Hegyfalusi György imádságszerző

Születésének pontos idejét nem ismerjük, csak annyit, hogy a vasmegyei Hegyfaluban született. Még gyermek lehetett, amikor evangélikus lelkészeket idéztek a vértörvényszékek elé, s aki nem tágított hitétől, gályarabságra ítélték. Az éles eszű ifjú a soproni iskola tanulója, majd a tübingai egyetem hallgatója volt. Onnan hazatérve ismét Sopronban élt. Az itteni, ún. konventi levéltárban maradt reánk egy kötelezvénye, melyet 1686. június 11-én írt, s amelyben ígéri, hogy a soproni gyülekezet anyagi segítségének elnyerése esetén az evangélikus lelkészi pályát választja és abban marad meg élete fogytáig. Tudta, hogy ez hányatott életet, üldöztetést jelent, mégis erre kötelezte magát. Így került Wittenbergbe a reformáció középpontjába. Wittenbergben első feladatának tekintette, hogy tudományos fokozatot szerezzen, ami sikerült is neki: megszerezte a „magister”-i címet. Talán erre készült 1692-ben egy munkája ezzel a címmel: „Dissertatio moralis de conscientia”. (Erkölcstani értekezés a lelkiismeretről)

Hazatérve az ifjú magister a tekintélyes győri iskolához került rektornak. Talán már a német egyetemeken kaphatott pietista hatásokat s most ezeket csak elmélyítette győri tartózkodása, hiszen itt volt akkor a magyar pietizmus fellegvára. Győrben csak néhány évig lehetett, mert 1696-ban Nagyvázsonyba hívták meg lelkésznek. Itt az volt a panasz ellene, hogy az előírt perikópák helyett maga választ igehirdetési textusokat.

A töröktől visszafoglalt területeken csak azok kaphatták vissza földjüket, akik hitelesen igazolni tudták annak tulajdonjogát. A súlyos harcok során igen sok jobbágy vesztette el minden személyi tulajdonát. Nagy volt az elégedetlenség és a szegénység. Egyre növekedett a reformáció népének üldöztetése is. A sok, szenvedésben megkeseredett ember önvédelmi harcot kezdett. A Habsburg hatalom Heister tábornokot bízta meg, hogy tapossa el az ellenállást. Heister 1704-ben megszállta az egész Dunántúlt. Hegyfalusit is elűzték gyülekezetéből. A földönfutóvá lett evangélikus leikész így folyamodott Rákóczi Ferenchez: „Nagyságodért Istent imádó alázatos ozegény legény hív szolgája lévén, az ellenségnek kegyetlensége miatt minden javacskáimtól megfosztatva, szegény feleségemmel, kisded gyermekemmel hazámon kívül nagy nyomorúságban kellettik bújdosnom”. Nyolc hónapon át Rákóczi seregének tábori lelkészeként szolgált, mert ő is szívből kívánta hazája felszabadulását a Habsburg uralom alól.
Ebben az időben írhatta „Nyögő Galambotska” című énekét.

1706-ban Rozsnyón magyar pap. Hányódó élete újabb két év múlva visszaviszi a Dunántúlra, talán ismét Nagyvázsonyba. A Rákóczi-féle szabadságharc bukása itt érte. Üjra tovább kellett mennie, 1713-ban már mint devecseri papot a kemenesaljai egyházmegye főesperesévé választották. Itt  főesperesként esküt tett az Ágostai Hitvallás és a Formula Concordiae hűséges megtartására. 

Csak egy évet tölthetett  Devecserben, mert elűzték, mint aki együttműködött a kurucokkal. Ezután Szergényben viselt papi tisztet. 
Ő adta ki azt az esperesi körlevelet, melyben közli a vármegye végzését, hogy ahová a kurucok a szécsényi országgyűlés „szabadságtól ihletett egyezsége” alapján hoztak papot, azokat onnan el fogják űzni. Így kergették el őt magát is 1716-ban innen is. Letéve esperesi tisztét Dörgicsén, két év múlva Mencshelyen, majd újra Nagyvázsonyban szolgált. Újabb három év múlva Kapolcson, majd négy év múlva, most már utoljára tér vissza Nagyvázsonyba. A sok viszontagság és megpróbáltatás között, megalázó vádaskodásoktól megtörve, életének ez az utolsó négy éve a legtermékenyebb. Itt írta imádságos könyvét, amelyet verses, költői formában írt, illetve fordított, s amelyet a magyar irodalom értékei között tartanak számon. Egy évvel halála előtt adta ki „Centifólia azaz Százlevelű rósa, a mely két ágbul avagy részbül álló, rakott sok rendbéli kegyes reggeli, estvéli ünnepnapi és minden szükségbeli egeket hatható képpen illatu könyörgésekkel és hála adásokkal ki nyílt M H Gy uram által. 1729.”. Ez az imádságos könyve 560 lapon gazdag tárháza volt a lelki épülésnek.

