Hír

„Múltról mindenkinek” - evangélikusok Nyíregyházán

A Magyar Nemzeti Levéltár Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Levéltára

a „Múltról mindenkinek” című rendezvénysorozat keretében

tisztelettel hív és vár mindenkit

2017. november 6-án (hétfőn) 10:00 órára a levéltárba (Nyíregyháza, Széchenyi u. 4.).

A Magyar Nemzeti Levéltár Reformáció MNL-projekt keretében bemutatkoznak a nyíregyházi evangélikusok:

Kiállítás az MNL Vas Megyei Levéltárában

 

A Magyar Nemzeti Levéltár Vas Megyei Levéltárában nemrég fejeződtek be az „Ágostai és helvét – A reformáció története Vas vármegyében” című nagyszabású kiállítás előkészületei.  A levéltár és a Szombathelyi Evangélikus Egyházközség együttműködésében 2017. október 25-én nyíló tárlat a Reformáció Emlékbizottság és az MNL Reformáció Projekt anyagi támogatásának köszönhetően valósul meg.

Bemutatjuk az „Utazás Wittenbergbe" verseny országos döntőjének zsűrijét II.

Az „Utazás Wittenbergbe" vetélkedő középiskolás versenyrésze 2017. október 21-én délután 14 órakor veszi kezdetét. Az alábbiakban az ő versenyteljesítményüket bíráló zsűri tagjait ismerhetik meg.

 

A zsűri elnöke,:

Dr. Hafenscher Károly, miniszteri biztos

Bemutatjuk az „Utazás Wittenbergbe" verseny országos döntőjének zsűrijét I.

Az országos döntő előkészületei nyár eleje óta zajlanak. A továbbjutott versenyzők ekkor kapták meg a döntőre vonatkozó, a felkészüléshez szükséges információkat, valamint az előre elkészítendő feladatok leírását. A verseny szervezői ezt követően a zsűritagokkal is egyeztették a tudnivalókat, akik megkapták az értékeléshez szükséges egységes szempontrendszert.

Érdeklődés a tudomány művelése iránt - eredményes nemzetközi konferencia

A kétnapos konferencia ünnepélyes megnyitóján az emlékév szignáljának elhangzása után dr. Szabó Csaba főigazgató a konferencia házigazdájaként köszöntötte a vendégeket. Megnyitójában méltatta a két együttműködő partner tevékenységét, s örömmel állapította meg, hogy e közös konferencia az MNL együttműködői körét is bővíti.

Eredményes projektbemutató Vágsellyén - 2017. szeptember 8.

A Nyitrai Állami Levéltár Vágsellyei Fióklevéltára (Štátny archív v Nitre pracovisko Archív Šaľa) meghívására a 2017. szeptember 8-án A reformáció hatása a régió fejlődésére A reformáció 500. évfordulója címmel zajló nemzetközi konferencia keretén belül a Reformáció MNL projekt bemutatójára került sor. A tanácskozás elején PhDr. Novák Veronika, a vágsellyei levéltár vezetője köszöntötte a vendégeket – külön is megemlítve a rendezvényt jelenlétével megtisztelő PhDr.

A „Reformáció MNL" projekt imázsfilmje

A Magyar Nemzeti Levéltár reformációs projektjének a nagyközönséggel való megismertetésére és népszerűsítésére kisfilmet készítettünk a projektben részt vevő munkatársak közreműködésével. A kisfilmből megismerhető a projekt célja, főbb célkitűzései, valamint várható eredményei. Ajánljuk az érdeklődők figyelmébe!

Közreműködők: Avar Anton, Baricsa Tamás, Csermelyi József, Kovács Eleonóra, M-Szabó Dorottya, Márkusné Vörös Hajnalka, Orsós Julianna, Puskás-Paulik Ágnes, Rácz György, Tuhári Attila, Vertse Karolina.

Kassai projektbemutató - 2017. augusztus 16.

A Reformációi Emlékév Projekt kassai bemutatója

 

A Magyar Nemzeti Levéltár Reformációi Emlékév Projektjének fontos állomásához érkezett 2017. augusztus 16-án, amikor egy egész délutáni programsorozat keretében először mutatkozott be az országhatárainkon túl, az egykori Felső-Magyarország fővárosában, Kassán, ahol a Szlovákiai Református Keresztény Egyház Kassai Magyar Református Egyházközsége látta vendégül a projekt munkatársait.

Projekteredmény: fond- és állagszintű áttekintések a protestáns vonatkozású iratokról az MNL megyei levéltáraiban

A Reformáció MNL projekt forrásfeltáró tevékenységét alapos előkészítés előzte meg. Az Országos Levéltár 1526-1570 közti forrásfeltárása mellett a megyei intézmények összehangolt, azonos elvek mentén történő feltáró munkája jelentős eredmény. A munka első szakaszában minden intézmény felmérte azokat az irategyütteseket, amelyek a legtöbb információt tartalmazzák a protestantizmus történetére vonatkozóan.

Oldalak

Feliratkozás RSS - Hír csatornájára