Az összeállítás során arra törekedtünk, hogy a források lehetőség szerint megfelelő arányban reprezentálják a létrejött vallási sokszínűséget. Időben öt évszázadot, a 16–20. századot öleli fel, 1502-től kezdődően és 1979-cel bezárólag, területileg pedig a történelmi Magyarország mindahány régióját érinti. A válogatás bázisát a Magyar Országos Levéltárban őrzött magánlevéltári és gyűjteményes anyag képezte. Az 1555. évi augsburgi vallásbékében megfogalmazott „cuius regio, eius religio” elve és továbbélése, még ha azt a harmincéves háborút lezáró vesztfáliai béke annullálta is, nyomon követhető a családi levéltárak irataiban. Biztosra vehettük, hogy a református vallású Lónyay, Szilassy, Teleki, Tisza, az evangélikus Jeszenák, Ostffy, Radvánszky, az unitárius Pákei, Kornis, Petrichevich-Horváth családok levéltárában bőven találunk közlésre alkalmas forrásokat. Kiterjesztettük a válogatást az 1945 előtti és utáni kormányszervek levéltáraira is, amelyekben jellegüknél fogva szintén számos szóba jöhető forrás állt rendelkezésre. Így utólag legfeljebb azon tűnődhetünk, hogy valóban jól döntöttünk-e, és az adott korszak tematikába illő irataiból tényleg a legjellemzőbb, legtöbb információt tartalmazó darabok kerültek-e a kiadványba.
Szándékainknak megfelelően többféle iratfajtát, irattípust választottunk ki: helyet kaptak a kötetben búcsúcédulák (litterae indulgentiales), birtokot, nemességet és címert adományozó oklevelek (litterae donationales, litterae armales), fizetési jegyzékek, munkaszerződések (conventio), hivatalos és magán levelek (missiles), jegyzőkönyvi kivonatok, kinevezési okmányok, jelentések (resolutio), prédikációk, versek, imák, gyászbeszédek kéziratai, továbbá végrendelet és gyászjelentés is. Fontos szempont volt továbbá, hogy az iratképzők között a reformáció neves külföldi képviselői mellett a magyarországi protestantizmus emblematikus alakjai is megjelenjenek. Nevezetesen Méliusz Juhász Péter, Károly Gáspár, Dávid Ferenc, Radvánszky János, Bethlen Kata, Ráday Gedeon, Kossuth Lajos, Székács József, Ferencz József, Ravasz László. Emellett persze arra is törekedtünk, hogy különféle fordulatos és mozgalmas cselekményű, változatos témájú iratok közreadásával mutassuk be magát a protestantizmust, egyházaik és szervezeteik működését.
Néhány iratra azonban érdemes kiemelt figyelmet fordítani. Ilyenek a sokat említett búcsúcédulák, amelyekkel 95 tételében Luther is sokat foglalkozott. A gyűjteményünkben lévők közül olyanokat kerestünk, amelyek Luther életében keletkeztek és akkor is kerültek forgalomba. Az 1502-es és 1521-es változatok ragyogóan illusztrálják, hogy a búcsúcédulák ekkor már valójában formanyomtatványok voltak. Nyomdatechnikával sokszorosították őket, kitöltetlen sorokat hagytak bennük, ahová utólag, kézzel beírták az adakozó-vásárló nevét, s a búcsúban részesülők adatait. Egy sémára készültek, s mivel nagyjából azonos ügyben keletkeztek, azonos formulákkal, meghatározott formák szerint, latinul állították ki őket. A kínálatban egyaránt előfordult papírra és pergamenre nyomott változat. Az elkelt példányokat a forgalmazással megbízott személy aláírásával és pecsétjével hitelesítette.
Itt jegyezzük meg, hogy a 16. századi blokkba több olyan irat is bekerült, amelyet korábban már publikáltak valamelyik egyházi és kultúrtörténeti forrásgyűjteményben (pl. a Magyar Protestáns Egyháztörténeti Adattárban vagy az Egyháztörténelmi emlékek a magyarországi hitújítás korából köteteiben). Ezekben az esetekben a közléssel kapcsolatos információkat lábjegyzetben adtuk meg.
