2016. november 28-án a zalaegerszegi Ady Endre Általános Iskola, Gimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola diákjai látogattak el hozzánk. A versenyre készülő diákok megismerkedhettek a reformáció jelentősebb nemzetközi és hazai eseményeivel, irányzataival, nevesebb képviselőivel. Majd feladatokon keresztül, melyek főként a helyi vonatkozású ismeretanyagot mutatták be, eleveníthették fel tudásukat. Betekintést nyerhettek eredeti dokumentumokba is: protestáns anyakönyveket illetve protestáns iskolai könyveket lapozhattak.
Elérhetőség
Elérhetőség
Cím:
8900 Zalaegerszeg, Széchenyi tér 3.
Telefon:
+36 92 510 030
Weboldal:
Reformációs projekt koordinátora
Őriné Bilkei Irén
orine.bilkei.iren@mnl.gov.hu
Eseménynaptár
Folytatódnak a levéltár-pedagógiai foglalkozások a Zala Megyei Levéltárban
A Zala Megyei Levéltár munkatársai a reformációs foglalkozások során nagy hangsúlyt fektetnek a helyi vonatkozású ismeretanyag bemutatására is. Ezúttal az Ady Endre Általános Iskola, Gimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola diákjait fogadták kollégáink.
Utolsó frissítés
2016.12.05.