Rázga Pál - evangélikus lelkész, az 1848-49-es szabadságharc pozsonyi vértanúja

Ráz­ga Pál az egy­ko­ri Oszt­rák–Ma­gyar Mo­nar­chia te­rü­le­tén, a ma­gyar köz­igaz­ga­tás­hoz tar­to­zó Ba­zin (ma Pe­zi­nok) köz­ség­ben szü­le­tett 1798. de­cem­ber 10-én, szlo­vák szü­lők gyer­me­ke­ként. Ab­ban az idő­ben a Kis-Kár­pá­tok ke­le­ti lej­tő­i­re te­le­pült köz­sé­ge­ket ma­gya­rok, szlo­vá­kok és né­me­tek lak­ták. Az em­be­rek bé­ké­ben él­tek egy­más­sal, s még gyer­mek­ko­ruk­ban el­sa­já­tí­tot­ták egy­más nyel­vét. Ráz­ga is jól be­szélte mindhá­rmat. A szom­szé­dos Mo­dor köz­ség­ben kezd­te a gim­ná­zi­u­mot, majd Po­zsony­ban fe­jez­te be.

A lel­ké­szi pá­lyá­ra ér­zett el­híivatottságot. Teoo­ló­gi­ai ta­nul­má­nya­it Po­zsony­ban kezd­te, majd ösz­tön­dí­jas­ként a bé­csi pro­tes­táns teo­ló­gi­ai in­té­zet­ben vé­gez­te. 1823-ban avat­ták lel­késszé. [1]

1823-ban Trebesing (villachi kerület Krajnában) gyü­le­ke­zeté­ben kezd­te a lel­ké­szi szol­gá­la­tot. [2] Von­zó elő­adá­sa­i­val nagy nép­sze­rû­ség­re tett szert, ka­to­li­ku­sok is szí­ve­sen hall­gat­ták ige­hir­de­té­se­it. Er­re a hely­be­li plé­bá­nos is fel­fi­gyelt, és kö­ve­tel­te, hogy ka­to­li­ku­sok­nak ne pré­di­kál­jon, azo­kat küld­je ki a temp­lom­ból.  A plé­bá­nos bí­ró­ság elé ci­tá­lás­sal, meg­bír­sá­go­lás­sal fe­nye­get­te Ráz­gát, aki a konf­lik­tus el­ke­rü­lé­se ér­de­ké­ben át­he­lye­zé­sét kér­te egy má­sik gyü­le­ke­zet­be. [1]

1827-ben Zlanba (ugyanabban a kerületben) költözött. [2] Új he­lyén is bát­ran hir­det­te a re­for­má­to­rok ál­tal fel­is­mert bib­li­ai igaz­sá­got. Ha­ma­ro­san azonban itt is konf­lik­tus­ba ke­rült a plé­bá­nos­sal, ezért ti­zen­két évi auszt­ri­ai szol­gá­lat után, 1835-ben el­fo­gad­ta a mo­do­ri egy­ház­köz­ség­től ér­ke­zett hí­vást.

Fi­gyel­me ki­ter­jedt a po­zso­nyi egy­ház­me­gye lel­kész­csa­lád­ja­i­nak a gond­ja­i­ra is. Meg­szer­vez­te a lel­ké­szek öz­ve­gye­i­nek és ár­vá­i­nak tá­mo­ga­tá­sá­ra a gyám­in­té­ze­ti ala­pot. Ki­vá­ló szer­ve­zé­si ké­pes­sé­gé­nek hí­re el­ju­tott az ak­kor meg­ár­vult prá­gai gyü­le­ke­zet­be is, és 1839-ben meg­hív­ták őt lel­ké­szük­nek. Ráz­ga nem ijedt meg a rá vá­ró fel­ada­tok­tól, von­zot­ta az egye­te­mi vá­ros. Igye­ke­zett be­kap­cso­lód­ni az ot­ta­ni val­lá­si és kul­tu­rá­lis élet­be. Ige­hir­de­té­se­i­vel itt is ha­mar nép­sze­rű és köz­is­mert lett. Fel­len­dült a gyü­le­ke­ze­ti élet, új pa­ró­ki­át és is­ko­lát épít­et­tek.

