Egyetemjáró zalai nemesek és a reformáció kezdetei a 16. századi Zalában

Egyetemjáró zalai nemesek és a reformáció kezdetei a 16. századi Zalában

A reformáció kezdeteiről és elterjedéséről a 16. századi Zalában meglehetősen keveset lehet tudni. Ennek oka egyrészt a források kis száma, a meglévők szűkszavúsága, másrészt feltáratlansága.

A protestáns egyháztörténet klasszikus művei[1] óta is meglehetősen kevés forrásközlés, ill. feldolgozás született a Nyugat – Dunántúl és benne a  mainál jóval nagyobb területű Zala reformációjának kezdeteiről. Több évtizedes szünet után 1989-ben adta ki a becsvölgyei református egyházközség a zalaegerszegi Göcseji Múzeum támogatásával Pais Sándor 1955-ben „Göcseji kálvinisták” c. kéziratát,[2] majd néhány évvel később jelent meg Pataky László „Az őrségi református egyházmegye története” c. összefoglaló munkája.[3] A reformáció zalai megjelenéséről és elterjedéséről Németh József irodalomtörténész publikált egy rövidebb összefoglalót.[4]  Jáni János a somogy-zalai evangélikus egyházmegye gyülekezeteinek történetét foglalta össze. [5] Legutóbb a Pápai Református Gyűjtemények kiadásában jelent meg egy nagy proszopográfiai munka, amelyben a szerkesztők összegyűjtötték a református egyház zalai 16.-18. századi prédikátorait és rektorait is.[6]

A reformáció megjelenésének 500. évfordulója kapcsán elindult levéltári alapkutatások sok új, eddig feltáratlan forrást hoztak felszínre, ill. az egyetemtörténeti kutatások újabb megjelent kötetei a főleg német protestáns egyetemek hazai hallgatóit – köztük a zalaiakat is - ismertté tették.[7] 

Jelen munka célja, hogy összefoglalja a reformáció korai zalai elterjedésének eddig ismert forrásait, ill. újakkal, főleg levéltári adatokkal kiegészítse azokat.  Mint a továbbiakban látni fogjuk, ezek megerősítik és bővítik azokat az ismereteket, amiket eddig inkább csak az irodalomtörténészek használtak.

Új forrásként vonhatók be a reformáció kezdeti szakasza történetének vizsgálatához a hiteleshelyi oklevelek. A Mohács utáni évtizedek hiteleshelyi okleveleinek forrásértékére már több helyen utaltam.[8] A hiteleshelyi okleveleket a hivatalos eljárásoknál továbbra sem lehetett nélkülözni, a hiteles iratokat igénylő ügyeket a 16. század második felében is az ügyfél felekezetétől függetlenül intézték, így az új hitet vallók birtokügyei is ezekben az oklevelekben jelennek meg. Magától értetődően a protestáns főméltóságok ugyanúgy a hiteleshelyekhez fordultak mandatumaikkal, mint a katolikusok.[9] Bethlenfalvi Thurzó Elek országbíró, királyi helytartó számos oklevelet intézett a zalavári és a kapornaki konventek hiteleshelyeihez 1527 és 1542 között.[10] Megjegyzendő azonban, hogy a hiteleshelyi oklevelek felhasználásának is vannak korlátai: a személyes vonatkozás nagyon kevés bennük.

Fontos forrásai lehetnek a korai reformáció kutatásának a korabeli vármegyei közgyűlési jegyzőkönyvek bejegyzései, amik pl. a korai protestáns prédikátorokra, templomokra vonatkoznak.[11] Megjegyzendő, hogy mindkét forráscsoportban meglehetősen kevés a reformációra vonatkozó közvetlen adat. Ezzel szemben az új hitet valló vagy az új hittel rokonszenvező, zalai vagy zalai kötődésű főurak és familiárisaik ill. szervitoraik, akik között ott voltak a wittenbergi peregrinusok is, számos oklevélben vagy jegyzőkönyvi bejegyzésben tűnnek fel és felvázolható belőlük a reformáció zalai elterjedésének társadalmi háttere. Ezek a peregrinusok jelentették a folyamatos kapcsolatokat a reformáció európai központjai és Magyarország között.

