Vadosfai Evangélikus Templom

A falu azon négy nyugat-dunántúli település egyike, amelyet az 1681-es soproni országgyűlés jelölt ki artikuláris helynek. Ez azt jelentette, hogy az evangélikus hívek itt nyilvános istentiszteletet tarthattak I. Lipót „kegyelméből". Ezzel az eddig névtelen község országos jelentőségűvé vált, sőt rövid időre püspöki székhely is lett. A korábban már evangélikussá vált kis község lakóinak fel kellett készülnie, és tartósan be kellett rendezkednie több ezer evangélikus lelki igényeinek kielégítésére. Fel kellett venni a harcot a katolikus restaurációs törekvésekkel szemben is. Megfelelő istentiszteleti helyiségről kellett gondoskodni. Az, hogy éppen Vadosfát és a hozzá hasonló kis helységeket jelölték ki artikuláris helynek, célzatos volt.

Vadosfa evangélikus közössége egyike a dunántúli egyházkerület legkorábban keletkezett gyülekezeteinek. A gyülekezet eredetét adatok hiányában kellő pontossággal meghatározni nem lehet. Van egy irat, amelyből kiderül, hogy Vadosfán már a 16. század közepe táján az evangélium szerinti hitvallók rendezett egyházközséget képeztek, de ezen iratnak alig-alig lehet mindenben hitelt adni, mert mellette semmilyen más feljegyzés nem bizonyítja. Ezen irat szerint az evangélikusok legelső temploma távol a falutól állt, az ún. Andorban. Ezt a templomot, miután már falai roskadoztak, bizonyos gróf Turufa Rudolf protestáns nemes úr lebontatta, anyagát Vadosfára hordatta, s ebből 1614-ben saját költségen egy új templomot építtetett. 

Payr Sándor egyháztörténész sem a vadosfai artikuláris egyházközségről (1910), sem a dunántúli egyházkerületről készített (1924) munkájában erről nem tesz említést, viszont hiteles adatokra hivatkozva közli, hogy Vadosfa 1654-ben mihályi filiája volt. A vadosfaiak valószínűleg az iskolában gyűltek össze, mert templomról nincs szó a jegyzőkönyvben.

A fentiek nem teszik semmissé a levéltári iratban közölteket, de nem is erősítik meg Vadosfa egykori anyagyülekezeti mútját.

Az ellenreformáció nyílt támadásai egyre erőszakosabb formában jelentkeztek. A gyülekezet prédikátorát – Zwonarits (Zvonarics) Sámuel mihályi lelkészt – a pozsonyi törvényszék elé idézték.

Gyászévtizedként tartjuk nyilván az 1671 és 1681 közötti éveket, amelyek kegyetlenségein csak az alkotmányosság útjára való visszatérés enyhített, amelyet a bujdosó kurucok (Thököly vezette) erősödő mozgalmának hatása kényszerített ki I. Lipót királytól 1681-ben. Ekkor lett Vadosfa a rábaközi evangélikusok központi helye. A falu és gyülekezete azonban nem virágzott fel nyomban a törvény meghozatala után. Az 1687. évi pozsonyi országgyűlésen azonban már ismét ott volt a protestánsok panaszai között, hogy több település templomát elvették, s a vallásgyakorlatukat gátolják. II. Rákóczi Ferenc szabadságharca (1703–1711) idején Rábaköz népe nagy ínségben élt.

A szatmári béke után két artikuláris helyre szorították az evangélikus vallásgyakorlatot. A Sopron megyei gyülekezetek könyörtelen feloszlatását 1714 és 1719 között végezték el. 

