Fábri Gergely pedagógus, költő, evangélikus püspök

Fábri születése azon gyászos időszakba esik, mely a 17. század végén a magyarhoni papok és tanítók pozsonyi elítéltetésével és gályarabságával vette kezdetét s a melyben gyülekezeteink fenekestől voltak felforgatva. Ki gondolt ilyenkor az anyakönyvekre!

Az általa vezetett egyházlátogatási jegyzőkönyvekben másoknak születési adatait, például a maga tanítójáét is pontosan bejegyezte és a maga személyére vonatkozó egyéb adatokat sem hallgatta el: addig születése napját és helyét, szülőinek nevét nem említi. 

Más forrásokból tudjuk, hogy Osgyánban, Gömör megyében született, hozzávetőleges számítás szerint a 17. század legutolsó vagy a 18. század legelső éveiben.
Schmal András ratkói lelkész, a jeles történetíró, aki személyesen ismerte, s képzettségéről, szerénységéről és egyéb erényeiről a leghízelgőbb szavakkal nyilatkozott, azt mondta szülőiről, hogy azok köztiszteletben álló tekintélyes emberek voltak Osgyánban.

Hazai iskoláink közül az otthonin kívül a győrit, késmárkit és a sopronit látogatta. 1728. évi okt. 2-án a vittenbergi főiskola hallgatójául iratkozott be.

Az 1731. febr. 14-én külföldön vette a győri gyülekezet meghívó levelét, mely őt Perlaky utódjául és valószínűleg ennek ajánlatára diakónusnak és konrektornak hívta meg az iskolához. Három évi távollét után felavatott lelkészként tért vissza hazájába.

Győri oktatói hivatalát 1737. máj. 23-án cserélte fel a vadosfai papsággal. Vadosfa Sopron megyében artikuláris hely, azon szerencsés egyházak közé tartozott, melyeknek szabad és nyilvános vallásgyakorlata az 1681. évi soproni országgyűlés 26. cikkelyében volt biztosítva.

Ne feledkezzünk meg a vadosfai papnéról, született Kövesdi Dorottya Zsuzsanna asszonyról, aki Fábrinak a gondteljes és fáradalmas munkában hű élettársa, segéde és vigasztalója volt.

A püspökiktató vadosfai gyűlésen pedig 1742. febr. 27. egyházkerületi jegyzővé választották. Egyszersmind a győri esperesség jegyzőkönyvét is vezette. A Nemes-dömölkön tartott kerületi gyűlésen 1746-ban egyházkerületi számvevői vagy ellenőri hivatalt is ruháztak rá, mert a kerület levéltári és pénztári ládájának egyik kulcsát neki adták át. 1750-ben választották püspökké.

A vadosfai vallási zavargásnak megítélésére fontosak magának Fábrinak, az események áldozatának, és az egyházkerületi, valamint a győri esperességi jegyzőkönyvekbe sajátkezűleg irt feljegyzései.

Magában az artikularis anyaegyházban sem volt nyugtuk az evangélikus híveknek, noha itt ők majdnem kizárólagosan maguk lakták a falut. 1745-ben  Desserits Ferenc római katolikus lakos, aki családjával jóformán csak maga volt itt igazhitű a csupa eretnek között, bűvészi mesterséggel és boszorkánysággal vádolta az öreg Vizközi Mihály tanítót és nejét Balog Évát, mint olyanokat, akiket boszorkányok módjára tűzön kellene megégetni.

1747-ben pedig ugyanezen Desseritsnek felesége. Kis Erzsébet és fiuk Desserits András magát a lelkészt, Fábri Gergelyt istenkáromlással vádolta be. Ez volt Fábrinak első perbefogatása. Négy érdemes ügyvédet és tizenöt tanút vett maga mellé, s felmentetését csak Németh Gyurkónénak, a vádlók katolikus lakónőjének köszönhette, mert megesküdött rá, hogy Desserits András a kérdéses időben otthon sem volt. Panaszosan hányja fel Fábri ez esetre vonatkozólag: „A sok költség meglett, baromfival nem győzvén, saját tehenemet is le kellett vágatnom, eklézsiám semmi segítséggel nem levén."

A vasmegyei Répcelakon lakó Kisfaludi Balázs, római katolikus nemes, zálogjogon bírt ez időben Vadosfán az evangélikus templomtól 20 lépésnyire fekvő puszta telket, melyet néhai Szegedi Bálint és neje Kisfaludi Katalin zálogosítottak el. S bár ezen birtoknak tisztázása végett a zálogba adók leánya Szegedi Julianna, férjezett Kerekes Mihályné, már négy évvel előbb pert indított s azon birtokon, mint per alatt levőn, Kisfaludinak nem is lett volna szabad semmi újítást tennie; s bár a birtokhoz többeknek, köztük evangélikusoknak is lett volna joguk: mégis ott az 1751. évi július havában egy katolikus kápolnát kezdett el építtetni.