Mivel a dolgozat által tárgyalt korszakban még nem tisztultak le a terminusok, ezért a továbbiakban a „protestáns” szó helyett inkább az új hitet valló, vagy az új hittel rokonszenvező kifejezéseket fogom használni. Mint azt az alábbiakban fogjuk látni, a vonatkozó 16. századi forrásokban lutheránus és kálvinista, a 17. század elején pedig ágostai és helvét vallású terminusok szerepelnek. Azt a régóta ismert tényt, hogy Luther tanai rövid idő alatt eljutottak Magyarországra is, jól jellemzik Oláh Miklós humanista Szalaházi Tamás egri püspöknek 1535. március 10.-én Brüsszelből írt, mitológiai hasonlattal élő sorai: „Lutherani … sed Hydrae sunt, uno capite abscisso, renascuntur plures.”[12] A levél megállapítása némi túlzással ugyan, de Zalára is érvényes volt.

A 16. század közepén Zalában is megjelentek az új hit eszméi és terjesztői. Feltételezhető, hogy vándorprédikátorok is feltűntek, de erre nincsenek konkrét adatok, mint ahogy azt a régebbi irodalomban fel-felfelbukkanó állítást, hogy a Dunántúl reformációja Dévai Bíró Mátyás tevékenységének köszönhető, sem igazolják levéltári adatok.[13]

Ahhoz, hogy az új hit tanai gyorsan utat találtak az emberekhez a 16. század második felében, Zalában is nagyban hozzájárult a katolikus egyház meggyengülése. A veszprémi püspökség 1554. évi Canonica visitatio-ja katasztrofális állapotokat tükröz: az egyházmegye területén – ahova Zala is tartozott - a plébániák egy része elnéptelenedett, a plébánosok műveltségi és erkölcsi színvonala minősíthetetlenül rossz volt, nem végezték el a feladataikat, néhányan közülük titokban az új eszmék híveivé váltak, titokban lutheránussá lettek. Az egyházi épületek düledeztek, és profán célokra használták őket.[14] Ez az egyházlátogatási jegyzőkönyv egyébként az időnként tendenciózusan túlzó megállapításai ellenére is az egyik legfontosabb forrás az új eszmék zalai terjedéséről.

A reformáció gyors terjedésének a másik oka az a már régóta ismert tény, hogy az új hit terjesztői és követői gyorsan felismerték az iskoláztatás jelentőségét, az írni - olvasni tudók gyorsabban váltak fogékonnyá a lutheri hitújítás eszméire. A Zalához földrajzilag legközelebb eső egyetemekre, leginkább Bécsbe eddig is eljutottak a tanulni vágyó zalaiak.[15] A 16. század közepén Bécsben járt peregrinusok közül aztán később hárman (Háshágyi Ferenc, Hosszútóti György és Sennyey Tamás) megfordultak Wittenbergben is.

  A 16. század közepén az egyetemjárás tendenciái is követték a hitbéli változást, a bécsi egyetem mellett Wittenbergben is megjelentek a zalai nemes peregrinusok: „Audio multos Ungaros esse istic.”, írta Dévai Bíró Mátyás Nádasdy Tamásnak Nürnbergből 1536. november 10-én.[16], akik közül néhányan később az 1555-ben alapított magyar coetus tagjai voltak.[17] Ők hazatérve terjeszthették a reformáció eszméit és jelentették a folyamatos kapcsolatot a reformáció európai központjai és hazájuk - néha szűkebb hazájuk – között.

A 16. századi (nevük alapján zalaiként azonosítható) wittenbergi peregrinusokról az alábbi adataink vannak:

1536. Háshágyi Ferenc – előtte 1535. Bécs [18]

1550. Hosszútóti György – előtte 1539. Bécs [19]

1553. Kanizsai György[20]

1565. Sennyey Tamás – előtte 1557. Bécs.[21]

1571. Belicei Medimuranus Mihály[22]

1578. Zalai Kápolnai András[23]

1581. Sennyey Pál[24]

Az itt felsorolt egyetemjárókról a későbbiekben többször lesz szó. Közülük Háshágyi és a Sennyeyek[25] Nádasdy familiárisok voltak, Kanizsai György neve valószínűleg származására utal, Belicei Mihály pedig a Muraközből származott. Hosszútóti György pedig a megye egyik tehetős középnemesi hivatalvállaló famíliájának tagja volt.[26] Mind a továbbiakban fogjuk látni, ők mindannyian azokhoz a helyekhez kapcsolódnak, ahol Zalában már korán befogadták az új hit eszméit. A feltételezhetően sokkal nagyobb számú, Wittenbergben tanult peregrinusról nincsenek levéltári adatok. A fentiek közül is néhánynak csak a nevét ismerjük, Zalai Kápolnai Andrásnak ismert a későbbi pályája, de a feltételezhetően zalai (Lenti)kápolna településről származó diák egyetem utáni pályafutása már nem Zalához kötődött. [27]

