNL BAZML SFL)

A cikkben ismertetett dokumentum fellelhetősége: Štatný Archív v Nitre (Nyitrai Állami Levéltár) Tekovská župa (Bars vármegye) Kongregačné písomnosti I. 1540–1763. B. Spisy (Acta congregationalia) 25. doboz. 314. 1705. Fasc. XVIII. No. 13.

Rövidítések és irodalomjegyzék

Források

ŠANR NŽ. I. (Nyitra vm.) KS I.

Štatný Archív v Nitre (Nyitrai Állami Levéltár) Nitrianska župa (Nyitra vármegye) I. Kongregacné spisy (Acta congregationalia). I. manipulacné obdobie 1640–1710.

ŠANR Tekovská župa (Bars vm.) I. B.

Štatný Archív v Nitre (Nyitrai Állami Levéltár). Tekovská župa (Bars vármegye) Kongregačné písomnosti I. 1540–1763. B. Spisy (Acta congregationalia)

Forrásközlések és irodalom

Borovszky-monográfia, Bars (1903)

Bars vármegye. Bp., é. n. [1903] (Magyarország vármegyéi és városai. (Magyarország monografiája) A magyar korona országai történetének, földrajzi, képzőművészeti, néprajzi, hadügyi és természeti viszonyainak, közművelődési és közgazdasági állapotának encziklopédiája. Szerk.: Borovszky Samu.)

Debreczeni Ember Pál (2009)

Debreczeni Ember Pál: A magyarországi és erdélyi református egyház története. Fordította: Botos Péter. Sárospataki Református Kollégium Tudományos Gyűjteményei, Sárospatak, 2009.

Heckenast (2005)

Heckenast Gusztáv: Ki kicsoda a Rákóczi-szabadságharcban? Életrajzi adattár. Sajtó alá rendezte, kiegészítette és az előszót írta: Mészáros Kálmán. História – MTA Történettudományi Intézete, Bp., 2005. (História Könyvtár. Kronológiák, adattárak 8. Sorozatszerk.: Glatz Ferenc)

Keveházi László (2011)

Keveházi László: A Nyugati (Dunántúli) Evangélikus Egyházkerület története. In: A reformációtól – napjainkig. Evangélikus gyülekezetek, egyházmegyék, kerületek a Dunántúlon. 1. köt. Szerk.: Keveházi László et al. Nyugati (Dunántúli) Evangélikus Egyházkerület, Győr, 2011. 10–62.

Kovács Eleonóra (2012)

Kovács Eleonóra: „Én ezen az földön, idegen jövevén, s fegyver viselő lévén” Egy kuruc brigadéros életrajzi vázlata: hotykai Róth János György. In: Az újrakezdés esélye. Tanulmányok a Rákóczi-szabadságharc befejezésének 300. évfordulója alkalmából. Szerk.: Czigány István, Kincses Katalin Mária. HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum. Bp., 2012. (A Hadtörténeti Intézet és Múzeum Könyvtára. Sorozatszerk.: Veszprémy László) 79–100.

Köpeczi – R. Várkonyi (2004)

Köpeczi Béla – R. Várkonyi Ágnes: II. Rákóczi Ferenc. Osiris, Bp., 2004. (Milleneiumi magyar történelem. Életrajzok. Sorozatszerk.: Gyurgyák János, Pótó János.)

Misóczki Lajos (2005)

Misóczki Lajos: A vallási türelem az észak-magyarországi vármegyék példái alapján II. Rákóczi Ferenc intézkedéseiben. In: Agria 41. Az Egri Dobó István Vármúzeum Évkönyve – Annales Musei Agriensis. Szerk.: Petercsák Tivadar és Veres Gábor. Dobó István Vármúzeum, Eger, 2005. 133–197.

Nagy Géza (2008)

Nagy Géza: A református egyház története 1608–1715. I–II. kötet. (Historia Incognita) Attraktor, Máriabesnyő – Gödöllő, 2008.

Nagy, Ludovicus (1828)

Ludovicus Nagy: Notitiae politico-geographico-statisticae inclyti Regni Hungariae, Partiumque eidem adnexarum. Budae, 1828.

Oláh Tamás (2010)

Oláh Tamás: Csicseri Orosz Pál útja a kuruc generális-főstrázsamesterségig. In: Emlékkönyv Barta János 70. születésnapjára. Szerk.: Papp Imre, Angi János, Pallai László. Debreceni Egyetem Történelmi Intézete. Debrecen, 2010. 229–250.

Székács József (1848)

A Magyarhoni Ágost. Hitv. Évangy. Egyház egyetemes névtára. Kiadja: Székács József. Pest, 1848. Interneten lásd: http://medit.lutheran.hu/sites/medit2.lutheran.hu/files/medit/nevtar_1848_a_magyarhoni_agost_hitv_evang_egyh.pdf

A szécsényi országgyűlés (1995)

A szécsényi országgyűlés 1705-ben. Csécsi János naplója Kazinczy Ferenc hites másolatában, a magyar fordítással, továbbá az országgyűlés dokumentumaival, valamint R. Várkonyi Ágnes tanulmányával. Szécsény, 1995.

Zoványi Jenő (1910)

Zoványi Jenő: A csallóköz-mátyusföldi református egyházkerület keletkezése. Uő: Kisebb dolgozatok a magyar protestantizmus történetének köréből. Sárospatak, 1910. 90–96.

Zoványi Jenő (2004)

Zoványi Jenő: A magyarországi protestantizmus története 1895-ig. I–II. kötet. (Historia Incognita) Attraktor, Máriabesnyő – Gödöllő, 2004.

Zsilinszky Mihály (1907)

A magyarhoni protestáns egyház története. Szerk.: Zsilinszky Mihály. Bp., 1907.