Két évszázad küzdelmei egy kérelemlevél nyomán

Két évszázad küzdelmei egy kérelemlevél nyomán

A Balatonszárszói Református Egyházközség története a 18–20. században

Őszöd[1] és Szárszó[2] példáján keresztül szeretném bemutatni, hogy az anyaegyház és leányegyház közti kapcsolatnak milyen konfliktusai lehettek az évszázadok alatt és milyen küzdelmek árán vált el a két református gyülekezet egymástól. Szárszó a 18. században, miután Őszödhöz csatolták, minden módon megpróbált önállósodni, de próbálkozásai sorra kudarcba fulladtak. A 19. század folyamán sem rendeződött a két gyülekezet viszonya, pedig Szárszónak ekkor lehetősége adódott az elválásra, de mivel nem sikerült közösség élére lelkipásztort találni, ezért újra visszacsatolták Őszödhöz. A 20. század végén vált teljesen önállóvá a Balatonszárszói Református Egyházközség.

A továbbiakban szeretném bemutatni, hogy milyen előzményei vannak a két gyülekezet közötti konfliktusoknak.

Az 1721-ben Somogy vármegyében készült vallásügyi vizsgálat tanúvallomásai is megerősítik, hogy a 17. század végén már önálló egyházi szervezet működött Szárszón.[3] 1746-ban, Padányi Bíró Márton püspöksége idején, Hunyady Antal gazdatisztjei Szárszóról és a szomszédos Szóládról is elüldözték a református lelkészt és tanítót.[4] Az 1749-ben készült katolikus egyházlátogatási jegyzőkönyvből megtudhatjuk, hogy a településnek volt imaháza, (amely ekkor már romos és üres állapotban volt), továbbá rendelkezett egy lelkészlakkal és egy haranglábbal. Miután a helyi lelkészt elűzték a házat és a haranglábat a szóládi katolikus plébános kapta meg. A lakosok vallási összetételét is megemlíti a jegyzőkönyv, mely szerint 89 katolikus, 165 református és 9 evangélikus lakik a településen. A reformátusok mióta prédikátorukat elűzték, Őszödre járnak istentiszteletre.[5]

A türelmi rendeletet követően Szárszó és Őszöd közösen adták be a szabad vallásgyakorlat iránti kérelmet, melyben a két egyházközösség közös lelkész tartását kérte, ennek költségeit egyenlően vállalták volna. A lelkipásztor Őszödön, a tanító pedig Szárszón lakott volna. Azonban a kérelem nem valósult meg, mert 1786-tól Szárszót mint leányegyházat[6] Őszödhöz csatolták. A szárszóiak viszont nem nyugodtak bele a helyzetükbe, ezért emiatt és az őszödi lelkész járandósága miatt hosszantartó vita alakult ki a két település között.[7]

Többszöri kérelem eredményeképpen Őszödön végül 1788-ban épült fel a református templom, Szárszón pedig 1791-ben.[8]

1792-ben, majd 1794-ben ismét prédikátort kért Szárszó, ezt követően történt meg a kivizsgálás, de az eredmény nem a várakozásnak megfelelően alakult, ugyanis a szárszóiak nem voltak elegen a prédikátor eltartásához.[9]

1793-ban Ürögben, Tolna vármegyében tartott papi gyűlésen[10] tárgyalták Szárszó panaszát, melyet előzőleg már többször is megfogalmazott. Őszödhöz 1786-ban olyan feltétellel csatolták, hogy az őszödi egyház tagjai a szárszói tanító fizetésének harmadát fogják fizetni és gyermekeiket a tanítóhoz viszik taníttatni, azonban ez az elképzelés nem valósult meg. A papi gyűlés Kilitiről Őszödre rendelte Gaál Péter tanítót, aki önként felvállalta a prédikátori tisztséget is. Ugyanitt az a határozat született, hogy Szárszó nem szakadhat el Őszödtől és köteles a prédikátornak fizetni.

Ugyanakkor Kiss Ferenc senior megengedte az őszödi prédikátornak, hogy Szárszóra járjon tanítani, de cserébe a szolgálatáért járó fizetést is megkövetelte. A szárszóiak a következőkkel tartoztak neki: 10 forint készpénz, 20 pozsonyi mérő búza, 4 pozsonyi mérő őszi vetés a maga magvából, 2 pozsonyi mérő tavaszi vetés, egy szekér széna, 10 kocsi fa, 2 akó bor.[11]

1795-ben Őszöd és Szárszó között perre került sor, amelyről a fenti kérelemlevélben is történik említés. Az ügy további részleteit nem ismerjük.

