Reformáció a magyar kultúrában

Eseménynaptár

Eseménynaptár

h
k
sze
cs
p
szo
v
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
 
2021 November
 

„Utazás Wittenbergbe” A reformáció történetének ötszáz éve Magyarországon

Az ökumené ideje (20. századtól napjainkig)

Új feladatok, kiemelkedő személyiségek: A háborúk, a vallási, faji, nemzetiségi, ellentétek, a szenvedélybetegségek, a fogyasztói társadalom visszásságainak hatására a keresztény egyházaknak új kihívásokkal kellett szembenézniük. Az alapvető keresztény értékek: a hit, a szeretet, a másik tisztelete, valamint az alapvető emberi szabadságjogok kerültek veszélybe.

A 20. században a keresztény egyházak felismerték, hogy közös erővel hatásosabban tudnak megbirkózni a feladatokkal és megindult a közeledés, a szeretetmunka, a közös szolgálat szervezeti összehangolása. Ezzel párhuzamosan olyan egyéni kezdeményezések is születtek, amelyeket később az egyház is támogatott.

Tudtad-e, hogy mi az a szeretetmunka? Leginkább a mai önkéntes munkához hasonlít. A szeretetmunka, vagy missziós szolgálat: jótékonysági munka, mely többségében önkéntes munkával segíti a rászorulókat. Több fajtája is van, ami az adott problémától függ: Adománygyűjtés, ingyenes étkezés biztosítása, iskolai kollégiumok és öregek otthonának, árvaházak, kórházak működtetése, mentőszolgálat stb.

 

Jonathan Söderblom (1866–1931) svéd evangélikus lelkész, püspök, a családi hagyományt követte, amikor lelkész lett. Az uppsalai egyetemen a vallástörténeti tanszéken végzett. Az egyetem alatt bekapcsolódott a keresztény ifjúsági mozgalomba, majd lelkészi missziós munkát vállalt. Söderblom már az I. világháború kitörésekor ökumenikus, a keresztény egyházak egységes fellépését sürgetette, de a világkonferencia csak 1925-ben tudott összeülni. Az ökumené fogalmát Söderblom tevékenysége tette világszerte ismerté, nemzetközivé. Munkásságáért 1930-ban béke Nobel-díjat kapott.

F27: A Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsa anyaga a Világtanács munkájáról, 1956. június 12., Budapest-Kelenföldi Evangélikus Egyházközség, C Lelkészi hivatali irattár, II. Iktatott iratok 19.doboz. 176.t.

A „Nagy fehér varázsló”, Albert Schweitzer (1875–1965): német evangélikus lelkész, orvos, orgonaművész. Teológiai, filozófiai és zenei tanulmányokat folytatott, majd az Evangélikus Missziós Társaság felhívásának hatására, akik orvosokat kerestek Afrikába, elvégezte az orvosi egyetemet, ahol a trópusi betegségeket tanulmányozta. 1913-ban feleségével és 70 láda gyógyszerrel elindul Gabonba, ahol Lamberénében kórházat alapított.

Kisebb-nagyobb megszakításokkal haláláig itt dolgozott. A kórház fenntartására orgonakoncerteket, előadó körutakat tartott Európában. Munkáját 1952-ben Nobel békedíjjal ismerték el. A díjból Lamberénében leprások számára egy falut alapított. A kórház ma is működik és szerte a világból érkeznek ide önkéntesek.

Martin Luther King (1929–1968): amerikai baptista tiszteletes, polgárjogi harcos. Édesapja 1934-ben Németországba látogatott, ahol részletesen megismerte Luther tanításait, és tiszteletből gyermekének a nagy reformátor nevét adta.

A fiatal King 1954-ben az alabamai Montgomery város lelkésze lett. Folyamatosan képezte magát, Indiában is járt, ahol megismerte Gandhi erőszakmentes polgári engedetlenségi mozgalmát, ami nagy hatást gyakorolt rá.

