Elérhetőség

Elérhetőség

Cím: 
6720 Szeged, Dóm tér 1-2.
Telefon: 
(62) 425-199
Nyitva tartás: 
H-P: 8:00-15:30
Reformációs projekt koordinátora
Varsányi Attila
varsanyi.attila@mnl.gov.hu

Reformáció a magyar kultúrában

Eseménynaptár

Eseménynaptár

h
k
sze
cs
p
szo
v
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
 
2019 Március
 

Őszödi beszéd a Hódmezővásárhelyi Levéltárban

Őszödi beszéd a Hódmezővásárhelyi Levéltárban

Érdekes dokumentumok: Őszödi beszéd a Hódmezővásárhelyi Levéltárban

Az MNL Csongrád Megyei Levéltárának Hódmezővásárhelyi Levéltára őrizetében, a XV. 63. fondban 18–19. századi – nagyobbrészt kézzel írt, kisebbrészt nyomtatott – egyházi beszédek, továbbá teológushallgatók jegyzetei, teljes vagy töredékes formában találhatók. Az anyagot valószínűleg a kiskunhalasi illetőségű Karancsi Dániel (1840–1905) hódmezővásárhely-újtemplomi lelkipásztor gyűjtötte össze, akinek halála után, 1905-ben kerülhetett vásárlás útján id. Csokán Pál (1877–1961) tanító birtokába. A levéltárba a hányatott sorsú iratanyagnak csak egy része került néhány évtizeddel ezelőtt, a többi jórészt megsemmisülhetett. A három doboz terjedelmű fond tartalma: Karancsi Dániel és fivére, János jegyzetei hallgató korukból, Földvári Károly dunántúli segédlelkész és más lelkészek, káplánok által lejegyzett, 18–19. századi beszédek, főleg a Dunántúli és a Dunamelléki Református Egyházkerületből. A beszédeket Karancsi és kollégái mellett a hozzá beosztott segédlelkészek is használhatták mindennapi munkájuk során.

Az általam kiválasztott, 1863. augusztus 16-án keletkezett irat nyolc oldal terjedelmű. Név nem szerepel rajta, de nagy valószínűséggel Fábián Mihály (1834–1913) a szerzője és előadója. Fábián 1861-ben kezdte rendes lelkészi szolgálatát a Somogy vármegyei Balatonőszödön. 1872 és 1890 között Harkány, végül 1890-től 1913. évi haláláig Felsőireg lelkipásztora. Jelentős irodalmi munkásságot is folytatott, ahogy Szinnyei József Magyar írók élete és munkái című kézikönyvének megfelelő szócikke is bizonyítja.

A beszéd bepillantást enged a kiegyezést megelőző évek református egyházi életébe, a lelkészek és a hívek közötti kapcsolatra. Szerzője nagyon kevés ékezeteket használt a szavakon, a mondatok tagolását sem a mai magyar nyelvnek megfelelően végezte. Az átírás során a mondatok tagolását, az ékezetek megfelelő használatát a mai nyelvhez igazítottam.

                                                                                                                 Presztóczki Zoltán

 

 

Egyházi beszéd

Őszöd Augusztus 16 1863.

Alapige Rom I. 16. Nem szégyenlem a Krisztus evangyéliumát, mert Istennek hatalma minden hivőknek idvességére.

  1.  

