Elérhetőség

Elérhetőség

Cím: 
Budapest I. ker., Bécsi kapu tér 2-4.
Telefon: 
+36 1 225 2843
Nyitva tartás: 
H-CS: 8:30–17:45, P:8:30–14:00
Reformációs projekt koordinátora
Kovács Eleonóra
kovacs.eleonora@mnl.gov.hu

Reformáció a magyar kultúrában

Eseménynaptár

Eseménynaptár

h
k
sze
cs
p
szo
v
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
 
2020 Május
 

Berzsenyi Dániel: Fohászkodás

Berzsenyi Dániel (Egyházashetye, 1776. május 7. – Nikla, 1836. február 24.) Kemenesalja szülötte, birtokos nemesi család sarja. A soproni – ma nevét viselő – evangélikus líceum diákja volt 1790 ás 95 között. Nem volt mintadiák és sosem fejezte be tanulmányait, de a líceumi évek mégis hatottak rá. Iskolatársa volt Kis János, a későbbi dunántúli püspök, aki a Soproni Társaság, az első magyar iskolai önképzőkör alapítója és vezetője volt. Ő lesz majd, aki évek múlva a titokban verselő Berzsenyi írásait elküldi Kazinczy Ferencnek, és népszerűsíti verseit. Berzsenyi formailag még klasszicista, ódákat, elégiákat ír, de szenvedélyében, mondanivalójában már új kifejezésmódot, a romantikát előlegezte meg, ezért megítélése saját korában nem volt egyértelmű. 1830-ban az elsők között választották meg a Magyar Tudós Társaság tagjai sorába. Életét Kemenessömjénben, majd Niklán töltötte feleségével Dukai Takách Zsuzsannával, s négy gyermekükkel. A líra mellett a filozófia és a társadalmi kérdések is foglalkoztatták. Utóbbi tárgykörbe tartozik A magyarországi mezei szorgalom némely akadályairul című munkája, amely az agrároktatás, képzés, az erkölcsi cultura fejlesztése, a művelődés előnyeit tárja fel.
Berzsenyi Dániel: Fohászkodás

Isten! kit a bölcs lángesze fel nem ér,

Csak titkon érző lelke ohajtva sejt:

     Léted világít, mint az égő

          Nap, de szemünk bele nem tekinthet.

 

A legmagasb menny s aether Uránjai,

Mellyek körülted rendre keringenek,

     A láthatatlan férgek: a te

          Bölcs kezeid remekelt csudái.

 

Te hoztad e nagy Minden ezer nemét

A semmiségből, a te szemöldöked

     Ronthat s teremthet száz világot,

          S a nagy idők folyamit kiméri.

 

Téged dicsőit a Zenith és Nadír.

A szélveszek bús harca, az égi láng

     Villáma, harmatcsepp, virágszál

          Hirdeti nagy kezed alkotásit.

 

Buzgón leomlom színed előtt, Dicső!

Majdan, ha lelkem záraiból kikél,

     S hozzád közelb járulhat, akkor

          Ami után eped, ott eléri.

 

Addig letörlöm könnyeimet, s megyek

Rendeltetésem pályafutásain,

     A jobb s nemesb lelkeknek útján,

          Merre erőm s inaim vihetnek.

 

Bizton tekintem mély sirom éjjelét!

Zordon, de oh nem, nem lehet az gonosz,

     Mert a te munkád; ott is elszórt

          Csontjaimat kezeid takarják.

 

[1807–1808 körül. Végleges formája: 1810]

Utolsó frissítés
2016.04.06.