Oláh Tamás: „A Rákócziak és a habánok” c. kiállítás Sárospatakon
2017. május 13-án, Sárospatakon a Magyar Nemzeti Múzeum Rákóczi Múzeumában nyílt meg „A Rákócziak és a habánok” című kiállítás, amely témáját tekintve jól illeszkedik a Reformációi Emlékév programsorozatához. A kiállítást dr. Tamás Edit, a Magyar Nemzeti Múzeum Rákóczi Múzeumának igazgatója köszöntője és dr. Dienes Dénes, a Sárospataki Református Kollégium gyűjteményi igazgatója megnyitó beszéde után tekinthették meg az érdeklődők.
A kiállítás egy sajátos, a reformáció kezdetén Svájcban, a Német-római Birodalomban és a Habsburg Birodalomban meghonosodó, hozzánk morva területekről érkező, Magyarországon és Erdélyben, a 16.–18. században létezett protestáns közösség, a habán/anabaptista – „újkeresztény” vallási irányzat hagyományait és anyagi, valamint szellemi örökségét mutatja be. Jelentős csoportja a 17. század folyamán zárt közösségként Sárospatakon élt, ahová a Rákóczi család, jelesül I. Rákóczi György és Lorántffy Zsuzsanna telepítette le őket 1645-ben és akik Báthori Zsófia rekatolizálásáig tarthatták meg sajátos vallási és közösségi szokásrendjüket, életmódjukat, majd az 1660-as évektől az 1680-as évekig folyamatosan felbomlott zárt közösségük és beolvadtak Sárospatak társadalmába, egy részük Báthori Zsófia és a jezsuita rendház térítő buzgalmának hatására katolizált, míg feltehetően voltak, akik a református gyülekezet tagjaivá váltak, amint arról nagyívű történeti bevezető-megnyitójában dr. Dienes Dénes is szót ejtett.
Az októberig megtekinthető kiállításon hangsúlyos szerepet kap a sárospataki habán telep bemutatása, akik után nagy mennyiségű tárgyi leletanyag (kerámiák és pénzlelet) maradt fenn, amely közelebb hoz bennünket ennek a magas színvonalú kézműipart űző, hányatott sorsú protestáns közösség történetének megismeréséhez.
A kiállítás megtekinthető:
hétfő kivételével minden nap 10-18 óra között
2017. május 13-tól - 2017. október 29-ig.