A reformáció zalai elterjesztésében vitathatatlanul fontos protestáns peregrináció mellett Zalában és az egész Nyugat-Dunántúlon a döntő szerepet a környék főúri udvaraiban megjelent vándorprédikátorok, tanítók és lelkészek játszották.

A reformáció történetével foglalkozó szakirodalom megállapításai szerint az új hit korai zalai terjedését a már ismert főurak ill. azok birtokai szerint tekintjük át.

Kanizsa ura, az Itáliában tanult Nádasdy Tamás humanistákkal levelezett, nyitott volt a körülötte levő világra.  Rokonszenvezett az új hit eszméivel, a vallási türelem híve volt, uradalma támaszt nyújtott a lutheri tanok elterjedésének, pártfogásába vette Dévai Bíró Mátyást, de nem érvényesítette földesúri hatalmát a hitújítás érdekében.[28]  Annak ellenére, hogy a régebbi szakirodalom biztosan lutheránus érzelműnek tartotta, az újabb kutatások adatai szerint sohasem szakított teljesen a katolikus egyházzal.[29]

 (Jelen tanulmánynak nem feladata Nádasdy sárvári udvaráról, ill. ennek a reformáció terjesztésében játszott szerepéről beszélni, itt csak a zalai adatokkal foglalkozom.)

Nádasdy valószínűleg már 1532-től, az Orsolyával való eljegyzéstől egészen 1540-ig Kanizsán élt. Innen datálhatók az első zalai adatok, amelyek a reformáció megjelenésével kapcsolatba hozhatók. Péter Katalin kutatásai szerint itt látogathatta meg kétszer is Sylvester János. [30]

Dévai Bíró Mátyás 1536. novemberben és decemberben Nürnbergből írt leveleiben tudósította Nádasdyt arról, hogy Háshágyi Ferenc Bécsből Wittenbergbe ment tanulni és pénzzel segítette őt, ő pedig továbbra is számít a Háshágyiak anyagi segítségére.[31] A jómódú köznemes Háshágyi família a Kanizsai család szolgálatában állt és Nádasdy Orsolyával együtt kapta őket.[32] (Háshágyi Ferenc hazatérése utáni szerepének vizsgálata külön tanulmányba kívánkozik.)

A későbbiekben Nádasdy köznemes familiárisai közül sokan követték az új hitet.Nem véletlen, hogy Nádasdy kanizsai váruradalmához ill. szervitoraihoz kapcsolódik a többi korai adat is.  Valószínűleg Nádasdy ösztönözte és nyilván anyagilag is segítette néhány familiárisának egyetemi tanulmányait.Már Nádasdyék Sárvárra való távozása után, 1544.-ben tűnt fel Szeremlyéni Mihály Kanizsa várának protestáns lelkésze, akinek személyéről alig lehet valamit tudni, de irodalmi munkássága ismert.[33]Valószínűleg Nádasdy Tamás familiárisainak köszönhető, hogy 1554.-ben a  Canonica visitatio-ban a Kanizsa melletti Szentmiklós faluban tett látogatás tanulságaként írhatta le a vizitáló bizottság azt a némileg maliciózus kijelentést, hogy „…adeo regio illa per luteranos infecta est…”.[34]

Az ismert adat szerint a Kanizsán szolgáló Nádasdy familiáris Szenterzsébeti Terjék Tamáshoz levélben fordult Szegedi Máté kálmáncsehi lelkész, hogy ajánlja be őt Nádasdynak. Mindenesetre Szegedi 1562-ben már Sárváron hirdette az új hit eszméit.[35]

Csányi Ákos, Nádasdy egyik vezető szervitora, kanizsai prefektus egy évtizeddel későbbi levelei tudósítanak Kanizsa környékének reformációjáról. Dominusához írt leveleiben több adat bukkan fel a reformáció Kanizsa környéki terjedésére, ezekből látható, hogy rá is hatottak a hitújítás eszméi, de azt is tudjuk róla, hogy határozottan fellépett az egyházi embereket ért atrocitások ellen.  1554-ben a Canonica Visitatio adata szerint „ honores sacerdotes habent coram illo” [36] Nádasdyhoz hasonlóan hűséges familiárisa sem tett éles különbséget hitében a régi és az új eszmék között.

