Szegedi Kis István református teológus

Szegedi Kis István polgárcsalád gyermeke volt. Skaricza Máté, életrajzának első közlője így ír errõl :. „Kis István családi nevének bizonysága szerint is Szegeden született azoknak a kunoknak nemzetségébõl, akiket egykor a mi országunkat fenyegető veszedelem idején a közeli vidékről kiválóságuk és alkalmasságuk folytán ezen hely polgári közösségébe felvettek. [.....] Életének zsenge éveit szülőföldjén, elsõsorban szüleinél töltötte, azután Lippán majd Gyulán (ferences iskolákban tanult [2]) a szabad művészetekben való előrehaladásával mindenkit csodálatra ragadott. Mert tudták, hogy hajlama és tehetsége mindig a komoly gondolkodásnak, nemkülönben a legtiszteletreméltóbb tudományoknak szenteli az időt, s csak azokban leli örömét. [...] És mivel már Luthernek s vele Melanthon Fülöpnek, Németország ezen örök világosságainak híre valamennyire hazánkban is elterjedt [...] Szegedi is ráirányította figyelmét ez eléggé jelentékeny dolgokra. Mivel azonban sem a külföldre való utazás nem volt még annyira felkarolva, [...] de elegendő költsége sem volt még arra, hogy egyenesen Németországba látogasson, csak Krakkóba ment.” Ott három évig tanult s onnan, mint református tért haza. 1543-ba jutott el végül Wittenbergbe. Körülbelül két évet töltött ott,  s tudori rangot szerzett.

Reformátori pályáját Csanádon kezdte el. A templomban és az iskolában is hirdette az új tanokat. Híre hamar elterjedt, s hamarosan üldözni kezdték. Különösen Fráter György nem szenvedhette. Szegedit végül is elüldözték Csanádról, sőt 200 könyvétől is megfosztották. Végül Gyulára hívták, az ottani iskola vezetését bízták rá. Itt egy évig maradt. 1546-ban Ceglédre került, s itt nősült meg 1548-ban. [3]

Orsolya nevű feleségét és gyermekét hamar elvesztette. Tolnán elődjének Bereményi Jánosnak az özvegyét, Erzsébetet vette nőül két gyermekével, aki még 12 gyermeknek ad életet. Őt is elveszítve ismét egy Orsolya nevezetű özvegyasszonyt vett el, akitől gyermekei születtek. De az utolsónak - Zsuzsannának - a megszületését 67 évesen már nem érte meg. István nevű fia a nyomdokaiba lépett. Az utolsó tudósítás külföldi tanulmányútjáról szól: azután nem hallunk róla többet. [2] 

1551-ben már Mezőtúron találhatjuk. Skaricza így ír erről: „a legnagyobb tisztelettel fogadták és alkalmazták 1551-ben főleg az iskola igazgatására, de olykor-olykor a prédikálásra is. [...] Turról végre másfél évi szolgálat kitöltése után 1553-ban Békésre távozott, ahol beszédei miatt mindenki ráfigyelt, az iskolában is korábbi szokása szerint a tanulóknak számos előadást tartott.”

Békésről Tolnára került, ahol megint leginkább az iskolában működött. Bizonyos vasárnapokon tartott istentiszteletet is. Tolnáról Laskóra hívták s 1554-ben a baranyai kerület superintendensévé választották. Kálmáncsehi prédikátorsága idején esett török fogságba. Skaricza Máté erre így emlékezik: „Nem sokkal azután, az 1562. évben, amikor már e nagy férfiú siralmas rabságának híre szélesebb körben elterjedt, megérkezett Debrecenből Melius Péter is [...] Czeglédi György váradi első lelkésszel, maguk mellé véve Fegyverneki Balázst is, aki az erdélyi fejedelem nevében egy gyönyörű kristályserleget adott át. Szegedi szabadon bocsátásáért tettek erőfeszítést, melyet azonban egyáltalában nem mozdítottak elő. Sõt inkább ezen követség miatt annak fogsága súlyosbodott, és kicsibe múlt, hogy maguk a közbejárók is megmenekedhettek az életveszélytől.” Szegedi Kis István végül Mező Ferencné segítségével 1200 forintért szabadult ki a török fogságából.