Ebben az időben jutott Vadosfa valóságosan is kiemelt szerepéhez. Sajnálatos, hogy ezen az artikuláris helyen nem vezettek sem jegyzőkönyvet, sem anyakönyvet. 
Az egyik régi anyakönyv első lapján ismeretlen személy csupán ennyit örökített meg: “...az ágostai hitvallás szerint való vadosfai artic. eklesiában a predikatori szent tisztben szolgálnak ím ezek az tiszteletes atyák: Varjú Ádám, Ács Mihály, Jugovics Ádám, Bűki Ferenc és még egyebek...“

1724-ben Bűki Ferenc lelkészt a sömjéni gyülekezet hívta meg, s így új lelkésze lett Vadosfának Vásonyi Márton személyében. Győrből érkezett, ahol rektorként és káplánként működött, előtte pedig Telekesi Török István udvari papja volt. Ekkor már a tóközi hívek, valamint Himod és Hövej községek evangélikus lakosai is Vadosfára jártak istentiszteletre. A hívők befogadására szolgáló templom nem lehetett régi, mert sehol sem szerepel az egyházlátogatási jegyzőkönyvekben, s az elvett templomok között sem jegyezték - szerény imaház lehetett. 1723-ban sírboltjába temették a nagy patrónust, Török Istvánt.

Az új lelkész először a paplakot építtette újra, és kijavíttatta a tanítólakot. E célra az építőanyagot jórészt a hívek maguk adták és hordták össze, és a mesteremberek is többnyire fizetés nélkül végezték munkáikat. Egyidejűleg megkezdte a gyűjtést új templom építésére is. A templom építése azonban csak 1732-ben vehette kezdetét, de már 1734-ben, Szent Márton napján felszentelhették a 800 személy befogadására alkalmas épületet, amelyre 40 község adakozott. Két év múlva kőkerítéssel vették körül.

A katolikus restauráció erre úgy válaszolt, hogy 1751-ben elrendelte Vadosfán egy kápolna építését. Később ezt a kápolnát egész templommá bővítették az evangélikusok bírságpénzéből. 

Az időközben megüresedett lelkészi állásra Fábri Gergelyt hívták meg, aki 1737. május 20-án foglalta el hivatalát. A gyermekek nevelésének új lendületet adott azáltal, hogy iskoláztatásukat szigorúan elrendelte, s nemcsak maga felügyelt a tanításra, hanem az egyházi elöljáróknak is kötelességévé tette, hogy időközönként betekintsenek az iskolába. Az iskola színvona mindjobban emelkedett, népességben gyarapodott, s kisgimnáziumként készítette elő a tanulókat a soproni főiskolára. 

Fábri Gergelyt 1750-ben az egyházkerület püspökévé választotta. Ezzel Vadosfa a kerület székhelye lett, de Fábri püspöknek 1753-ban – az ún. „vadosfai vallási zavargás” következményeként – le kellett mondania hivataláról. ( Vadosfán 1751. augusztus 20-án az evangélikus hívek kapákkal, villákkal felfegyverkezve várták a mihályi katolikusokat, akik kápolnájuk felszentelésére közeledtek a faluhoz. Az evangélikusok tettét igazolni látszott az a „rémhír”, hogy a katolikusok ez alkalommal a vadosfai evangélikus templomot is birtokba akarják venni. Fábri Gergely azonban nem vállalt részt ebben, hanem inkább csitította felzaklatott híveit. Ennek ellenére eltávolították vadosfai hivatalából, és a németkeresztúri várbörtönbe szállították. )

A következő évben Vásonyi Máté végezte helyette a szolgálatokat. A gyülekezet büntetése sem maradt el, a vallásgyakorlatot ugyan nem tiltották meg, de azt igen, hogy augusztus 20-án kinyissák a templomot.

Fábri Gergely utódaként a gyülekezet Kutsera Mártont hívta meg. Az ő javaslatára szerezték be a templomba az első orgonát. Az ő idejében (1783. szeptember 11-én) vitték el erőszakkal a világi hatóságok által támogatott katolikusok az evangélikus templomból az öregharangot (azaz nagyharangot), ugyanis a kisebb harangot már 1751-ben büntetésként át kellett adni. A harangok fából épített állványon függtek, amely már szétesőben volt. Ezért Kutsera Márton engedélyt kért a megyei hatóságoktól, hogy tornyot építhessen a gyülekezet a templomához, amely eddig torony nélkül állt. Az engedélyt megadták, a torony 1785-ben épült fel. 

Kutsera Mártont halála után – 1785. október 17-én – Berzsenyi Lajos (1785–1813) követte a lelkészi szolgálatban. Neki köszönhető, hogy 1786-ban a templomtetőt egészen felújították, 1788-ban a tornyot három öllel megmagasították, 1789-ben harangot szereztek a toronyba. Ebben az évben építettek új iskolát a templom mellé, 1798-ban pedig új tanítólakást. 