A két település közti ellentét folyamatos, mert a szárszói gyülekezet folyamatosan törekedett az önállósodásra. Az anyaegyházzá alakulásra 1861-ben adódott komolyabb lehetőségük, de mivel a lelkészi állást nem sikerült megszervezniük, ezért megmaradtak a régi állapotukban.[12] 1951-től az iskola államosítása után fiókegyházzá[13] alakultak. 1978-től pedig a balatonőszödi egyházzal társegyházzá egyesültek. A megállapodás alapján mindegyik egyház önállóan gazdálkodott, de a lelkészi állás fenntartásáról közösen gondoskodtak.[14] Az anyaegyházzá szerveződés végül 1989-ben sikerült, ettől az időponttól van a gyülekezetnek állandó lelkésze.

A kérelemlevelet szöveghű átírásban közöljük, meghagyva a tájnyelvi jellegzetességeket.

A szárszói[15] reformátusok kérelme a vármegyéhez az őszödi[16] prédikátor járandóságának ügyében

Szárszó, (1795)

Tekintetes Nemes Vármegye!

Alább írattak alázatosan terjesztjük nyomorult állapotukat kegyes tekintete eleiben, abban, hogy noha már háromszor méltóztatott bennünket az Úr Tekintetes Fő Bíró Csapodi[17] Urunk által Őszödi Tiszteletes Prédikátor Urunk[18] fizetése eránt admonealni,[19] mindaz által, hogy azt eddig nem teljesítettük, arról most, a midőn alázatosan engedelmet instállunk,[20] egyszersmind okainkat is elől adjuk.

1. 1793–dikban[21] Őszödre való rendeltetésének idején említett Tiszt.[22] Prédikátor Urunk hogy helye lehessen, kész volt eő kegyelme a volt Senior Urunk[23] által eleiben terjesztett fizetésre az oda való hivatalt felvállalni, amelyről való bizonyság levelünket a múlt ősszel Tekintetes Fő Bíró Urunknak be is adtuk. Ezen kívül az inquisitio[24] alkalmatosságával erről Tiszteletes Elöljáróink Tekintetes Fő Bíró Urunk előtt szóval is bizonyságot tettek.

2. Ezután megkerülvén eő kegyelme volt Senior Urunkat szabadságunkkal ellenkezőt nyere. Úgy, de ezen kívül, hogy elébb adatott szabadságunk mint az eő kegyelméé. Minek utána ez eránt ismét megkerestük volna volt Seniorunkat, így másolta meg[25] Tiszt. Őszödi Prédikátor Urunknak szabadságát előttünk: csak úgy marad biz az, miért nem becsülte meg magát Kilitibe[26] a jó koma.

3. Mint hogy a Büssüi,[27] Nágocsi,[28] Szárszói Filialis Ekklésiáknak[29] adott szabadsággal, más Ekklésiák is kívántak élni, annak meggátolására 1794-dikben[30] Kiliti Partialisban[31] el végeztetett, hogy ezen dolog felől Fő Tiszteletű Superintendens Urunk tudósíttassék. Amely is értésére esvén, ezt ily currense[32] által effectualt[33] is, hogy a Filialis Ekklésiák míg rendes utakon módokon el nem szakasztatnak a Máterektől,[34] Tiszteletes Prédikátorjoknak mindaddig tartoznak fizetni. Ez mi reánk nem tartozott, mert már ekkor elmúlt esztendeje, hogy adott szabadságunkkal éltünk. Ide járul az is, hogy Prédikátorunk behozása véget Fő Tiszteletű Superintendens Urunkhoz utasítván bennünket volt Senior Urunk, ahova való eljutásunk után, így tettünk kérdést afelől, hogy a Kiliti Partialisban lett végezés, melyet currense által effectuált már, tartozik-é mi reánk, vagy nem? Amelyre ez vala a felelet Fő Tiszteletű Superintendens Urunktól hozzánk, hogy a magunknál lévő Tiszteletes Elöljáróink jobban tudják miképpen legyen nálunk a dolog, és ha már ez előtt adatott ez a szabadság, maradjunk abban. Ekkor engedelmet nyervén arra, hogy Prédikátorunk behozása végett instántiánkal[35] a Tekintetes Nemes Vármegyéhez folyamodjunk, amelynek beadása után méltóztatott a Tekéntetes Nemes Vármegye legelőször inquisitiót peragálni.[36] Ez végbe menvén a Baracskán (Baratskán)[37] tartatott Superintendentialis gyűlésben[38] vádlóink kívánságokra ily sententia[39] hozatott ellenünk, hogy elégtelenek lévén a Prédikátor tartásra, annak be hozása meg nem engedtetik. Ezután a második inquisitiót végre hajtván így biztatott volt Senior Urunk: most valósággal nyertek Atyámfiai, jól ment az Inquisitio, eddig is kellett volna végben menni, ha a Bóka Úr[40] igazságot akart volna. Ha akar a jó Vázsonyi Úr[41] Prédikátort tartani, nyissa meg az erszénye száját. Az ily biztatások mellett bátorkodtunk már a feljebb ki tett szabadság mellett maradni, előttünk tartván Nágocsot, Büssüt, amellyel Nágocs felszabadulásáig élt és Büssü most is él.