Az adománylevél kategóriából kihagyhatatlannak tartottuk azt az oklevelet, amelyben a nikolsburgi békekötést követően az Erdélyben letelepedett vallási közösség, a morva újkeresztények részesültek birtokadományban. Az armálisok közül válogatásunkba egy Bethlen Gábor és egy a „bibliás őrálló”, I. Rákóczi György fejedelem által református prédikátorok részére kiadott darab került be. Nem véletlen, mert protestáns lelkészek a 17. században csak az erdélyi fejedelmektől kaptak nemességet. Még a 18. század végén is az dívott, hogy az Udvari Tanács a római katolikus vallásúakat biztosította támogatásáról a protestáns felekezetűekkel szemben a cím és rangadományozási kérelmek elbírálása alkalmával is, miként erről Balassa Ferenc Kármán József losonci lelkészhez írt 1792-es leveléből értesülünk. II. János választott magyar király Méliusz Juhász Péternek nyomda céljaira Váradon házat és szőlőbirtokot adományozó oklevelét sem hagyhattuk ki a kötetből. Egyrészt, mert csekély számú oklevél maradt meg az egyetlen unitárius vallású uralkodónktól, aki az adományozás idején még éppen a református vallás elkötelezett híve volt. Másrészt azért, mert az eredeti példányt áll módunkban közre adni. Ugyanis Bunyitay Vince a váradi püspökség történetét feldolgozó monográfiájában az Acta Jesuiticaban[1] lévő másolatot közölte. A beválogatott források majdnem felét levelek teszik ki. Ezek részben magán, részben hivatalos levelek. Közös bennük, hogy mindegyikben valamilyen kérést fogalmaztak meg. Elvi hozzájárulásért folyamodtak harang és temető használat ügyében, anyagi támogatásért templomépítéshez, iskola alapításhoz, pártfogást és közbenjárást kértek külföldre menő diákok és az ünnepekre kiküldött legátusok részére. Kiemelt figyelmet érdemel Kapi Béla dunántúli evangélikus püspök levele, amelyben az egyházát ért sérelmeket adja elő és ezek orvoslására irányuló kérelmét terjeszti a Magyar Tanácsköztársaság Forradalmi Kormányzótanácsa elé 1919-ben. A protestáns irodalom ellen folytatott küzdelmet, a katolikus cenzúra hatékony működését jól példázzák Bethlen Kata önéletírásának és az unitárius hitvallás kinyomtatása ügyében felvett tanúvallatási jegyzőkönyv. Egy csokorra valót tesznek ki a református egyházközségek templomi ülésrendjével kapcsolatos iratok. Ezzel kívántuk érzékeltetni, hogy az általános közvélekedés ellenére a hierarchia milyen fontos szerepet játszott eme felekezet életében. A protestáns diákok tanulmányaira, oktatására vonatkozó források közül a selmeci líceum tanrendjét és a sárospataki református kollégium teológiai jegyzetét érdemes megemlíteni. A 20. század második felében keletkezett dokumentumokból bekerült darabok a pártállam és az egyház viszonyát mutatják be. itt.
A protestáns diákok tanulmányaira, oktatására vonatkozó források közül a jó nevű Selmecbányai Evangélikusi Lyceum – amelynek egykor iskolapadjait Petőfi Sándor, Mikszáth Kálmán is koptatta – tanmenetét, egy a tiszántúli református iskolák kétségbeejtő helyzetéről készített kimutatást, a Sárospataki Református Kollégium vizsgarendjét választottuk be, valamint az ebben a máig nívós oktatási intézményben a 19. század elején használatban lévő vallástani tankönyvből a Biblia definíciójával és nemzeti nyelvekre történő fordításával kapcsolatos részekből szemelgettünk. A lelkészek, iskolamesterek, tanítók bérezését tárgyaló iratokból egyértelműen kiderül, hogy nem ők képezték a társdalom legjobban fizettet rétegét. Szintén 19. századi az a feljegyzés, amelyben az egyházlátogatás fontosságáról, módjáról és mikéntjéről értekezik egy anonimitását megőrző evangélikus püspök. A kiegyezést követően az állam megszelídülni látszik a protestánsok irányában, az ország első emberei, vezetői között számosan protestán felekezetűek. sok. A két világháború között még tovább finomodik a helyzet. A 20. század második felében keletkezett dokumentumokból bekerült darabok a pártállam és a protestáns egyházak disszonáns viszonyát mutatják be.
A kötet az áttekinthetőség és az arányos fejezetek érdekében a levéltár forrásfeltárási projektjeinek korszakhatáraitól kissé eltérően, századonként rendezte fejezetekbe a közölt forrásokat.
A 16–17. századi dokumentumok kisebb hányada latin nyelvű, nagyobb hányada magyar, pontosabban keverék latin-magyar. Különösen szembetűnő a latin kifejezések, szószerkezetek használata a jogi ügyleteket tartalmazó szövegekben. A 19–20 századból csupán magyar nyelvű iratok kerültek be. Az idegen nyelvű és 16–17. századi magyar forrásszövegek előtt, nehezen érthetőségük miatt, található egy tartalmi kivonat. Törekedtünk arra, hogy a latin szövegek elé a szokásosnál bővebb és tartalmasabb regeszták kerüljenek, illetve sok háttéradatot lábjegyzetben adjunk meg. A kötet egy részében – mivel viszonylag sok régi forrás került be – láttatni és érzékeltetni kívántuk a régi magyar nyelv használatát, árnyaltságát, a korabeli helyesírás ingadozó, nem egységes voltát, ezért a 16–17. századi magyar nyelvű szövegeket betűhíven és modern átírásban is közöltük. Reméljük, hogy ezáltal könnyebben válnak érthetővé a nagyközönség számára is ezek a különleges és kivételes dokumentumok.
Künstlerné Virág Éva, a kötet szerkesztője
[1]MNL OL E 152 – A – a – Resid. Magno-Varadiensis – fasc. 3. No. 1.
Sorozatszerkesztő: Kovács Eleonóra
A sorozatszerkesztő munkatársai: Brigovácz László, Husvéth András, Kollega Tarsoly István, Szálkai Tamás, Varga Zsolt
Szerkesztő: Künstlerné Virág Éva
A forrásokat válogatta, jegyzetekkel ellátta: Künstlerné Virág Éva
A dokumentumokat áírta: Bakó Zsigmond, Csermelyi József, Farkas Csaba, Kanász Viktor, Kurecskó Mihály, Künstlerné Virág Éva, Orsós Julianna, Szovák Márton, Tuhári Attila