Szégyenleni a Krisztus evangyeliumát, pirulni megvallanunk keresztyén voltunkat, ily képtelenség mai világban nem fordulhat elő, ma midőn már a keresztyén vallás, mint az evangyeliumban említett mustármag, terebélyes lombozatú fává növekedett, mely a világ legnagyobb részét beárnyalja, s jótékony árnyékában enged növekedést, valamint a polgári köz bátorságnak és szép erkölcsöknek nemes tetteknek úgy a tudománynak, és minden szép és hasznos mesterségeknek. Igen ma még az is kinek megkövült, megkeményedett szívében nem tenné meg az evangyelium magva kívánt gyümölcseit, ki csak névvel, de nem tettel és szívvel lélekkel tagja a Megváltó egyházának, az is, ha megkérdeztetik kiléte felől, büszkén mondja magát keresztyénnek s legalább szájjal nem tagadja meg annak nevét, kinek tanítását benső indulataival s tetteivel tán sokszor meggyalázta. – Igen is, atyámfiai, mert ha valaki ma a keresztyén vallásban, a világ és ennek javainak mohó szeretetétől elvakítva nem keresi is a kincset, amire embernek törekednie kell; de legalább keresi jóllétét s bátorságát, mivel az őt mint keresztyént a keresztyéni jótékonyságnak és a keresztyénség szelleme által rendezett polgári társaságnak résztvevő tagjává teszi. – Ma már hív egyháza lombos erdő, mely nyughelyet s menedéket ad a hosszas vándorlásban elfáradt földfiának, – de hajdan, midőn a szent leckénkben szóló apostol élt, kopár sivatag volt az, mely kínos fáradalmakat, vértanúságot, töviskoszorút s az emberi társaságból száműzetést, megvető gúnyt adott annak hit lelke hívó szózata annak ösvényére vezetett. – Istenről elfeledkezett életük bűnös párnájain heverészve a pogányok nevetséges babonának nevezték, – a zsidók pedig vakbuzgó önzésük tüzétől hevíttetve bűnös nyitásnak tekintették – mindketten pedig bolondságnak gúnyolták a keresztyén vallást, mely, mint mondták, nem szégyenlette bevallani, hogy egy, a gyalázat fáján megfeszített mesternek tudományát vallja s biztatásait hiszi.

Az akkori világnak bűnös balhiedelme foroghatott eszében a nagy apostolnak, midőn ama nagy városba írja levelét, mely az akkori világ felfuvalkodott műveltségének és tudományosságának, de egyszersmind ezerféle kárhozatos bűneinek fészke volt, – s erre mondja, hogy nem szégyenli ő e tudományt, mivel ő abban többet s ott végetlenül többet lát, mint az elvakult világ – nem bolondságot, hanem Istennek hatalmát minden hívők idvességére.

E tekintetben a mai kor egészen ellentéte a réginek. Krisztus követőjének lenni többé nemcsak hogy nem szégyen, sőtt díszt és érdemet hárít az emberre. A keresztyének tehát ma nem szégyenlhetik vallásukat, az evangyeliumot, ez igaz, de valjon ha kérdezzük, hogy hát az evangyeliumnak nincs-e viszont oka szégyenleni keresztyéneit, a mindennapi tapasztalásból mily feleletet nyernénk? – Nem azon lánglelkű apostolokat keresem én a mi mai haszonleső világunkban, kik vagyont, emberek előtti kedvességet, sőtt életüket is nem sajnálva nem tanácskoztak testtel és vérrel, hanem hirdették szent meggyőződéssel a Krisztust, a ki megfeszíttetett, – mind a mellett, hogy a sötétség minden szörnyeit ellenük küldé, – nem Pált, Pétert, Jánost, István mártyrt és több ilyeket keresek én, kik nagy időnek voltak nagy emberei, oh, akkor óriási munkáról volt szó, utat kellett egyengetni sziklás és nehéz földön át a keresztyénség forrásának s ily rendkívüli műhöz rendkívüli lelkesedés is kívántatott. – Ma már a keresztyén vallás mint békességes mederben hömpölygő folyam terül el előttünk, vallásunkért nem üldöz bennünket senki, hogy martyri erőnket bemutathassuk, nincs szükség vagyonunk s létünk feláldozására, óriási erőfeszítésekre, hogy a mi megváltónk igaz követőinek találtassunk, ma sokkal csekélyebb az, mit a keresztyén vallás követőitől kíván, – és még is, ha széttekintünk a világban az emberek között, azt látjuk, hogy némelyek a keveset sem teljesítik, úgy, mint kívántatnék, kikről ha a keresztyén egyház őrszelleme a mennyből leszállana, s az övét összegyűjtené, pirulva kellene megvallania: íme, ezek is az én nyájam juhai közé tartozának. –

