Szakolca és Trencsén földrajzi elhelyezkedéséből fakadóan számos korábbi jellegzetesség még erőteljesebben tetten érhető, hiszen e két város a fehérhegyi ütközetet követően szülőföldjükről elűzött cseh és morva protestánsok (cseh testvérek, evangélikusok stb.) elsődleges célpontjai voltak. Ahogy korábban már jeleztük, a Habsburg Monarchia osztrák és cseh-morva tartományaiból erőszakkal elkergetett nem katolikus lakossága (akik nem voltak hajlandóak megtérni katolikus hitre) a Magyar Királyság szabad királyi városaiban is menedéket leltek. Modor, Bazin, Szentgyörgy, de főként Pozsony és Sopron városokba osztrák nemesi családok tömegei költöztek ekkor. Szaklca és Trencsén esetében ezt a migrációt erősítette az a tény is, hogy mindkét városban a szláv népesség volt többségben, irataikat és jegyzőkönyveiket is a helyi szláv nyelven írták, a helyi közigazgatás nyelve is ez volt. Ez a tény egyben a magyarországi kutatás nehézségét is jelenti: szinte az összes forrás már a 16. században szláv nyelvű. Nem csodálkozhatunk hát, hogy erről a két városról nincs magyar nyelvű szakirodalom, de azon már inkább álmélkodhatunk, hogy szlovák nyelvű is csak csekély számban található. Kivétel ez alól Szakolca esetében Jozef Šátek régi munkája, valamint Trencsén esetében Peter Brindza fiatal történész írásai.
Szakolca városa a többi szabad királyi várossal ellentétben nem tért át teljes mértékben, így a helyi evangélikus polgárság viszonylag gyenge volt. Sajnos a városnak korai iratanyaga nem állt rendelkezésre, de mivel az evangélikusok beáramlására inkább a bécsi békétől kezdve került sor, így nem is nagyon volt arra esély, hogy ellenkező esetben lett volna iratanyag. A feltárás során összegyűjtöttem az összes levéltári anyagból kigyűjthető levéltári dokumentumokat. Külön figyelmet fordítottam a városi könyvekre, hiszen itt találhatók a legrelevánsabb források az evangélikus egyházról. A városi jegyzőkönyvekben jelentős számú szláv nyelvű bejegyzés található a helyi evangélikus egyházról, főként a 17. századból. A városi jegyzőkönyveken kívül ide számíthatjuk a végrendeleteket és a különféle adásvételi szerződéseket tartalmazó köteteket is. Itt leginkább arra lehetett felfigyelni, hogy a 17. század első negyedétől kezdve nagy tömegben beáramlott morva és cseh reformátusok (cseh testvérek, evangélikusok stb.) számos végrendeletet hagytak hátra, amiben a helyi lelkészre és az egyházközségre hagytak különféle pénzösszegeket vagy tárgyakat. Itt található a helyi evangélikus közösség működését lehetővé tévő szerződés is, amiben egy városi telket adományoztak az evangélikusoknak, ahol megépíthették első templomukat. Ezt követően a helyi evangélikus lelkész segítségével sor került a helyi egyházközösség irattárának felmérése is, amit a 20. század elején Daniel Gabriel Lichard evangélikus lelkész és író rendezett. Az iratanyag két legrégebbi irata az 1606-ban és 1657-ben összeírt evangélikusok listája volt. Egyebekben az evangélikus egyház kisebb iratanyaga található, főként a 19. század második felétől.
Trencsén városában ezzel szemben más utat járt be az evangélikus egyház, mivel a trencséni vár birtokosai igen korán áttértek az evangélikus hitre, ahogy (bizton számítva a helyi nagyhatalmú földesúr támogatására) a város is. A városi levéltár teljes, szóba jöhető iratsorozatának áttekintését követően sikerült nagyon szép gyűjtést elvégezni, amire a trencséni kollégák támogatása nélkül nem kerülhetett volna sor. Annak ellenére, hogy a szakirodalom alulbecsüli e forrástípus jelentőségét, a felekezetváltás kérdéskörének feltárásában a számadáskönyvek voltak a leghasznosabbak! Az elszámolásokból ugyanis fel fedezhettük azt az időpontot, illetve annak előzményeit, amikor a lutheri hitre történő áttérés megtörtént. Erre korábbi kutatásaink során nem tudtunk adatot találni. Az első erre utaló jelek szerint az 1530-as években a városi tanács megrendelésére a feltehetően elhagyott kolostor épületét kezdték bontani, hogy az innen nyert építőköveket a plébániatemplom építésére használják fel. Ez még önmagában csak a helyi katolikus egyház, pontosabban a szerzetesrendi hálózat meggyengülését mutatta volna. Két évtizeddel később azonban gyökeres változásokról számolnak be a számadáskönyvek. Amíg ugyanis korábban a helyi plébániára vonatkozóan semmilyen más bejegyzés nem található, az 1549/1550. évi számadáskönyvben teljesen új elemként jelent meg a tisztviselők között (sőt köztük is elsőként) a plébános, valamint az iskolamester. Utóbbi lehet természetes dolog, de a plébános fizetését csak úgy lehet elképzelni, ha a plébániát vivő személy már nem a helyi egyházi jövedelmekből élt, hanem őt a helyi egyházi jövedelmeket szekularizáló városi tanács fizette! Ezt követően teljesen általánosnak tekinthetők azok a bejegyzések, amelyekben a helyi plébánost (most már akár helyi lelkésznek is nevezhetjük!) a városi tisztviselők között elsőként sorolták fel.
