Miskolc reformációhoz való csatlakozása a környékhez képest, valószínűleg az elkötelezett katolikus diósgyőri nagybirtokos Fánchy Borbála miatt, viszonylag később következett be. Ezt mutatja az is, hogy 1563-ban maguk a miskolciak panaszolták fel az udvarhoz írott levelükben, hogy a földbirtokosnő többek között lutheranizmusuk miatt üldözte őket.[1]
A diósgyőri uradalom birtokosa ugyanis 1537-ben Pemfflinger István özvegye Fánchy Borbála lett, aki 1540 előtt házasságot kötött Balassa Zsigmonddal,[2] de 1561-ben és 1563-ban[3] mind a várúr, mind felesége eltávoztak az élők sorából. 1564-ben viszont Miksa király a következetesen evangélikus Perényi Gábornak zálogosította el az uradalmat, így szabad utat nyitott a reformált vallásgyakorlatnak.[4]
Miskolcon az új egyház megtelepedésére a legelső adatunk a lelkész nevének említése, de ez sem itt fordul elő, hanem 1566-ban a tarcali zsinat résztvevői között szerepel Hevesy Mihály neve. Az 1567-es zsinaton már, mint miskolci „pastor et senior” (azaz lelkész és esperes) írja alá a végzéseket, csakúgy, mint az antitrinitárius Egri Lukács ellen fellépő, 1568. január 27–30-ai kassai zsinaton.[5] Nem sokkal később újra ott volt a neve egy levélen, amelyet éppen Kálvin „örökösének” Theodore de Beze-nek írtak 1568 május elsején. A levél egy beszámoló arról, hogy a környéken főként a kálvinista irányzat a legelterjedtebb. A levelet Göncön fogalmazták és Károlyi Gáspár valamint Szikszai Gergely írták még alá.[6]
Többek szerint Hevesy Mihály már korábban is, akár 1554-től miskolci lelkész lehetett, amit cáfol az, hogy 1556-ban még diák Wittenbergben, ahol többek között Károlyi Gáspár az egyik diáktársa.[7] Szakály Ferenc inkább azt feltételezi, hogy a dokumentumok hiányossága ellenére is kellett lennie reformált vallásgyakorlatnak a városban,[8] mivel Hevesy már 1567/68-ban könnyedén elnyerte a szeniorságot, azaz Mohi Ferenc után sorrendben második esperese lett a borsodi egyházmegyének.[9]
Perényi Gábor halála után Diósgyőr uradalma 1567-ben nejére Országh Ilonára szállt, majd ennek halálát követően, 1569-ben Ilona húga, Országh Borbála örökölte.[10] 1572. január 24-én Országh Borbála, tekintve Hevesy Mihálynak, a miskolci református prédikátornak kiváló szolgálatait, miket ez néhai férjének tett, Miskolcon az Alsó Piac utcán egy házat, valamint a Szent György szőlőhegyen a Szent István szőlőt adományozta neki. Ezeket felszabadította minden jobbágyi teher alól, amelyekkel a miskolciak tartoznak a diósgyőri várhoz. A prédikátor gyermekei, akik később a címeres levélben is szerepeltek, már ekkor is éltek.[11] Az oklevél Hevesy Mihályról, mint nemes emberről ír, valószínűleg a prédikátoroknak kijáró megszólítás miatt. Ezt a telket, amint az egy későbbi dokumentumból kiderül, a prédikátor középső fia, Dániel örökölte.[12]
Miskolcról az utolsó bejegyzés vele kapcsolatban a város jegyzőkönyveiből származik 1585-ből, amikor mint lelkészt említik. 1588 nyarától haláláig Szikszón élt, ahol lelkész is volt és egyben borsodi esperes.[13]
1593-ban már nem élt, özvegye, Gyulay Klára mostohafiával, Hevesy Dániellel és férje sógorával, Szepsi Szabó Balázzsal pereskedett ekkor.[14] Az özvegy viszont nem lehetett a felsége 1582-ben, mert neve nem került bele az armálisba. Az adományozott javakat sem az özvegy, sem a gyermekek nem voltak képesek megtartani. Özvegye 1603-ban eladni kényszerült férjétől örökölt szőlőjét „ama igen zűrzavaros idők” miatt.[15]
Hewessy Mihály és általa fiai: János, Dániel és Mihály, leányai: Judit és Zsuzsanna, valamint az unokatestvére („fratrem ipsius patruelem”): Hevessy Tamás 1582. március 21-én címeres nemes levelet nyert Bécsben Rudolf királytól, amely a Magyar Nemzeti Levéltár Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Levéltár őrizetében található a „XV. 78. Borsod vármegye levéltárában kezelt címeres nemeslevelek levéltári gyűjteménye 1547–1756.” megnevezésű fond, 20. száma alatt.
