Elérhetőség

Reformációs projekt koordinátora

Reformáció a magyar kultúrában

Eseménynaptár

Eseménynaptár

h
k
sze
cs
p
szo
v
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
 
2025 Június
 

Valesius János Antal református esperes

A komáromi református egyházmegye esperese, a cseh protestánsok első püspöke Magyarországon. 1712-től több helyen református lelkészként tevékenykedett. Rétén telepedett meg, ahol 1714 tavaszán lelkésszé választotta a rétei magyar gyülekezet is. 1719 tavaszán Ekelbe, 1723-ban Csallóközaranyosra ment lelkésznek. 1725-től esperesi állást töltött be a komáromi egyházmegyében, 1740 tavaszától nemesócsai pap. Debrecenben fiatalokat oktatott, és tanulmányaik után pappá szentelte őket. A püspöki cím használata miatt 1740. szeptember 20-án a komáromi erődben bebörtönözték. 1741-ben Mária Terézia rendelete alapján szabadult. 1745. március 12-től 1754. március 12-ig református lelkész volt Nagykeszin, ahol 1754-ben lemondott mind lelkészi, mind esperesi hivataláról. Ezután nyugdíjba vonult, itt halt meg 1758. október 2-án. [1]
Település: 
Kategória: 
Az eltemetett személy(ek) neve Valesius János Antal
Felirat TUMULUS / CLAR. D. D. I. / VALESII. S. E.T. P. / CCS. LRKAE 95 / Aun D ? D ? 8 / AG / JARIS / CATH. / ?
Foglalkozása, tisztsége református esperes
Születési, halálozási adatok 1662. Szakolca - 1758. X. 2. Nagykeszi
Valesius János Antal református esperes

Az 1681. évi soproni országgyűlés XXVI. tc. 3. §-a Pozsony vármegyében Réte és Pusztafödémes községeket jelölte ki „artikuláris helyekül”, vagyis a törvény artikulusa által engedélyezett szabad vallásgyakorlati helyekül a protestánsok számára. Pusztafödémes az evangélikusoké, Réte a reformátusoké lett. A morva-magyar határszélen élő csehtestvérek – önálló gyülekezeti életük megszűnése után – a rétei református egyházközséget keresték fel, ahol nemsokára saját lelkipásztoruk is lett Valesius János személyében. A cseh-morva menekültek közül való Valesius (Jan Valeš) kb. 40 éves korában iratkozott be a debreceni teológiára, ahol rendkívüli hallgatóként hamarabb végzett, mint az évfolyamtársai.

 Valesius Debrecenből honfitársai közé ment vissza, majd Rákóczi szabadságharcának bukása után Rétén telepedett le, s onnan intézte hitsorsosainak ügyeit. 1714-ben a rétei magyar református gyülekezet lelkipásztorává választotta, engedélyezve, hogy évente kétszer végiglátogassa és lelki eledellel táplálja a határ mentén élő, elárvult cseh-morva híveket. Mind rétei, mind ekeli, később aranyosi, majd nemesócsai, végül nagykeszi lelkipásztorként (1725-től a Komáromi Egyházmegye espereseként is) nagy örömmel és lelkesedéssel végezte a „cseh árva eklézsia” gondozását. Gondja volt arra is, hogy a pásztorbotot legyen kinek átadnia. Három cseh fiatalt (Glassius Jánost, Jessenius Györgyöt és Stetinius Jánost) előbb a saját otthonában tanítgatott, majd magyar iskolákban (Debrecenben és Pápán) taníttatott, számukra erkölcsi és anyagi támogatást kérelmezve. A végzett ifjakat Valesius szentelte fel lelkipásztorokká – s hogy ezt megtehesse, 1736-ban fölvette a püspöki címet. Emiatt följelentették a helytartótanácsnál. Dragonyos katonák letartóztatták a nemesócsai parókián, és a komáromi várbörtönbe kísérték. Három nap múlva házkutatást tartottak a lakásán. A ládáját feltörve elvitték minden könyvét és irományát – az egyházmegye levéltárával együtt. Ezeket soha nem adták vissza. Valesius a börtönből egy év múlva szabadult ki, Mária Terézia rendelete nyomán. E rendelet egyúttal utasította a hatóságokat: szigorúan őrködjenek afölött, hogy Valesiust a csehek föl ne keressék. Egyben Valesiust is utasította, hogy a cseh egyház lelkészeként senkit se merjen szolgálatba állítani, a népet semmilyen gyűlésre össze ne hívja, a maga hatáskörét semmilyen vonatkozásban át ne lépje, és ne merészkedjék ilyen kóbor embereket a szolgálatával segíteni. (A királynő rendeletéből azt is megtudjuk, hogy a szétszórt cseh-morva atyafiak mind többen és többen csoportosultak Valesius köré, sőt még Csehországból is voltak, akik hozzá jártak.) A börtönből kiszabadult Valesius 91 éves koráig folytatta szolgálatát a Komáromi Egyházmegye espereseként. Hivatalát – ahogyan ez levelezéséből kiderül – a legnagyobb körültekintéssel és tapintattal látta el, az egyházért, az iskolákért, a lelkészekért és tanítókért való szüntelen aggodalmak között, de soha el nem csüggedve. Ugyanakkor emberfeletti munkabírással küzdött honfitársaiért: szervezte és folyamatosan gyarapította a poraiból feltámasztott csehtestvér egyházat, amely ebben az időben a magyar református egyház egyetemébe tagolódott be. „Obtingensüket” (fenntartói járulékukat) a Dunántúli Református Egyházkerület püspökének adták le, vezetőik pedig a magyar református egyház iskoláiban (elsősorban Debrecenben és Pápán) tanultak. Valesius magyarországi, de Csehországra is kiható tevékenységének nagy szerepe volt abban, hogy a türelmi rendelet után tömegek jelentkeztek az újra engedélyezett cseh protestáns egyházakba. [1]