1557-ben és 1559 –ben esik szó először leveleiben pédikátorról: „Az Márton diák, kegjelmed jobágia, perédikátor…” – szívesen szolgálna bárhol.[37]

1562. január 23 –án írta urának egy levélben, hogy a Sziget megszállásakor Csurgón lévő prédikátornak Zrínyi Miklós nem engedte az igét hirdetni, (…ő józákába nem engete az Lutert…) ezért őt Szentbalázsi Zele Jakab ajánlására befogadták Kanizsára.[38] Ugyanebben a levélben azt is írta, hogy „Érdeme zerét való, konoz életéért hagiám kiűzni kanisai pelebánost…” [39]- az nem derült ki a levélből, hogy hitbéli kérdések, vagy valami más motiválhatták ezt a cselekedetét.

Ha már Kanizsáról van szó, érdemes megemlíteni, hogy nemcsak a Wittenberget járt peregrinusok, a prédikátorok és nyomdászok terjesztették a reformáció eszméit, hanem a német földről származó hadvezérek is. Kielman András komáromi várkapitány, aki az Ungnad családdal együtt erősítette Magyarországon a lutheránus hitet, 1577 és 1580 között Kanizsa várának kapitánya is volt.  Ő a Kanizsa patak egyik szigetén kisebb erősséget építtetett, amelyet 50 magyar gyalogos védett 1600-ig. Az őrhely helyén később létrejött települést a 18. század óta Kilimánnak hívják ma is.[40]

  Az új hit terjedésének már régóta ismert legfontosabb központja Alsólendva vára és váruradalma volt, amelynek irodalom -és művelődéstörténeti szerepét a szakirodalom már többször tárgyalta, ezt szeretném további adatokkal kiegészíteni. A vár urait, a már régóta ott birtokos Alsólendvai Bánffy családot minden valószínűség szerint a forrásokban 1544-ben felbukkanó Orbonai Rácz György mester ismertette meg az új hit tanaival. Jóllehet 1542. december 13 –án Bánffy István és Guti Ország Magdolna esküvői meghívójában még „ritu sancte Romane” szerepel,[41] de 1544-ben lányukat, Annát már Orbonai Rácz György mester keresztelte meg.[42]

1553 és 1559 között az irodalmi munkásságáról ismert Tőke Ferenc volt Alsólendva új hitet valló következő lelkésze.[43]

Az Alsólendvai Bánffy család hagyatékából fennmaradt és kalandos úton a szombathelyi Berzsenyi Dániel Megyei Könyvtárba került egy 1551-ben Wittenbergben kiadott Paul Eber-féle Calendarium historicum.  A kalendáriumban több bejegyzés is arra utal, hogy a tulajdonos család tagjai befogadták az új hit eszméit. [44]

1556. február 22.  – Alsólendvai Bánffy István fiát, Miklóst Belatincból Grácba küldték németet tanulni Orbonai Rácz György magister pedagogus valamint Szentgyörgyvölgyi Bakács Farkas és Zuhodoly András szervitorok kíséretében.[45]

1573. március 21.  Bánffy Miklós és Zrínyi Orsolya lányát, Katalint Kulcsár György mester keresztelte meg.[46]

1574. szeptember 16.  Bánffy Miklós és Zrínyi Orsolya fiát, Györgyöt Kulcsár György keresztelte meg.[47]

1584. március 13.  Bánffy Györgyöt Grácba vitte tanulni Zuhodoly András.[48]

A fentebbi bejegyzések szereplőit más forrásokból is ismerjük.