Köz­ben azon­ban nem­csak nép­sze­rű­sé­ge nö­ve­ke­dett, de el­len­fe­le­i­nek a szá­ma is. A ve­gyes há­zas­sá­gok kö­zött vég­zett lel­ki­gon­do­zói mun­ká­já­ért ka­to­li­kus rész­ről tá­ma­dá­sok ér­ték. 1846 ta­va­szán meg­halt az evan­gé­li­kus pol­gár­mes­ter, és ka­to­li­kus fe­le­sé­ge, elhunyt fér­je irán­ti tisz­te­let­ből, Ráz­gát kér­te a te­me­té­si szer­tar­tás el­vég­zé­sé­re. A te­me­té­sen óri­á­si gyü­le­ke­zet vett részt, hogy az öz­vegy­nek ki­fe­jez­ze rész­vé­tét és fér­je irán­ti tisz­te­le­tét. Az al­ka­lom fel­kel­tet­te a ka­to­li­kus es­pe­res Ráz­ga irán­ti ha­rag­ját, s bí­ró­ság elé vit­te az ügyet. Az­zal vá­dol­ta, hogy ka­to­li­ku­sok­nak pré­di­kált. Egy­re el­vi­sel­he­tet­le­nebb lett  az éle­te ne­ki ma­gá­nak, de a csa­lád­já­nak is. El­ha­tá­roz­ta, mi­helyt le­he­tő­ség adó­dik, el­hagy­ja Prá­gát. Amikor 1846 ta­va­szán Po­zsony­ba hív­ták a né­met lel­ké­szi ál­lás­ra, fon­tol­ga­tás nél­kül el­fo­ga­dta.

Po­zso­nyi be­kö­szön­tő be­szé­dét egy­ko­ri fel­jegy­zé­sek sze­rint így kezd­te: „Ked­ves gyü­le­ke­zet, min­den erőm és ké­pes­sé­gem nek­tek aján­lom, de éle­tem ha­zá­mat il­le­ti.” Nem tar­tot­ta ma­gát po­li­ti­kus­nak, de egy­há­zi mun­ká­ja mel­lett részt vett a köz­éle­ti ese­mé­nyek­ben is. Az 1848-as sza­bad­ság­harc küz­del­me­i­be, sok más pro­tes­táns lel­késszel egy­ütt, ő is be­kap­cso­ló­dott, mert a val­lás­egyen­lő­ség ki­ví­vá­sát re­mél­te. Az is­ten­tisz­te­le­te­ken rend­sze­re­sen imád­ko­zott a sza­bad­ság­harc győ­zel­mé­ért.  [1]

1848-ban megalakította a Pozsonyi Nemzeti Egyesületet, és azt hangoztatta, hogy az egyesületnek fő célja: "A magyar kormány törvényes intézkedéseinek, ha szükségeltetik, fegyverrel is érvényt szerezni". Néhány nap múlva a tagok száma 400-ra szaporodott, elnökül őt választották. Megszervezte a nemzetőrséget is. Amikor Kossuth a Zöldfa-fogadó erkélyéről beszédet intézett az összegyűlt tömeghez,  Kossuth mellé állt, s németül tolmácsolt. E beszéd után annyi önkéntes honvéd jelentkezett, hogy hatalmas magyar sereg indulhatott Schwechat felé. A győzelem után sóvárgó szabadsághősök Köpcsényben gyűltek össze. Rázga odasietett. Ez az ő hadserege volt, és meg akarta áldani a magyar fegyvereket. Egy ágyúra állt föl, hogy erről a rögtönzött szószékről intézzen beszédet a honvédekhez, és imát mondjon a győzelemért. Változó szerencse kisérte a magyar hadakat.  1848 decemberében a visszavert császáriak ismét átlépték a magyar határt. A Pozsony felé közeledő osztrák hadsereg elől sokat elmenekültek. Rázga elhatározta, hogy maradni fog, bár Komárom felé elmenekülhetett volna; barátai figyelmeztették erre, de ő hallani sem akart a menekülésről [3] :  „Ta­ná­csom­ra ed­dig a gyü­le­ke­zet sok tag­ja fo­gott fegy­vert a sza­bad­ság ér­de­ké­ben, és éle­tét ál­doz­ta. Alá­va­ló gaz­em­ber vol­nék, ha most meg­szök­nék.” [1] 

Welden gróf 40 000 katonájával vonult be Pozsonyba . A város kapitánya Vecsera volt (a mayerlingi katasztrófa "hősnőjének", Vecsera Mari bárónőnek nagyatyja), aki Welden gróf rendelkezésére állt, és gondoskodott arról, hogy Rázga Pál börtönbe kerüljön. Ferenczy városi tanácsos egész csapat katona élén rontott be a lelkészlakba. Csak annyi időt engedett,  hogy nejétől és öt gyermekétől elbúcsúzzék. A lelkészt megbilincselve a városházára vitték, azonnal vallatás alá fogták. Csakhamar a vizi kaszárnyába kisérték át, ahol a nyirkos börtönben néhány hónapig sínylődött. A bécsi kormány az emberséges Welden gróf helyébe az erélyesebb Haynau bárót küldte, és  összeállt a haditörvényszék. Elnöke Windischgrätz tábornok megsajnálta a lelkészt, és alkalmat akart neki adni, hogy tisztázza magát. De Rázga Pál nem akarta elismerni, hogy hazájának védelme által bűnt követett el [3] : A bí­ró kér­dez­te: „Ki pa­ran­csol­ta, hogy a gár­dis­ták mel­lé áll­jon, és fegy­ve­re­i­ket meg­áld­ja?” Ráz­ga azt fe­lel­te, leg­jobb be­lá­tá­sa és lel­ki­is­me­re­te sze­rint cse­le­ke­dett. [1] Végül Haynau elé került a per. Új terhelő tanúk léptek föl a fogoly lelkész ellen: Megerle a német színház igazgatója és Beumann komikus, akik azzal álltak elő, hogy a lelkész az uralkodó családról több ízben sértőn nyilatkozott. Többé nem lehetett megmenteni. [3] Hay­nau, a csá­szá­ri csa­pa­tok pa­rancs­no­ka kö­tél ál­ta­li ha­lá­los íté­le­tet kö­ve­telt a bí­ró­ság­tól. Po­zsony elõ­ke­lő asszo­nya­i­nak kül­dött­sé­ge Hay­nau előtt térd­re eresz­ked­ve ke­gye­le­mért kö­nyör­gött. Hay­nau kö­nyör­te­len ma­radt, ra­gasz­ko­dott a kért íté­let­hez. 

