Nagymegyeri Besnyei György református prédikátor

A tizennyolcadik század egyik legjelentősebb protestáns bibliafordítói vállalkozása soha nem került nyomdába. Bottyán János bibliafordításaink „hamupipőkéjének” nevezi ezt a kéziratban ránk maradt munkát. Alkotója Nagymegyeri Besnyei György református prédikátor, tudományokban és különösen a keleti nyelvekben járatos férfiú volt. 

Nagymegyeren (Vel’ké Ludince), Komárom megyében, 1675 táján született. A nagyszombati jezsuita központ közelségének köszönhetően hamar átélte a katolikus ellenreformáció megpróbáltatásait. A debreceni kollégium diákja lett, ahol 1698. augusztus 20-án lépett a felsőbb osztályú hallgatók sorába. Ekkor már huszonhárom éves lehetett.  Amikor Besnyei a tógátus diákok sorába lépett, Szilágyi Tönkő Márton (1642-1700) volt az ősi iskola híressége, aki elsőként tett lépéseket a természettudományos gondolkodás felé.  

Besnyei György külföldi tanulmányairól nem tudunk. Itthon lett dicséretes tudású férfiú, a keleti nyelvek tudósa. Ennek alapja Komáromi Csipkés tankönyve, szellemi öröksége volt. Az ő példája vezette Besnyei bibliafordítói ambícióját is.

Tanulmányainak elvégzése után Besnyei visszatért szülőföldjére lelkipásztornak. Előtte néhány hónapig Gyöngyösön szolgált, de 1707-ben már nem volt itt, mert a gyöngyösi gyülekezet új lelkipásztort hívott a megürült szószékre. Zoványi Jenő úgy tudja, hogy Besnyei 1707-ben, vagy 1708-ban lett lelkipásztor a Nyitra megyei Vágfarkason (Vlany). Ez egy sok vihart látott református gyülekezet volt. A protestáns rendeknek az 1662-es országgyűlés elé beterjesztett panaszaiból tudjuk, hogy a falu református templomát, iskoláját és minden vagyonát az esztergomi érsek elkoboztatta, és a falu papját börtönbe záratta.

A protestáns sérelmek orvoslására, csak a Rákóczi-szabadságharc alatt, a Szécsényi országgyűlés után kerülhetett sor. Rákóczi Ferenc mindent elkövetett, hogy a protestáns-katolikus megbékéléshez irányelveket adjon. Az országgyűlés ennek érdekében elhatározta, hogy a templomok visszaadásának ügyét úgy rendezi, hogy helységenként azé a vallásfelekezeté lesz a templom – jövedelmével együtt –, amelynek az adott helyen több híve van. Vegyes vallású megyei biztosokat nevezett ki, akik pontos utasítást kaptak munkájukhoz. A Nyitra megyei bizottság Norotha István római katolikus, Losonczi Szijjártó István református és Gosztonyi Miklós evangélikus tagokból állt. Vágfarkasdon 1706. január 29.-én ítélték a templomot és a hozzá tartozó jövedelmet a gyülekezetnek. Ennek nyomán került Besnyei György a faluba lelkésznek. 

1712. február 2-án a vágfarkasdi püspöki látogatás alkalmával Besnyeit a komjáti egyházmegye esperesévé választották. Az egyházmegye Nyitra vármegye déli részét és Komárom megye északkeleti csücskét foglalta magába. Virágzása idején mintegy harminc anyaegyházból állott. A Rákóczi szabadságharc után ez a terület volt a legjobban kitéve az ellenreformáció erőszakos hódításának. Hamarosan az egyházmegye minden gyülekezetéből sikerült elüldözni a prédikátorokat. Egyedül a kamocsai (Komoa) gyülekezet állt ellen az erőszakos térítésnek. Itt volt Nagymegyeri Besnyei György lelkipásztor. Ő volt a hajdan virágzó egyházmegye utolsó esperese.