Berzsenyi Lajos korai halála (52 éves volt) után néhány hónapig az addigi segédlelkész, Szabó István végezte a gyülekezet vezetésének feladatait. Az érkező  lelkész, Gödör György (1813–1826) elsődleges feladata volt a hívek erkölcsi életének megtisztítása. Rendszeretetét mutatja, hogy az anyakönyvek és jegyzőkönyvek pontos vezetését is fontosnak tartotta. A gyülekezet anyagi helyzetét is igyekezett megszilárdítani. 1816-ban új parókiát építettek, és két harangot vettek. 1821-ben újjáépítették a tanítólakást, 1822-ben került sor a templom tetejének újrazsindelyezésére, sőt új tanítólak és iskola is épült. Gödör György idejében volt az első összeszámlálás, amelyből kiderül, hogy a gyülekezet akkori területén 3570 evangélikus élt.

1826. április 10-én bekövetkezett halála után Gödör Györgyöt Horváth János (1826–1880) követte a lelkészi szolgálatban. Az ő idejében hozták rendbe a templom belsejét első ízben 1827-ben, majd 1834-ben, valamint az omladozó kőkerítést is megerősítették. Ő kérvényezte, hogy szüntessék meg azt a rendeletet, hogy az evangélikus templomnak az 1751. évi zavargások miatt – augusztus 20-án – zárva kell lennie. 1830-ban meg is érkezett a királyi leirat, miszerint az engedélyt megadták. 1834-ben, Márton napján ünnepelte a gyülekezet temploma fennállásának századik évfordulóját. 1835-ben ismét javításokra került sor a templomban és a tornyon. 1840-ben a paplak és a tanítólak körül téglakerítés épült. 1866-ban alapot hoztak létre új oltár készítésére.

1878-ban új orgona került a templomba, valamint a megrepedt kisebb harang helyett is újat öntettek. Ebben az évben Bakó Ferenc gyórói ispán négy ezüstözött gyertyatartót adományozott az oltárra. 1880-ban az omladozó kőkerítés helyett vaskorlátot állítottak a templom köré.

Horváth János több mint fél évszázados szolgálata után lemondott lelkészi hivataláról. Ekkor a gyülekezet Laucsek Jónás (1880–1905) lébényi lelkészt hívta meg, aki 1880. december 5-én foglalta el hivatalát. 1881-ben templomépítési alapot hoztak létre, mivel a régi templom fennállásának 150 éve alatt igen rossz állapotba került. Addig is, míg a pénz össze nem gyűlt, igyekeztek a szükséges javításokat elvégezni. Így 1884-ben új sekrestye épült, és elkészült az új oltár is. 1885-ben új tanító- és káplánlakást építettek.

1888-ban, reformáció ünnepén határozta el a közgyűlés, hogy az új oltárt új szent edényekkel és terítőkkel fogják felszerelni. Ezt adakozásból valósították meg. Az oltárképet – a rámával együtt – a nemes Ajkay család adományozta a gyülekezetnek.

1895-ben a templom, az egyházi épületek és a kerítések renoválására került sor. 

Laucsek Jónás szolgálata idején az anyagyülekezetben a templomépítési alap folyamatosan gyarapodott. Súlyos betegsége miatt azonban 1905-ben kénytelen volt lemondani hivataláról, utódjává fiát, László Miklóst (1905–1917) választotta a gyülekezet.

Ekkor született a határozat arról, hogy az új templomot a reformáció 400 éves évfordulójára építsék fel. Ám 1911-ben a nagy templom életveszélyes állapotba került – az északi fal teljes hosszában végigrepedt, a tető leszakadással fenyegetett –, így a szakértői vizsgálat után július 30-án tartott közgyűlésen a gyülekezet elhatározta, hogy a torony kivételével az egész templomot lebontja, és újat épít.

