Könyves Tóth Mihály református lelkész

Könyves Tóth Mihály 1809. november 30-án született Debrecenben. Polgáriasodott, nemesi család sarja. Mindkét nagyapja, apja neves könyvkötő mester volt, az előnév azonban nem innen származik. Egyik őse Rákóczi Zsigmond erdélyi fejedelem titkára volt, aki 1607-ben pro meritis literariis" (azaz tudományos érdemeinél fogva") kapta armális levelében a "Könyves" melléknevet. Leszármazottját I. Lipót magyar király 1697-ben erősítette meg a nemességben.  

Könyves Tóth Mihály apja nem sokat törődött a nemesi címmel, ő már jellegzetes városi polgár, igazi cívis volt. Amikor (1811-ben) városi esküdtté választották, felhagyott iparával, hivatalokat vállalt, gazdálkodott, miközben némi vagyonra is szert tett. Magatartásával tudatosan képviselte azokat a polgári erényeket, amelyek a debreceni reformátusság körében évszázadok alatt kristályosodtak ki: a munka tisztelete, a szorgalom, a család szeretete, a józan gondolkodás, a mély vallásosság. Felesége is felvilágosodott, az átlagosnál műveltebb, olvasott ember volt, s mindkettőjükben ott munkált a többet akarás vágya is. Ezért tették lehetővé, hogy fiuk tanuljon, pap vagy ügyvéd legyen.  A gyermek és ifjú Tóth Mihályra mély, életre szóló hatást gyakorolt a családi ház, az otthoni légkör . Templomi és temetési beszédeiben vissza-visszatérő motívum a családi harmónia és a szülői példamutatás fontossága. Saját élményeire alapozva mondotta egyik alkalommal: "Oh! kimondhatlanul sokat tesz a nevelés, s azoknak példája, kik között felnövünk, sokat tesz azoknak tanácsuk, kiket hozzánk a természet vérkötéttel fűzött."

Az elemi és a gimnáziumi osztályokat, az utolsó kivételével, a Debreceni Református Kollégiumban végezte el. A hatodik évben apja Kassára küldte németet tanulni, és így az 1823/24-es tanévet az ottani premontrei szerzetesek gimnáziumában töltötte. Feltételezhető, hogy a szoros kapcsolat a katolikusokkal is hozzájárult későbbi, vallási türelmet hirdető magatartásához . Miután visszatért szülővárosába, 1824. november 1- jén beiratkozott a főiskolára. Hat év alatt végigjárta -az akkori tanulmányi rend szerint- a bölcsészeti, a jogi és a teológiai tagozatokat, majd a helyi szokásokat követve egy-egy évig köztanító (praeceptor) volt a kollégium egyik (V.) elemi és egyik (III.) gimnáziumi osztályában . Főiskolai és praeceptori évei alatt sokat és sokfélét olvasott, tagja lett egy teológiai és egy irodalmi körnek; élt a kollégium viszonylag szabadabb szelleme adta lehetőséggel, megismerkedett az újabb teológiai irányzatokkal, a felvilágosodás eszméivel, a hegeli filozófiával, az új történetírókkal. Ekkor kedvelte meg a költészetet, sőt ő maga is kísérletezett versírással. 1828-ban egy latin nyelvű köszöntője (Teleky József grófhoz) jelent meg a Pallas Debrecina c. kötetben, majd a Lant c. irodalmi almanachban látott napvilágot öt, a szentimentalizmus és a romantika hatását tükröző költeménye, és egy Schiller-fordítása. 

1832 végétől házi nevelői állást vállalt Pelén, ahol egy Mensáros Lajos nevű nemes fiú mellett két és fél évet töltött. Itteni keresetét apja kiegészítette, így megvalósíthatta régi vágyát, útnak indulhatott. Előbb Pozsonyba, ahol 1835 augusztusától kb. két hónapot időzött. Ő maga ugyan nem írt róla, de valószínű, hogy az országgyűlés tanácskozásai, a diétai ifjúsággal való találkozásai, a reformszellem maradandó nyomokat hagytak tudatában. Innen Bécsbe, majd Németországba utazott; közben németet és franciát tanult, továbbá fizikát és kémiát. Mivel pénze hamar elfogyott, 1836 március végén hazatért szüleihez.

1836 áprilisában meghívták Szoboszlai Pap István debreceni lelkész káplánjának. Pár hónap múlva megválasztották a külvárosi (ispotályi) templom lelkészévé. A 27 éves pap 1836. november 13-án foglalta el hivatalát . November 19-én feleségül vette Meggyessy Esztert, Király János özvegyét, akinek már volt egy kislánya, Janka. A házaspárnak négy gyermeke született. Házasságuk nem tartott sokáig, felesége ugyanis súlyos betegségben, alig 36 évesen, 1845. július 31-én meghalt. 

Könyves Tóth Mihály hivatalba lépése után azonnal hozzálátott a városi szegények menedékéül felállított, egyházi kezelésben lévő Ispotály ügyeinek rendbetételéhez. Kidolgozott egy új irányítási rendszert is, amely hosszú ideig érvényben maradt. Bizonyságot tett emberbaráti jóindulatáról és szervező- képességéről. Prédikációival szintén felhívta magára a figyelmet (többször beszélt a nagytemplomban is). 

