Az eperjesi evangélikus közösség története valóban a 16. század elejére vezethető vissza. A levéltári kutatás során az 1530 és 1540 közötti időszakot vizsgáltuk át, és kerestünk olyan forrásokat, amelyek a városi evangélikusság kezdeteiről tudósít. Kutatásunk sikerrel járt, mivel több olyan dokumentumot találtunk, amelyek arra utalnak, hogy az eperjesi tanács épp ebben az időszakban kezdett el újhitű plébánost, lelkipásztort keresni. E tevékenységében az is közrejátszhatott, hogy a Szapolyai János és Habsburg Ferdinánd hívei közötti polgárháború miatt a Ferdinánd által felfogadott birodalmi csapatok között feltűntek a lutheri tanokat hirdető tábori papok is. Johannes Ferber Tokajban állomásozó ezredlelkész éppen Eperjestől kért egy miséhez szükséges kötetet. A korai hitújítás időszakának egyik fontos alakja jelenik meg az eperjesi forrásokban. Stephan Spettinger korábban esztergomi pap, majd 1526-ban már németlipcsei lelkész, majd rózsahegyi lelkész már tipikus evangélikus kezdetű („Pacem et salutem”) levelében 1538-ban az eperjesi lelkészi állást utasítja el. Ugyanő egy év múlva szintén bizonytalan válaszában a besztercebányaiak hasonló kérésére válaszolt.
A ma is élő evangélikus közösség iratanyaga részben az Állami Levéltárban, részben az evangélikus konventben található levéltárban, részben pedig az esperességen lelhető fel. Az Állami Levéltárban lévő iratanyag a döntőbb jelentőségű, de az esperességen lévő források sem elhanyagolhatóak. Az Eperjesen működő jogakadémia, a magas színvonalon működő evangélikus iskolák a II. József által kiadott türelmi rendeletet megelőzően is biztosították a megfelelő képzettséget a helyi, nagy létszámú, képzett evangélikus közösség számára. Az ezt követő korból pedig még több olyan irat (iskolai anyakönyvek, tanúsítványok, bizonyítványok stb.) maradtak fenn, amely iratanyag nem csupán a hitélethez, a művelődéstörténethez, hanem a városi társadalomtörténet kutatásához is jelentős mennyiségű és minőségű információval szolgál.