A reformáció Magyarországon:
A lutheri reformáció terjedése a 16–17. században: kereskedők, diákok, papok közvetítésével érkeztek a lutheri eszmék Magyarországra és terjedtek el először a felvidéki szabad királyi- és bányavárosokban és erdélyi szász területeken.
A mohácsi csatát megelőző években Budán, Mária királyné környezetében, és a főnemesség körében is terjedtek a reformáció tanai. Konrad Cordatus Wittenberget megjárt budai lelkész és Johannes Henkel, a királynő gyóntatója volt első közvetítőjük. Az élénk diplomáciai kapcsolatoknak köszönhetően német közvetítéssel terjedtek el a reformációs nézetek.
1523-ban és 1525-ben szigorú törvényeket hoztak a lutheránusok ellen, akik életükkel és vagyonukkal fizettek, ha kiderült, hogy az új hit követői. A törvények szigorúságának egyik oka az volt, hogy a magyar országgyűlés a német-római császár jóindulatát és támogatását próbálta megnyerni a török elleni harchoz. A törvények ellenére azonban jó néhány nemesi család tagja támogatta a megalakult gyülekezeteket, pl. a Nádasdy, a Perényi, a Batthyány család tagjai. A reformáció terjedésének fontos állomása volt az 1545-ös erdődi zsinat, ahol elfogadták az Ágostai Hitvallást, s megfogalmazták hitvallásukat. Főbb pontjai:
- anyanyelvi prédikáció
- két szín alatti úrvacsora
- szentek imádatának elutasítása
- a szerzetesség megszüntetése
- papok házasodhatnak
- a gyónás helyes értelmezése, a bűnt egyedül Isten bocsáthatja meg
A helvét-református irányzat követői közé sorolhatjuk a Debreceni Szappanos Céh tagjait is. Egy 1587-ben készült vitairatban e céh tagjai a reformátori tanításokkal és búcsújárásokkal kapcsolatos vélemé-nyüket írták le. A forrás 16. századi helyzetképet is felvázol, a katolikus ellenreformációról alkotott véleményüket, melyet erőszakosnak, túlzónak véltek. A céh mesterei havi gyűlésükön ügyes-bajos dolgaik megvitatása mellett, hitbéli kérdéseket is megbeszéltek. A céh tagjai, miután folyamatosan járták a vásárokat, hozzájárultak a reformáció terjedéséhez.
A „Magyar Luther” – Dévai (Bíró) Mátyás (1501–1545) evangélikus, majd református prédikátor. Ferences rendi szerzetes volt, majd katolikus pap, aki wittenbergi egyetemi tanulmányai hatására vált Luther tételeinek követőjévé. A hagyomány szerint találkozott Lutherrel, az egyetemen pedig Melanchthon tanítványa, majd barátja lett.
Visszatérése után 1530-tól Budán lett lelkész és Szapolyai János királysága alatt szabadon folytatta tevékenységét. Budán írta meg 52 tételét és A szentek aluvásáról című munkáját, melyben tagadta a szentek imádatát. Tevékenységéért menekülnie kellett, végül elfogták és Bécsben börtönbe zárták, ahonnan másfél év után megszökött. Sok viszontagság után 1535-től Nádasdy Tamás magyar főúr sárvári birtokán volt lelkész, majd az iskola tanára és a stafétát Sylvester Jánosnak adta át.
Dévai később a Perényi családhoz került Sárospatakra. 1538-ban jelent meg Ortographia Ungarica című könyve. Prédikációinak célja a nevelést szolgálta, támogatta az írás-olvasás tanulás szükségességét, a nemzeti nyelvű Szentíráson keresztül.
1541-ben ismét Wittenbergbe, majd onnan Bázelbe ment, ahol a helvét irány követője lett, majd hazatérve Debrecen város lelkipásztora. Itt halt meg 1545-ben.
Dévai 1537-ben Wittenbergbe utazott, ahol tanárának, a korszak jeles tudósának, Philipp Melanchthonnak is beszámolt a sárvári iskoláról. Melanchthon 1537. október 9-én levélben gratulált Nádasdynak.
Sztáray Mihály (1505?–1575): evangélikus lelkész, énekszerző (volt ferences rendi szerzetes), ott volt a mohácsi csatában. Ezt követően Sárospatakon élt, a Perényi család szolgálatában, részt vett a később híressé vált iskola alapításában. 1544-től a Baranya megyei Laskón lelkész, majd bejárta az egész Dunántúl hódoltsági és királyi területeit, prédikációival vigasztalta, és erősítette a közösségeket. A gyülekezeti ének fontos szerepet töltött be a protestáns egyházaknál. Sztáray énekeket is írt a megpróbáltatások elviselésére, karácsony ünnepére. Tizenhat zsoltárt dolgozott át gyülekezeti éneklésre. Laskón, a hagyomány szerint, hegedűvel kísérte énekeit, melyek nyomtatásban 1574-től Huszár Gál, 1582-ben Bornemisza Péter énekeskönyvében jelentek meg.
Bornemisza Péter (1535–1584): evangélikus lelkész, író, énekszerző volt. A korán árvaságra jutott fiú kassai rokonokhoz került (ahol találkozott Tinódi Lantos Sebestyénnel). Padovában orvostani ismereteket, Wittenbergben teológiát, bölcsészetet, Bécsben filozófiát tanult. Megismerkedett Huszár Gál nyomdásszal, szintén Bécsben jelentette meg Sophokles műve nyomán írt munkáját, a Magyar Elektrát. 1564-ben már Zólyom várában a Balassi család lelkésze, a Balassi fiúk, köztük a költő Balassi Bálint nevelője. 1570 körül Julius Thurzo-Salm család birtokán prédikátor és lelkész. Semptén nyomdát alapított, melyben saját művei mellett kortárs protestáns műveket is kiadott.
Perbe fogták az 1578-ban megjelent Ördögi kísértetek című munkája miatt, melyben a nemességet is bírálta, így szembekerült munkaadójával is és családjával együtt el kellett hagynia a Salm-birtokot. Detrekőre a Balassi családhoz ment, ahol nyomdát működtetett. Ismeretlen okból Bécsbe került, ahonnan betegen tért vissza a Balassiakhoz. 1582-ben állította össze 276 éneket tartalmazó énekeskönyvét. Nem sokkal ezután meghalt. Nyomdagépeit a lengyel származású nyomdász, Mantskovits Bálint vette meg, aki majd a Vizsolyi Bibliát nyomtatja ki.
 Tudtad-e hogy miért kellett elhagynia Bornemiszának Kassát? Egy „szellemeskedés” miatt. Feledi Lestár kassai kapitányt tréfálta meg Bornemisza. A katona egy szentkép előtt imádkozott, amikor az angyalnak beöltözött Bornemisza elváltoztatott hangon arra próbálta rávenni, hogy ne a szentekhez, hanem Krisztushoz imádkozzon. Hamar lelepleződött, és a komolyabb büntetés elkerülése végett menekülnie kellett Kassáról |