Néhány esztendei eredményes tevékenysége elismeréseként bekerült a tisztántúli református egyházkerület tanulmányi (tudományos) bizottságába, sőt, annak jegyzője lett. E minőségében írt két hosszabb tudósítást a Protestáns Egyházi és Iskolai Lap első számaiba a küldöttség 1841. december 28-i üléséről, majd az új iskolai rendet elfogadó, 1842. április 20-án kezdődött egyházkerületi közgyűlésről. 1841 végén Budai Ézsaiás püspök halála után felvetődött, hogy a helyére őt jelöljék belvárosi lelkipásztornak. 1842 áprilisában választották meg; április 24-én tartotta nagytemplomi tisztfoglaló beszédét, május 2-án új helyén be is iktatták.

Nagyra értékelte az iskolai tanítást. Pártolta és népszerűsítette a reformkori oktatáspolitikai törekvéseket: a kisdedóvó intézeteket, az iparegyesületet, a vasárnapi oktatást, az iskolák állítását. Úgy vélte, a tanítónak kettős feladata van: az oktatás és a nevelés.

Debrecenben olyan közkedvelt volt, hogy egyik életrajzírója szerint amikor ő prédikált, a Nagytemplom is szűk volt a hallgatóságnak. Szaporodott egyházi hivatalainak a száma is: előbb egyházmegyei, majd egyházkerületi pénztárnok, 1847-ben egyházmegyei tanácsbíró lett, 1843-44-ben az egyházkerületi főjegyzőt helyettesítette.

Egyetértéssel fogadta az 1848. március 15-i pesti és pozsonyi események hírét. A kevésbé tájékozott debreceniek felvilágosítására szánt templomi beszédeiben örömmel üdvözölte a szabadság, egyenlőség, testvériség szentháromságának diadalát, a nemzeti és polgári vívmányokat.

Az új magyar állam elleni fegyveres támadást követően a szószékről és népgyűlések szónokaként, a debreceni Alföldi Hírlap hasábjain segített a nemzetőrség toborzásában, izzó szavakkal szólította fegyverbe a népet. Két fiát is katonaiskolába küldte, ezüsttárgyait pedig felajánlotta honvédelmi célokra. 1848. október 19-én, amikor a debreceni nemzetőrség két gyalogos és egy lovasszázada elindult a délvidéki frontra, gyalogszázadosi rangban tábori lelkészként velük ment. [2] 

A csaták hevében élete kockáztatásával bátorította a harcolókat, vigasztalta a sebesülteket, golyózáporban is temette az elesett hősöket. [4] 

1849. január 9-én a város lakói nevében ő üdvözölte Kossuth Lajost. Továbbra is tevékeny részese volt a közéletnek, támogatta Kossuth és a kormány törekvéseit, kitartásra buzdította a népet. Március 15-én hatásos prédikációt tartott a polgári forradalom évfordulóján rendezett nagytemplomi ünnepélyen. [2] 

Az aradi hősi Halottak temetésén mondta el „soha meg nem bocsátható" beszédét, melyet az Alföldi Hírlap ismertetett: „A vérpatak, mely oly sok népekből foly, vértengerré nő fel és hullámaival elsepri a trónoknak babonás hitből, ámitással épített oszlopait és elnyeli, megfullasztja, vérhabokban fullasztja meg az önkény zsarnokait." [3]

Hazafias beszédei miatt 1849. augusztus 7-én elfogták, és éppen születése napján, november 30-án kötél általi halálra ítélték. Később a büntetést húsz évi várfogságra módosították.

Fogságából 1856. április 6-án amnesztiával szabadult, de eltiltották mind lelkészi, mind tanári állásától. Előbb a Debreceni Kollégium főiskolájának és a debreceni egyházközségnek volt a számvevője, 1859 tavaszától pedig a püspöki iroda vezetőjeként dolgozott. 1863-ban karcagi lelkésszé és még abban az évben Heves-nagykunsági esperessé választották, majd 1871 júliusában újra Debrecenbe hívták meg lelkésznek. Többször volt konventi tag és rövid ideig egyházkerületi tanácsbíró. 1886-ban ülték meg ötvenéves lelkészi jubileumát.

Fekete márványból készült síremléke Debrecenben, a Nagyerdei Köztemető VI. liget AOKS 18. parcellánál található (ott is van eltemetve). A sírt 2003-ban a Nemzeti Sírkert részévé nyilvánították. [4]  

Forrás: 

[1] https://library.hungaricana.hu/hu/view/MEGY_HAJB_DERI_1980/?pg=290&layout=s

[2] http://hbml.archivportal.hu/data/files/144712489.pdf

[3] https://library.hungaricana.hu/hu/view/MEGY_HAJB_DERI_1980/?pg=308&layout=s

[4] https://hu.wikipedia.org/wiki/K%C3%B6nyves_T%C3%B3th_Mih%C3%A1ly_(lelk%C3%A9sz)

http://hitek.drk.hu/albumDPL/1895.%20%C3%A9v/Tartalom/slides/dpl074.html