A templom építésének megszervezésére bizottságot hoztak létre, amely október 1-jén tartott ülésén elhatározta, hogy mellőzve a nyilvános pályázatot, két ismert építőt: Vogel József mérnököt és Müller Ede vállalkozót kéri fel a tervek elkészítésére; továbbá elhatározták, hogy a tornyot is újjáépíttetik. A gyülekezet Vogel József terveit fogadta el kis módosítással, majd miután többektől árajánlatot kért, Káldy Mihály győri építési vállalkozót bízta meg a tervek kivitelezésével. Erről az 1912. február 25-i közgyűlésen döntött a gyülekezet. Ugyancsak ekkor határozták el, hogy a régi „öreg harangot” becserélik, és egy harmadik, nagyharangra gyűjtést indítottak. Az adományokból vásárolt a gyülekezet a Seltenhofer cégtől egy 595 kg-os harangot, valamint egy  Angster orgonát, amely gyönyörű hangjával ma is kíséri az éneket. A templomba új szószék és padok készültek. Az építkezést 1912. február 28-án kezdték meg, és október 10-én fejezték be. Felszentelésére november 10-én került sor.

A templom neogót stílusban épült. Tornya a Rábaközben a legmagasabb. Belső tere egyszerű, az embert az Istenre figyelésben segítő. A szószék klasszicista stílusban készült. A templomban őrzik Telekesi István kuruc ezredes ereklyéit.

1981-ben vadosfai templom fennállásának 70 éves évfordulójára készülve sor került az épület belső renoválására és festésére. 

A vadosfai templom tetőzetének rossz állapotát látva a gyülekezet elhatározta, hogy lecseréli a templom cserepezését. 2000-ben gyülekezeti adakozásból, külföldi és közegyházi támogatásból sikerült megvalósítani ezt a nagy munkát. Ugyanebben az esztendőben sor kerülhetett a templom csillárjainak, valamint az orgonának a felújítására és annak villamosítására is. [1] 

A templom a településen áthaladó négy út találkozása mellet kialakult, nyújtott háromszög alakú téren emelkedik. Nyújtott téglalap alaprajzú. Nyugati homlokzatát a hajóval azonos szélességű, de annál alacsonyabb, kétszintes karzatot magába foglaló nyugati építmény foglalja el, amelynek földszintjén három portál nyílik, középrésze fölött pedig karcsú torony emelkedik. A templomtér keleti vége egyenes lezárású, melyet alacsonyabb záradékú poligonális alaprajzú sekrestye bővít.

Nyugati része felett karcsú torony emelkedik, oldalai szélesebbek, mint a sarkok. Keleti oldalát poligonális sekrestye bővíti, oldalait támpillérek tagolják. A hajót meredek vonalú lapos, íves végű cseréppel borított nyeregtető fedi, az álkereszthajók felett erre merőleges gerincű keskenyebb nyeregtető húzódik. A templomot alacsony cementes lábazat övezi, a falakat törtfehér kőporos vakolat borítja. A támpillérek, párkányok, nyíláskeretek esetében a nyers, vörös színű téglafelület látható.

A nyugati építmény kétszintes, három félköríves lezárású portállal nyílik, a portálok a homlokzat szélességében kialakított, négy lépcsőfokkal megemelt, kisebb poligonális alaprajzú térre vezetnek. A hajónál alacsonyabb főpárkány nagyjából a hajó oldalát tagoló támpillérek záradékának magasságában fut. Az oldalsó szakaszokat félnyeregtető fedi. Két szintre oszlik, a főbejárat a toronyaljba nyílik, a két oldalsó bejárat a karzatokra felvezető lépcsőházakat foglalja magába. A főportált egyszerű téglakeret övezi, a faajtó szárnyait tábladísz tagolja, a táblák közepén rozetta látható. Az ajtószárnyakat ornamentális fémveretek díszítik, a kilincs szintén műves alakítású. Az ajtó felső részén kovácsoltvas fémráccsal ellátott, üvegezett lunetta látható. A két mellékportál hasonló alakítású, csak kisebb méretűek. Ezek esetében a lunetta védőrácsa kevéssé díszes, s a téglakeret is csak a félköríves záradékot övezi. Az oldalportálok félmagasságban téglapárkány húzódik, amely a kapuk kerete mellett lefut.  A szélső szakaszok felső szintjén mind a nyugati, mind a déli és az északi oldalhomlokzatokon keskeny, magas ikerablakok találhatók. Az ikernyílásokat tégla könyöklőpárkány fogja össze, félköríves lezárásukat téglakeret hangsúlyozza, mely az ablakok vállmagasságában a nyugati építményen körbefutó párkánysávba csatlakozik. A toronyhomlokzaton ez a párkány szintén szegmensíves, alatta a protestáns templomok leggyakoribb felirata (ERŐS VÁRUNK NÉKÜNK AZ ISTEN) olvasható. A falkorona alatt vakívsoros párkány fut, felette téglafríz látható. A torony az alsó két szint felett további háromból áll.