Vadosfának evangélikus birtokosai először a nádorhoz Pozsonyba, azután pedig egyenesen a királynőhöz fordultak folyamodással, amelyben hivatkozva mind protestánsoknak, mind a katolikusoknak vallási téren felségengedély nélkül minden újítást megtiltó királyi rezolúciókra kérelmezik, hogy őfelsége a már megkezdett kápolnaépítést hagyatná abba. Mielőtt azonban a királyi válasz leérkezett volna, a kápolna elkészült és katolikus részről megtörténtek a készületek annak felszenteltetéséhez.

Híre ment annak is, hogy a győri püspök két csapat katonaságot fog küldeni a mihályi-i plébános rendelkezésére. Ilyen és hasonló hírek annál könnyebben hitelre találtak, mivel az erőszakos templomfoglalások gyakoriak voltak ez időben. Így Vadosfának és a környéknek megrémült evangélikus lakossága már az előző napon, aug. 19-én összegyülekezett Vadosfára, hogy hirtelen meg ne lepettessenek. A faluba vezető utakat trágyával és egyéb gyim-gyommal megrakott szekerekkel eltorlaszolták. Szent István napján már a kora hajnal ébren találta a rettegésben levő vadosfaiakat, és a környékből ide sereglett evangélikusokat. Férfiak és nők kapákkal, villákkal és egyéb szerszámokkal fölfegyverkezve tömegesen állották körül a falut s így őrködtek annak bejáratai felett. Ezalatt verekedés tört ki a katolikusok és az evangélikusok között: "A szekérsáncon belül levő evangélikusokat kövekkel és cserépzsindely darabokkal dobálták, nem egyet meg is sebesítvén közülök". Amint ezen összetűzésnek híre a faluba is eljutott, az ottani nép, különösen pedig az asszonyok seprőkkel és botokkal a faluvégre, a verekedés színhelyére rohantak és az ütlegekkel súlyosan megkínzott Radó Istvánt kiszabadították. A verekedést kezdő katolikusokat egész a vadosfai határig verték vissza. Erre azonban már a főbírák és a faluban volt egyéb higgadt evangélikusok is ott termettek és véget vetettek a verekedésnek. Eme visszafutamodás alatt történt, hogy a mihályi-i határban egy Rosta János nevű, különben is sorvadásban szenvedett kisfaludi katolikus öreg sebek nélkül ugyan, de mégis holtan találtatott.

Fábri így ír számadókönyvben: „Itt következett a Vadosfaivai gyöpön Szent István király vérrel festett napja, melyet még gyermekeinknek is siralmassá tette kiváltképpen az engedetlen s gondatlan, a gyöpön kívül vérekedő ifjúság, abban se szándékja, se akaratja, még csak tudománya se lévén a faluba benn, csendességben az Aug.Confession levő népnek; akkor immár az ekkla elejinek protestatiójára mindenfelöl a bucsus nép haza takarodván, megértvén, hogy felséges királyné asszonyunk előtt légyen a dolog, egyedül a mihályi pap népével együtt kivül a gyöpön tartózkodván."

Azonnal ment a jelentés a királynőhöz és a Pozsonyban ülésező országgyűléshez. Mivel az alispán is az országgyűlésen tartózkodott, távollétében, hat nappal a verekedés után helyettese Kramarits László fogatta össze feles számmal a rábaközi evangélikusokat. Azokat, akik bebizonyíthatták, hogy a verekedésben semmi részük sem volt, szabadon bocsátotta, de még így is negyvenkettőt vasra verve csukatott el Eszterházy hercegnek hat, más és más helyen levő várában korra, nemre és némelyeknél még a nemesi kiváltságokra való tekintet nélkül is.

Miholics Mihály, az elfogottak közt levő vadosfai lakos, alattomban levelet küldött haza, öreg anyja és felesége által kérvén tanácsot az otthon levőktől. Miholicsné többször nógatta Fábrit, hogy férjének levélben küldjön megnyugtató tudósítást. De a lelkész ezt óvatosságból a vizsgálati fogságban ülővel szemben megtagadta. A nő Horváth Ádám nevű rokona által íratott férjének. S ez a levél keverte veszedelembe Fábrit is. Ugyanis a levélben többek között ezek voltak írva: „Jó reménységgel legyetek, mert az Isten támasztott Patrónusokat a külső országokban is. Tiszt. Fábri uram köszöntet benneteket." A kézbesítéssel megbízott atyafi szerencsétlenségre a kapuvári vár kapujában elvesztette a levelet, így ez a hatóságnak kezeibe került, mely azt a vizsgálati iratokhoz csatolta.