A címer leírása: Álló, kék színű katonai pajzs, amelynek alapját zöld halmocska foglalja el; ezen egy királyi korona helyezkedik el, amelyen egy természetes színű, nyitott csőrű, kinyújtott nyelvű, széttárt szárnyú, csőrében írótollat, jobb lábában pedig vörös és fehér színű zászlót tartó héja (vultur) áll, mintha fel akarna repülni. A pajzson zárt katonai sisak királyi koronával, amelyen egy, az előzőhöz mindenben hasonló héja látható. A foszlányok színe az egyik oldalról vörös és fehér, a másik oldalról kék és sárga.[16]
Aláírók: I. Rudolf magyar király és német-római császár, Draskovich György kalocsai érsek és a győri egyházmegye adminisztrátora, vagy ahogyan az adománylevél méltóságsorában olvasható, választott kalocsai érsek és a győri egyházmegye püspöke, ugyanazon helynek örökös főispánja (t. i. Győr vármegyének), tanácsos és a király udvar főkancellárja („Reverendissimi Georgÿ Draskowÿth electi Archiepiscopi Colocensis ac episcopi Ecclesiae Jauriensis, locique eiusdem Comitis perpetui, Consiliarÿ, ac Aulae Nostrae Summi Cancellarÿ”) – érdekesség, hogy ő az, akinek nagy szerepe volt a jezsuita rend magyarországi megtelepedésében, amikor 1586-ban nekik adományozta a turóci prépostságot.[17]
Az oklevelet Czikó István mutatta be 1583. június 5-én, Borsod vármegye alispánja, Bárius András, valamint a szolgabírák és Vásárhelyi Tamás borsodi és abaúji jegyző előtt.
A családból 1724–1730 között tartott nemességvizsgálat alkalmával Hevesy Mihály miskolci lakos igazolta nemességét.[18]
Az armális hátoldalára írt megjegyzés szerint Borsod vármegye 1756. szeptember 17-én, Miskolcon tartott közgyűlésében mutatta be az oklevelet az ekkor körülbelül 76 esztendős, gyermektelen Hevessy Mihály. A bizottság meghagyta a bemutatót nemesi jogainak a gyakorlásában és vissza is adta neki az armálist, azonban rávezette a hátoldalára a fentieket, nehogy a bemutató halála után bárki is visszaélhessen azzal. Hevessy Mihály halálát követően aztán az 1769. május 29-én tartott részgyűlés határozott az armálisnak a levéltárban való elhelyezéséről.
Bodnár Tamás (MNL BAZML)
A címereslevél jelzete: Hevesy Mihály armálisa. Bécs, 1582. március 21. MNL BAZML XV. 78. No. 20.
Levéltári források és irodalom:
Magyar Nemzeti Levéltár Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Levéltár Miskolci Központja (MNL BAZML)
IV. 501/a. Borsod Vármegye Nemesi Közgyűlésének iratai 1270–1858 (1930). Közgyűlési, részgyűlési és törvényszéki jegyzőkönyvek 1569–1847.
