Református Istenháza a magyar Rómában

A lakosság vallás szerinti megoszlása Esztergom városban:

Az Esztergomi Református Egyházközség megalakulása (1881) előtt a hívek Pilismarótra vagy Nagysápra jártak templomba. Nagy Sándor szuperintendens 1859. évi döntése értelmében megerősítést nyert, hogy az Esztergom város területén lakó reformátusok a drégelypalánki egyházmegyében lévő pilismaróti egyházközséghez tartoznak hivatalosan.

A folyamatosan növekvő létszámú református hívek között felmerült az önálló egyházközség megalapításának szükségessége. 1881. augusztus 15-én tartották meg a gyülekezet alakuló ülését. Az elnöklő Páli Lajos, a Tatai Református Egyházmegye esperese ismertette a Dunántúli Református Egyházkerület közgyűlésének határozatát, amelynek értelmében az esztergomi helvét hitvallású lakosok a tatai egyházmegyéhez kerültek. Határozatot hoztak az egyházközség pecsétjéről, aminek közepén az egyházközség alakulási évét, körben pedig az „Esztergomi Helvét Hitvallású Egyházközség Pecsétje” feliratot kellett feltüntetni. A városban élő református családok képviselőiből választották meg az új egyházközség tisztikarát és a 12 tagból álló presbitériumot: egyházközségi gondnokká Burián Pált, algondnokká Szabó Tituszt, pénztárnokká Dr. Burián Jánost, jegyzővé Pethes Géza Aladárt tették meg.

A gyülekezet első ünnepélyes Istentiszteletét 1881. október 16-án tartották meg a vármegyeháza nagytermében, itt vette át az esztergomi gyülekezet irányítását az ideiglenesen megbízott Erős Zsigmond nagysápi lelkésztől az újonnan kinevezett Széki Aladár segédlelkész. Egy 1913-1915-ben készült részletes összeírás szerint az esztergomi református egyházközség kebelébe a városon kívül az alábbi községeken élő protestáns felekezetű lakosok tartoztak: Csév, Csolnok, Dorog, Kesztölc, Leányvár, Tokod, Béla, Ebed, Kicsind, Kőhídgyarmat, Libád, Muzsla, Nána, Párkány, Garamkövesd, Ipolyszalka. Fontos még megemlíteni, hogy az esztergomi ágostai hitvallású evangélikus egyházközség megalakulásáig (1925), illetve templomuk felépítéséig (1941) a városi református egyház közössége a lutheránusok hitéletének is otthont nyújtott.

A gyülekezet kezdetben imaház céljára magánszemélyektől bérelt helyiséget. A felépítendő templom kérdése már az első presbiteri gyűléseken szóba került. A presbiteri küldöttség által templomépítés céljából megvételre javasolt telek – Sorecz József és neje, Nagy Júlia tulajdona – a szabad királyi városban feküdt (ma Petőfi Sándor u. 36.). Nevezett személyek nevén álló házat, udvart és kertet valamint két hold, 1300 négyszögöl terjedelmű arany-és előhegyi szőlőt az egyház 1882. augusztus 29-én 7500 ft. vételáron vásárolta meg. 1888. november 20-án az esztergomi egyház Huth István és Marterstock József szentgyörgymezei vállalkozókat bízta meg az 583. szám alatt lévő házának tartozékát képező üres telkén építendő imaház felépítésére. A városi hatóság 1889. március 20-án engedélyezte a munkálatok megkezdését. A vállalkozók 4000 ft. díjazásért dolgoztak. Az építkezést nem csak a reformátusok, de a városban élő más vallásúak is támogatták. Ehrenwald Mór izraelita bányabérlő az építéshez szükséges követ ingyen szállíttatta az egyháznak, ugyancsak nagy segítséget jelentett Wendland Károlynak, a lábatlani cementgyár igazgatójának 40 zsák cementnyi adománya. A templomszentelési ünnepséget 1889. június 16-án tartotta az esztergomi gyülekezet. A több száz fős közönség jelenlétében Pap Gábor dunántúli református püspök kezdte meg a szertartást, majd megnyitotta a kaput s annak kulcsát Nagy Sándor esztergomi lelkésznek nyújtotta át.

1932-ben a Szent Imre (ma Petőfi Sándor u.) 36. sz. alatti lelkészi épülethez csatlakozóan egy gyülekezeti (ifjúsági) terem toldaléképület építkezési terve került engedélyezésre. Az ugyanabban az évben felépült új közösségi tér élénk református ifjúsági életnek, a Soli Deo Gloria ifjúsági mozgalom és a Lorántffy Zsuzsanna leányegylet rendezvényeinek, vallásos estéknek adott otthont.

Mivel 1945 után a Felvidékről, Erdélyről elűzöttekkel jelentősen megnövekedett a hívők lélekszáma, szükségessé vált a templom kibővítése. A 6,70 méterrel meghosszabbítani szándékozott templom tervrajzát Körmendy Sándor okleveles kőművesmester készítette el 1948-ban. Az 1970-es években új gyülekezeti termet, lelkészlakást és lelkészi hivatalt (Petőfi Sándor u. 36.) emeltettek, míg a régi parókiális épület részét képező, 1932-ben épült nedves állagú, háborús károkat is szenvedett gyülekezeti épület lebontásra került, anyagát az építkezés során felhasználták. Az eredetileg Tuschinger Albert ácsmester által készített fatornyot is alaposan megrongálta az idő, ezért 1976-ra betonból újat terveztek.

A templom fennállásának centenáriumi évében a gyülekezet összefogása révén renoválták a templomot, mivel az 1940-es évek végén a templomhoz toldott rész teljesen elvált a falaktól.

Horváth Attila levéltáros

Felhasznált irodalom:

Németh Lajos: Százéves az Esztergomi Református Templom. In. Esztergom és Vidéke 1990. január 1.

Molnár Gyula: A reformáció nyomai Esztergomban és környékén. Esztergomi Evangélikus Egyházközség. Esztergom, 2005.

Németh Gyöngyi: Az esztergomi református egyház első évtizede (1881-1889) In. LIMES. 1991/1. sz. p.71-89.

Képek jegyzéke (lásd alább: Kapcsolódó dokuemntumok, pdf-ben)

Az esztergomi református templom tervrajza (Esztergom, 1888. november 11.). MNL KEML V.3. Esztergom Város Tanácsának iratai III-108-1889.

Az esztergomi református egyház „ifjúsági terem” céljára szolgáló földszintes toldaléképületének tervrajza (1932). MNL KEML V.2.a. Esztergom Város Polgármesterének iratai 6650/1932.