A magyarországi protestánsok végső szorultságukban külföldi fejedelmek pártfogását is kérték az igazságtalan üldöztetésekkel szemben. II. Frigyes, porosz király erélyesen fel is szólalt érdekükben. Ezek a "beavatkozások"  kellemetlenül érintették a bécsi udvart. A levelek szerzőinek Prónay Gábort tartották, őt a királyi kancellár, Nádasdy Pál nem csak személyesen megdorgálta, hanem bilincsekbe veretessel is megfenyegette. A királynő pedig 1751-ben szept. hó elején a pozsonyi országgyűlés ideje alatt éjjel maga elé hívatta s legnagyobb rosszallását fejezte ki afelett, hogy a protestánsok „idegen isteneknél" keresnek segedelmet. Hasonló lépésektől ezután felségsértés bűnének terhe alatt tiltattak el a protestánsok.

Fábrit a legfelsőbb birodalmi kancellária vonta igen súlyosnak ítélt gyakornokokkal felelősségre. Fábri október hó 10-én vette az idéző levelet. Okt. 25-re rendelték őt a németkeresztúri várba. A papné, hét élő gyermek anyja, a nyolcadikkal volt várandós és a szüléshez egész közel.

Mihelyt az idéző levelet vette, Fábri már másnap, okt. 11-én Sopronba ment, s közölte itt ügyét Vitnyédy Józseffel, Chernél Lászlóval, Káldy Mihállyal, az egyházkerületnek  világi korifeusaival. Azt a tanácsot adták neki, hogy menjen el előzetesen az alispánhoz s kérjen tőle felvilágosítást az idézőlevélben foglalt homályos kifejezésekre nézve.

Festetics Pál alispán értesülvén arról, hogy Fábri az előleges nyomozás kimerítő adataival, tanukkal és ügyvédekkel megérkezett, megüzente neki, hogy a fegyelmi szék elé a megidézetteken kivül senki prókátort sem fog bebocsátani. Fábri ügyvédei, és a 20 tanú a vár kapujában maradtak.

December 19-én már hetedszer kellett megjelennie a fegyelmi törvényszék előtt. Ez alkalommal Pásztori László, megyei jegyző több jó indulattal vezette a tárgyalást. Ez volt a tárgyalásnak utolsó napja. E napon engedtetett meg elsőben, hogy a jelen volt evangélikus világi urak Fábrit fogságában meglátogathatták, ugyanis az alispán ezt eddig megtiltotta. 

Fábrinak az egész telet vizsgálati fogságban kellett töltenie, A börtönőr és egész családja csakhamar jó barátjai lettek a fogoly papnak, s megengedték neki, hogy könyvtárából Vadosfáról néhány német teológiai munkát hozathasson.

Április 13-ára a többi foglyok vasra verve Nemeskérre, a megyeházára vezettettek az ítéletnek meghallgatása végett. Számos előkelő egyházi és világi férfiak, valamint temérdek nép jelenlétében itt hívták elő a többi fogoly között Fábrit is, hogy meghallgassa a reá és gyülekezetére kimondott Ítéletet.

Fábri Gergely „vadosfai praedicans", a neki tulajdonított kihágások miatt s azért is jelesül, hogy az ugyanott jelen volt főbírák intéséhez képest a nép csillapításában közreműködni nem akart, mostan viselt szuperintendensi hivatalából elmozdittatik és a jövőben sem viselhet ilyen vagy ehhez hasonló tisztséget. Azonfelül Vadosfa területéről, mint a bűntény színhelyéről kitiltatik úgy, hogy oda soha többé be ne bocsáttassék. Mindazáltal azon reményben, hogy meg fogja magát javítani, ő császári és királyi felsége kegyelmesen megengedi neki, hogy más helyen prédikátori hivatalt viselhessen.

A vadosfai egyházra vonatkozó pont röviden ez: ámbár a vadosfai kihágások oly súlyosak, hogy nem csak az egyesek, hanem az ágostai hitvallásúak közösen is büntetést érdemelnének: mégis őfelsége még ez alkalommal csász. és kir. kegyelméből nekik a szabad vallásgyakorlatot további rendelkezésig megengedi; úgy azonban, hogy a vadosfai katolikus kápolna a fentebb emiitett büntetési pénzekből megépíttetvén oly állapotba helyeztessék, hogy ott illő módon lehessen vallásos szertartásokat végezni.