IV. 516. Nemességi iratok (Acta Nobilitaria) levéltári gyűjteménye (A–Z) XVII–XIX. sz.
XV. 78. Borsod vármegye levéltárában kezelt címeres nemeslevelek levéltári gyűjteménye 1547–1756.
Balogh Judit: A reformáció Miskolcon. 441–507. In.: Miskolc története II. 1526-tól 1702-ig. Szerk.: Tóth Péter. Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Levéltár–Herman Ottó Múzeum, Miskolc 1998. (Miskolc története 6 kötetben. Főszerk.: Dobrossy István.)
Bessenyei József: Diósgyőr birtoklástörténete 1522–1702. 53–87. In: Miskolc története II. 1526-tól 1702-ig. Szerk.: Tóth Péter. Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Levéltár–Herman Ottó Múzeum, Miskolc 1998. (Miskolc története 6 kötetben. Főszerk.: Dobrossy István.)
Debreczeni Ember Pál: A magyarországi és erdélyi református egyház története. Fordította: Botos Péter. Sárospataki Református Kollégium Tudományos Gyűjteményei, Sárospatak, 2009.
Gyulai 1998. 1.: Gyulai Éva: Miskolc topográfiája a XVI-XVII. században. 89–174. In.: Miskolc története II. 1526-tól 1702-ig. Szerk.: Tóth Péter. Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Levéltár–Herman Ottó Múzeum, Miskolc 1998. (Miskolc története 6 kötetben. Főszerk.: Dobrossy István.)
Gyulai 1998. 2.: Gyulai Éva: Gazdálkodás, termelés és árucsere a kora újkori Miskolcon. 175–357. In.: Miskolc története II. 1526-tól 1702-ig. Szerk.: Tóth Péter. Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Levéltár–Herman Ottó Múzeum, Miskolc 1998. (Miskolc története 6 kötetben. Főszerk.: Dobrossy István.)
Szabó András: Károlyi Gáspár a gönci prédikátor. Magvető Kiadó, Bp., 1984.
Szabó András: A rejtőzködő bibliafordító – Károlyi Gáspár. Kálvin Kiadó, Bp., 2012.
Szakály Ferenc: Miskolc helye Magyarország török kori gazdasági- és társadalmi rendszerében, 507–529. In.: Miskolc története II. 1526-tól 1702-ig. Szerk.: Tóth Péter. Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Levéltár–Herman Ottó Múzeum, Miskolc 1998. (Miskolc története 6 kötetben. Főszerk.: Dobrossy István.)
Szendrei János: Miskolcz város története
[1] Balogh 1998. 441–445.
[2] Bessenyei 1998. 58–59.
[3] Bessenyei 1998. 63-64.
[4] Balogh 1998. 447., Bessenyei 1998. 72., Szabó 2012. 60–77.
[5] Balogh 1998. 445., Debreczeni Ember 2009. 123–155., Szabó 2012. 74–79.
[6] Balogh 1998. 445–446., Szabó 1984. 156–163., Szabó 2012. 57–82.
[7] Balogh 1998. 449., Szabó 1984. 196., Szabó 2012. 34.
[8] Szakály 1998. 528–529.
[9] Balogh 1998. 449–450.
[10] Bessenyei 1998. 74-75.
[11] Szendrei 1904. 132.
[12] Gyulai 1998. 1. 146–147.
[13] Balogh 1998. 454.
[14] Gyulai 1998. 2. 280.
[15] MNL BAZML IV. 501/a. 3. kötet. 658.
[16] A címer leírását dr. Tóth Péter fordította.
[17] Életrajzát lásd: Magyar Katolikus Lexikon. II. kötet. Bor–Éhe. Főszerk.: dr. Diós István. Szent István Társulat, Bp, 1993. 705–706. (Interneten: Magyar Katolikus Lexikon. http://lexikon.katolikus.hu/D/Draskovich.html, utolsó letöltés: 2017. 06. 14.)
[18] MNL BAZML IV. 516. No.: 1281