4. Azon részt pedig melyet Őszödi Tiszt. Prédikátor Urunk rajtunk keres, annak fizettük, akinek a Partialis rendelte. Ily okaink lévén, méltóztassék a Tekintetes Nemes Vármegye megítélni, hogy ez a mi engedetlenségünké, vagy pedig volt Senior Urunk hibája? Hiszen mi e dologba csak tagok vagyunk, a tagok pedig a főre hallgatnak. Micsoda nagy enervationkra[42] lesz az, hogy a meg nem szolgált bért megfizessük. Így kétféleképpen büntetettünk, holott a tavalyi és mostani szűk esztendőkhez képest csak ez a harmadik büntetés is nagy rajtunk, hogy sokszori költekezésünk, imide-amoda való járásunk után is nyilvánvaló igazságunk vádolóink által eltapodtatott.[43] Mely elöl számlált okokra nézve ismét nagy alázatosan instáljuk, méltóztasson a Tekintetes Nemes Vármegye ellenünk sententiáját megváltoztatni és bajunkat megorvosolni. Addig is maradunk

A Tekintetes Nemes Vármegyének

alázatos szolgai a szárszói Helv. Confess.[44] levő gyülekezet tagjai közönségesen

Fedlapon:

A Tekintetes Nemes Vármegye kegyes színe eleiben nyújtandó alázatos instantiája a szárszói Helv. Confession lévő gyülekezetnek

MNL SML IV. 1. c. Somogy Vármegye Nemesi Közgyűlése és Albizottsága iratai. Folyamodványok, kérelemlevelek. 24. d. 17/1795.

Beadvány hivatali másolata, pecsét és aláírás nélkül. Ügyirat.

A vármegye válaszában az ügy további folyományáról nem tájékoztat, csupán a kivizsgálás időpontját módosítja a curátor és a prosenior kérésére.

Forrásjegyzék:

MNL SML IV. 1. c. Somogy Vármegye Nemesi Közgyűlése és Albizottsága iratai. Folyamodványok, kérelemlevelek. 23. d. 37/1794. ügyiratszám

MNL SML IV. 1. c. Somogy Vármegye Nemesi Közgyűlése és Albizottsága iratai. Folyamodványok, kérelemlevelek. 22. d. 50/1794. ügyiratszám

MNL SML IV. 1. c. Somogy Vármegye Nemesi Közgyűlése és Albizottsága iratai. Folyamodványok, kérelemlevelek. 24. d. 17/1795. ügyiratszám

Rövidítés jegyzék:

Baranyai B.: Somogy vármegye nemes családai = Baranyai Béla: Somogy vármegye nemes családai. Budapest, 1914.

Czuczor G.–Fogarasi J.: A magyar nyelv szótára = Czuczor–Fogarasi: A magyar nyelv szótára = Czuczor Gergely–Fogarasi Bálint: A magyar nyelv szótára. II. kötet. Pest, 1862.

Gueth Gy.: A Balatonszárszói Református Gyülekezet története = Gueth Gyula: A Balatonszárszói Református Gyülekezet története. In: Ázsóth Gyula (szerk): Szárszó. Balatonszárszó múltjáról és jelenéről. Balatonszárszó, 1990. 271-282.

Nagy L.: Levéltári kis tükör = Nagy Lajos: Levéltári kis tükör. Kézirat. Kaposvár, 1870.

Reiszig E.: Somogy vármegye története = Reiszig Ede: Somogy vármegye története. In: Csánki Dezső (főszerk.): Somogy vármegye. Bp., (1914.)

Irodalomjegyzék:

Baranyai Béla: Somogy vármegye nemes családai. Budapest, 1914.

Czuczor Gergely–Fogarasi Bálint: A magyar nyelv szótára. II. kötet. Pest, 1862.

Finály Henrik: A latin nyelv szótára. Bp., 1884.

Gueth Gyula: A Balatonszárszói Református Gyülekezet története. In: Ázsóth Gyula (szerk): Szárszó. Balatonszárszó múltjáról és jelenéről. Balatonszárszó, 1990. 271-282.

Magyarország közigazgatási helynévkönyve. KSH. Budapest, 2016.

Nagy Lajos: Levéltári kis tükör. Kézirat. Kaposvár, 1870.

Reiszig Ede: Somogy vármegye története. In: Csánki Dezső (főszerk.): Somogy vármegye. Bp., (1914.)

Vályi András: Magyar országnak leírása. Buda, 1799.