A harmadik szinten téglakeretes körablak látható, melyet négykaréjos ólomkerettel osztott színtelen ablaküveg tölt ki. A következő, negyedik szint oldalait közös félköríves téglakeret alá foglalt ikerablak tagolja. A felső szint oldalain félköríve lezárású ablak látható, ezen a szinten az ablak könyöklőmagasságában vékony téglapárkány fut. A torony koronapárkányát vakívsor s felette nyerstégla fűrészfogas fríz alkotja. A bádoggal fedett toronysisak karcsú, négy oldalán meredek háromszögű oromzat bővíti, az oromzatok középrészén pedig 12 fokkal tagolt téglamedalionok (órakeretek) láthatók. 

Mindkét oldalhomlokzatot nyolc-nyolc támpillér osztja hét szakaszra, a középső szakaszt valamivel szélesebb, meredek, háromszögű oromzat tünteti ki, melyet a hajóra merőleges nyeregtető fed. Ezt a középső szakaszt - álkereszthajót - mindkét oldalon félköríves lezárású kapu töri át. A kapukhoz lépcső vezet, a nyugati homlokzat portáljaihoz hasonló alakítású kapukat kétszárnyú tábladíszes faajtó zárja, az ajtószárnyakon ornamentális veretek és pántok és kilincs látható. Az ajtó felett kovácsoltvasráccsal védett üvegezett lunetta látható, melyet itt is téglakeret övez. A kapu felett félköríves lezárású ablak nyílik. Az oromzatot emelkedő vonalú vakívsor keretezi, közepén téglakeretes körablak látható. A hajófalat tagoló támpillérek kétlépcsősek, vízvető-párkányuk egyszerű alakítású, a záradékuk a főpárkányt nem éri el. A keskeny szakaszokat magas, mind a mellékhajó, mind a karzat szintjét átfogó félköríves lezárású ablakok tagolják. Az ablakokat négyzethálós ólomrács tagolja, melyet színtelen üvegtáblák töltenek ki. Az ablakok könyöklőjét és lezárását vörös téglakeret hangsúlyozza. A főpárkány alatt konzolokon nyugvó vakívsor fut, amely felett kétsoros téglafríz húzódik. 

A keleti homlokzat falsarkait a cementes lábazat felett induló téglalizénák tagolják. Koronapárkánya alatt vakívsor látható, amely felett kétsoros téglafríz húzódik. A szentélyfal tagolatlan. A templom keleti oldalát középütt széles poligonális alaprajzú sekrestye bővíti. A sekrestye kétszintes, a hajónál alacsonyabb, sátortetejének záradéka csak kevéssel nyúlik a hajó koronapárkánya fölé. A poligonális sekrestyebővítményt profilált főpárkány koronázza, alatta vakívsor húzódik. Az alsó szint középrészén keskeny kétszárnyú ajtó nyílik, az oldalakon egy-egy félköríves lezárású ablak látható. Az ablakok záradékát téglakeret övezi, könyöklőjük vonalában vékony téglapárkány húzódik, ugyanez a díszítősáv ismétlődik a két szint között, valamint az emeleti ablakok vállvonalának magasságában. Az emeletet oldalanként egy-egy félköríves ablak tagolja, ezek könyöklőjét és lezárását hangsúlyozza téglakeret. A templomot kovácsoltvas elemekből és dróthálóból álló kerítés övezi. [2]

Forrás: 

[1] http://vadosfa.lutheran.hu/anyagyulekezet

[2] http://muemlekem.hu/muemlek?id=11808

http://www.szombathely-lutheran.hu/egyhaztortenet/galeria-65.html - fotók

https://static.darabanth.com/images/1/2/1202822.jpg - képeslap