Levelek ​1725-1740 A Komáromi Református Egyházmegye Iktatókönyve

A ​Valesius János Antal ( másutt Antal János ) összes szövegét betűhíven közlő forráskiadvány kéziratát Mária Terézia trónra lépése után rejtegetni kellett, majd közel kétszáz évig valamely csallóközi parókia iratai közt lapult, onnan jutott vétel útján az egyháztörténész Kúr Géza birtokába s a második világháború végén óceánon túli emigrációba. A kiadóhoz fénymásolata honosult vissza, belőle készült az első kiadás. 
Valesius halhatatlan történelmi érdemeket gyűjtött magának azzal, hogy az általa 1725–1740-ben írt hivatalos leveleket továbbításuk előtt lemásolta. A 139 levél érzékletesen mutatja be a szatmári békét követő idők, III. Károly korának Habsburg-konszolidációját a komáromi egyházmegye, s ezen belül legfőképpen a csallóközi reformátusság életében. Lelkesítő és lehangoló titkokra derül belőlük fény, intim közelből tárják elénk az egyház gondjait s a történéseket. [2]

A Nagykeszi Református Egyházközség 2017. október 22-én, 11.00 órakor ünnepi istentiszteletet tartott, melynek keretén belül leleplezésre került Valesius Antal János tiszteletére készült emléktábla és a reformáció 500. évfordulója alkalmából állított kopjafa. [3] 

"Valesius Antal János 1725–1740-es esperesi leveleit Kúr Géza* fia őrizte az Egyesült Államokban, tőle szereztük be (miután évekig tartó nyomozás árán megtaláltuk) az eredeti kézirat fénymásolatát, s adtuk ki Csémy Lajos prágai professzor alapos, saját kutatásokra épülő előszavával." - mondta egy interjúban Koncsol László József Attila-díjas költő-helytörténész, a Kalligram Csallóközi Kiskönyvtár című sorozatának szerkesztője. [4]

*Kúr Géza: 1893. júl. 30. Kulcsod, 1991. dec. 23. Niles [USA]) református pap, egyháztörténész. Pápán végezte a református teológiát (1915). 1920–1944-ben Csicsón volt lelkész. 1945-ben az USA-ba emigrált. 1918–1944 között elsősorban egyháztörténettel foglalkozott (megírta Komárom, Komáromfüss, Kolozsnéma és Csicsó ref. egyházának történetét). Az emigrációban lelkipásztorként tevékenykedett és Csallóköz őslakóiról, valamint az etruszk–magyar rokonságról írt könyvet.

Forrás:

[1] http://csemadok.sk/jeles-felvideki-szemelyisegek/valesius-janos-antal/

[2] https://rukkola.hu/konyvek/172525-levelek_1725-1740

[3] http://www.reformata.sk/mutat/4543/

[4] http://www.litera.hu/hirek/sikerkonyvek-nyomaban-beszelgetes-koncsol-las...

Fotók

Valesius János Antal református esperes
Valesius János Antal református esperes
Levelek 1725-1740 : a Komáromi Református Egyházmegye Iktatókönyve
Meghívó az ünnepi istentiszteletre
Utolsó frissítés
2018.09.06.