Orbonai Rácz György mester, a tanító később 1553 körül, Szentgyörgyvölgyi Bakács Farkas pedig 1559 körül volt a lendvai iskola rektora.[49]

Zuhodoly András valószínűleg annak a Zuhodoly János litteratusnak, Brandenburgi György familiárisának a leszármazottja, aki 1516. december 16-án kapott címeres levelet II. (Jagelló) Lajos királytól.[50]  Ő 1559 előtt volt Lendván rektor. 1559-ben a bécsi egyetemen tanult (Andreas Zuhodoly de Iakupotz néven iratkozott be)[51], arra nincs adat, hogy protestáns egyetemre is járt volna. Visszatérve is tovább szolgálta dominusait, akik hűségét többször is birtokadományokkal jutalmazták. Pl. 1567 -ben II. Miksa király (biztosan a Bánffyak közbenjárására) Zuhodoly András litterátusnak adományozott a királynak tett szolgálataiért Kerektó másképp Alsónemesnép birtokon egy házat és egy nemesi kúriát. [52] Irodalmi munkássága is ismert. [53]

Bejthe István (1532 – 1612) kb. 1550-től volt Nádasdy familiáris, 1559 - 64 között Alsólendván rektor, 1565-74 között lelkész és prédikátor.[54] Egy hiteleshelyi oklevél tanúsága szerint szolgálatait a Bánffyak 1570 - ben birtokadománnyal honorálták: Kő- i Beythe Istvánt, feleségét, Zsófiát valamint fiaikat, Andrást és Jánost beiktatták Baglad településen 3 jobbágytelek birtokába.[55]  István testvére, Bejthe Ferenc 1577 - 95. között volt a Bánffyak lelkésze.[56]

Kulcsár György a protestánsüldözések elől menekült Alsólendvára Bánffy Miklós oltalma alá. 1573-74- ben iskolai rektor, 1574 – 77- ben lelkész volt. Postillái népszerűek voltak a 16. század végén.[57]

A Bánffyak protestáns lelkészei és tanítói mellett nyomdászukat, Hoffhalter Rudolfot már régóta ismeri a kutatás. Az Erdélyből menekült nyomdász Alsólendván talált menedéket 1573-ban, ahol Kulcsár György három művét adta ki a Bánffyaknak szóló ajánlással.[58]

1574. február 7 -én II. Miksa király levélben figyelmeztette Bánffy Lászlót, hogy küldje el a birtokán működő eretnek protestáns nyomdászt. Bánffy válaszlevelében azt írta, hogy ő már régóta nem lakik Lendván és az ő tudtával nincs ott semmiféle eretnek nyomdász.[59]

Zala vármegye közgyűlési jegyzőkönyveiben először

1600 – ban olvashatunk protestánsokról. A január 4 -i közgyűlésen bemutatták Patai István alsólendvai hitszónok, prédikátor (concionator) nemesi levelét.[60] Ő valószínűleg azonos lehet a későbbi püspökkel.[61]

A január 27 –i közgyűlés pedig a Bánffy György és Kristóf valamint Gáspár közötti vitáról tudósít Mosótci Márk turniscsei concionator ügyében, aki leszólta Bejthe Istvánt. [62]

A Bánffyaké volt a középkorban és a korai újkorban Lenti vára és váruradalma is. Természetes jelenség, hogy familiárisaik itt is követték uraik hitbéli meggyőződését. A fentebb már említett Szentgyörgyvölgyi Bakács Farkas apja, Sándor Istvánffy Miklós krónikája szerint megmentette ura, Alsólendvai Bánffy János verőcei főispán életét, aki hálából kiváltotta és  1532-ben címeradományt eszközölt ki számára Szapolyai János királynál. [63] A köznemes família leszármazottai továbbra is hűek maradtak a Bánffyakhoz. Ez a terület – Göcsej – ma is a nem túl jelentős zalai protestantizmus központja.

A közeli Szentgyörgyvölgy faluból Farkasi István prédikátor neve ismert 1596 -ból.[64]

Zala korai reformációjának szintén régen ismert és szívesen hangoztatott központja a Zrínyiek által birtokolt Muraköz, [65]jóllehet a forrásokból megismerhető kép ennél árnyaltabb.

