Gáncs Jenő evangélikus lelkész sírja

1851-ben született a Sopron megyei Szilsárkányban lelkészcsaládban; ősei közül többen is egyházi pályán működtek, édesapja is lelkész volt. 1871-ben fejezte be középiskolai tanulmányait Sopronban. Itt kezdte meg teológiai tanulmányait, amelyet három év elvégzése után a bécsi fakultáson fejezett be. Ezek után egy évet szolgált önkéntesként az 5. gyalogezredben. Lelkészi vizsgáját 1875. október 7-én tette le, s ugyanekkor szentelte pappá Sopronban Karsay Sándor püspök. Lelkésszé szentelése után egy évig Farádon, majd szintén egy évig Nagy-Geresden segédlelkészként működött. 1877-ben került a székesfehérvári gyülekezet élére. 1883-ban megnősült, Tatay Vilmát vette feleségül a veszprémi egyházmegye esperesének lányát. A házaspár hat gyermeket nevelt. Gáncs Jenő rendkívül hosszú időn át látta el feladatát a fehérvári egyházközség élén, 1916-ig, nyugdíjba vonulásáig volt a gyülekezet lelkésze.

Tevékenysége a gyülekezet életében sok területre kiterjedő volt. A néhány éves gyülekezet életében megalakulása után a megerősödés, a fejlődés periódusa következett. Gáncs Jenő érdeme többek között a gyülekezetei alkalmak megszilárdítása, s az evangélikusság szélesebb társadalmi térre vitelének elindítása volt. Utóbbit a már működő első fehérvári evangélikus egyesület - a Nőegylet - továbbfejlesztésével, s újak alapításával érte el. Sikerült újraindítani a megszűnt evangélikus iskolát, itt egy évtizeden keresztül tanítói feladatokat is ellátott. Vezette a hitoktatást a város egyéb oktatási intézményeiben, így a Katolikus Főgimnáziumban, az Állami Főreáliskolában, a Kereskedelmi Közép- és Alsófokú tanodában, a Polgári Leányiskolában és ipariskolában, valamint az összes községi elemi népiskolában. Lelkészi munkája részeként börtönszolgálatot is végzett, rendszeresen látogatta a fogházban lévő rabokat.

A Fejér-komáromi egyházmegyén belül is sok feladatot vállalt. 1903-tól a Fejér-komáromi egyházmegye alesperesévé választották, de emellett számos egyházmegyei tisztséget is viselt, így az egyházmegyei kormányzat jegyzője (1891-92), egyházmegyei pénztáros és levéltáros (1891-1903), az egyházmegyei gyámintézet pénztárosa (1891-93), majd elnöke (1896-1906); az egyházmegyei törvényszék bírája (1891-1905); az egyházmegye szabályrendelet-készítő bizottságának tagja (1895-1905. Az 1899-ben alakult Egyetemes Nyugdíjügyi bizottság tagja (1899-1905), valamint a lelkészi nyugdíjintézet kormányzó bizottságának pénztárosa (1902-1905; (1902-ben alakult), majd ugyanennek elnöke (1904 –1905).

Gáncs Jenő lelkészsége idején sikerült a székesfehérvári evangélikus temető területének megnagyobbítása is, valamint a templomépítés céljára történő gyűjtés megindítása. A gazdasági alapok megerősítése különböző jól működő és céltudatosan működtetett alapítványok segítségével történt. Gáncs Jenő részt vett a városi közéletben, ezzel ismertebbé, elfogadottá tette a gyülekezet tevékenységét a katolikus többségű városban, s a fehérvári evangélikusság társadalmi érvényesülésének terét bővítette. Lelkészsége idején jött létre a Lórántffy Zsuzsánna Leányegyesület, amely hitbuzgalmi és kulturális feladatokat tűzött maga elé. Gáncs Jenő alapító tagja, s egyik vezetője volt az 1882-ben alakult székesfehérvári Függetlenségi Körnek, amely a 48-as szellemet vitte tovább a politikai életben, s elnöki tisztét töltötte be a városi gyámintézetnek. Irodalmi tevékenysége is széles körben ismertté tette. Tagja volt a Luther Társaságnak, s négy városi közművelődési egyesületnek. Érdeklődéssel fordult a történelem felé, rendszeresen fejlesztette könyvtárát. A városban működő más felekezetekkel jó kapcsolatra törekedett, s ez a törekvés, széleskörű közéleti tevékenységét ismerve – érthetően – sikerrel járt. Az ő szavaival élve „békés kollégialitásban” állt a város egyházi személyiségeivel.

Tevékenységéről bővebben: Kovács Eleonóra: A székesfehérvári evangélikus gyülekezet története. Székesfehérvár, 2005.