Hamarosan a komáromi egyházmegyében, Madaron vállalt hivatalt, de úgy, hogy haláláig megtartotta a szomszéd egyházmegye esperesi hivatalát. Nem tudjuk, hogy mikor érkezett a gyülekezetbe, de azt igen, hogy Valesius esperesnek 1727. február 20-án kibocsátott Currense szerint Megyeri György néven ő a gyülekezet lelkésze.

Karacs Teréz feljegyzéseiből tudjuk, hogy Besnyei, mint madari lelkész a tilalom ellenére Komáromban, papi öltözetben az utcára ment, amiért elfogták, és azzal vádolták, hogy a protestantizmust a törvények ellenére terjeszti. Várfogságra ítélték, és valamelyik határszéli várban raboskodott. Felesége hosszas közbenjárására bocsátották szabadon. Visszakerült Madarra prédikátornak. Ezután a kaland után minden idejét a Biblia új ruhába öltöztetésére fordította. 1737-re készült el a nagy munkával. A gondos, pontos, gyönyörűen leírt kéziratot a következő évben bőrbe köttette, és megindult a harc azért, hogy a nagy munka célba érjen, vagyis odakerüljön az igére éhes emberek asztalára, a kinyomtatott Biblia. A Biblia kiadását a cenzúra akadályozta. Besnyeinek nem voltak főúri pártfogói, még külföldi támogatói sem. 1740-ben megpróbálkozott a munka egyik részletének kiadásával. A zsoltárok könyve hamis impresszummal jelent meg. A kiadás helyéül a sehol sincs Miapolis-t – talán a győri nyomdászok – tüntették fel.

Besnyei újabb és újabb utakon próbálta az elkészített munkát kiadatni. Többször is lemásolta kézzel a Bibliát. A Ráday Gyűjtemény kézirattára őriz egy Madaron, 1748-ben készült, Besnyei által lemásolt Újszövetséget. Ilyen a 19. század végén, a kecskeméti városi könyvtárból előkerült Besnyei kézirat is, mely szintén az Újszövetséget tartalmazza. Díszes, templomablakszerű keretben ez a híradás olvasható a címlapján a kézirat keletkezéséről: „mellyeket a görög nyelv szerint magyarul leirt Nagymegyeri Besnyei György mátyusföldi senior 4-edszer életének 73-dik, szent tisztének 41-dik esztendejében Madaron 1749 esztd.” A 256 lapos kézirat végén ez áll: „Elkezdtem írni Pünkösd havában die 8-va Máji, elvégeztem Szent Mihály havában die 18-va 7tembris 135 napon”.

Ez a 135 nap nagyon rövid idő ehhez a hatalmas munkához. Csak olyan ember tudja ezt megtenni, akinek szívügye Isten Igéje. További életét a Biblia ügye töltötte be. Munkájáról, életéről hírt ad egy 1744. február 29-én írt levele, amit Valesius János Antal (1662-1758) prédikátor-társához, a komáromi egyházmegye espereséhez írt. Minden próbálkozása, szorgalma ellenére a nagy munkával készített Bibliája kéziratban maradt.

Sikerült viszont két imádságos könyvet is útra bocsátania. A Keresztyéni közönséges könyörgések hely és időpont megjelölése nélkül jelent meg. Ennek Besnyeitől származó, 1740-ben Madaron elkészült, eléggé megrongálódott kézirata a Tiszántúli Református Egyházkerület Nagykönyvtárában, Debrecenben ránk maradt. Ide a Nyírségi Református Egyházmegye irattárából, 1969-ben került. 

Másik imádságos könyve 1745-ben, hely megjelölése nélkül Háborúi könyörgések címen jelent meg. Ez a Habsburg-örökösödési háború éve, a bajorok feletti győzelemé és a protestáns poroszoktól elszenvedett vereségé. Csak egy későbbi szövegvizsgálat döntheti el, hogy ennek az imádságos könyvnek milyen kapcsolatai vannak a népies porosz-váradalommal. A protestánsok a poroszok győzelmétől várták a vallásszabadságot. Sajnos, ez a kis példányszámban megjelent könyv, könyvtárainkban is nehezen lelhető fel.

Nagymegyei Besnyei György 1749. április 9-én, tisztes öregségben Madaron hunyt el, és ott is van eltemetve.