1849. jú­ni­us 18-án, haj­na­li négy óra­kor ­vé­gez­ték ki. Az íté­let vég­re­haj­tá­sa előtt ve­le le­he­tett lel­kész­tár­sa, Sim­ko Vil­mos, aki úr­va­cso­rá­val erő­sí­tet­te. Utó­lag, em­lé­ke­zet­ből le­je­gyez­te Ráz­ga utol­só imád­sá­gát, ame­lyet a gyü­le­ke­zet tag­jai so­ká­ig ke­gye­let­tel őriz­tek. „Uram, ha le­het­sé­ges, múl­jék el tő­lem e po­hár, de ne úgy le­gyen, ahogy én aka­rom, ha­nem ahogy Te. Itt ál­lok előt­ted, min­den­ha­tó Is­ten, ez új nap haj­na­lán. Meg­pró­bá­lok vissza­te­kin­te­ni éle­tem­re. Ha­tal­má­ba ke­rít a fáj­da­lom, ami­kor ar­ra gon­do­lok, hogy nem fe­jez­he­tem be, amit el­ha­tá­roz­tam. Meg­ál­dok min­dent, amit sze­me­im most utol­já­ra lát­hat­nak. Ál­dom Po­zsony la­kó­it, ál­dom a meg­ár­vu­ló po­zso­nyi gyü­le­ke­ze­tet. Ál­dom sze­gény, ár­tat­lan gyer­me­ke­i­met, ál­dom drá­ga fe­le­sé­gem, a csá­szárt, és ál­dom azo­kat is, akik el­ítél­tek. Ké­rem Is­ten ke­gyel­mét és ál­dá­sát ha­zám­ra, hogy az sza­bad és bol­dog le­gyen.”

A po­zsonyi gyü­le­ke­zet meg­ala­ku­lá­sá­nak há­rom­szá­za­dik év­for­du­ló­já­ra szer­ve­zett ün­ne­pé­lyen Ráz­ga Pál em­lé­ké­re már­vány­táb­lát avat­tak a pa­ró­kia fa­lán. Miután Kö­zép-Eu­ró­pa az­óta je­len­tős át­ala­ku­lá­son esett át, a tör­té­ne­lem is át­ér­té­ke­lődött, le­ve­tték az em­lék­táb­lát. [1]

Felesége Luja Johanna Mária, aarhusi dán hajóskapitány leánya volt. Házasságukból öt gyermek született. [2] Utó­dai szét­szó­ród­tak a vi­lág­ban. Le­szár­ma­zot­tai kö­zül né­há­nyan Bu­da­pes­ten él­nek, s em­lé­ke­zé­sül az óbu­dai temp­lo­munk­ban fel­ál­lí­tott em­lék­táb­lá­nál he­lye­zik el vi­rá­ga­i­kat. [1]

1850-ben készült, a pozsonyi kecskekapui evangélikus temetőben található síremlékének felirata:"PAUL RAZGA / PREDIGER / 1849 // RÁZGA PÁL / VÉRTANÚ // "Felújíttatta: Petőfi Sándor Emlékmű Bizottság / Felújítva az MK Külügyminisztérium, a Petőfi Emlékmű Bizottság és a Pro Patria Honismereti Szövetség támogatásával 2009-ben. [4]

Forrás:

* http://www.klauzal.hu/cikk/696.html?PHPSESSID=dadc31459f72852b5bdd0772a2...

[1] https://www.evelet.hu/archivum/2009/25/38?print=1

[2] https://zope.lutheran.hu/honlapok/protestans/felvidek/pozsony/lelkeszek/...

[3] https://www.arcanum.hu/hu/online-kiadvanyok/Lexikonok-magyar-irok-elete-...7

[4] http://emlekhelyek.csemadok.sk/emlekhelyek/razga-pal-sirja/

http://keptar.oszk.hu/html/kepoldal/index.phtml?id=22226 - indexkép