Jól esik hinnem, sőtt tudnom, hogy a hallgatóság közt, melyhez most szólok, mentül kevesebben vannak, kikért az evangyeliumnak magát szégyenlenie kellene, – kik egyháztagi s keresztyéni szép nevüket meg nem érdemelnék: mind a mellett, mivel Krisztusunk szerint igyekeznünk kell tökéletesnek lennünk, mint a mi mennyei atyánk tökéletes, már pedig teljes tökéletességet a földön még ember el nem érhetett, úgy hiszem, hogy a kép, melyet beszédemnek hátra lévő második részében felmutatni igyekszem, sok oly vonásokat, sok oly tanulságokat fog tartalmazni, melyből mindnyájan némi elmélkedésre s okulásra szolgáló tudományt meríthetünk. Nem marad tehát egyéb hátra, minthogy felmutassam előttetek az igazi keresztyén hívőnek képét, ki nem szégyenli az ő mesterének, Krisztusnak evangyeliumát, de kiért viszont az evangyeliumnak sincs oka magát szégyenleni.

 

II.

  1. (:II. Kor XIII. 5.:) A jó keresztyén hallgatja Isten beszédét és magát megpróbálja, ha vagyon e hitben. Krisztus urunk, midőn a földtől immár válófélben volt, leghathatósabb eszköznek látta az Isten országának megalapítására a prédikálást, igehirdetést. Ezért köti szívére tanítványainak oly hathatósan, hogy minden népek között terjesszék azt, ezért adá a pünkösdi Szent lélek adományul az apostoloknak, hogy szollhatnának minden nyelveken. – Ha, mint a zsidó vallás, az ember bűneiért folyton megnyitandó, de soha sem kielégítő engesztelő áldozatnak példázolásában állana a mi vallásunk – ha mint a pogányok csak szemkápráztató czerimoniákban és csak bámulatot ébresztő, de értelmet ki nem elégítő cselekményekbe helyezte volna, megváltónk azt, mivel az embereket üdvösségre akarta hívni, – nem mondta soha nekiek, hogy ne vigyetek útravaló eleséget, két sarut, sem úti pálczát, hanem ezért öltözzetek bíborba és bársonyba, hogy így a külszínre oly sokat adó világot magatoknak megnyerjétek. Mi tehát prot keresztyének éppen a megváltó ez utasítása folytán prédikáljuk az evangyeliumot alkalmas és alkalmatlan időben vagy hallgatjuk annak prédikáltatását. – Igaz keresztyén tehát az, ki mikor csak szerit teheti, jön és hall, figyelve hallgatja az evangyelium tanításait s buzgóságnak, szeretetnek és isteni félelemnek indulataival ruházza fel magát, hogy lelke, mint jó föld örömmel fogja (fogadja – P. Z.) be amaz örök idvességre tápláló magot, az evangyeliumot. És mivel hallja hirdettetni a szent helyről: legyetek ne csak hallói az igének, hanem megtartói is, – minden igehirdetés után megvizsgálja magát, betekint kebelébe, ha valljon meg vagyon-e a hitbe. – Buzgón imádkozik, de imádságában eszébe jutván: nem minden, a ki azt mondja uram, uram! Sőt ő elmenvén aként cselekszik. – Ez vezérel bennünket a keresztyén második ismertető jelére t. i.
  2. hogy tökéletesedik naponként a jóban (Luk II 40:) Midőn a figyelmes hallgatója az igének a szent írás számos intései után átlátja, hogy ő neki, valamint a bűnbánatra, úgy a megtérésre és tökéletesedésre is szüksége van, – lelki szemeivel szélyel (széjjel – P. Z.) tekint hitének világában, s keresi azt a példány- vagy mintaképét, kihez magát szabnia kell. Ekkor fejlődik ki előtte teljes magasztosságában, a dicsőség fénysugaraitól övezve ama názáreti Jézus, ki így szollt: én vagyok az ajtó, mely az üdvességre bebocsát, az út, melyen járnotok kell, és a szöllőtőt oltassatok belém, mint jó szöllőtőbe, hogy méltó gyümölcsökkel hallassatok az úrnak napján.