Besnyei alma materére, a debreceni kollégiumra hagyta féltve őrzött, javítgatott bibliakéziratát. Halála után nem sokkal, még 1749-ben Weszprémi István beírta a jeles ajándékot a Nagykönyvtár katalógusába. A könyvborító belső oldalára odajegyezte: „Admodum Reverendus D. Bibliorum horum translator Scholae Ref. Debreciensis testamento legavit, Stephanus Vero Weszpremi in catalogum librorum retolit A. MDCCXLIX. V kal. Novembris.”

A ma is jó állapotban lévő 170x215 mm. nagyságú Biblia, ószövetségi része 1006 oldalas, míg az Újszövetség 344 oldalt foglal el. A vaskos, bőrbe kötött könyv címlapjára az „N.M.B.Gy” betűket és az „MDCCXXXVIII” évszámot préselték. A kézirat gyönyörű írással, minimális javításokkal és a nyomtatást utánzó betűkkel készült. A lapok kétfelé osztottak, negyedrét alakúak, az ívek, valamint a lapok meg vannak jelölve. Az első táblán a tartalomjegyzéket találjuk, amely a könyvek egymásutánját és a könyvben található fejezetek számát látjuk. Az Ószövetség 39 könyve 929 részből áll, amit 1006 oldalra, 63 ívre írt le Besnyei, míg az Újszövetség 27 könyvet, 260 fejezetet tartalmaz 21 és fél íven, 344 oldalon. A könyvek végén, egy számozatlan oldalon a következő érdekes megjegyzés áll: „A teremtésnek napjai így rekesztetnek bé: ’lőn estve és lőn reggel 1,2,3,4,5,6-ik nap’. 1/ Így kellene mondanunk: ’lőn reggel és lőn estve’ mert előbb a reggel az estvénél; de a Sidóban elől tétetik, a mit Magyarul útól teszünk, és útól tétetik, a mit mi elől teszünk, mint Solt. 47,4 (olv 42,4) könnyhullatásom ennékem kenyerem ’éjjel nappal’, itt a Sido elől teszi a nappalt, utána az éjjelt; azért a mit a Sidó ige elől tészen, azzal nem vétkezünk, ha utóbb tesszük, és a mit utóbb tészen, ha mi elől tesszük, azzal nem vétkezünk.”

A kézirat utolsó lapján is találunk egy érdekes megjegyzést, ami Besnyei fordítási törekvéseiről tájékoztat: „A szent írásnak tudása megkívántatik a népeknél annak tulajdon nyelvekre való fordítása és magyarázattya, de mivel a magyarázatnak sarka és fundamentuma, annak fordítása; szükség azért, hogy minden szó az ő erejében és értelmében vétessék és semmi elfordítás vagy értetlen és illetlen kimondása a szónak ne essék, mely eltévelyítené (vagy meg nem értetnék) vagy megbotránkoztatná az olvasókat és hallgatókat, melly megesik kiváltképpen a Sidóban a különböző initialis betűknek meg nem választásokért és némelly szóknak szeméremnek való ki nem mondásokért a Magyarban pedig a szokatlan szókkal való élésért, melyeket észbe venni és megjobbítani az Isten beszédét olvasóknak és hallgatóknak épületükért, jobb és inkább méltóbb, mint követni és vélek élni, úgy hogy a szeretet az emberekben ezekben való vétkeket elfedezze ugyan, de az Isten beszédének dicsőségét mind azok felett megőrizze, mert azt kell tselekedni s azt sem kell elmulatni, hogy valami azokhoz ne adassék, hogy minden abban és akörül munkálkodók által az Isten és beszéde ditsőítessék az Anyaszentegyház pedig építtessék és eképen minden szent munka az Isten beszéde körül nem lészen hiába való munka.” [1]

Forrás:

[1] http://www.uni-miskolc.hu/~egyhtort/cikkek/szigetijeno-bibford.htm

http://emlekhelyek.csemadok.sk/emlekhelyek/besnyei-gyorgy-emlektablaja/