Lássunk egyet vigasztaló imádságai közül:

Mostani gyászodban tartsd nyereségednek,
Illattyát nyújtsd kérlek a te Istenednek.
Ennek erejével elméd bátoríthatod,
Vásár-mivelő nap illattyát szagoihad,
Ünnepnap pediglen bokrétádat nyújthad Mennyei mátkádnak hiteddel ajámhad Ha pedig valami nyavaja téged ér,
Vagy hozzád akármi szomorú eset fér:
Eme Rózsa szálat vedd elől, félre tér Minden keserűség, ostromlani nem mér.

Hegyfalusi György igaz hazaszeretete imádságaiban is megmutatkozik. „Diétakor mondandó imádságban” így könyörög:

Adgy szegény hazánkban kívánt csöndességet,
A Sionnak lelki s testi békességet...
Méltóztassál a mi kegyes királyunknak Es az ő Fölsége jó tanácsosinak Szivek igazgatni a potentátoknak,
A magasabb széket ülő több uraknak,
Hogy tanácsok neved szeret dicséretire Elpusztult Hazánknak fölépülésére, Anyaszentegyházunknak nevelkedésére,
Légyen özvegy s árva előmentségére.
A nagyvázsonyi anyakönyvben Hegyfalusi Györgyről ezt olvassuk: „1730. jan. 5. Kettős tiszteletű M. Hegyfalusi György e világból kimúlt és elte- mettetett. A többiről nem emlékezünk.”.

Nagy része van abban, hogy imádságos könyve az üldöztetésben kifáradt, elcsüggedt, sokszor a lelkészi szolgálattól is megfosztott gyülekezeteket átsegítette az elnyomatás korszakán és a Türelmi Rendelet megjelenésére megéledhettek a dunántúli gyülekezetek.
Sólyom Károly [1]

Egy kis történelmi adalék:

Rákóczi Ferenc - amennyire csak lehetett - kiküszöbölte a vallási ellentéteket a szabadságharc táborán belül. Ő maga buzgó katolikus volt, de korlátozta saját vallása politikai érvényesülését is. Szigorú intézkedéseket léptetett életbe a jezsuita rend ellen. Seregében neves evangélikus lelkészek szolgáltak, például id. Acs Mihály, Hegyfalusi György. Bizalmasai és kormánytanácsosai közül többen protestánsok voltak, saját szavai szerint hadseregének kilenctized része is közülük került ki. Természetes volt, hogy az általa elfoglalt területeken biztosította az evangélium szabad hirdetését a protestáns egyházaknak is.
Az 1705. évi szécsényi országgyűlés kimondta a protestánsok szabad vallásgyakorlatát az 1608. és az 1647. évi törvények alapján; a „földesúri jog” megszűnését (vallási vonatkozásban); a vitás templomok odaítélését a lakosság többsége számára; fejedelmi biztosok kinevezését az elfoglalt templomok visszaadására. Az így létrejött vallási béke örömére a fejedelem külön emlékpénzt veretett. Ezeket a határozatokat az 1707- es ónodi országgyűlés is megerősítette. [2]

Forrás:

[1] https://library.hungaricana.hu/hu/view/Evangelikus_Naptar_1967/?query=he...

Sólyom Károly: Akik a reformáció útján jártak - Hegyfalusi György 94-96.

[2] https://library.hungaricana.hu/hu/view/EvangelikusElet_2003/?query=Hegyf...

[3] https://library.hungaricana.hu/hu/view/EvangelikusElet_2002/?query=Hegyf...

Bővebben:

PAYR Sándor, M. Hegyfalusi György a hitvitázó és imakönyvíró: Viharos papi életpálya a kurucvilágból, Evangélikus Élet, 1937. júl. 11., 214– 216, júl. 25., 227–229, aug. 8., 241. - Centifolia, imádság, Hegyfalusi György