1563-ban került Ráckevére s ott is maradt haláláig. Húsvétkor kezdett el prédikálni, s hitvitákat is folytatott. „Egyébként az 1565. év közeledtével jött Pestre egy sok nyelvet és vidéket ismerõő Seraphinus Panthanus nevű barát. [...] Ez a csuklyások szokása szerint azzal kérkedett, hogy a lutheránusok kitûnőségével (Szegedit gondolván) akar mérkőzni, majd egy zsák könyvet lecipelve, Keviben termett. Szegedi megtudván a dolgot, a vitatkozástól semmi esetre sem vonakodott, sőt mind a két felekezet érdeklõdő embereit szorgalmasan hívogatta a mi templomunkban való vitatkozásra. [...] Akkor a vita folyamán Seraphinus az ő sikertelen védett tévelygésének tüzétől annyira megpirult, [...] akik az ő oldalán látszottak állani szégyenkezve és észrevétlenül távozván a templomból, a barátot azután egymagára hagyták [...].” - Emlékszik egy alkalomra Skaricza Máté, aki Szegedi Kis Istvánt követte Ráckevén a lelkészségben. [3] 

Mint személyes vallomása is mondja, a viszontagságok között nem tört meg: „Példát vehet minden én rólam Ki valék nyomorúságban, Istenhez kiálték az én nyavalyámban, Meghallgata engem imádságomban, Mert jelen lőn Isten az én fogságomban. "  

Munkássága felöleli kora lelkipásztor-képzésének teljes anyagát. Tömören fogalmaz, határozottan szerkeszt. Ahogy a maga életét alárendelte Isten akaratának, úgy a stílusát is alárendelte a nemes célnak: semmi feleslegeset nem hagyott szövegeiben. Sajátos táblázataival és összegzéseivel - melyek kivétel nélkül minden művére jellemzőek - gondolkodni és gondolkodtatni tanított, s a nyugati sikerét részben ennek a lényeglátásának, rendszere áttekinthetőségének köszönhette. Általa ismerhette meg a magyarság a kor legjelesebb, helvét irányú hitvallóit és gondolkodóit. Szegedi közvetítette mondanivalójukat műveiben, mert széles látókörének köszönhetően az egész szellemi horizonton tájékozódott. Saját magát is, a külföldi szerzőket is Isten ügyének szolgálatába állította, s azon a „harctéren", amin ő „hadakozott”, sikereket ért el minden műfajban. Nagy tudása sok adatot, széles választékot kínált, hallgatóknak, híveknek egyaránt. Személyében nemcsak az egyház és teológiatörténet, hanem a magyar művelődéstörténet kiemelkedő alakjára emlékezünk. Kívánsága szerint, jeltelen sírba temették, amikor meghalt, mint Kálvin Jánost. [2] 

Temetésén gyászbeszédet Skaricza Máté mondott. Sírversét is ő írta :

„Elragadó szónok, tisztelt s csodaritka tekintély.
A lángész, aki szent és kegyes életet élt,
A termetre kicsiny, de jeles tudós pihen itt lent.
E sir csendes ölén: István, a Szegedi.
Mint jeles ifjú járt külföldön kétszer is, izzón
Vágyván hallani Luthert meg Fülöpöt.
Míg tör elõre, meg amíg buzgón hinti az új tant,
Tűre sokat békén s szenvede kínokat is.
Végre szelíd nyugtot Kevi népe adott vala néki,
És épült az öreg bölcs tanítása nyomán.
A Krisztusnak igaz követõje megőrzi híven
Emléked, te serény a hű katonája neki!” [3] 

Emlékét több településen, például Mezőberényben, Békésen, Cegléden szobrok, emléktáblák, domborművek őrzik.

Forrás:

[1] http://leporollak.hu/egyhtori/cikkek/PS09_421.HTM

[2] http://www.patakarchiv.hu/wa_files/egyreform.pdf

[3] http://www.sk-szeged.hu/statikus_html/kiallitas/szegedikis/eletrajz.html

https://mno.hu/migr_1834/szegedi_kis_istvan__pokoljarasa-326043

https://www.kozterkep.hu/~/20803/Szegedi_Kis_Istvan_Bekes_1965.html