Az ötvenes években az Egyesült Államokban a fehéreket és a fekete bőrű embereket megkülönböztető szokások voltak érvényben. Montgomeryben nem ülhettek a buszon ugyanarra a helyre, ha a feketék a fehérek helyére ültek letartóztatták őket. Az ilyen eseményekre tiltakozásul megszervezték a buszbojkottot, amelynek eredményeként egy év múlva megszüntették a megkülönböztető rendelkezést. Ez csak egy volt a sok közül, ezért King előadó körútra indult, hogy mindenhol eltöröljék a hátrányos megkülönböztetéseket az iskolákban. Ennek egyik állomása volt 1963-ban a „Washingtoni menetelés.” 1964-ben Nobel-békedíjat kapott tevékenységéért. Munkáját tovább folytatta a különbségek felszámolásáért, eközben érte a halál, 1968-ban Memphisben meggyilkolták.

Híres washingtoni beszédében szerepelnek a következők: „Van egy álmom: egy napon felkel majd ez a nemzet, és megéli, mit jelent valójában az, ami a hitvallásában áll: »Számunkra ezek az igazságok nyilvánvalóak; minden ember egyenlőnek lett teremtve.«… Van egy álmom: négy kicsi gyermekem egy napon olyan országban fog élni, ahol nem a bőrük színe, hanem a jellemük alapján fogják megítélni őket.”

Sztehlo Gábor (1909–1974): budapesti evangélikus lelkész. Sopronban végezte teológiai tanulmányait, majd Finnországba került ösztöndíjjal. 1932-ben Raffay Sándor püspök szentelte lelkésszé. Előbb Hatvanban, majd Nagytarcsán teljesített szolgálatot, előbbi helyen templomot is épített. 1938-ban finn hatásra népfőiskolát szervezett, ami lehetővé tette a falusi fiatalok számára, hogy tudásukat modern gazdálkodási és kulturális ismeretekkel bővítsék. A II. világháború alatt Raffay Sándor megbízásából zsidó gyerekeket mentett, otthonokat hozott létre számukra. Mintegy 2000 ember megmentéséért 1972-ben megkapta a Világ Igaza címet.

A háború után Sztehlo új missziót kezdett. Weiss Manfréd gyáros nyaralóját átépítve, árva gyerekekkel együtt hozta létre az „örömvárost,” Gaudiopolist. A „Sztehlo gyerekek” csaknem nyolcszázan, saját önkormányzattal rendelkeztek, szakmát tanulhattak, ám 1950-ben államosították az örömvárost, Sztehlonak mennie kellett. Ekkor segédlelkészként szeretetmunkát végzett, mintegy 16 otthont alapított öregeknek.

1961-ben Svájcba ment a családját meglátogatni, de megbetegedett és nem tudott hazajönni, később szeretett volna, de nem kapott útlevelet. Svájcban, Interlankenben is folytatta lelkészi munkáját. Ott halt meg 1974-ben.

F28: Sztehlo Gábor lelkész levele a „Pax” Gyermekotthon nevelői tanfolyamáról. Budapest-Kelenföldi Evangélikus Egyházközség, C Lelkészi hivatali irattár, II. Iktatott iratok 14. doboz. 324. t.

Ordass Lajos (1901–1978): evangélikus lelkész, püspök. Teológiai tanulmányait Sopronban végezte, lelkészként Svédországba ment tanulmányútra, ahol a nyelv mellett Söderblommal is megismerkedett. Lelkészi állomásai között szerepel Cegléd és Budapest-Kelenföld. 1945-ben Raffay Sándor püspök utóda lett. A háborút követő években igyekezett megvédeni az evangélikus egyház önállóságát az államosítással szemben, sajnos sikertelenül. 1948-ban koncepciós pert indítottak ellene hűtlen kezelés vádjával, két évre elítélték. 1950-ben megfosztották püspöki címétől. Hat évvel később rehabilitálták.

Kapcsolatot tartott fent a Lutheránus Világszövetséggel, mely 1957-ben ismét alelnökének választotta. Az Állami Egyházügyi Hivatal folyamatosan ellenőrizte és gátolta munkáját, majd 1958-ban nyugdíjba küldték. Élete következő húsz évében egyházi és irodalmi munkákat fordított angol, svéd, dán és izlandi nyelvről.

F29: Magyar Ifjúsági Ökumenikus Bizottság jelentése, 1938. október 20. MNL OL 305 Polgár kori kormányhatósági levéltárak, Vallás és Közoktatásügyi Minisztériumi Levéltár, Töredék iratok, 3. csomó 1938-1939.

 

 

Utolsó frissítés
2016.07.04.