Református lelkészek harca a bűnök ellen
Oláh Sámuel kórósi református lelkész a községben elterjedt bűnök megbüntetését kéri a siklósi főszolgabírótól. 1815. május 6.
A Felső-Baranyai Egyházmegye 1817. évi egyházlátogatási jegyzőkönyvének kérdőpontja kapcsán, hogy „Szent hivatalához illendő tekintetben tartatik-e a Prédikátor?” több lelkész panaszkodott a baranyai vidék elmaradottságára. „Annyiban, amennyiben egy Baranyai Helységnek együgyű lakosaitól lehet várni.”[1] – válaszolta a garéi lelkész. Mások szerint a megbecsülést hátrányosan érintette, hogy a községtől kapták a lelkészek a fizetést. A drávaszabolcsi Mojzes Mihály lelkész szerint a prédikátor „illendő becsületben tartatik, kivált, ha a fizetést nem sürgeti.”[2] A drávafoki lelkipásztor úgy vélte, hogy a község tisztelete kizárólag a fenyítésre jogosult hatalomnak járt: „becsületadások felette együgyű, sőt csekély közönségesen minden olly hivatalbeliek eránt, akiknek nincsen pálca a kezekben.” [3]
A református lelkészeknek ugyan nem volt a kezében pálca, vagyis testi büntetést nem szabhattak ki, de mégis többféle eszköz állt rendelkezésükre a bűnösök megbüntetésére. A szóbeli megintés, szidás után a nagyobb bűnöket elkövetőket a lelkész eltilthatta az Úr asztalától, vagyis nem engedte Úrvacsorához járulni őket. Amint a nagypeterdi lekész írta: „Cégéres vétekben élőket a prédikátor eltiltja az úr asztalától.”[4]
Magyarmecskén a bűnösök bűnének súlyossága szerint a következő fokozatokat gyakorolták: „1. Megintjük, hogy arról letegyenek. 2. Büntetést igérünk nekiek, hogy az Úr asztalától eltiltjuk. 3. Ha csakugyan látjuk, hogy ezek rajta nem fognak, világosan kimondjuk az Ekklézsia[5] sententziát[6], hogy ha meghalnak, minden halotti tisztesség nélkül fognak a temetőbe kivittettni.” [7] Ez utóbbi volt a legsúlyosabb büntetés, a református lelkész csak a legvégső esetben alkalmazta ezt a fenyegetést, hogy az elhunytat, a siklósi lelkész szavaival: „a szokásban lévő tisztességes temetéstől is eltiltja, s minden ceremónia nélkül temetik el”.[8]
Előfordult mégis, hogy a lelkész úgy ítélte meg, hogy a testi büntetéssel többet érne el, mint a szóbeli fenyegetéssel. Ilyen esetben a bűnösnek ítélt személyeket a presbiteriális gyűlésnek,[9] vagy az uradalom tisztjeinek átadhatta, akik a testi büntetést kiszabták és kiszolgáltatták. „A presbiteriális gyűlés a cégéres vétekben élőket meg szokta feddeni, és ha annak nem engedelmeskednek, pálcával és korbáccsal is megbünteti.”[10] Nagypeterden ha háromszor nem ment valaki templomba, előbb 6, majd 12 pálcaütéssel büntették.[11] Sámodon „A káromkodókat a Bíró büntetni szokta, a versengők, templomba nem járók megintetnek, azoknak a házasoknak dolgukat, akik együtt nem laknak a T.[12] Szolgabíró Úr végzi el.” [13]
A kórósi református lelkész is úgy vélte, hogy a községben előforduló, és egyre inkább elszaporodó bűnöket csakis testi büntetéssel lehet megfékezni. 1815-ben a prédikátor azonban a presbiterek[14] helyett a világi hatalomhoz fordult. A siklósi szolgabírótól azt kérte, hogy vagy ő büntesse meg a bűnösöket, vagy hatalmazza fel a községi bírót, esküdteket, akik a meghatalmazás nélkül, bár jogukban állna, nem mernek a bűnösök ellen fellépni.
"Tekéntetes nemes Főszolgabíró Úr
Bizodalmas Jóakaró Uram!
Mind az Isten által kiadatott, mind pedig a polgári társaság által helybe hagyatott törvények az emberek javára, boldogítására, s a jórend megtartására céloznak. De az emberi gyarlóság, vagyis romlott természet mind egyiket, mind másikat gyakorta által hágja, s azokkal ellenkezőképpen cselekedni vakmerőül bátorkodik. Hogy a gonosz meggátoltasson, a jóság előmehessen, ezen törvények a vétkezőknek rettentésekre, s jobb útra tehető térítésekre büntetést rendeltek.
