László János evangélikus tanító

Várpalotán, 1821-ben született. Mivel korán árvaságra jutott, nagyatyja, László Sámuel, mencshelyi  evangélikus lelkész vette pártfogása alá. Elemi iskoláit  Mencshelyen végezte.

Egy családi katasztrófa miatt a már 14 éves fiút nagyatyja Prépost Ferenc jeles tanító, s rokon további gondviselésére bízta. Itt működött mint tanító-gyakornok: tanított és tanult, hogy gimnáziumba léphessen. Időközben nagybátyja, a már pápai lelkésszé választott László Jónás arra törekedett, hogy unokaöccsével a megyei esperes előtt a szigorlatot letétethesse.

A szigorlatot 1838-ban tette le, így a Dunántúli Egyházkerület 1829. közgyűlésének 54. végzése értelmében képessé vált  egyházmegyéjében a tanítói teendők teljesítésére. 1839-ben Galsára került, már rendes tanítóul. Innen 9 hónap után Karakószörcsökre távozott, ahol 5 évet töltött. Ezután Bakonyszentlászlón folytatta a tanítást, majd 5 év leforgása után Homokbödögére, 3 év múlva pedig Rigácsra költözött, ahol 3 és fél évig működött. Végül Kiskamondra került, ahol  nyugalomba vonulásáig tanítóskodott.

Szilvágyi Károly ajkai tanítóval együtt hirdették: „Elvész a nép, mely tudomány nélkül való!“. Neki is része volt abban, hogy 1859-ben szept. 26-án megalalakult  a  Somlyóvidéki Tanító Egyesület.

A tanító:

Kedves modora, analizáló, értelmes, mindenkit meggyőző érvelései, a kisdedekkel való szelíd bánásmódja, valamint a felnőttek körében kifejtett nagybecsű tervei, oly elismerést szereztek neki az egész Dunántúlon, hogy a soproni tanítóképző intézetbe hívták tanárnak, de ő e nagy kitüntetést nem fogadta el, mert úgymond: ebben a kis körben kezdte munkáját, s itt is akarja azt befejezni.

A dunántúli egyházkerület népiskolai bizottságának tagjává, és a veszprémi egyházmegye törvényszékébe közbíróvá választották. Nem kisebb pálmalevél jutott neki az 1870. évben, amikor a Somlyóvidéki Tanító Egyesület elküldte a budapesti első, Országos Tanítói Gyűlésre, ahol érdemeinek méltánylásáért, mint az, hogy az Egyesület büszkeségére a Gyűlés egyik alelnökévé nevezték ki.

A lapszerkesztő:

1862-ben Kertán tartott értekezleten hangzott el, hogy szükséges volna egy tanügyi lap szerkesztése és nyomtatása. Amennyiben az anyagi lehetőségek ezt nem teszik lehetővé, legalább egy, a somlyóvidéki tanítók önképzését eszközlő írott közlönyt jelentessenek meg. Így indult el még ugyanazon év szept.1-jén „Tanodai Közlöny“ cím alatt egy írott havi szaklap László János szerkesztésében és kiadásában.

"Ha meggondoljuk, hogy egy ilyen írott, 3-4 ívet betöltő lapnak szerkesztése, tisztán olvashatókig való leírása, az akkori nehéz viszonyok közötti szétküldése, mennyi gondot, szorgalmat, körültekintést igényeltek, hogy azok fennakadás nélkül a kartársak kezeihez jussanak; ha tekintetbe vesszük, hogy neki mennyi éjszakai nyugalmát rabolta el és mily nagy anyagi áldozatába került, miután ezen szépirodalmi lapot 3 éven keresztül megszakítás nélkül nemcsak szerkesztette, de kiadási költségeit is a magáéból fedezte: akkor bámulnunk kell elköltözött vezérünk kitartását, munkaképességét és önfeláldozását. Az elismerés koszorúja nem is maradt el, mert néhai Pálfy József soproni tanitó-képző-intézeti igazgató is kért azokból mutatvány-számot. íme, igy tette egy lánglelkü kartárs egyesületünket híressé és köztisztelet tárgyává." 

A családapa:

Példásan és mintaszerűen folytak napjai nejével Koppán Erzsébettel, de ezen frigyből származott három kedves gyermek szerencsétlen sorsa, sok aggodalmat, bút és bánatot okozott nekik.

Idősebb leányuk, Eleonóra Kisberzsenybe ment férjhez, Mendel Lajos nevű földműveshez, aki már 1850-ben elhalt, s 5 árva gyermeket hagyott maga után. Az édesanya egy szerencsétlen esés következtében néhány év múlva   szintén elhalálozott, s a már akkor szinte özvegyen maradt agg apjára hagyta 5 árváját; kiket ezután magához is vett László János Kiskamondra, s további nevelésükről gondoskodott.

Kálmán fia már a pápai Kollégium IV. osztályába járt, midőn egy vészes betegség, 16 éves korában kiragadta a családból.

Mária nevű hajadon leánya, aki egy baleset folytán örökre béna maradt,  nemeslelkü, zseniális eszű, kiváló műveltségű, apjának a tanításban páratlan segéde; a jegyzőségnél, melyeit László János több helyen folytatott, az ügyiratok, folyamodványok stb. elkészítésében utolérhetetlen; a kiskorú árváknak pedig hű gondviselője vala, 1889-ben szintén itt hagyta a fájdalomtól összetört édesapját.

László János mindenkivel, mindig előzékeny, barátságos jó akaratot tanúsított. Igazi barátai iránt megdönthetetlen hűséggel viseltetett. Irigyei lehettek, de ellenségei soha sem voltak, mert ezeket le tudta fegyverezni szeretetteljes modorával. [1]

Forrás: 

[1] https://library.hungaricana.hu/en/view/Evangelikus_Nepiskola_1903/?query...

Evangélikus Népiskola, 19031903 / 12. számPlevniczky Pál: László János életrajza 362-367.