Emléke is maradt a vadosfai vallási zavargásnak. Ez a Vadosfa végén ma is látható, úgynevezett „fehér kép”. Ez egy, a verekedés színhelyén álló, homokkőből faragott oszlop, kőkocka alapon. Az oszlopon a keresztrefeszítés eszközei vannak primitív domborműben kivésve, az oszlop tetején Mária ül, a kőkockának belső, az országúttól elfordult lapján pedig már kissé bemohosult, de ezért jól olvasható felirat áll: „Ez a hely, mely az istentelenek által megfertőztetett MDCCLI." 

Többszöri folyamodásra csak az 1830. április hó 20-án oldotta fel a helytartó tanács a vadosfai evangélikus templomot a zár alól. Azóta az evangélikusok szomorú emlékünnepet ülik meg e napot.

Fábri Gergely 1753-ban Kertára, Veszprém megyébe kapott lelkészi meghívó levelet. Kertán talpfa fundamentumon, karó- és vesszőfonású, agyagsárral tapasztott, szalmatetővel fedett sövényfallal lehet az egykori szuperintendensnek rezidenciát építeni. Fábri Gergely maga is belenyúlt a tűznél melegített sárba. Nejével és leányaival sározzák a sövényfalat.

1754. elején meghívást kapott Bókodra, Komárom megyébe. A kertaiak marasztalták, így nem ment. 1756-ban Várpalota hívta. Ezt a meghívást is megköszönte és maradt. Csak 1759-ben, amikor ismét artikuláris helyre, Nemescsóra hívták, hagyta el Kertát, a több jövedelemmel öreg napjairól és családjáról akarván gondoskodni.

Keveset tudunk nemescsói papságáról és itt töltött utolsó éveiről. Mint Mlinarik László utóda jött ide is magyar papnak az 1759. április havában. A keresztelési anyakönyvbe írt saját kezű feljegyzése szerint ápr. 11-én választatott és hivatkoztatott meg törvényesen.

Feltűnő, hogy a Fábri idejéből való nemescsói anyakönyvek nem teljesek. Maga Fábri a keresztelési anyakönyvet csak 1759—1762. január haváig, az esketésit pedig 1761-ig vezette. Halotti anyakönyv pedig, melyet ő irt volna, nincs. Ezt pótlólag állította össze, de csak 1761-ig tudta felvinni az 1787-ben megválasztott Tatay Pál nemescsói lelkész.

Úgy látszik,  az 1761-ik esztendő volt Fábrira végzetes, ez törte meg őt egészen, mert ettől fogva sem anyakönyvek nem tanúskodnak papi működéséről sem egyéb emlék nem bizonyítja, hogy valami nagyobb mérvű alkotást hagyott volna maga után.

Meghalt az 1766. január havának első napján. Magyarul beszélt felette Balogh Ádám, nemeskéri pap, németül pedig Kerling András nemescsói paptársa.

Fábrit vezérszerepre képesítette tudományos készültsége. Tudományos készültségéhez járult erkölcsi szigora, erélye és szervező talentuma. A püspökségre alkalmassá tette őt igazi papi jelleme és papi hivatottsága. Kitűnő szónok volt. Ártatlan volt a Vadosfán történtekben is: atyai intő és kérő szavaival akarta elejét venni az összetűzésnek; óvatosságból és elővigyázatból a főbírót is kihívatta a versengések színhelyére.  Ami vallomás történt is ellene, az jelentéktelen volt, vagy megcáfoltatott.

Payr Sándor rövid jellemzésének utolsó mondatai Fábri Gergelyről: "első rendű csillag dunántúli evang. püspökeinknek tisztes sorában, a ki hosszabb pályát és más sorsot érdemelt volna. Mindenesetre különbet, mint hogy homály, feledség és hálátlanság boritsa dicső emlékezetét. [2]

Forrás:

[1] http://www.szombathely-lutheran.hu/egyhaztortenet/egyhazkozseg-62.html

[2] https://library.hungaricana.hu/hu/view/EvangelikusPayrSandorMuvei_012_Fa...

Payr Sándor: Fábri Gergely dunántúli evangélikus püspök és az 1751. évi vallási zavargás Vadosfán. Egyháztörténeti monográfia. Budapest 1894. (A Luther-Társaság XIX. kiadványa)XI. Fábrinak rövid jellemzése.