E mi gyülekezetünkbe annál fogva, hogy senki vétkének érdemlett testi büntetését nem veszi, eláradt a köznép között, az Elöljáróktól való nem függés, s kinek-kinek a maga szabad tettszése szerént való beszéde s cselekedése. Elhatalmazott az ember szóllás (kivált az Asszonynép között) az egymást mocskolás, csúfolás, átkozás, még az ártatlanoknak is ok nélkül való gyaláztatások, a káromkodás, a Teremtőnek szidalmazása sokaknak szavok járásokká lett.
Akik az illyen, s más egyéb vétkeket hallják s tudják, tesznek ugyan panaszt az Elöljáróknál az orvosoltatás s büntetés végett, de mivel az ezen hibás tárgyakat megvizsgáló, ítéllő s büntető hatalom a felsőbb Tisztviselőknek engedtetett (mert ezért adott Isten fegyvert kezekbe) nem bátorkodnak a falusi Elöljárók hasonló Polgártársaikat, még azokat is, akik valójában megérdemelnék, testi büntetéssel s veréssel zabolázni, s rettenteni.
Hogy azért a jó rend, a békesség, ezen kis Gyülekezetből is számkivetésbe ne küldessen, (azért)[15] esedeznek Tekéntetes Úri Személlye előtt a helység Elöljárói: Hogy az ollyan személlyeket, kiknek egymás eránt méltó panaszolkodások, s neheztelések vagyon, a megvizsgálás, elintézés s megítéllés végett, tulajdon úri hatalmához igazíttatni megengedje: Vagy a Bírót, Esküdt Társaival a vétkeknek az illendőségig lehető megbüntettetésekre a gonoszoknak, meghatalmazni méltóztasson.
Ezen alázatos kérésnek akármellyik része teljesíttethetik, azt írásba megküldeni instáljuk[16] alázatosan, ne terheltessen: Hogy azon írás erejénél fogva az Elöljárók magokat a vétkezőkre terjendő ítéllethozásokba (s ha a dolog úgy kívánja) a büntetésbe, akik előtt szükséges megigazíthassák. Ezen bizodalmas kérésünkre lejendő bölcs válaszának alázatossággal való megnyerését óhajtva elvárván, mélységes tisztelettel vagyok kegyes favoriba[17] ajánlott. Május 6-dikán 1815.
Tekéntetes Főszolgabíró Úr
bizodalmas jóakaró Uramnak a kórósi Elöljárók képébe[18]
Oláh Sámuel mk[19].
Hellybeli Prédikátor"
A fenti forrás, mely a MNL BaML Baranya vármegye szolgabírói iratai között található[20], hamarosan a „Forrásaink a reformációról. Dokumentumok a MNL Baranya Megyei Levéltárából” című forráskiadvány-sorozatban fog megjelenni. A kötetben sok más hasonló érdekes forrásközléssel találkozhatunk majd a 17. és 20. század közötti időszakból.
Borsy Judit főlevéltáros (MNL BaML)
[1] MNL BaML XII.14. Garé 112.
[2] MNL BaML XII.14. Drávaszabolcs 104.
[3] MNL BaML XII.14. Drávafok 89.
[4] MNL BaML XII.14. Nagypeterd 287.
[5] Ekklézsia: egyházközség, hitközség.
[6] Sententziát: végzést, ítéletet.
[7] MNL BaML XII.14. Magyarmecske 260.
[8] MNL BaML XII. 14. Siklós 364.
[9] Presbiteriális gyűlés: a protestáns egyház demokratikusan választott testületének gyűlése.
[10] MNL BaML XII.14. Márfa 239.
[11] MNL BaML XII.14. Nagypeterd 287.
[12] T.: Tekintetes
[13] MNL BaML XII.14. Sámod 353.
[14] Presbiterek: a protestáns egyház demokratikusan választott testületének tagjai.
[15] Áthúzott szöveg.
[16] Instáljuk: kérjük.
[17] Favori, favor (lat.): jóakarat.
[18] Képébe: nevében
[19] mk.: maga kezével, saját kezüleg
[20] MNL BaML IV. 1. p. 11. Baranya Vármegye Nemesi Közgyűlésének iratai. Peren kívüli iratok. XXIV. 18.