A szigetvári hős, Zrínyi Miklós [66] személyes hite az újabb kutatások szerint nem állapítható meg bizonyossággal. Érdemes alaposabban megnézni Csányi Ákosnak Nádasdy Tamáshoz intézett, az alábbiakban már idézett levelének részletét is 1562. január 23.-ról:

 „Mekzálásba zigeti peredikátort Chorkón Zeréni uram nem engete kerezténül hirdetni. Jakap uram (ti. Szentbalázsi Zele Jakab) írta vala Kanisára vini. … Az okáért, hogi Zeréni uram ne mutokasa az papi fejedelmeknek, ő józákába nem engete az Lutert, nachákod Kanisára viteté…”[67]

Ezzel szemben Zrínyi Györgyöt meggyőződéses kálvinistának tartották. 1574-ben ő fogadta be a Csáktornya melletti Nedelicen Hofhalter Rudolfot, a Lendváról elűzött nyomdászt.[68]

Szentgrót és környéke a reformáció zalai elterjedésének későbbi forrásokból jól ismert központja, de a 16. századból nem ismerek ezt bizonyító levéltári adatot. A környék urainak, a Hagymási családnak Szentgrót és Türje környékén a 16. század közepén rendszeresen elkövetett hatalmaskodásai, amelyeknek során felprédálták a kolostorokat és egyházi birtokokat, valószínűleg nem felekezeti konfliktusok voltak, hanem közönséges hatalmaskodások.[69] A régebbi szakirodalom többször említi, hogy az 1570-es években Szentgróton volt szervezett protestáns gyülekezet, ezt a néhány évtizeddel későbbi adat – 1615-ben Nagy Gáspár volt a református prédikátor – valószínűsíti.[70]

Egy peregrinust is ismerünk a környékről, Hosszútóti György előbb 1539-ben Bécsben,[71] majd 1550-ben Wittenbergben[72] tanult.

A zalai protestantizmus másik 17. századi központjáról, a Balaton-felvidékről a kezdeti időszakból alig rendelkezünk forrásokkal. Mindenesetre egy, neve alapján a vidékről származó egyetemjárót ismerünk:  Monoszlói András 1571-ben a bécsi egyetem hallgatója volt.[73]

Payr Sándor művében 18. századi feljegyzésekre hivatkozva Tihany várával, Kővágóőrssel és Dörgicsével kapcsolatban említ  lutheránus lelkészekről szóló adatokat.[74] 

Figyelemreméltó adatokat tartalmaz a már többször említett 1554. évi Canonica Visitatio Egerszeg mezőváros, a veszprémi püspök birtoka környékének vallási viszonyairól, amelyben a „lutheranus” éppenséggel szitokszónak minősült.[75] A dolog érdekessége, hogy jóllehet a vizitáló bizottság meglepően sok, az új hitet vallókról szóló adatot talált, néhány évtized múlva, valószínűleg a veszprémi püspökök hatására már nyomát sem lehet találni a reformáció eszméinek.

Kökényesmindszent – „… Matheus literatus de ecclesia castrum fuit…totus luteranus infecit illos…”

Boncodfölde – „… hic sunt quidam nobiles luterani Iob Kawasi etc.”

Salamonvára – „… Paulus Terwk est luteranus pessimus scandalizat totam regionem…”

Boldogfalva - „… Antonius plebanus…luteranus occultus…”            

Az itt szereplő nemesi családok nevei máshonnan is ismerősek: Kávásy Jób Batthyányi familiáris volt és rokonságban állt a Sennyey családdal.[76] Neki a neve is árulkodó: a nyelvészet magyarázata szerint az ószövetségi keresztnevek az új hitet valló családokban fordultak elő nagyobb gyakorisággal. [77]

A Szenterzsébeti Terjék család, a középkori és kora-újkori Zala jelentős hivatalvállaló köznemes famíliájának tagjai is Nádasdy Tamás familiárisai voltak.[78]

Jelenleg nem ismerünk sem levéltári, sem irodalmi adatokat arról, hogy Zala más részei már a 16. század közepén–végén megismerkedtek volna az új hit eszméivel. Természetesen katolikusok maradtak a zalavári és a kapornaki apátságokhoz tartozó települések, valamint Keszthely és környéke, a Gersei Pethő család birtoka. Zalalövő birtokosai, a Perneszyek is biztosan katolikus hiten maradtak. Az ismert történet szerint Perneszy András, Julius Salm gróf egyik fő szervitora, 1579-ben vitába keveredett Bornemissza Péterrel, a Salmok uradalmának újhitű lelkészével. Dominusa kényszerű parancsára ő utasította ki Bornemisszát a semptei várból.[79]

Ezekről a területekről nem ismerünk egyébként peregrinusokat sem.