És ha megtekinti e mi fejünknek, Krisztusnak földi életét, az igaz keresztyén be kell vallania, ha igazat akar szollni, hogy első érzet lelketek a megszégyenülésnek érzete. – Ott látja mint jó pásztort, ki életét adja az övéiért, ott látja mint hű barátot, hálás fiút, jótékony emberbarátot – mint az igazságnak rettenthetetlen vérével pecsétlő bajnokát, – és ha ekkor vissza tekint, önnön kebelében látja az ő gyarló, ingatag, a világi dolgok szelétől forgatott lényt, kiben oly kevés az állandóság. – De itt a jó keresztyén meg nem áll, hanem tudva azt, hogy az a Krisztus, kit ő mint embert is fölülmúlhatatlanságában csodált, mint Isten erőt közöl vele, mellyel felé közeledhessék, – nem csügged el, hanem égre emelt szemekkel halad elébb, előbb a tökéletesség felé. – Igen is atyámfiai, és e folytonos, e nemes útjában szent és üdvös dolgot keres a keresztyén s ez a 3-d ösmertető jele t. i.

3. (Mát VI. 33.:) Ő keresi az Isten országát. Keressétek mindenek fölött az Isten országát, és annak igazságát és mindenek megadatnak nektek: így inti tanítványait, tehát így int minket is Jézus az evangyeliumban s ti attyafiai, kik minden úrnapján bőv mértékben hallhatjátok, hirdettetni az Isten igéjét, hallottátok sok felvilágosító magyarázatokkal, arról, mit értünk az Isten országán. – A szenteknek emez egyességében az Isten dicsőségét munkálni, az ő szent és nemes czéljait összevetett vállakkal előmozdítni, – meg ruházni a nyomorultat, eledelt adni az éhezőnek, ápolni a beteget, segéllni (segíteni) az igyekezőt, ezt szokták mívelni az Isten országában. – Midőn tehát zeng hozzátok a szózat, vessétek le az ó embert és öltözzétek fel az újat, térjetek meg a világosság fiainak útjokra, - ne fizessetek gonosszal a gonoszért, – szeressétek embertársatokat, – s adakozzatok az egyháznak és a szent gyülekezeteknek javára és segéllésére, – ha ti e szózatokat figyelmes szivetekbe veszitek, s elmenve akként is cselekedtek, akkor már nem csak keresitek, hanem meg is találtátok e földön Istennek országát. – Mivel pedig szent vallásunk szerint a földi élet próba és előkészítő iskolája ama mennyeinek, melynek soha vége nem leszen, ha itt e földön úgy tettünk, mint Isten országának polgárai, azon órában, midőn nevünk e földi élők könyvéből kitöröltetik halandó kezek által, halhatatlan újakkal lesz az beírva egy más könyvbe, melynek lapjai soha el nem szakadoznak, hogy mint új polgárai az Isten mennyei országának, éljünk és uralkodjunk megváltónkkal mind az idők végéig. A mi megváltónkkal, a Jézussal igen is atya fiai, mert éppen legfontosabb és e beszédemben én utoljára felemlítendő ismertető jele az igaz Keresztyénnek.

4.) (Mát. X 22:) Hogy a Krisztusban hiszen és hozzá hív mindhalálig. Ki hozta nekünk a tudományt, mely a gyermekkor játékai közül a késő vénség borongós napjáig s ott halálig hű és jótékony kalauzunk, vezérünk e földi életben, melynek áldott igazságaiban már oly sokszor nyertünk enyhülést, midőn könnyes szemmel széttekintve a világba, minden beborult, minden elsötétedett körültünk, ki tanított bennünket így imádkozni azon úrhoz, ki oly rettentően dörög sokszor felettünk, mi atyánk. Felelj meg, Istennek népe, felelj meg, lelkem e kérdésre. Igen, igen, Jézus áldott legyen e név mind az időknek végéig. – És ha már, keresztyén atyámfia, oly sokszor igaznak találtad a vigasztalást, mit neked Krisztus tudománya nyújtott, – ha oly sokszor megkönnyebbültél fárasztó munkádban, midőn hittelt keblekkel így fohászkodtál Jézusom, – higyj ő benne akkor is, midőn földi életed határán túl eső dolgokról ad is neked biztatást, midőn az ő feltámadt testét látva lelki szemeiddel, – hited fülével hallod biztatását is. Boldogok az alázatosok, mert ők felmagasztaltatnak – boldogok, akik háborúságot szenvednek, mert ők megvigasztaltatnak, boldogok, kiknek szavuk tiszta, mert ők az Istent meglátják. Ámen.

Utolsó frissítés
2019.03.08.