Az új hit szervezeti keretei később, a 16.- 17. század fordulóján kezdtek kialakulni. Pl. 1596 – ban alakult meg a kiskomáromi református egyházmegye, amihez a dél-zalai falvak is tartoztak. [80]

Az új hit követőinek korai templomairól vidékünkön nincs tudomásunk.  A protestánsok nagy valószínűséggel a zűrzavaros időkben elhagyott templomokat használták, ezt valószínűsítik a 16 - 17. századi protestáns használatra utaló festésnyomok. A lutheránusok mérsékelten, a kálvinisták határozottabban alakították át a templomok belsejét, a szentek ábrázolásainak helyére állat és növényalakok, valamint ótestamentumi idézetek léptek.[81] Néhány helyen fennmaradt a templom belsejében a reformáció korából származó festés, pl. a szomszédos Vas megyében Csempeszkopácson, vagy a Zalához nagyon közeli Őriszentpéteren.  Itt, az 1567 után török támadásban leégett templomot újjáépítése során kimeszelték és a Károli Bibliából vett idézetekkel diszítették. Zalában ma a zalaszentgyörgyi gótikus templom hajójában látható a környék kedvelt, protestánsok által is használt díszítő motívuma, a reneszánsz futókutya. [82]

Valter Ilona adatai szerint a Bánffyak lenti uradalmához tartozó csesztregi középkori templomot az evangélikusok használták kb. 1550 től.[83]

Érdemes megemlíteni, hogy Zala megye 17. század eleji közgyűlési jegyzőkönyveiben a protestánsokra vonatkozó adatok gyakorlatilag templomhasználati konfliktusokról szólnak.  Pl. Zala vármegye 1617. január 18.-án Alsólendván tartott közgyűlésén (II.) Nádasdy Tamás és Lengyeltóti János tiltakozást jelentettek be Ergely Ferenc veszprémi püspök ellen, aki elfoglalta a Szent György hegyén lévő protestáns templomot és onnan elűzte a prédikátorokat arra hivatkozva, hogy a mondott terület mindig a püspökségé volt.[84]

Mondanivalónkat az alábbiakban kíséreljük meg röviden összefoglalni.

Összeségében elmondható, hogy a vizsgált témában a vizsgált korszakra nagyon kevés az adat, ezért néha szükség volt óvatos feltételezésekre.

A reformáció gyors terjedésének okai Zalában is hasonlóak, mint máshol:

–a katolikus egyház gyengülése – a veszprémi egyházmegyéhez tartozó Zalában még a püspök, Kecseti Márton (1528 – 1549) is lutheránus hitre tért át[85]

– a török hódítás keltette zűrzavar, ill. a törököknek a magyarok vallási szokásaival szembeni közömbössége[86]

– nagyhatalmú földesurak rokonszenveztek az új eszmékkel sokszor anélkül, hogy felekezeti hovatartozásuk biztosan kialakult volna [87] - a közösségek vallási hovatartozását pedig évtizedeken keresztül az határozhatta meg, hogy milyen eszméket valló egyházi személyt tudtak elnyerni lelkipásztoruknak

– mivel az új hit eszméinek elterjedése a peregrinusokat támogató és azokat befogadó jómódú birtokosoktól nagyban függött, ezért a birtokhatárok sokszor egybeestek a felekezeti határokkal is

– megjegyezném, hogy a főúri vallásváltás kérdésköre további kutatásokat igényel, a jelenleg már feltárt levéltári és irodalmi forrásaink nem tudnak pontos választ adni arra, hogy a korszak zalai birtokos főurai melyik felekezetet választották maguknak hitkereső útjuk során

– a felekezetváltás fő motiválója a nemesek környezetében egy prédikátor vagy tanító lehetett – mint láttuk, ez egyértelműen megvan a Bánffyaknál, valószínűleg Orbonai Rácz György személyében

 – nemcsak a papjaik, hanem a szervitoraik, a korábbi hivatalvállaló famíliák leszármazottai is követték őket– a reformáció elterjesztése Zalában mezővárosi polgárság hiányában ezekhez a köznemesi szervitorokhoz köthető

– a szervitorok szerepe az új hit elterjesztésében sokkal nagyobb, mint eddig gondolni lehetett, még akkor is, ha ők csak mellékszereplői a korszaknak, többek között, mint láttuk, belőlük kerültek a kor egyetemjárói, a wittenbergi peregrinusok is

– további kutatások feladata a szervitorok szerepének elemzése és újragondolása.